Pécsi Figyelő, 1891. április-június (19. évfolyam, 26-50. szám)

1891-05-23 / 41. szám

XIX. évfolyam. Pécs, 1891. május 23-án. 41-ik szám. Előfizetési árak: Egész évre . . . 6 írt — kr. Félévre . . . 3 . — , Negyedévre . 1 , 50 , Egy hóra . . . — ., 50 Egyes szám ára 3 kr. Egyes számok kaphatók : Weldinger N. utóda Damján I., Valentin K. fia (Széchenyi-tér), Engel Lajos (fő-utcza), Hochrein József és fiai (Széchenyi-tér) Böhm Manó (fő­utcza), papír- és könyvkereskedéseiben Mindezen helyeken előfizetések is elfogadtatnak. Kiadóhivatal: PICS80­, Széche­nyi-tér 12-ik szám (Nádosy-féle ház) hová az előfizetések és a lap Szétküldésére vonatkozó fölszó­­lálások intézendők.Pécsi Figyelő (Pécsi Hírlap.) Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton. Szerkesztői iroda : PÉCSETT, Széchenyi­ tér 12-ik sírm, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Loziratok vissza nem adatnak Hirdetések: a kiadóhivatalban vétetnek föl Előfizetések elfogadtatnak még valamennyi könyvkereske­­désben. Drága az élet. (H.) A mészárosok, kereskedők s egyéb élelmi czikkek árusítóinak monopó­liuma uralkodik ezen a szerencsétlen vá­roson. Szegény ember, gazdag ember egya­ránt ki van szolgáltatva ennek az igazán nagyhatalomnak s alig látszik valami mód arra, hogy ettől a nyomástól megszabadul­hassunk, ha csak azt a furcsa eszközt meg nem ragadjuk, a­mit most a mi új polgártár­saink kezdenek hangoztatni, — s bizony nem is helytelenül — hogy szövetkezetté állva olcsóbb forrásból szerzik be máshon­nan az élelmi­szereket sőt a ruházatot is. Ez a szomszédba járás — igaz — nem valami patriotisztikus dolog, de hát kényszerítve vagyunk rá, maguk a mi ke­reskedőink kényszerítenek rá, a­kik fölol­danak minket a patriotizmus kötelmei alól azzal a zsaroló politikájukkal, mely legke­vésbé indul patrióta elvek után. Ők üzletemberek, csak a nyereségü­ket akarják növelni. De hát mi ne legyünk olyan üzletemberek, s ne induljunk mi is hasonló elvek után, mikor a saját zsebünk, a saját megélhetésünk bánja meg, ha nem így teszünk ? Az előbb említett összeesküvés-féle a királyi tábla személyzetének kebeléből indult ki, s a velük társadalmi összeköttetésben levő körökben szélesedett ki annyira, hogy a dolog kezd komoly alakot ölteni. A királyi táblát, mikor még embrió­ban volt a szétosztás eszméje, a táblás ajándékot váró városok, legkivált a mienk, szerette olyannak tüntetni föl, mintha az­­ szelíd fejős tehene lenne majd a táblás­­ városoknak. Senki se kapkodott úgy utána, senki se szavazott meg láttatlanban min­dent olyan rajongó előszeretettel, mint a kereskedővilág. Az volt a legnagyobb ar­gumentum, hogy majd a tábla személyzete, mintegy harminc­ család, még­pedig köz­tük néhány igen tekintélyes díjazású, itt fogja elkölteni fizetését az utolsó garasig. Egyébről se lehetett hallani, mint erről, s ebben a széles jókedvű lelkesedésben még a józanul számítást is ellökték maguktól a busás jövedelemre számító háziurak, sza­bók, fűszerkereskedők, mészárosok, ven­déglősök s a mindenféle urai az élelmi piacznak. A házbér bolondul fölszökött, a lakást keresőket azzal fitymálták, hogy ,majd ki­veszi a királyi táblat , a mészárosok föl­mutatták a hús árát, hiszen megfizeti azt a királyi tábla; a kereskedők itt is ott is megsózták az árakat, vagy enyhébb lelki­ismerettel mérik a czikkeket — ámbár ezt már jó régóta megcselekszik minden na­gyobb lelki furdalás nélkül — még a piaczi kofák is kibü­llesztik a mellüket a portékáik fölött, mert hát jól akar élni a királyi tábla , az nem fizet olyan smuczigal, mint a benszülött skribler népség. Szóval a typhus-járvány ütötte sebet a királyi tábla zsírjával akarják kenegetni, hozzá vévén természetesen a mi alig cse­pegő gyenge faggyúnkat is. Mi előre jeleztük ezt a bekövetke­zendő állapotot, mert ismerjük a mi üzlet­világunkat, melynek — elismerjük, s