Pécsi Figyelő, 1883 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1883-06-30 / 26. szám
2013s. & zdm.a vfblyetKG.Pécs, 1888. junius 80-án. * Előfizetési díj: ' Puntio TiSJ Pécsett házhoz küldve: ■ j! till tfn 5 frt, félévre 2 fit 50 kr. |) .1 * jegjfd évre 1 frt 25 tr. * i, e gyes szám 10 kr. ■ . Kepjelenik oiaden szombaton j ! saves számok kaphatók Weidinger N. \ 1 ''könyvkor. (Széchényi-tér.) | Hirdetések ára: í Egy öt hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért 6 kr., 3-szori 5 kr., 2 % 10-szerért 4 kr .fizetendő.—Minden # hirdetés után 30 kr. bélyegdij fizetendő. A nyilt tér 1 petit sora 10 kr. ] A hirdetési dij előre fizetendő. az-----------------------------------------------1 Szerkesztői iroda: Ferencziek utczája 44. sz. I. emelet. Kéziratok vissza nem küldetnek. A lap szellemi részét illető közlemények és előfizetések a szerkesztőséghez, a hirdetések pedig a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizethetni helyben: a kiadóhivatalban, Blauhorn Antal úr a városház épületben, Lili János úr a budai külvárosban, Böhm C. F. úr a szigeti külvárosban lévő kereskedésében, valamint a vidéken minden postahivatalnál. ----------------------------------------------ts Kiadóhivatali Böhm C. F. ügynöki irodájában. I Ferencziek templomának átellenében. «------------------------------------------—* Vízvezetéki tervezetünk. Főbb pontjaiban ismertettük már azon ajánlatot és tervet, melyet Schvarcz báró adott át a város közönségének a létesítendő vízvezetékre nézve. A technikai bírálat nem a mi szakismeretünk körébe vág, az ajánlat elfogadhatóságát sem ítélhetjük meg részint részletes költségvetés hiányában, részint mert az utóbbit is csak építészeti szakértő bírálhatja meg a helyi körülmények és árak figyelembe vételével. Mi csak arról szólhatunk, valljon a tervezett vízvezetéki mű kielégíti-e a város szükségletét és jogos igényeit, azután pedig, valljon az ajánlkozó oly megbízható cége, kire a technikai ismeretekkel nem biró városi közönség a város érdekeinek lelkiismeretes számbavételével rábízhatja a létesítést és maga az ajánlat mily hiányokban szenved. Most csak az elsőre szorítkozunk, a másikra nézve még megjön az alkalom nyilatkozhatni. Tartózkodás nélkül ki kell jelentenünk, hogy a tervezet semmikép sem elégíti ki legszerényebb igényeinket sem. Vízvezetéket létesíteni városunkban anélkül, hogy egyúttal a bevezetett víznek felhasználása utáni földalatti elfolyásáról gondoskodva legyen, beláthatlan bajokba és költségekbe sodorná az amúgy is adó-túlterhelt házbirtokosokat és a közönség pénztárát. A jelenlegi igen szerény vízvezeték tudjuk, hogy fagyos télen ezerekre menő jégvágási és elhordatási költséget okoz, a mennyire lenne ezen költség fokozva akkor, ha az egész forrás tartalma bevezettetik a városba és itt kiömlik, ez könnyen belátható, noha a kiszámítás nem oly könnyű. Nyáron ezen víztöbblet állandóvá tenné a víztócsákat utczáink azon helyein, hol nincs a kellő eset lefolytatására, megszaporítaná másutt is a tényezőt, mely megköti a szélhordta port és állandósítja ezzel a sarat, mely jó szélességben ellepi az utczai vízfolyásokat s rongálja az amúgy is gyarló és kezdetleges kövezetét. A házak