Pécsi Figyelő, 1891. január-március (19. évfolyam, 1-25. szám)

1891-01-14 / 4. szám

e tett buzgó működésük iránt — mint épen­­ mi pécsiek ; hiszen ki az, a ki oly egy-­­­értelműleg, oly készséggel karolja föl az­­ ő intézetüket közadók és közadakozások által — mint épen mi pécsiek ; ki az, a ki annyiszor kérte nyílt hangoztatással a ,szürke nénikék* számának szaporítását a kórházban — mint mi pécsiek ? Nem — ne tessék a fölületességből, az elfogultságból eredő tévedést könnyel­műen ítélet alakjában kidobni az emberek közé, mert ez — míg egyrészt könnyen nevetségessé teheti a tévedőt — másrészt bosszantó és sértő arra nézve, a­kinek rovására a tévedés megesett, mert ő nem tehet arról, ha világos szavait mégis téve­sen magyarázzák. Idegességgel nem ér czért senki, csak árt magának. Rosz va­dász az, a­ki — mikor a bokor mozog — mielőtt megnézné, hogy mi mozog ott, rá­dupláz a bokorra. Ezen esetben az ártatlanul meglőtt vadásztárs szerepébe ugratták lapunkat, mely hogy mennyire tartja tiszteletben a vallási meggyőződést, kimutatta akkor, mikor a pécs-belvárosi plébános-választás ügyében, mint a tisztán katholikusok val­lási ügyében viszont állást foglalt az ellen, hogy a katholikus lelkiatyát más v­a­l­­lásuak bevonásával válaszszák meg. Ez is h­amar is lelkiismeretbeli do­log, s amint a mi lelkiismeretünk nem engedi, hogy más vallásúak avatkozzanak a mi tisztán katholikus vallási ügyeinkbe, épúgy föl kell emelnie szavát akkor, mikor nem vallási vagy felekezeti intézet lelki vezetésének kire bízásáról van szó. Ez az igazság és méltányosság é s aki ezzel ellenkezőt fog reánk, az harc­ban áll az igazsággal és méltányossággal. Az új bányatörvényjavaslat ellen. Lapunk annak idején ismertette az új bánya­­törvényjavaslatot, mely a földbirtokosságra sé­relmes pontokat tartalmaz. Közöltük az erre megindult mozgalmat s a birtokosok értekezle­téről is hoztunk tudósítást.. Ez értekezlet hatá­rozata folytán a kiküldött bizottság, melynek H­i­n­k­a László pécsi püspöki jogtanácsos is tagja, emlékiratot nyújtott át a miniszterelnök­nek, a pénzügyi, igazságügyi, kereskedelmi és a földművelési minisztereknek. Az emlékirat jogi és közgazdasági szem­pontból tárgyalja a bányatörvényjavaslatnak a kőszén kutatására és adományozására vonatkozó intézkedéseit. Kiindulási pontja, hogy a magyar jog szerint a kőszén mindig a föld tulajdonának képezte tartozékát és hogy ez alapon keletke­zett és fejlődött a hazai kőszénipar. Reá utal arra a körülményre, hogy majdnem minden ál­lamban, a bányatörvény megalkotásánál a jog­történelmi fejlődést fogadták el alapul. Függet­lenné tették a kőszén után való kutatást a birtokos beleegyezésétől ott, hol a kőszén nem képezte a földbirtoknak tartozékát, ellenben a földbirtok tartozékának ismerték el mindazon államokban, a­hol a kőszén feletti rendelkezés mindig a föld tulajdonával volt összekötve, így Angliában — a világ lgiparosabb államában — Szászországban a kőszén a földtulajdon tartozéka ép úgy mint nálunk. Poroszország az új bánya­törvény megalkotásánál, mindazon tartományok­ban, a­melyekben a kőszén tulajdona a föld­birtokkal volt összekötve, továbbá is fentartották e jogállapotot. Az emlékirat második része, a kérdésnek közgazdasági oldalával foglalkozik és adatokat sorol föl, melyek szerint a magyar köszénipar az országbírói értekezlet, tehát a magyar jog visszaállítása­ óta, jelentékenyen fejlődött, lépést tartva a hazai iparral és a közlekedési eszkö­zök fejlődésével. Hogy a kőszénnek a földtulaj­donnal való összekapcsolása miben sem akadá­lyozza a kőszéniparnak kifejlődését, azt igazolja Anglia és Szászország példája.