Pécsi Figyelő, 1894. október-december (22. évfolyam, 117-159. szám)
1894-10-09 / 120. szám
XXII. évfolyam. Pécs, 1894. október 9 120-ik szám, Előfizetési érák: Egész évre . . 6 frt — kr. Félévre .... 3 » — » Negyedévre . . 1 » 50 » Egy hóra . . . — » 50 « Egyes szám ára 5 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Széchenyi-tér 12. sz. (Nádory-féle ház) hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. (Pécsi Hírlap.) Megjelenik hetenként háromszor: kedden, csütörtökön és szombaton. Szerkesztői Iroda: PÉCSETT, Széchenyi-tér 12. szová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek föl Egyes számok kaphatók Weidinger N. utóda Damján I., Valentin K. fia (Széchenyi-tér), Hochrein József és fiai (Széchenyi-tér Koszi János (fő-tér), Böhm Manó (fő-utcza) papír- és könyvkereskedéseiben Mondvacsinált felebbezés. Köztudomású dolog, hogy a választópolgárokat összeíró ceglédi küldöttség annak idején Kossuth Ferenczet, kinek ott ingatlanbirtoka van, kihagyta a választók névjegyzékéből. Ez ellen felszólalás történvén, a központi választmány Kossuth Ferenczet a névjegyzékbe felvette. A központi választmány határozata ellen egy telekkönyvi írnok felebbezést adott be s így ez ügyben végérvényesen a Kúria lesz hivatva dönteni. Ha ez a felebbezés annak az írnoknak privát kedvteléséből származott volna, legfölebb sajnálkozhatnánk az ily herosztratesi dicsőségre számitó hóborton, de a dolog nem így áll, mert a felebbező írnok kikottyantotta, hogy őt Budapestre citálták s ott egy nagy úr kezébe nyomta a szükséges okmányokat s a kész felebbezést azzal a meghagyással, hogy azt saját neve alatt nyújtsa be s midőn aggályainak bátorkodott kifejezést adni, előléptetést helyezett neki kilátásba, ellenkező esetben pedig elcsapatással fenyegette. A szegény írnok tehát csak vak eszköz volt. Hogy kinek a kezében, azt könnyen kitalálhatjuk, ha figyelembe vesszük, hogy az írnok felebbezéséhez volt csatolva a magyar kir. belügyminiszternek hivatalos bizonyítványa arról, hogy Kossuth Ferencz magyar honpolgárságát elvesztette és visszahonosítva nem lett, továbbá a római osztrák-magyar nagykövetség hivatalos bizonyítványa arról, hogy Kossuth Ferencz olasz állampolgár. Ezen okmányokat a vidéki írnok a felebbezésre nyitva álló rövid tíz nap alatt nem szerezhette be magánúton, ezeket s különösen a római bizonyítványt csak a magyar kormány sürgős közbenjárására kaphatta meg. A magyar kir. kormány volt tehát az, mely egy szegény írnok palástja mögé rejtőzve rendezte az egész felebbezési komédiát. Azt mondják a kormány támogatói, hogy ebben nincs semmi megütközni való, mert ha törvény az, hogy csak magyar állampolgár lehet választó, akkor legyen ennek érvénye mindenkivel szemben. Hát erre először is azt mondjuk, ha a törvénynek való érvényszerzés volt a kormány szándéka akkor is méltóságán aluli dolog egy oly alárendelt állású egyént felhasználni ezen szándéka érvényesítésére. Úgy hisszük, van a ceglédi választókerületben a kormány szolgálatában álló magasabb rangú egyén is, kinek inkább hivatása a kormány intencióit képviselni és foganatosítani. De még nagyon is sántikál a kormány nagy törvénytiszteletére utaló mentegetés, mert ezrével fordul elő évenként az idegen állampolgárok felvétele a választók lajstromába; hogy tovább ne menjünk, itt vannak a dunagőzhajózási társulat bányatisztjei és munkásai közül akárhányan, kik nem magyar állampolgárok s mégis szerepelnek városunk választói közt, hát ezek törléséhez szükséges okmányok beszerzésére mért nem veszi igénybe a magyar kormány az osztrák-magyar diplomáciát, mert magánembernek ezek beszerzése teljes lehetetlenség ? Nem áll tehát, hogy a kormány szándéka