talán belül tisztábbak, az utczák annál rondábbak lennének. Ha a város vagyonát nem akarjuk elhibázott munkálatokban elfecsérelni, akkor létesítsünk oly művet, mely egészen megfelel a kor és közegészségügy kívánalmainak, gondoskodjunk egyúttal arról, hogy a vízlefolyás földalatt biztosítva legyen. Az együttes munkánál a kövezet felszaggatás, földkiemelés, csőfektetés és helyreigazítás költségei megkímélhetők, nem szenvedvén kétséget az, hogy az egyoldalú vízvezetés létesítése után pár évi tapasztalat kényszeríteni fogná a közönséget az elvezetésről is gondoskodni , akkor pedig fennebbi költséges munkákat újra kell megtenni. Azonban nagyon elhibázottan határozna a közönség akkor is, ha a vízbevezetés és levezetéssel egyúttal nem intézkednek a házak pőczegödreinek tisztítására nézve. Az eddigi tisztítási gyakorlat szerint ez a háztulajdonosoknak nagyon érzékeny kiadást okoz és ez szintén hozzájárul a nagy adó és fentartási költségekhez, amik a magas bérek mellett is oly nagyon leszállítják a ház jövedelmét, hogy méltó panaszokra ok adatik, hogy nagyon gátolja a város kiépülését, csinosbulását. A nagyobb házak tulajdonosai szívesen fizetnének bizonyos évi járulékot azért, hogy a pőczegödrök tartalma föld alatt elvezetve kitávolittassék és ezen járulék igazságosan a ház lakóinak száma szerint kivetve sokkal kissebb lenne, mint mennyit most a gyepmesternek kell fizetni oly munkáért, melyre csak nagy fizetés mellett akad vállalkozó, e mellett pedig az összegyűlt tartalom éveken át rontja küzhödt kigőzölgéseivel a levegőt. Lapunk múlt heti számában közlött, a vízvezetékről szóló czikk írója a Liernus-féle rendszert említi, ami e tárgyban nem rég írt czikkünkben nem ezt, hanem Berber-rendszer szerinti légszivattyúzást értettük és ezt egyúttal lapunk jövő számában a „Gazdasági mérnök“ czimű szaklap után ismertetjük. TÁR MI. TITKOS KÉRDÉS. Szeretett, vagy — nem szeretett ? ’Kérdezgetem, önmagamtól . . . Kérdezgetem, de hidha, szivem, lelkem hallgat, nem szól. Kivánszorgok a kis kertre, Megkérdezem az akáczfát: ’Óh ez szegény, mintha tudná: csúsan rázza sötét lombját. Megkérdezem a szellőt is, ’Vájjon ez mit válaszol majd ? But előlem, mintha űzném, piztán csak sír s egyre sóhajt. 3.Megkérdezem virágimat, ’Ól szóljatok, mit tudtok ti? 33ólingatnak, harmatoznak, szemeiktöl könyomol ki. Szeretett, vagy — nem szeretett? Ki mondja meg, óh Istenem ?! Úgy jajdulok fel az égre .... % a visszhang felel, hogy: nem! Várady Ferencz. Tragikomédia. Egy Maeczenás feljegyzései. — (Folytatói ég vége.) sat caúfolódni, de hát különb ol yr az.cz°t nem teremthettek még az VAt°^Tre ^en0k sem, mint a Fehér úré orr TMeje laPitott, IU*nt valami madárfej, víz * * S 6^y részt merészen előre nyúló, a ,n zseniálisan félre ütve és egyúttal fölfelé fordítva, széles száj, a bib^nek mos°lya vigyorgás, apró szemek, arcz, megkoronázva lángpiros kell — gyér szakál és bajusz. Az arcz kifejezése rendesen kissé ostobácska ugyan, de képes mindenféle árnyalat fölvételére. Megbecsülhetetlen anyag egy arcztanulmányozóra! Most épen sentimentális ábránd tanyázik torz vonásain. Hephaistosra !oz sok egy embernek, hogy komolyan végig nézze! Már már ki akart törni belőlem a