Pécsi Figyelő, 1897. január-március (25. évfolyam, 1-73. szám)
1897-02-14 / 36. szám
XXV. évfolyam. Pécs, 1897. vasárnap, február hó 14. mi Irani ll Uim.itrPécsi Figyelő POLITIKAI NAPILAP. ellenfíil árak: Égésévre • • 10 frt — kr. Félévre • „ Negyedévre • 2 „ 60 „ Egy hóra --------„ 86 „ Egyesíim ára 4 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT. Mária u. 1. sz. a leír. Ítélőtábla épületével szemben, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. Szarkasztot Iroda, PÉCSETT, Márii-utca 1. s. a kir. tábla átellenében, hová a lap szellemi része, illető minden közlemény intendő. Kéziratot vissza nem adunk Hirdetésekot a kiadóhivatal vesz föl Nemzeti ünnep. Pécs, 1897. február 13. Nevezetes évforduló lesz a jövő évben : ötven éve lesz, hogy a magyar alkotmány a rendi kiváltságok szűk sáncaiból kilépve, keblére ölelte politikai jogokból kizárt osztályait a népnek, érvényre emelte a szabadság, egyenlőség, testvériség igéit, megteremtette a nemzet képviseletének felelős független magyar kormányt. Az ilyen évfordulót megünnepli minden valamire való nemzet, amely nem akarja rút hálátlansággal megfizetni nagyjainak önfeláldozó küzdelmeit, s a magyar nemzet annál nagyobb hálával tartozik az 1848-as alkotmány megteremtőinek, mert míg az ezredéves kiváltságoknak megszüntetése, a régi alkotmánynak az általános emberi jogok szellemében való ilyen gyökeres átalakítása minden más országban csak óriási véráldozattal szúló polgárháborúk árán sikerült, addig a 48-ki törvények lánglelkü előkészitői az eszmék hatalmával, a szó gyújtó erejével kivitték, hogy a kiváltságos osztályok önszántukból mondtak le élvezeti jogaik kiváltsági jellegéről s azokat szabad elhatározásukból osztották meg a nemzet összességével. Igaz, hogy az új alkotmánynak is fel kellett venni a vérkeresztséget, de ezt a kényszerűséget idegen ármány hozta a nemzet nyakára: a dicső szabadságharc nem a nagy reformeszmék keresztülviteléért, hanem a már keresztülvitt reformok elkobzása iránt a nemzet ellen intézett külső támadás visszaverése végett folyt; nem a fennálló jogrendet romboló forradalmárok támadó háborúja, hanem a már szerzett jogaikban megtámadottak önvédelmi harca volt ez s ezért van joga a magyar nemzetnek ennek a dicső önvédelmi harcnak az emlékét mindenkor büszkén egybekapcsolni az 1848-ki alkotmány törvényes létesítésével. A 48-ki szellemóriások törpe utódai, mostani kormányunk és kinevezett parlamentje azonban megtagadnak minden közösséget a félszázad előtt leviharzott eseményekkel, mintha csak azt mondanák: igaz ugyan, hogy a 48-ki alkotmány teremtette meg a magyar parlamenti kormányt és a népképviseletet, de mi mégsem annak köszönjük létezésünket, mi a 67-es elalkuvás korosszülöttei vagyunk csak s ezzel az elalkuvó politikával léteznénk akkor is, ha a 48-ks törvények meg sem hozattak volna. Ezért nincs érzékük történelmünk félszázad előtti nagy eseményei és alkotásai iránt s meghunyászkodó tekintettel lesik jogaink akkori támadójának, a bécsi kamarillának intéseit, a mikor a nemzeti kegyelet felbuzdulása őket az ünnepelni akaró nemzet élére állani szólítja. A függetlenségi és 48-as párt Kossuth-csoportja csütörtökön elhatározta, hogy felhívja a törvényhozást a 48-as események fél százados évfordulójának nemzeti ünnepként való megünneplésére. Milyen hiú ábrándozás, a Bánffy-kormányt, a pihenni tért bramterek és beamterekké lenni vágyó stréberek parlamentjét felhívni a negyvennyolc megünneplésére! Hát ugyan mikor látta a magyar nemzet a 67-es kormányokat és az őket támogató többséget ott, ahol