csak az volt, hogy Kossuth Ferencz ne lehessen kivétel a törvény alól, hanem épen ő vele tett kivételt akkor, midőn a sok ezer hasonló eset közül csupán az övét szemelte ki a törvény alkalmazására. Persze arra a többi esetre nem figyelmeztetik Bécsből a mi erélyes kormányunkat, mert az mégis csak szörnyű dolog lenne, ha egy Kossuth a magyar választók közt helyet foglalna vagy pláne a közjogi ellenzék élére állna! Pedig hát ez mégis be fog következni, mert kár volt azért a sok fáradságért, melyet a felebbezés készítésére, a különböző okmányok beszerzésére és kiállítására fordítottak; annak a felebbezésnek nem lehet foganatja, mert a választási törvény 50. §-a a központi választmány határozata ellen csak azoknak enged felebbezési jogot, kiknek felszólalása vagy észrevétele felett a központi választmány határozatot hozott, már pedig Kossuth Ferencz választói jogára vonatkozólag a felebbező strohmann-knak a központi választmány határozata előtt sem felszólalást, sem észrevételt nem adott be s igy a magyar kir. kúria, mely a törvényt nemcsak kivételkép tiszteli és alkalmazza, ezen törvényszakasz alapján kénytelen lesz a hírhedt felebbezést visszautasítani. A kormányt azonban a Bécsből jövő parancs annyira megrezzentette, hogy nem is gondolt arra, miszerint a ceglédi írnokban csizmadiát fogott, váltak ki a homályból, komor hátteret képezve, egy-egy pici lámpafény minduntalan felcsillan a túlparton, izgó-mozgó, téveteg sugárral, mint valamely küzködő élet, mely a megsemmisüléssel vivődik ! A hullámok sajátszerűen, panaszosan zúgnak, felébresztve morajlásukkal az alvó virágokat, a szendergő vízirózsákat, pici zöld füveket. Hányszor hallgattam én azokat a zúgó vizeket, a hullámverődést, amint csobbanva ütődött a parthoz, aztán lassan lassan torlódott vissza a zöldes csillámú hullámágyba. Hallottam én azt a hangot holdas éjszakán, midőn a vizitündérek csábos suttogása vegyült belé ! Midőn úgy vonz valamely igézetes csáb oda a ringó vizek közé, melyek sötéten, titokzatosan borulnak mindenre. Hallottam akkor is, mikor pihenőt tartott rajta a déli verőfény, s teleszórta számtalan fénysziporkával habjait. Hallottam sötét, rejtelmes éjszakán, midőn vad dörgéssel zúgott bele hangja az éji viharok süvöltésébe, s óriási oszloppá növekedve, tajtékzó hullámokban rohant, rohant tova, mint a feltartózhatatlan végzet, süvöltve, sírva, aztán megint elsimulva lágyan, békülékeny mormolással. De sohasem volt hangjuk megkapóbb, csodálatosabb, igézetesebb, mint azon az éjszakán. Regét mondott! . . . Regét ... a felébredt virágoknak, a mozdulatlanul pihenő halászbárkákban, a kifeszített reszkető hálóknak és nekem . . . Épen igy-igy nyíltak a virágok számtalan színben és változatban. A „Pécsi Figyelő“ tárczája. Mámor. Nem a bortól vagyok részeg, Más mámor az, amit érzek. Szemeidnek tüze, lángja Hozta vérem forrongásba. Ha bortól csíp be az ember, Alszik egyet s másnap reggel Józansága újra megtér, Lecsöndesül benne a vér. Hejh, de én szerelmi mámort Ittam szemed sugarából, S nem mulhatik ez elébb el, Csak a végső szívveréssel! luby Sándor: A hullámok regéje. . . . ügy volt! A hullámok regélték lassú mormolással a kúszó növényeknek, a fehér szárnyú sirályoknak, melyek merész övezetben röpködtek a hullámos vizek felett, aztán leszálltak az aranyos fövenynyel borított partra. A tihanyi hegyek sötéten kezdő lassú-lassú hangon, igy edelgett velük a sárgás aranyszínű holdfény, mint most. Az éjszaka szétküldte illatát, homályát, színes ködfátyolt borított a szendergő vidékre. Valamely sajátszerű zúgás verődött át a hegyek közé szorult falucskából, de én nem hallottam azt! Én nem hallottam semmi mást, mint azt a fájdalmasan