vidámság, akárhogy fojtogattam, mikor szerencsére megérkeztünk a túlpartra. Kiszálltunk a hegy tövében, s mindjárt nekivágtunk merészen a komor béresnek és mindenféle furcsa nevű és gyanús színezetű utczákon keresztül törtünk az orom felé. Fiatal emberem még mindig ábrándos és szerelmes hangulatban volt. Ha egy-egy ablakból leányfejet látott kikandikálni, (s azt láthatott akárhányat), — kalandvágy fogta el, megállt, epedezett; — megszerezte nekem azt a gyönyörűséget, hogy lássam őt ismét avval a szentimentális arczcal, amely az imént megnevettetett. — Egyszer csak csinos fiatal leány suhant el mellettünk, egy mosolyt és egy jelentős pillantást vetve Fehér Barnára, eltűnt egy közeli „kávémérés“ ajtajában. Fehér barna nem birt magával: — Látta ön e mosolyt? Látta és nem olvad! Ön jéghegy, de nekem van szívem ! Kalandot, kalandot kívánok! Jön? Nem jön? Én megyek - e utána! — Hogyan uram, igy áll ön érzelem dolgában: az imént Zöldi Piroska, 5 perczcel később egy ismeretlen nimfa!? Menjen tehát könnyelmű fiatal ember, de nyomban utálöri önt a Nemezis! — Hogy-hogy uram, a Nemezis ? — Szerencsétlen! ha elvárunk , ki fizeti ön helyett a propellert? Örökre itt reked ön Budán! S ugyan eressze meg a fantáziáját, Fehér Barna uram, mi lesz akkor szegény Zöldi Piroskából? Bizonyosan a sirba hervad ön utáni bánatában, s még azt sem fogja megtudni, mely sorsharag rabolta el tőle kedvesét! — A sirba hervad bánatában ! — motyogja megsemmisültem — Igaza van! Ön jó szellemem! Vezessen! Követem egész a citadelláig . .. nem, egész a halálig!... S a lelkesedés könyüi csillogtak szemében, annyira megeresztette a fantáziáját. Mentünk tehát, egyelőre csak a citadelláig. Míg lent a zárt falak közt csendes volt az idő, fennt az ormon metsző széllel kellett küzdenünk. Fehér ur fogai vaczogtak, mert mint a féle fiatal tehetség, felső kabátját sietett az első verőfényes napon nevelőbe adni. — Utunkban ezután semmi nevezetes nem történt, ha csak az nem, hogy Fehér ur kalapja majdnem szent Gellért sorsára jutott. A kíméletlen szél leragadta Barna úr fejéről s vitte a meredek széle felé. A gazda már szinte belenyugodott, hogy gondolatainak födözője immár a Duna halai közt fogja tölteni végnapjait, hanem a hegyoldal fiatal fenyőültetvényei nem nyugodtak bele: elfogták a szökevény kalapot, amely persze, rögtön visszahelyeztetett előbbi magas állásába. Ezen aprólékos veszedelmek közben elértük az ormot. Pompás kilátás nyílt meg előttünk. A testvérfőváros középen a fönséges folyammal, amelyet nyílsebesen szeldelnek a hajók. De ennek a részletes leírása a Fehér úr munkája lesz. Meg is kérdeztem tőle mindjárt, várjon ad-e ez neki inspirácziót ? — Ön jó szellemem! — szavalta pathoszszal, már a mennyiben a foga vaczogása engedte. És csakugyan mintha inspirálva lett volna és mintha megbánta volna pillanatra hűtlenségét Piroskája iránt, — a cittadellától a propellerig mindig lyrázott, mindig Piroskáról ábrándozott. Sajnálni kezdtem a szegény leányt, akinek mindezt valószínűleg sokszor meg kellett, és meg kell még hallgatnia. De nem kellett már többet! Máskép volt megírva a sors könyvében. Ez a szépen indult nap, majd szomorú véget ért. A tragédia szánandó hőse Barna volt. Ez a