Pécsi Figyelő, 1893. július-szeptember (21. évfolyam, 52-77. szám)

1893-07-01 / 52. szám

bály-tervezetet, melyet a minisztériumhoz ter­jesztettek föl. A kaszinónak, melynek már ed­dig van 160 tagja, az önképzés, szaktanfolya­mok rendezése lesz főczélja ; ezek mellett ven­déglőt is tart, melyben szerényebb javadalma­­zású tagjainak olcsó étkezésre ad módot. A kaszinó a jelenlegi helyiségből kivonul s más alkalmasabb helyet keres.­­ (A színkörből.) Vízvári kis sikerű vendégjátéka után N­á­d­a­i Ferencz kezdte meg vendégföllépteinek sorozatát. Kezdte pedig hétfőn az „Egy párisi“-val, melyben Bri­­chanteau-t játszta, aztán folytatta kedden Sardou „Váljunk el“ czímű vígjátékában Adhémár sze­repével, szerdán „Serge Panine“-nel, csütörtökön a „Válás után“-nal, tegnap „Pont-Riquet család“­­dal s ma befejezi — talán a „Dolovai nábob leányáéval. Zsúfolt, tele és középszerű házak előtt folytak e darabok, melyek mindegyikében van Nádainak — e speczialista­ színésznek — egy-egy jól megjátszani való szerepe, mely ha hálás eredetileg, ha nem, az ő kezében okvetet­­lenül hálássá lesz. A közönség állandó derült­séggel nézte az „örökifjú Nádai“-nak, a nemzeti színház e legrokonszenvesebb tagjának „kabinet­­alakítás­­ait s érdeklődéssel nézte őt Serge Panine drámai akcziójában.­­ A jövő heti mű­sor iránt eddig maga Somogyi igazgató is tájé­kozatlanul áll. Újházinak kellene megkezdenie vendégszereplését s még máig nem kapott érte­sítést sem a jövetel ideje, sem a műsorra tűzendő darabok felől. A mai estre nézve is kétes, hogy mi kerül színre. „A dolovai nábob leánya“ volna kitűzve, de erre Nádai nem készült s nem hozta magával a huszártiszti uniformisát. Sürgönyzött fel és,de, s ha idejében megérkezik, úgy ma „A dolovai nábob leánya“ czimü drámában, Tarján főhadnagy szerepben búcsúzik el a közkedvelt művész.­­ (Föl nem ismert halott.) A sze­gényház alatt, ez út megett, egy férfi hulláját találták meg csütör­tökön este. Az illető a kil­­­seje után s egyéb jelekből ítélve lócsiszárko­­zással foglalkozhatott. A megindított v­izsgálat nem tudta kider­teni a halott kilétét. H­­elen halála lehetett valami belső baj következtében, mert külső erőszakusak rajta sem ir­ nyoma.­­ (Halálozás.) Lapunk kiadójának , Taizs Józsefnek gyásza van. Aránylag rövid, de kínos szenvedés után junius 27 edikén esti 8 órakor, húnyt el hitvestársa, Szaiczer Józsa. A 25 éves fiatal asszony boldog házasságának negyedik évét töltötte. Temetése, a nagy számú tisztelők részvéte mellett, június 29-edikén dél­után 4 órakor ment végbe.­­ Özvegy Péchy Gyuláné született Baross Mária június 28-adikán 71 éves korában elhúnyt Pécsett. — (Iskolaszéki ülés) lesz ma délután, melyen a most bevégzett iskola­év eredményéről számol be a felügyelőigazgató, s a jövő iskolaévi beiratásokra vonatkozó intézkedéseket teszi meg az iskolaszék. — (Az új színház) alapozási földmun­kálatait már elvégezték s hozzá fognak a föld­alatti helyiségek alapjának építéséhez. Ez okból a tegnapi tanácsülés megállapította az épület helyét a volt katonakórház telkén. E kijelölés szerint a színház két oldalán két széles utcza lesz, melynek tágabb részei 15 méter