Pécsi Figyelő, 1892. október-december (20. évfolyam, 79-105. szám)

1892-12-03 / 97. szám

m tudok — mert az utóbbi években minden iskolánál megfordultam, — hogy iskoláink kevés kivétellel túltömöttek, a folyosók hidegek és valóságos jégvermek, sőt a szigeti külvárosi iskola folyosói még ajtó­val sincsenek elzárva s mi a fő, az árnyék­széki viszonyok — a belvárosi fiúiskolák kivételével — oly primitívek, hogy még faluhelyen is kifogás alá esnének és a ha­tóság meg nem tűrné azokat. Ezeken a dolgokon segíteni kell ha­ladéktalanul, ha az egészségügy iránt egy­általában érzékkel bírunk és gyermekeinket szeretjük, egészségükkel, életükkel törő­dünk , de segíteni kell azért is, mert ily állapotok mellett nincs kizárva, hogy egyik­másik kóranyag éppen az iskolákban talál helyi diszpozíc­iót a fejlődésre s a járvá­nyoknak esetleg itt akad melegágya. Nem mondom, hogy ez már így van, de az sincs kizárva, hogy bekövetkezik. A hatóság azért első­sorban gondos­kodjék róla, hogy újabb osztályok nyitása által a túlnépességet megszüntesse, aztán hagyja meg szigorúan és felelősség terhe mellett a városi orvosoknak, az iskolai fel­ügyelőnek és igazgatóknak, hogy hatás­körükben a legszigorúabban azon legyenek, hogy tisztaság, fűtés és szellőzés tekinte­tében minden meglegyen, amit az egész­ségi szabályok követelnek; rendelje el, hogy az egyes iskolák folyosóit legalább egy-egy kályhával fűtsék, a­mi bizony nem sok költségbe kerül; s végül gondoskod­jék róla, hogy a külvárosi iskolák árnyék­­szék-viszonyai rövid idő alatt megjavulja­nak , mert a szigeti külvárosi és az Ágos­­ton téri iskolákban e tekintetben valóban botrányos állapotokat tapasztaltam. A he­lyiségek a nagy gyermekszámhoz képest elégtelenek, minek következtében természe­tesen itt oly tisztasági állapotok vannak, a­milyeneknek soha sem volna szabad is­kolánál előfordulniok. A legborzasztóbb ál­lapotok azonban mégis a vámház utczai iskolánál vannak, mert itt a mellett, hogy a félre­eső helyek szintén elégtelenek, szűkek, piszkosak, sőt maholnap életveszé­lyesek, a gyermekeknek még hidegben, hóban, esőben a nagy udvaron keresztül kell menniök, mig oda érnek s mire megint visszakerülnek az iskolaszobába, éppen kékre fagytak. Hogy ily viszonyok egészségügyi szem­pontból nem mondhatók éppen kedvezők­nek s hogy nagyon is elérkezett az idő, hogy ezeken segíteni kell, bizonyára senki sem fogja tagadni, de azt hiszem hatósági közeg sem lesz, ki talán költségkímélésből ellenzi, mert hisz azok érdekében történik, kik nekünk legdrágábbak — a gyerme­keink érdekében. Mint értesülünk, egyes orvosok e kér­dést máris beszéd tárgyává tették s az orvosi kar nevében memorandummal óhaj­tanak a város törvényhatósága elé járulni, mintha el akarná dobni. Azt is kommandirozták neki egyszer, mikor egymagában állott ottan, hogy : oszolj ! Csupak nézett, nézett és marko­­lászta a fegyver szijját és nem bírta fölérni véges észszel, hogy miként oszolhatik föl egy­magában az egyes ember, amit talán még a főgenerális urak sem tudnak — de azok még sem fakadtak volna el úgy sírva rajta, mint a komám Csupak. Hát így volt ez egy darabig, Csupakkal, a buszmával — pedig az ő magas homlokában, a savasziási szemek mögött több sü­tnivaló volt, mint valamennyiünknek, akárki meglássa. Mert már az elejében is azt jelentgette a fzájter úr a káplár urnak, hogy nem lesz ebből a Csupak­­ból soha sem katona, mert visszájáról csinál ez mindent. A káplár úr jelentette a firer urnák, a firer ur a hadnagy urnák és ment ez igy tovább és egészen jó uton volt már a komám arra, hogy kivetkőztessék a szép kék ruhából, kive­gyék a fejéből a fényes gombos sapkát és ha­zakü­ldjék a maga valóságában a tanyákra, li­bát legeltetni. Mert nem lehetett annak semmiféle hasz­nát venni, csakhogy éppen nevettek rajta. Min­den olyan tél túl állt a kezében és rettenetes bárgyúnak mutatta magát. Próbálgatták a ko­mámat erről is, arról is, hogy — hátha mégis valamifajta okos észt, egy kis ügyességet talál­nak benne. De hát nem volt. Még a kapitány úr is odaállott elébe egyszer, összeütve a sor­ HÍREK.