tragédia oly gyorsan és váratlanul ment végbe, mint valami villámos nyári vihar. A villámja Barnát sújtotta le. Mikor leértünk a propellerhez, az már indulófélben volt, s így mikor nagy sietve beléptünk a hajószobába, az már tele volt utasokkal. Egy fiatal ember és egy csinos ifjú leány ültek egymás mellett, bizalmas közelségben, amit egyébiránt menthet az utasok nagy száma, a hely szűke. Hanem azt már nem lehetett az utasok nagy számából magyarázni, hogy ifjú és leány, kéz arézben, oly mélyen néztek egymás szemébe, olyan közel hajoltak egymáshoz, olyan édesen suttogtak valamiről, amit egy harmadiknak nem szabad tudni. Pedig az a harmadik ép e pillanatban lépett be a hajószobába és egy ránézésre kitalálta, hogy miről beszélnek. Mert az a harmadik senki más: Fehér Barna ur volt .... Amint belépett, sóbálványnyá meredt ijedtében attól a mit látott. — Mi baj Fehér ur? — Ott, ott . . . Piroska, a hűtlen , sóhajtó fennhangon. A leány felriadt nevének hallatára, egy gyors pillantással felismerte a helyzetet, s az adott viszonyok közt legjobbnak látta egy éles sikoltással lovagja karjai közé ájulni. Az ifjú hős nem tudta hamarjában mit tegyen, ápolja e a kedvest, vagy magyarázatot kérjen a lovagiatlan belépőtől. Tűnődésének Fehér B. sietett véget vetni. Elszántan oda lépett hozzá: „Tudja meg uram, ez a kisasszony az én quasi jegyesem volt; — önt nem vádolhatom, talán nem is tudott róla; — de amint megcsalt engem e leány, úgy fogja megcsalni önt is. Ha beteljesedik, emlékezzék reám!“ S amily elszántan oda lépett, és oly elszánt léptekkel elhagyta a hajószobát. Követtem ki a fedélzetre. Soha még ilyen szánandó alakot, mint ő e pillanatban! Mereven belebámult a Dunába, szemeiben könyek gyülekeztek, — nagyon szerencsétlennek érezte magát. De hirtelen erőt vett fájdalmán, kitörölte szemeiből a könyvt, — hozzám fordult. Külföldi szemle. A török-albán ügyben annak daczára, hogy török forrásokból folyvást a közel kibékülést hangoztatják a lapok, ez eddig sem jött létre, de igen egy albán felirat, mely az osztrák-magyar uralkodóhoz intézve kéri az okkupácziót és bekeblezést Ausztria-Magyarországba. — Az oláh kormány egy belga tábornokot fogott, ki a helyszínen elkészítse azon erőditvények terveit, melyek Magyarország határain emelendők s mikből annak idején elfoglalják az erdélyi és bánáti részeket, hogy nagy Oláhországhoz csatolják. — Pétervárról pedig azt jelentik, hogy Szedniczében egy utazót fogtak el, kiről kiderült, hogy az osztrák táborkar tisztje és Nagy-nak hivják. Több a legfontosabb orosz erődöket ábrázoló térképet találtak nála, a foglyot Varsóba vitték. — Alig adhatunk hitelt e hírnek, mert az osztrák katonai igazgatás Oroszország irányában sokkal legálisabb, semhogy az oroszlengyel területen kémkedjék. Egyiptom Damiette nevű kikötőjében az ázsiai kolera dühöng, az angolok nem tartják meg a nemzetközi vesztegzári szabályokat kapzsiságból, nehogy sokat jövedelmező kereskedésük meg- BjivavtavaeU. A porosz országgyűlés Uz egyházügyi törvényjavaslatot elfogadta a katholikus egyházra kedvezőbb módosításokkal. Mohács, 1883. jun. 24. Tekintetes Szerkesztő Ur! Nyakunkon az ellenség. Alig szabadultunk meg az egyik veszedelemtől, már a