szélesek lesznek, míg a legszűkebb helyein is 10—101­ méternyi szélességű út áll rendelkezésre. A te­­rek­etbeszögellő Johann-féle ház háta mögött ma­radt üres telekre nézve még sem döntöttek. Kétes, hogy eladják-e azt a telket, mert ha az átellenben levő Schwarz féle telek alsó része beépítetlen marad, úgy a szimmetria végett emezt is beépítetetlenül kell hagyni. Johann dr. ref­lektál a telekre, de ugyancsak számít rá a pol­gári kaszinó és Maleter ügyvéd is mint szom­szédos háztulajdonos. Johann dr. épp úgy, mint a nyugati részen Schwarz dr., nagyszabású és díszes épületet kíván emelni a színház által becsében sokat nyerő telekre. — Az új színház fűtési és szellőztetési berendezésére hirdetett pályázat tegnap járt le s több igen előnyös ajánlat érkezett be. — (Évzáró ünnepély.) A helybeli kath. főgimnázium rajztermében nagy és díszes közönség előtt folyt le az i­skolaévet befejező ünnepély énekkel, szavalattal, hegedűvel és zon­gorával. A tulajdonképemi czél pedig az volt, hogy a kitűnően vezetett ifjúsági énekkar hala­dásáról tegyenek tanúságot. Valóban meglepő eredménynek voltunk feltanúi e szép ünnepély alkalmával, s Bitter Illés tanár fáradozása a gimnáziumi énekkar előadóképességét ritka tö­kélyre emelte. Buzdítólag hat az ifjúság tevé­kenységére még az, hogy egyesek jutalomdíjakat is adományoznak e czélra, így ez évben M­a­­genheim J­ 1 aranyat és 10 ezüst koronát, Magdics Gs. 1 aranyat, Pataky L. 4 ezüst forintot, Nemes H. M. 2 ezüst frtot, Bitter I. 15 ezüst koronát. E jutalmakat az igazgató méltató beszéde kíséretében osztották ki az ér­demesebb tanulók közt. Az első dijra, mely 1— 1 arany, érdemesítettek : Borsy Jenő III. o. t. és Kaufman Ernő VI. o. t.; továbbá Réder IV., Czindery II. és Decleva V. o. tanulók 5—5­­ koronát; Musch I. o. t. 4 koronát; Poszek III. o. és Nicsovics IV. o. t. 3—3 koronát; Jancsics IV. o., Kemény V. o. és Erőssy IV. o. tanulók 2— 2 ezüst forintot kaptak buzgalmuk­ és jó hangjukért. Ezeken kívül Buday Dezső IV. o. t. egész évi tevékenységéért az orgonán az igazgatóság részéről 2 drb aranynyal jön ki­tüntetve.­­ (A Zellerin-czég föloszlik.) Az öngyilkos Zellerin Mátyás halálával — mint a F. Z. értesül — a Zellerin czég is föloszlik. Új munkákat már ma sem vállalnak el, csupán a folyamatban levőket végezik be. A czég végle­ges megszüntetése a pécsi és fiumei vízvezetékek iránt fennálló szerződések lejártakor történik.­­ (Berdin ügye a kir. táblán.) A pécsi királyi tábla kedden tárgyalta Berdin Györgynek, a Sinkó gyilkosának, és társainak fölebbezett bűnügyét. A tábla a törvényszék ítéletét Berdinnél helyben hagyta s szintén kö­tél által való halálra ítélte. Helyben hagyta a May Júliára hozott ítéletet is, az egy évi bör­tönt, csupán Woclrach Edéné 2 évi fegyházát szállította le 1 évi fegyházra.­­ (Beszámoló.) Mohácsról értesí­tenek minket, hogy Szájevics János ország­gyűlési képviselő július hó 9-edikén délután 3 órakor a városház udvarán szándékozik beszá­molni két évi törvényhozói munkájáról. A kor­mánypárt hívei nagy lelkesedéssel várja a be­számolót , mert e körben az a sajátságos hír van elterjedve, hogy Szájevics a közigazgatás reformja és a polgári házasság dolgában állítólag nagy fontosságú (? !) nyilatkozatokat fog tenni. Az ellenzék emberei nem hisznek a beszámoló­ban ; attól, ha meg is történik, nagyon keveset várnak ; az állítólag teendő nyilatkozatoktól pedig éppen semmit sem remélnek.