Pécsi Figyelő, 1896. július-szeptember (24. évfolyam, 148-223. szám)

1896-07-01 / 148. szám

4 telefonon a központi tűzőrségnek. A tűz a pálya utca 3. számú házban jeleztetett és pincetűz, még­pedig benzinrobbanásból tá­madt pincetűz volt. Rövid idő alatt ez már a második benzinrobbanás, a­mi hogy szintén nem okozott nagyobb kárt és veszedelmet, az csak annak köszönhető, hogy a benzint nem szokták más anyagokkal vagy árukkal egy helyre raktározni. Most a jelzett helyen Spitzer Jakab kereskedése alatt, épen a harmadik pincében volt egy százötven literes hordó benzin éltévé, a­mely még eddig meg nem állapított okból tü­tet fogott és felrobbant. Ha nyíltabb helyiségben van a felrobbant anyag, úgy bizonyára tűzvesze­­delem származik a robbanásból, így azonban a tűz nem terjedhetett tovább a pincéből, honnan csak óriási, fojtó szagú füstje jutott felszínre. A tűzoltók teljes felszereléssel ruk­koltak ki a tűzhöz, melynél azonban a rend­szeres oltási manővert nem lehetett alkalmazni, mert az egész pince megtelt fojtó füsttel és egyáltalában nem volt mód a belehatolásra. Tulajdonképen nem is lehetett a pincét rövid idő alatt a tüztől mentesíteni s végre is le­zárták azt s vasárnap egész nap őrség volt körülötte, hogy figyelemmel kisérje, nem­­ támad fel valamelyik részében a tűz. Azon­ban a gőzölgő füstön kívül egyéb mi sem volt s este­felé az is kitisztulván, a benzin robbanás utolsó jelensége is eltűnt.­­ (Néppárti gyűlés.) Mint Bara­­nya-Monostorról írják lapunknak, ott f. hó 25 én nagyobbszabásu néppárti, alakulással egybekötött, értekezlet ment volna végbe, ha egyáltalában az egész hűhó nagy fiaszkóval nem végződött volna. Ott volt Molnár János ideiglenesen nyugalmazott komáromi apát-plébános és állandó agitátor és elfoglalta az elnöki széket, ott volt néhány környékbeli pap és igen sok ismeretlen vidékről egybe- Crődített nép. A sok mindenféle határozat közt megállapodtak a dárdai kerület néppárti jelöltje személyében, persze csak a primipil­­lusok és a néppel csak majd a következő gyűlésen fogják tudatni a jelölt nevét és ki­létét. Gyűlés után a nagy vendéglőben ban­kett volt, a miről azonban a vidéki plébáno­sok a kik különben a gyűlést végigszenvedték, elmaradtak.­­ (Kirabolt zsinagóga.) Tegnap, Péter-Pál napja éjszakáján Mohácson nagy betörés történt. Az éjszaka elég sötét volt ahhoz, hogy a Kazinczy utcában egy alacsony kerítésű sokác ház udvarába bemehessen va­laki, de ahhoz már elég világos volt annak a valakinek, hogy megláthatta, miszerint a lakónak tegnapról megmaradt zöldbab főze­­lékje ki van állítva a hűvösre, hogy talán meg ne savanyodjék. Erről az állapotról ak­kor még „tolvaj“ meg akarván győződni, miután annak nagyon jó voltáról meggyőző­dött, ízlett neki, meg is ette, ha egyebet nem tett vele. De ő kigyelmének nem babcsusz pájzra fájt a foga, neki arany és ezüstre is szüksége volt, hogy az azon szerzett karcos­sal leöblíthesse éjjeli lakmározását. Vagy öt kerítésen és négy kerten keresztül mászkálva eljutott a zsinagóga mögötti udvarkába. Ott magasan lévén az ablakok, kihúzott egy a földbe erősített deszkapadot és hozzá támaszt­ván a falhoz, felért az ablak rostélyához. Azt már aligha fogjuk biztosan megtudni valaha, hogy mivel és mennyi erővel, elég az hozzá, hogy kifeszítette azt, azután az ablaknak egyik üvegfiókját bezúzta és így kinyitotta az ablakot, mire már könnyen bejutott a templomba. Most már bizony nem tudjuk — mint levelezőnk írja — műveletének sorrend­jét. Hogy a helyi viszonyokkal és körülmé­nyekkel bőven ismerősnek kellett az illetőnek lennie, mutatja az, hogy még azt is tudta, hol tartják a gyertyákat, mivel a szekrényt