másiktól kell rettegnünk. A gondatlanság által szenvedett kárt még ki sem heverte a szegény nép, most újabbtól kell rettegnie. Hasztalan minden imádkozás, úgy látszik a jó ég csapásai szakadatlanul . S sújtanak bennünket, szegény mohácsiakat. Pedig e csapások nagy részét elháríthatnék fejünk felől, ha türelmesebbek nem volnánk az emberek hanyagságával szemben, mint a jó Isten intézkedéseinek botor elbírálásában. A gondviselés észt adott az embernek, hogy azt a maga és embertársai javára használja, de sokan az ellenkezőt teszik. A közügy háttérbe szorul az önérdek, az önhaszonlesés mindent felforgató szennyes fegyvereitől. A nép javára ígérni mindent, nem tenni semmit: ez az elv uralkodik nálunk. Ilyen elhagyatott város nincs a continensen mint Mohács.* A személy és vagyonbiztonság a lehető legroszszabb lábon áll. A közegészségügy hátrányára utczáink feneketlen sártengere példabeszéddé vált. A Duna árja nyolc év óta rendesen elborítja szigeti földeinket, a lancsuki vadvíz réteinket. Belátja mindenki, hogy a védtöltések kiépítése szükséges ; határoznak is a tanács bölcs tagjai, hogy így, meg úgy kell tenni, de az üdvös határozatok szépen ott maradnak a türelmes papiroson. Arra aztán nincs többé gondja senkinek: vájjon a hivatalos személyek fenn és alant teljesítették-e a reájuk bízottakat. Nálunk megszámoltatni nem szoktak senkit. A mi községünkben hivataloskodni igazán irigylésre méltó állapot , merthabár felelősséggel tartozik is minden egyes a saját hivatali körébe vágó ügyek lelkiismeretes elintézéséért a törvények értelmében felelősségre, számadásra nincs a ki vonja őket. Nem új dolog az nálunk, hogy a községi bíró három évi hivataloskodása alatt nem számol be, az utána következő követi a példát : a képviselőtestületnek nincs annyi bizottsága, hogy az ilyen mulasztásokért illetékes helyen panaszt tegyen. De hagyjuk ezt. . lássunk a sok rész közül egyet, a mi ezreknek vérkönyvt sajtol azomóból. A téli árviz lefolyása után elhatározta a képviselőtestület — még pedig a mi nálunk a ritkaságok közé tartozik, egyhangúlag, — hogy úgy a város mentében, mint a szigeti oldalon a megrongált védtöltések haladéktalanul kijavíttassanak s megerősittessenek; s ennek teljesítésével a községi biró megbizatott s egészen szabad s kéz engedtetett neki legjobb belátása szerint végeztetni e munkálatot, melynek jóságától függ a szigeti 8 révi birtokosoknak anyagi existencziájuk. * Dehogy nincs, sajnos, hogy legtöbb helyi úgy van. Szerk. A képviselőtestületnek ezen bölcs határozatát örömmel üdvözöltük s reméltünk a legjobbra. Meg is kezdődött a nagy hajsza , a mérnök urak itt is, ott is mértek, czövekeltek fáradságuk dija is utalványoztatok, vájjon megkapták-e azt nem tudom, mert a mi pénztárunk többnyire üres. Nem is csoda, mert a sok felesleges kiadás felemészti a Dárius kincsét is. A biró maga is után mérte dicséretes fáradsággal a szigeti megrongált töltéseket s meg is csináltatta. Ez eddig mind jól van, de aztán nem is mentek tovább. Midőn a Duna nem fért meg medrében s elkezdte hullámaival nyaldosni a védtöltést, figyelmeztetve volt a biró a Dunával összeköttetésben lévő fokok — Ujfok és Karasicza— eltöltetésére; de hasztalan volt minden kérés, Pató Pállal igy felelt: „Ráérünk arra még.