­­ (Penzionátus leányok számá­ra.) IV­erner Magdolna okleveles tanítónő a most bevégzett tanévvel beszünteti a 25 év óta fönálló és nyilvánossági joggal fölruházott leány­iskoláját. Ezzel azonban nem szándékozik visz­­szavonulni a nevelés nemes pályájától, hanem más téren óhajtja szolgálni a nevelés magasztos ügyét. Oly vidéki leányok számára, kik a vá­rosban valamely nyilvános (elemi-, polgári-, kereskedelmi-) iskolát látogatni, továbbá, kik a a zene-, táncz- vagy valamely más rendkívüli tárgyban oktatást nyerni óhajtanak, nevelőinté­zetet nyit és ebbe bármily korú növendékeket fölvesz. A növendékek illető iskoláikba és egyéb kimeneteleikben mindenkor kellő fölügyelet alatt lesznek, a házban fölügyelet alatt fogják lecz­­kéiket és föladványaikat végezni, s egyáltalában folytonos éber ellenőrzés alatt lesznek. A köz­­tiszteletben álló tanítónő 25 évi működése a nevelés és tanítás terén kezességül szolgál, hogy nem hagy fölhasználatlanul semmi eszközt, mely­­lyel a gondozására bízott leányok er­kölcsi és értelmi fejlődését előmozdítsa. Kiváló gondot fog fordítani arra, hogy az ellátás tápláló és teljesen kielégítő legyen, nemkülönben, hogy az egészségtan követelményei (szellőztetés, mosako­dás, fürdés, mozgás stb.) soha szem elől ne tévesztessenek, s ezt annál könnyebben teheti, mert tágas, világos, egészséges lakóhelyiségek állanak rendelkezésére. A penzionátusba fölvett növendékek teljes ellátásukért egy-egy iskolai év tartamára fizetnek: 10 éves korukig 200 frtot, 10­­-­14 éves korukig 250 frtot, 14 évet meghaladó korban 280 frtot. A bennlakó nö­vendékek az iskola év befejezése előtt az inté­zetből előbb ki nem maradhatnak , kivévén azon növendékeket, a­kik csak egyes tárgyak­ból, pl. zenéből, tánczból, ruhavarrásból stb. oktatásban részesülni. További fölvilágosítással szolgál (Pécsett, Hunyady­ utcza 6. szám alatt) a tulajdonosnő. Ugyan e helyütt megjegyezzük, hogy a 25 év óta fönállott s most megszüntetett leányiskolát 25 éven át összesen 1755 leány látogatta. Ezek közül szép számmal találkoztak szlavóniai, bácsmegyei és egyéb illetőségű német és horvátajkú leánykák, kikkel az intézet tu­lajdonosnőjének sikerült a szép hazai nyelvet elsajátíttatnia és megkedveltetnie. Az intézet r­észt vett a székesfehérvári és pécsi kiállításokon, hol kitüntetésben részesült. 1878. júl. 27 ikéről kel­tezett iskolaszéki kivonattal az intézet tulajdo­nosnője a szakszerű vezetésért elismerést nyert. 1881-ben fölső leányiskolai kurzusok megnyitá­sára fölsőbb helyről engedélyt nyervén 1881­­­­ben a fölső leányiskola 1. évfolyama, az u. n. VII. osztály is fönnállott az intézetben.