­ ­ (Városi képviselőválasztás.) Két elhunyt városi bizottsági tag: Kohárics Károly dr. és Kurcz György helyébe választa­nak a III. kerületben új képviselőket. A Ko­hárits Károly dr. helyére választandó bizottsági tag megbízatási ideje 1896. évi márczius hó 16 ig, a Kurcz György helyére választandó bizottsági tag megbízatási ideje pedig csak is jövő évi márczius hó 20 áig tart; a választók tehát mindkét megüresedett helyre nézve egy szavazati lap beadásával szavazhatnak ugyan, de a szavazati lapon határozottan megjelölendő, hogy kit akarnak a hosszabb, é­s kit a rövi­­debb megbízatási időre megválasztani. A válasz­tás deczember hó 11-ikén lesz A választás el­nöke Kindl József, helyettes elnöke pedig Ma­­jorossy Imre. Választási helyiség a városi tanács­ház első emeletén lévő 23 fa számú terem. A választók bővebb tájékozása végett — az 1886 ik évi XXI­­k törvényczikk alapján a következő­ket említjük föl: A választás az említett napon reggel 9-kor veszi kezdetét és esti 4 kor vég­ződik. Választható az, kire az említett törvény 23-ik­­­ában fölsorolt kizárási okok fenn nem forognak. Választó az, ki az országgyűlési kép­viselő választásra jogosultaknak a folyó évre érvényes állandó névjegyzékébe felvéve van, s ennek alapján a kerület választójaként az igazoló választmány által egybeállított betűren­des névjegyzékbe bevezettetett. A III-ik választó kerületbe tartoznak a következő utczák és te­rek : Anna, Bástya, Boltivköz, Irgalmasok, János, József, Kálvária (belvárosi része) Kazinczi, Kis­faludi, Kis Flórián, Király, Lyczeum, Majláth-tér, Mária, Megye, Malom (belvárosi része), Mór, Nagy-Flórián, Papnövelde, Papnöveldeköz, Per­­czel (ó­ posta), Plébániaköz, Petrezselyem (bel­városi része), Sörház (belvárosi része) Széche­nyi tér. — (Joghallgatók műkedvelői­ elő­­adása.) Deczember 17-én vagy 19 én a pécsi kantyust, hosszú császárszakálát húzogatva kes­keny, fehér kezével. — Hát hogy hívnak engem ? A savószemek nagyra nyíltak, Csupak iszo­nyú feszes állást akart venni, aminek folytán rendkívül görbére változott és a tudás biztossá­gával vágta oda : — Hát Her Hapman Csupak. Hát már most a kapitány úrnak is be kellett látni, hogy a Csupak valósággal a legostobább fajtája ennek a kanasszen und jo­­ga iszen népnek, akiket a haditudományokba bevezetendő, az ő kezei alá adtak. Nem ér ez az ember egy hajító fát nem. Az ilyen őszinte vélekedéseket ott nyilván­­valólag mondták el Csupak előtt, nem tagadva el belőle egy szemet sem. Csupak hallgatta bárgyún, némán s benső énjének egyetlen nyil­­vánulása az volt, hogy igen kemény haptákokat állott, ha róla beszéltek. Olykor azonban, ha nem figyeltek reá, ha az ágya előtt a ládáján varrogatott, gúnyos mosolygás ült ki az ajka szélére, a szemei meg­villantak, az arcza megváltozott, mintha hirtelen rákentek volna valami kevéske okosságot. Az­után hirtelen, mint ahogy az őszi napfény el­suhan a tavi­tás fölött, levált az arczáról, ami egy pillanatra ráköltözött s megint csak a régi Csupak lett­­, a félkegyelmű. Ott állott Csupak már egészen, hogy hazakergessék az ármádiá­­­­ból, mivelhogy fölöttébb kevés esze van neki, joghallgatók érdekes estélyt rendeznek. Változa­tos programmot állítottak össze szavalatokból, színdarabokból, zeneszámokból és humorisztikus monológokból. Az előadást a jogakadémiai ol­vasókör javára rendezik s már nagyszabású elő­készületeket tettek, hogy az ezt erkölcsileg és anyagilag is becsületére váljék a pécsi joghall­gatók jó hírének.