feltörte és abból vett magának világításra szükséges gyertyát. A közelben álló oltárt „oránt“ felfeszítette, valószínűleg azt gondolta, hogy az istentiszteletnél használni szokott ér­tékes arany és ezüsttárgyakat éjjelre is a templomban tartják. ..de bizony csalódott ő figyelme, mérgében megelégedett három da­rab „tát“-tal, ezüstből készült kéz, melynek mutató ujjával mutatják a sorokat és szava­kat a szentírás felolvasásánál. Nem nagy fo­gást tett ezekkel sem, alig érnek 20—25 frtot összesen. Mérges lehetett a buzgó tem­plomlátogató csalódásáért, mert nekiment a jótékonysági perselyeknek, pedig már három előbbeni betörése alkalmával tapasztalhatta, hogy abban alig volt néhány fillérecske, úgy látszik, nem igen lehet bővelkedő pénzben a jótékonyságnak ez a barátja, mert magával vitte a talán 6—8 koronára való aprópénzt. A vakmerő templomrablót keresi a csend­őrség. — (Újra idegenbe . . .) Asztal­­­o­s János pécsi ügyvéd, a­ki pár év előtt meg­próbálta a szerbek fővárosában is, tegnap családjával együtt, Pancsovára költözött, a­hol függő ügyeit lebonyolítva, irodáját Buda­pestre teszi át, a­hol végleg le fog tele­pedni.­­ (Nagy lopás.) Rendőrségünk szom­baton este letartóztatta G­o­n­d­i Sándor sik­lósi illetőségű, 18 éves helynélküli cselédet. Az a gyanú ugyanis ellene, hogy meglopta V­a­j­d­i­t­s Gyula püspöki papnevelőintézeti igazgatót, mintegy 230 frt készpénzt lopván el annak távollétében, az íróasztala fiókjából. A letartóztatott tolvaj, mint inas volt alkal­mazva Vajditsnál s midőn ez a múlt héten Nádasdon járt, távollétét arra használta fel, hogy kinyitotta az asztalfiókot s onnan két darab százast és három darab tízforintost ellopott. A lopást bizonyára azzal a célzattal követte el, hogy szolgálati ideje ép akkor telvén ki, helyéről még aznap eltávozik s mikor a pénz eltűnését észreveszik, minden­kire fognak gyanakodni, csak ő rá nem. Ott is hagyta szolgálati helyét a múlt csütörtökön s a lopott pénzzel együtt eltávozott. A mint a rendőri vizsgálat kiderítette, egyenesen Üszöghbe ment s ott lakó szeretőjével együtt egy pár jó napot akart csinálni a könnyen szerzett pénzből. Egész nap mulattak a ven­déglőben s a mellett gyűrűket és órát is vásárolt a lopott pénzből. Hogy a nagy lopás kitudódott, még a csendőrség is mozgósítva lett a tolvaj elfogatására, azt azonban rend­őrségünk csípte nyakon a város alatt, mikor épen ide akart bejönni, úgy látszik azért, hogy itt folytassa a lumpolást. A letartózta­tott tolvaj először mit sem akart tudni a lopásról, de később T­r­i­x­­­e­r Aladár ügye­letes rendőrbiztos keresztkérdései alatt beis­merte a tettet, azonban csak 30 írtról akar tudni, hogy annyit lopott el. Nevezetes, hogy egy másik lopás gyanúja is merült fel ellene, hogy egyik inastársának 25 írtról szóló ta­karékpénztári könyvét szintén ellopta és azt elzálogosította. Egyelőre a rendőrség szigorúan folytatja ellene a vizsgálatot, azonban még ezidi­g nem jöttek nyomára, hogy hová tette az ellopott 230 frtot. . (Jégverés.) A tegnap délutáni záporeső, mely nálunk csak az Ünnepi ki­rándulók ruháit áztatta el, mielőtt hozzánk jött volna, nagy jégesővel vegyest ma még kiszámíthatatlan károkat okozott a rácgör­csönyi és az ócsárdi határban. Szemtanuk állítása szerint ilyen jégverés még nem for­dult elő ezidén s hogy most jött, az kétszeres csapás a jégverést átszenvedett vidékeken. Gyümölcsösben, veteményesben, szőlőkben a kár igen nagy, mert a körülbelül félóráig tartó szakadó zápor és jég, párosulva rom­boló szélviharral, óriási pusztításokat vitt véghez mindenütt.