­­ (Megyei közgyűlés.) Baranyavár­­megye törvényhatósága julius hó 1- én délelőtti 10 órakor évnegyedes rendes közgyűlést tart. A tárgysorozat a következő pontokat tartalmazza: Alispán évnegyedes jelentése. Állandó választ­mány jelentései . A kiépítetlen törvényhatósági közutak kiépítése és e czélból kölcsön felvétele tárgyában. Debreczen sz. kir. városnak a főren­diház szervezetéről szóló t. ez. módosítása ér­demében tett felirata pártolása iránti megkereső levele. Az 1877. XX. t. ez. végrehajtásához, a kiskorúak és gondnokoltak pénzei és pénzérté­keinek kezeléséről, ellenőrzéséről, a gyümölcsöz­­tetés körüli eljárásról, a bírságpénzek kezelésé­ről és a leltározási díjakról szabályrendelet alko­tása tárgyában. A vármegye területén készítendő és használandó falazó tégla méreteiről, valamint a burkoló vagy kövező tégla és a közönséges fedőcserép szabványos méreteinek megállapítá­sáról szabályrendelet alkotása iránt. A palai révnél a Dráván egy állandó hid építése és ehhez való hozzájárulás tárgyában. Fazekas Sándor biz. tagnak indítványa a szent-lőrincz-nagy-csányi törvh. közutnak Gilvánfa és M.-Mecske közötti kiépítése és folytatólag Kis-Csány felé való ve­zetése iránt. Szebény község ínséges kölcsönének leszámolása tárgyában. Nagy Harsánynak a hely­színen felülvizsgált 1881 — 1891. évi községi és 1881—1889. évi kaszárnya számadásai. Dr. Kiss Emil felebbezése Dárda község f. é. 9. sz. a. hozott határozata ellen. Blandl György és társai felebbezése N.-Nyárád község f. é. 7. számú határozata ellen. Kulcsár József, n. har­­sányi biró fellebezése a község f. é. 1. sz. a. kelt határozata ellen. Hausmann Gáspár feleb­­bezése Ráczpetre község f. é. 5. számú határozata ellen. Vörösmart község szabályrendelete az ot­tani tűzoltó-egylet anyagi támogatása tárgyában. A lipovai g. k. hitfelekezet tulajdonát képező faiskolának Lipova község részére szándékolt átengedése. Szászvár község két pénztárosi állás rendszeresités-­e tárgyában hozott határozata. Kram­­mer János, nádasdi rk. ,— Schmidt János rk. — és Szabó Gyula, patacsi községi tanító nyug­díjazása. Zombor Rózának, néhai László István, nyug. cs.-tőttősi rk. tanító özvegyének kegydij iránt benyújtott kérvénye. Sellye községnek a vágatási dijak leszállítása tárgyában alkotott szabályrendelete. A patacsi körjegyzőséghez tar­tozó községeknek kérvénye faiskolakibővítés kötelezettsége alól való felmentések iránt. Né­­m­etbóly községben a vasút mentén fekvő hasz­navehetetlen terület részletes­­elidegenítésére vo­natkozó adás-vevési szerződések. Oroszló község 1893. évi pótköltségvetési előirányzata. Ziflinger József után fölmerült 9 frt 78 kv. hiánynak a tartalékalapból. A duna-szekcsői árvazár meg­vizsgálásakor fölmerült eljárási költségeknek az ottani tartalékalapból való fedezése. Harkány községnek a távirda szolgálat állandósítása tár­gyában hozott határozata. Vékény községnek iskolaház vétele tárgyában hozott határozata. Újbánya község regálé kötvényének beváltása. Baán község korcsmaépületének bérbeadása, és az ellene beadott felebbezés. Gyód község nevén álló ingatlannak a tényleges birtokos nevére való átíratása. Birján község 1891. és 1892. év­i haváról szerkesztett — Kórós község 1884. évi — Belvárd község 1888. és 1889. — évi újonnan felülvizsgált bírói számadása. Maiss, Duna-Szekcső, Püspök-Bogád és Hosszu-Hetény községek 1893. évi pótköltségvetési előirányzatai.

Next