­ Ellenben Osztrák- Szilézia viszonyai mutatják, hogy az úgynevezett szabad kutatás a legnagyobb monopólium­­ szülheti. Az emlékiratot a küldöttség vezetője, nóg­rádi S­z­o­n­t­á­g­h Pál mindegyik miniszternek külön-külön figyelmébe ajánlotta. Wekerle Sándor pénzügyminiszter válaszában kiemelte, hogy itt nem törvényjavaslatról, hanem egy elő­adói tervezetről van szó. Biztosította az érde­kelteket, hogy a legtávolabbról sem akarja a földbirtokos tulajdonát sérteni, és azt is beismeri, hogy nem annyira a szabad kutatás rendszere okozója a kőszénbányák nagyobb fejlődésének. Végül ama reményének adott kifejezést, hogy az ügy oly megoldást fog nyerni, mely a föld­­birtokosok érdekeit megóvja és általános meg­elégedést szül. — Szapáry gróf miniszterelnök, Szilágyi Dezső igazságügyminiszter, Bethlen And­rás gr. földmivelésügyi miniszter, Baross Gábor kereskedelemügyi miniszter egyértelműen meg­ígérték, hogy az átnyújtott memorandumot be­hatóan tanulmányozni fogják és el fognak kö­vetni mindent, hogy a törvényjavaslat megalko­tásánál a földbirtokosok érdekei m­egóva legyenek. A királyi táblai elnökök kinevezé­sét, mint a jog teljesen megbízható forrásból értesül, csak február hónap első napjaiban, leg­később 3 ig fogják a hivatalos lapban közzé­tenni " Ugyanakkor, vagy közvetlen azután, a tanácselnökök és táblai bírák kinevezése is meg fog történni, kiknek jegyzéke már ez idő szerint kevés kivétellel végleg meg van állapítva és Megyei közgyűlés. A hétfőn tartott megyei rendes közgyűlés, a tárgyalás alá került ügyek fontossága s kü­lönösen a létesítendő megyei árvaház körül fölmerült vitatkozásnál fogva meglehetősen ér­dekes volt. A közgyűlési terem a karzattal együtt egészen megtelt megyei bizottsági tagok­kal és érdeklődő vidéki közönséggel. Miután Kardos Kálmán főispán a közgyű­lést megnyitottnak nyilvánította, következett az alispán évnegyedes jelentése. Mindenek előtt az elhunyt megyei főjegyző, Bart­osságh Imre fölött fejezi ki mély részvétét, kinek elvesztése csapás volt nemcsak az elhunyt családjára, hanem a megyére is. — Ezután áttér a gazda­sági állapot vázolására, mely sokkal kedvezőbb mint, a múlt évi. A közegészség azonban a le­hető legrosszabb állapotban van, ragályos beteg­ségek: vörheny, kanyaró a városunkban oly nagy mérvben uralkodó hagymát pusztít; a halálozások száma nagy és még egyre szaporo­dik. Az állategészségügy haladást mutat, az egy körömfájást kivéve más kórok nem igen mutatkoztak. Az alispán elmondja még jelenté­sében, hogy a közigazgatás menete rendes volt s a tisztviselők szakszerűen oldták meg föl­adatukat. Következett a megüresedett főjegyzői szék betöltése. Mindenek előtt megalakult a kijelölő bizottság, mely rövid tanácskozás után egyhan­gúlag Sey László Mohács főszolgabiráját ajánlta, kit óriási s bosszantartó éljenzések között egy­hangúlag meg is választották. A választott főjegyző szívélyes szavakkal köszönte meg a főispánnak és közgyűlésnek a beléje helyezett bizalmat. Elmondta, hogy szor­galmas munkával fogja székét betölteni, hogy nem­ a hiúság, hanem a kötelesség­­érzete ve­zette eddig s­ fogja vezetni ezután is, és hogy feladatának könnyebben megfelelhessen, kéri a főispán, a tisztikar és a sajtó támogatását. Ezután következett volna a főjegyzői vá­lasztás folytán megüresedett többi megyei hiva­tal betöltése, itt azonban kis vita keletkezett, melyet Morvay Ferencz nagyvátyi rel. lelkész támasztott, ő ugyanis hivatkozott az 1886. évi törvény 21. §. 87-dik pontjára, a­mely azt mond­ja, hogy: az időközben megüresedett állá­sok csak a következő közgyűlésen tölthetők be, é s indítványozza egyszersmind, hogy a megürült­­ főszolgabírói állás a következő közgyűlésen töl­­­­tessék be. Az alispán erre válaszolta, hogy­­ ő „Szenvedő szerető.