­ ­ (Felhőszakadás Patacson.) A szombati nagy felhőszakadás, mely a vasúti töltést is megrongálta Pellérd alatt, vasárnap Patacson megismétlődött, még pedig sokkal orkánszerűbb alakban, mint a szombati volt. Az órák hosszant tartó zuhogó eső és a nagy vihar különösen a búzában tett károkat, melyet egészen levert s vízzel borított el. A réteket, vetéseket sok helyütt egész hömpölygő tengerré változtatta a felhőszakadás, melyhez hasonlót régen nem láttak a patacsiak.­­ (Jubiláló tanár.) Macki Va­lér dr., az egri főgimnázium tanára, kire mint a helybeli ciszterci főgimnázium volt tanárára, Pécsett is igen sokan s igen jól em­lékeznek vissza, tegnap töltötte be tanári műkö­désének huszonötödik esztendejét. Ez alka­lomból a jubiláló tanár tiszteletére az eg főgimnázium tornacsarnokában délelőtt 1 órakor ünnepély volt, melyet a jubiláns tan férfiú volt tanítványai — élükön Csuto­rás László dr., Huttaky Emil, G­lósz Kálmán dr. és dr. S­c­v­a­r­z Sándorral — rendeztek s melyen üdvözlő beszéd kísére­tében értékes emléktárgygyal lepték meg az ünnepeltet. Este bankett volt a jubiláns tisz­teletére, a kit sürgönyben üdvözöltek a pé­csi ciszterci rendház és a pécsi önkéntes tűzoltó egyesület tagjai is, kiket a jubiláns tanférfiu az egri tűzoltó egyesületnek épen e napra esett zászlószentelési ünnepén képvi­selt s a pécsi tűzoltó egyesület nevében az egri tűzoltók zászlónyelébe a zászlószöget elhelyezte.­­ (Hivatalvizsgálat.) Kardos Kálmán főispán a múlt hét végén a pécsi főszolgabiróságnál hivatalvizsgálatot tartott, mely alkalommal a tapasztalt példás rend és ügykezelés felett elismerését nyilvánította V­a­n­­­s­a Sándor járási főszolgabirónak s megelégedését a szolgabiróság egész tiszt­viselői karának.­­ (Közigazgatási bizottsági Ülés.) Baranya megye közigazgatási bizott­sága julius hó 14-én délelőtt 10 órakor a vármegyeház gyüléstermében ülést tart.­­V­ (A pécsi dalosegyesü­let) tegnap, Péter-Pál napján az uj sörgyárban dal és táncestélyt rendezett. A mulatság dél­után 4 órakor kezdődött s az esős idő da­cára is elég szép számú közönség jelent meg rajta, mely aztán sokat tapsolt a precízül előadott énekszámoknak. Volt tombola és világposta is , este pedig K­o­r­o­d­i Károly zenéje mellett kezdetét vette a tánc és el­tartott jó sokáig a legjobb hangulatban. A világposta közlekedése közben leste el tudó­sítónk a következő érdekes jelenetet. Tör­tént, hogy egy ifjú igy szólított meg a játék kezdetekor egy fiatal leánykát: — Mondja csak, mit is írjak én ma­­gácskának ? A leány elpirul s aztán igy felelt: — Hogy mit írjon? írja azt, amit négyszem közt már annyiszor mondott, hogy — szeret, így legalább írásban lesz s meg­mutathatom a mamának !­­ (Négyszeres rablógyilkos­ság.) Vasárnap reggel távirati értesítés ér­kezett a kaposvári kir. törvényszékhez Szili­ből, hogy ott Adler József korcsmárost, ne­jét és két fiát saját lakásán meggyilkolva találták. A tettesek ismeretlenek. A kir. tör­vényszék nyomban kiküldötte Percel Ákos h. vizsgálóbírót Sziliba. A gyilkosságot szom­baton éjjel követték el valószínűleg kóborló cigányok, kik a gyilkosság színhelyéről min­den mozdítható értéktárgyat elraboltak. Ka­posváron beszélik, hogy Adler József ügy­nöke volt egy uzsorásnak s éppen a gyilkos­ságot megelőzött napon több adós ellen vég­rehajtást eszközöltetett, tehát a gyilkosokat a rabláson kívül heszuállás is vezethette. Adlernek otthon négy gyermeke volt a rémes éjszakán ; két kisebb lánya, egy 9 és egy 3 éves, azzal mentették életüket, hogy az ágy alá bújtak s a gyilkosok nem vették őket észre. Adler József, neje és két fia, egy 14 és egy 11 éves, fejszevágások által ölettek meg. A gyilkosság hire nagy és kínos szén- P­ÉCSI FIGYELŐ 1396. julius 1.

Next