zokogó hangot, nem láttam a nyári éj szépségét, a csillagok fényét, nem láttam mást, mint a szép halvány arcú nőt, amint reszketve közeledett hozzám s könnyei beleperegtek hullámaimba . . . Oh hányszor láttam már a fájdalom erőszakos kitörését . . . De egy sem futotta úgy be szivemet, mint ama édes panaszos hang. Felfogta az éjszaka és hurcolta tovább, a hold játszó fénye megtört az ormokon, aztán alásiklott a sötét tihanyi hegyek mögé. A leboruló homályban egy ifjú alakját láttam közelegni, könnyed, ruganyos léptekkel, szép volt, szép és fiatal, szívben olvadó tekintetű szemekkel, olyan szemekkel, melyek hatalmukba ejtik a szíveket. Megölelték egymást hosszan-hosszan, azután édes suttogó beszéd vegyült az éj csendjébe. Ezek a hangok suttogtak reszkettek, himbálódtak, csodálatos illattal töltötték be a levegőt. Éreztem . . . s a szivem megittasult tőle ! Ah ! Ha rajtam pihenne az ifjú nő galambszelíd tekintete ! Én ringatnám lágyan karcsú termetét s habjaim édesegve játszanának aranyszínű fürteivel ... ez a csudálatos haj szétterülve, mint egy bontott arany kéve, a hold reája hintené sugarait, elbujna finom szálai közt az apró csillám ! . . . Az Országgyűlés. A főrendiház ülése okt. 5-én A napirend értelmében a vallás szabadgyakorlatáról szóló törvényjavaslatot tárgyalták általánosságban. Az első szónok Échy Nándor gróf rokokó törvényjavaslatnak tartja, a 16-ik századbeli álláspontoknak a modern áramlatokkal való összezagyválásának. Olyan javaslat ez, melyet ha szakaszról-szakaszra olvasunk, mindenütt azt látjuk, hogy nincs létoka, nincs létjogosultsága. Isten óvjon meg attól, hogy e törvényjavaslatból törvény váljék. Papp Gábor szerint mi a vallás ? Az egyéni léleknek a mindenes lélekhez való fölemelkedése. Ennek meggátlása egyértelmű az egyéni szabadság korlátozásával. Vallási elvei nem gátolják, hogy a törvényjavaslat elfogadja. Prónay Dezső báró azt mondja, hogy a kereszténység eszméjéből folyik a vallásszabadság eszméje, mert a kereszténység alaptanaiban rejlik, hogy a vallás dolgában kényszer ne legyen behozva. A vita bezárása után Szigyi igazságügyminiszter polemizálva az ellenzéki szónokokkal kijelenti, hogy ez az egész törvényjavaslat az új időknek egy nagy irányán alapszik. Kimutatja a javaslat előnyeit és azzal fejezi be beszédét, hogy nem akarnak egyebet, mint az állampolgárok jogainak egyenlő respektálását. Ezután következett a név szerinti szavazás. A szavazatok összeszámítása után kiderül, hogy igennel szavazott 113 tag, nemmel szavazott 112 tag, így a törvényjavaslatot általánosságban egy szótöbbséggel elfogadta a főrendiház. Ezután a részletes tárgyalás következett. Október 6-án nagy meglepetésben részesült a kormány a főrendiházban. A vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása alkalmával a felekezetnélküliségről szóló 3-ik fejezetnek a napirendről való levételét indítványozta Andrássy Aladár gróf. Hasonló értelemben szólott Zay Miklós gróf. Vay Béla báró, Gajzágó Salamon, Keglevich István gróf a fejezetet szükségesnek tartják. Andrássy Aladár gróf indítványára névszerinti szavazás történvén, az eredmény az lett, hogy igennel, vagyis Andrássy indítványa mellett szavaztak 122- en, nemmel vagyis ellene 96-an. Ennek alapján a felekezetnélküliséget 26 szótöbbséggel törölték a javaslatból. A 26 ik §-nál Zichy Nándor gróf indítványt adott be, hogy vezessék le a tárgyról, hogy a gyermekek vallásáról külön törvény intézkedik. Zichy módosítványát 101 szóval 91 ellen elfogadták. A törvényjavaslat úgy általánosságban, mint részleteiben el lévén fogadva, az elnök föltette a kérdést, elfogadja e a főrendiház harmadszori olvasásban az egész ja-------- i - ■ ■ iTgj