“ Ez volt az álneve. Ezen­­ czimen kért választ. De hogy adja tudtára Fannykának, hogy levele van poste restante! Végre megállapod­tunk egy tervben. Nekem kellett végrehajtanom, nehogy a „Szenvedő szerető“ kilétét profán módon elárulja. Szebb a titokzatos, a regényes! Egy szombat este tehát meglestem a báró­kisasszonyt, meg a nagy, fekete neifalandiját. A Móricz messziről nézte. Az volt a terv, hogy a kutya szájába teszem a levelet, az majd oda viszi úrnőjének és megvan minden. Persze, én egy üres kovertát dugtam a bárói kutya szájába, melyet az vígan megrázva, kitett úrnője kis lábai elé. A Móricz boldog volt, én is örültem, hogy a Sultán kutya csak a kovertába és nem a nad­rágomba harapott. „Sultán“ ő fensége ugyanis igen ellenséges indulatot tanúsított mindennemű czivillel szemben; csak a hadseregnek volt föl­­tétlen hive. Több politikusság, mint a mennyit egy Sultántól elvárnánk. A bárókisasszony hordort, vagy ha úgy tetszik hordót hivatott és fölvétette vele a leve­let a sárból. Mi messziről lestük a hatást. A­­ hordó kinyitotta a sáros, levelet és a bárókis­i asszony belenézett és nézett sokáig. Alighanem olvasta ami bele nem volt írva. Végre kifizette a hordárt, vagy hordót, körülnézett és a „Sultán“-nak ilyen szavakat mondott: — Such ! Such ! És a Sultán elkezdett „sucholni“, magya­rul: csattogó agyarakkal száguldott felénk. Aló! Ez volt ám a hajsza. Egész hazáig üldözött a fenevad. Egyszer a Móricz elesett, én rá, a kutya meg a nagy lendületben, hogy ne mond­jam swungban, átrohant rajtunk. Ekkor aztán visszarohantunk és nagy kerülővel haza. A „Sultán“­­ fényessége még ott vakarta az ajtómat egy negyedóráig és hitt bizalom­­keltő hangón, hogy jöjjünk ki, beszéde van a lábunk szárával. De mi, amúgy is fáradtak lévén, nem men­tünk ki s igy ő magassága legmélyebb sajnál­kozását ugatva ki, eltávozott a portáról, de nem a „fényes portáról.“ Tanakodtunk, mit akarhatott a Fannyka? Mért küldte ránk a Sultánt ? Csak nem hara­gudott meg, hisz a levélben mindössze ennyi állt (volna): „Levele van p. r. „Szenvedő szerető“ sz. Nem mertem megvallani, hogy üres volt a boríték ; ráfogtam, hogy bizonyosan csak el akart a bárókisasszony hivatni a kutyájával, látni akarta szenvedő imádóját, hanem mi nem értettük meg a kutya bivó szózatát és ez volt az egész bajnak az oka. A Móric?“ elhite, máskép hogy is lett volna ő a bárókisasszony bolondja, sőt biztosan sej­tem, hogy alighanem szerette volna meg is ta­nulni a kutyanyelvet, hogy így is tolmácsolhassa véres szívének érzelmeit. Magától értetődik, hogy a Móricz levelét én váltottam ki a postán és az is, hogy én ír­tam neki szerelmesnél szerelmesebb leveleket a Fannyka nevében. Kifejeztem legmagasabb saj­nálatomat a minapi félreértés miatt, a­melynek okozóját a „Sultánt“ jövő szombaton, a gaztett hétfordulóján ki fogja végeztetni, hogy máskor tudja magát mihez tartani — a bestia ! „Különben — írtam — szívből szeretett „szenvedő szeretőm“ érzelmeit én — értheti mért? — óh! igen! viszonzom. A multko’i legyezőfölemelésben nyilvánuló érzelem hason- P ? C 31 FIGYELŐ idbs. január 14-én, abban az ügyvédi kar több jeles tagja is kép­viselve lesz. A táblák szétosztására, az Ügyvi­telre stb. vonatkozó összes rendeletek készen vannak. Az igazságügyminiszternek szándéka azonban azokat kibocsátásuk előtt a kinevezendő táblai elnökök együttes értekezletén végleg meg­­állapíttatni, hogy egy alkalom nyújtassék épp azoknak, kik hivatva lesznek ezeket a rendele­teket végrehajtani, tapasztalataikat értékesíteni.

Next