“ S mi volt oka ennek ? Azt hiszem nem tévedek, ha azt mondom, amit a szegény, annyi kárt vallott fennhangon kiabál, mert a halászatot bérlő érdeke úgy kívánja, hogy a Dunával összeköttetésben lévő fokok nagy vízzel nyitva, apadás esetén elzárva legyenek. Igen, egy ember kedvéért, helyesebben hasznáért a szigeti birtokosok kiszámithatlan kárt szenvednek, mert a fokokról habár lassan, de a sziget megtelik vizzel és halakkal, melyek a kukoricza gyenge szárán vígan legelésznek, meg is keverednek, ezeknek ára a bérlő zsebébe a szegény földbirtokos osztály véres verejtéke pedig viz alá merül. Ezen felül a folyvást szaporodó mindenféle adó miatt őseitől örökölt csekély vagyonkája is elpusztul. És ezen abnormis állapot nyolcz év óta tart . . . s a nép? . . é, ez a szegény nép nagyon türelmes. Jogos panaszára senki nem hallgat, sérelmeit senki nem orvosolja, sőt ha akad egy-egy bátrabb közöttük, ki a létező bajok megszüntetését kérni merészkedik, az illetéken személyek, E« l..jax, — megfeledkezve a hivatalos helyiség szentségéről — úgy ledorongolják szóval . . szerencse, hogy a botozás tiltva van, — hogy bizony Isten elmegy a kedve az interpellálónak minden további sürgetéstől sérül, ha ép bőrrel menekülhet a haragos tekintet elöl.. Nálunk a jelszó: sokat beszélni, keveset tenni.“ De hogy igazságos legyek, meg kell említenem, hogy mikor a Duna árja fékezhetlen erővel rohant be az Ujfokon és Karasiczán szigetünkbe, akkor a mi jó biránk megpróbálkozott a veszélyes ellenség útjába gátat vetni s e közben a fö— Jó uram, holnap visszakapja a 14 krajczárt, a propeller díjat és a többit is, a mivel tartozom! . . . . Atkozott egy kirándulás volt ez! — teszi hozzá sóhajtva. — Bizony — feleltem én — tárczához keresett ön inspirácziót és tragédiát talált! Keserű mosoly vonult el arczán, de hirtelen, mintegy eszmétől megkapatva, megragadta kezemet: — Uram, ön jó szellemem! Egy eszmét ad nekem, és evvel visszaránt a kétségbeesés útjáról! Tragédia 1 100 arany! És ez nekem eddig nem jutott eszembe! Uram ön híres emberré tesz engemet! Mintha már kezemben lenne a 100 arany! Ma este megírok egy felvonást, holnap a másikat .... Erre már lehetetlen volt megtartani komolyságomat. Kitört belőlem az egész után összegyülemlett jó kedv kamatostól. Fehér barna megütközve tekintett reám: — Miért nevet ön? — Az jutott eszembe, hogy ön majd csak abból a 100 aranyból fizesse ki a propellerdíjat és a többit. Fehér B. nem talált ezen semmit nevetni valót. — — — — De amint mindennek, úgy ennek az élvezetes délutánnak is vége szakadt. A propeller kikötött, kiszálltunk, kiszállt Piroska is, halványan, remegve, uj kedvese karján. De fölösleges volt remegése, Barna úr egészen megfeledkezett arról, hogy ő is a világon van. Barna úr az uj eszmével volt elfoglalva egészen ; én voltam az áldozat, akinek elbeszélte nyomban terve részleteit. Závári. Utazásom Közép-Afrikában. (Irta Stanley H. M. Jogosított magyar kiadás. Két kötet 163 fametszettel és az utazás átnézeti térképével. Budapest, Révai testvérek kiadása 1883.) Livingstone, az afrika-utazók egyik legkiválóbb alakja, nem oldhatta meg a nagy feladatot, melyet maga elé tűzött.