mél­­t­­ányoljuk is — sok minden a megnyomot­t intója; hanem hát ebből nem következés az, hogy viszont minket érjen végső eset­ben a nyomás, így persze kényelmesebb nekik a szintén ugyanannyi terhet viselő közönségre nehezkedni, semhogy a maguk bajainak másképen való elintézésére közös akczióra lépjenek s ott keressenek orvos­lást, a­hol az ilyent mérik. De hát a nyomásnak elkerülhetetlen az ellenhatása, mely már kezd is működni. S mi ezt a reakcziót helyeseljük, mert az igazi szabadelvűség a versenyt szabaddá teszi s nem tűr maga fölött pressziót. Legelsőben — úgy látszik — ép a királyi tábla emberei szabadítják ki magu­kat a nyomás alól; azok, a­kikre a leg­­vérmesebben számítottak azok a jó urak. Ők ott fönt, az ország szívében olcsóbban és jobban éltek a piac­ról, mint mi itt a termelés tulajdonképeni földjén, a vidéken. Ide­jőve borzadva kellett tapasztalniok, hogy a drágának képzelt fővárosnál is aránytalanul drágább itt az élet, itt az igénytelen vidéki városban. Csak az a baj a dologban, hogy ők tán megszabadulnak ettől a pressziótól, épen ők, a­kik akaratlanul és öntudatlanul megdrágították a mi piac­unkat; mi azon­ban tovább is érezni fogjuk ezt a lidércz­­nyomást, sőt talán ép ezért még hatványo­zottabban, hacsak az »összeesküvőkh ez észszerű agitácziója folytán keletkező kon­­kurrenczia észre nem téríti az elbizakodott kereskedő világot, avagy az okos példa másokat is nem ösztönöz hasonló pucsra. Jól gondolják meg kereskedőink ezt a bekövetkezhető helyzetet, mert ez már­­már elkerülhetetlen, a drágaság elviselhet A „Pécsi Figyelő“ tárczája. Népdalok. — Irta Berki József. — Nemrég közöltük azt az előfizetésre szóló fölhívást, mely Berki József zalátai (Baranya­­megye) ref. lelkész költeményeinek kiadását jelzi. Ez a szerényen visszavonuló poéta-lélek nagy ritkán jelenik meg a mai irodalmi „vá­sár­on; jobbára a maga és közvetlen környe­zete, jó barátai élvezetére is. Pedig ha sokat termel is s e között van talán — ép e nagy termékenységből kifolyólag — rostálni való is; kettőben gazdag és becses kincseket rejteget a fiókjában: a keresetlen egyszerűségű és mégis érzelmes népdalaiban és főképen népies balla­dáiban. A dalai — kétségen kívül — szerényebb igényűek, mint balladái, de ez utóbbiak aztán méltó föltűnést fognak kelteni, mikor majd a most kiadásra szánt műveinek második kötetében megjelennek a kritika asztalán. Arany János és Kiss József maguk mellé emelhetik Berkit is a piedestálra. Ezúttal nem a még rejtegetett balladák, hanem az egyszerűbb népdalok közül van alkal­munk közölni néhány kedves apróságot — egye­nesen az „Eresz alatt fészkel a fecske“ kedves népdal szerzőjének szives engedémével. * Szép tolla van... Szép tolla van, hej a sárga rigónak, Jó dolga van a falusi bírónak; Itt is, ott is, de-beköszönt: jó estét! — Sötétben is meglátja a menyecskét. Korán reggel azt fütyöli a rigó : Hej, de soká alszik most a nagy biró; Falu baján, falu gondján túladott — Késő estig menyecskékkel mulatott. „Biró uram ! tegyen törvényt. — Teheti! Az uram a komámasszonyt szereti.“ — „Édes lelkem, azt fütyöli a rigó: Szerelemnek nem parancsol a biró.“ Házam alól... Házam alól elköltözött a fecske — Haragszik rám egy szép barna menyecske. Békességet kötök vele estére, Csókot hintek njakára, kezére. So­se hittem, hogy az asszony hatalom. El kell hinni úgy is, ha nem akarom. Megigézett, rabbá tett a szép szeme, Csattan a csók — és a béke kész vele. Párjával ül... Párjával ül a kis madár az ágon, Nekem is volt szép szeretőm a nyáron. Ölembe ült, két karommal ringattam, Édes csókkal úgy etettem, itattam. Kedves rózsám, el ne felejtsd magadat! Nem szeretem én a vándor madarat: El-elreplil tiz, húsz falu határig — Maradj te az én ölembe’ halálig. Madár van a faágon... Madár van a faágon, Lepke van a virágon; Csak én vagyok egyedül a világon.

Next