­­ (Társas vacsora Vaszary tisz­teletére.) A Mecsek-egyesület tagjai kitünte­tett igazgatójukat szélesebb körű ováczióban kivánják részesíteni s ezért kedden a „Nádor“ étkezőjében társas vacsorát rendeznek. Egy te­ríték 1 írt 60 kr. Akik a tagok közül részt akarnak venni, a vendéglős tájékoztatása végett hétfő délig jegyeztessék föl magukat a Valentin­­féle könyvkereskedésben.­­ (Liittke-pezsgö a király aszta­lán.) Littke pécsi pezsgőgyárosnak a király megadta a cs. és királyi udvari szállítói czimet és jelleget. Ezzel a nekünk pécsieknek nemcsak érdekes,­de bennünk némileg büszkeséget is keltő hirrel kapcsolatban a fővárosi lapok így írnak a Littke pezsgőről és a gyárról . Tudtunkkal Litke pezsgőgyára az első a maga nemében, mely udvari szállítói czimet nyert. Ezt a magas és kitüntető czimet eddig még egyetlen hazai pezsgő­gyár sem viselte és ez a kitüntetés valóban csak azt bizonyítja, hogy a magyar pezsgő immár udvarképes lett a hosz­­szu küzdelmes verseny után, melyet a külföldi pezsgővel, jobban mondva ennek javára ural­kodó előítélet ellen folytatott. Végre diadalt és elismerést aratott a magyar pezsgő. Ebben a hazafias küzdelemben kiváló része van éppen a Littke L. czégnek, mely több évtizedre vissza­nyúló fennállása óta első feladatául azt tűzte ki, hogy a hazai pezsgőgyártást oly magas fokra emelje, hogy a külföldi pezsgővel versenyképes legyen és azt első­sorban a magyar asztalokról leszorítsa. Ezt a czélt a Littke czég jó részben már el is érte. Az a virágzó ipartelep tehát ott Pécsett, mely kicsiből országos hir­d, sőt még aj haza határain kívül is messze ismeretes nagyjj szabású pezsgőgyárrá fejlődött ki, méltán kiér­demelte, hogy most pezsgőinek az udvari pin­­czékbe állandó utat nyissanak. Littke pezsgője különben már nem újdonság a király asztalán. Ugyanis két évvel ezelőtt, midőn a király Pé­csett időzött és megtekintette Littke nagyszerű gyártelepét, az ott látottak kitüntető elismerése­képpen rögtön megengedte, hogy a császári és királyi udvartartáshoz szükséges pezsgő egy ré­sze Littkétől szereztessék be s miután Littke pezsgői tökéletesen beváltak az udvarnál, most a király végleg fölvette Littke pezsgőit az ud­vari pinczékbe.­­ (Két község, nyomorban.) N­á­­dasd és Hidasd községekből elszomorító­­ hírek érkeznek. Mindkét helyen a nép szőlem.­Hanem­ azután megváltozott minden, akár­hogy adta is komám Csupak az ostobát. Valami czéllövészeten, a legelsőn történt, hogy Csupak bajtárs úgy lőtt, mint a parancsolat. Ami czélt nem tudtak eltalálni a vén katonák, akiknek már úgy a kezeik közé illik a fegyver, mint teszem azt az ácsnak a szekerére, azt a komi eltalálta. A tanyai legényben fölébredt a va­dásztudomány, ha az ő furfangos lelke elébe bil­is bűzni egy másik, ostoba lelket, a komának ahoz már nem volt ereje, hogy ne tudjon lőni ha tud. Gyönyörűen puskázott, csak bámuln kellett azt, lelkeim, ahogy háromszáz lépésre bele­küldözgette a mozgó figurákba az egyes Minden esetlen volt ezen az emberen, csak mi­kor czélozott, lőtt, vált egészszé, szívós karjait szilárdan nyugodott meg a cső, mint a sziklán a savószem élesen tekintett ki a ráboruló szem­öldök alól. Az összes vélemények nagyhamar megvá­toztak Csupak úr irányában. Hohó, hiszen e jeles katona, ha egy csöpp esze sincs is. Csi­pak ezt fájdalommal vette észre , a legköze­lebbi csütörtöki napon este hat óakor banya vágta magát, verte fejét, kezét, lábát kíméletl­nül a padlóhoz, vonaglott, túrta a tajtékot a száján, hogy azt rettenetes volt nézni. Csup­or átváltozott nyavalyatörőssé. Ezután aztán m­­­­den csütörtökön este pontban hat órakor, ah állott, ott fölborult a koma és járta fekve , iszonyatos vitustánczot. A legények rettegve ne­­­ték, aki oda ment hozzá, hogy lefogja a vonat föi>2. deczember 3-áu

Next