a 48-as események bármiféle emlékét is megünnepelték. Nemcsak hogy nem ünnepeltek ők soha a nemzettel, hanem teljes erejükből iparkodtak minden ily ünneplést megrontani s az ünneplőket tőlük telhetőleg üldözni. Hogy messzebb ne menjünk, tekintsünk csak vissza a múlt évben lezajlott ezredévi ünneplésre, vajjon jutott-e a sok ünnepség sorozatában csak egy parányi kis emlékeztető történelmünk egyik legdicsőbb korszakának, nemzeti újjáalakulásunk 48-ki eseményeinek ? Rendeztek fényes történelmi kiállítást, de gondosan elzártak minden ajtót 48-ki szabadságharcunk emlékei elől, mintha az képezné történelmünk legszenynyesebb lapját; a 48-as események lánglelkű vezérének arcképét kitiltották az egész kiállítás területéről; szabadságharcunk rokkant bajnokait nem bocsátották a király elé; a szabadságszobor és Kossuth Lajos emlékszobrának százezreit körmük közé A „Pécsi Figyelő" tárcája Heti krónika. — A „Páci Figyelő“ eredetű tárcája. — Budapestről indult meg e hét eseményeinek sorozata, amint illik is. Hiszen a székesfőváros azért az ország szive, hogy ő legyen a „tengeder“ s bár mi csak szerény vidéki újság vagyunk s nem is közlünk a fővárosból keltezett prózai és verses leveleket a vasárnapi számunkban, mint más nem kevésbbé „szerény“ lapok tenni szokták, azért mégis megadjuk a hét krónikájában az elsőséget Budapestnek, mert megérdemli. Mivelhogy nagyritkán hangzik el még Budapesten is olyan beszéd, mint amilyen vasárnap este a Nemzeti Kaszinóban elhangzott. Elhangzott és még se hangzott — el. Hatása megmaradt s úgy voltunk vele egyrészben, mint a hangyaboly, melyet meg bolygatnak és sürög forog sokáig ; másrészben, mint a beteg, kinek sebét kiégetik és az égetés sokáig ott sajog még a sebben. Hogyisne ! A legnagyobb magyar billikomával kezében a Kaszinó szónoka, a legillusztrisebb társaság előtt, öt miniszter jelenlétében, azt merte kiejteni a száján, hogy nem boldog a magyar! De mielőtt kiejtette, emlegetett sok mindent, stréberséget, korrupciót, politikai és társadalmi bomlást, csak épen a lóversenyek virágzásáról nem beszélt, ami a tulajdonképeni feladata lett volna. És támad a nagy megrökönyödés a beszéd felett. A lapok hasábokat írtak róla leszólták a szónokot, hogy miért akarja bevinni az áldatlan politikai harcot Széchenyi Kaszinójába, amikor azt nem azért alapította nagynevű elődünk., Elég, ha arról beszélnek ott, hogy boldogok-e a versenylovak, a jockeyk, trainerek, totalizatoreik, no meg a turf-karolák, miért gondolni arra is, hogy nem boldog a magyar és boldog lesz-e valaha ?! A hét második nevezetes eseményét szintén Budapest produkálta. De már itt a mi budapesti tudósítónkat illeti az elismerés, aki megtelegrafálta, hogy a király kinevezte a baranyai és pécsi főispánt. A nevezetes nap délelőttjén még csak a saját titkunkat képezte, hogy meg van hát az új főispán. Nem tudtak, róla semmit a városban s talán meg sem is tudják estig, ha a redakcióból, hol annyi titkos dolgot raegltunk a nyilvánosság számára, ki nem szivárog és a Kaszinóból deputáció nem jön a nevezetes táviratért. A deputációnak engedve, átadtuk a telegrammot, hogy a Kaszinóban mindenek láthassák és olvashassák, hogy van már új főispán. És a Hughea-gép betűivel feketén a fehéren írva állott a nagy újság és muszáj volt elhinni. Mentek is fel az üdvözlő sürgönyök, de még inkább a kérdezősködők, hogy mi való a hírből ?! Ez utóbbiak, érthető, hogy melyik táborból származtak. Abból, amelyik még ekkor is kételkedett benne, hogy Baranyának és Pécsnek főispánt tudnak fogni, s még ekkor is abban reménykedtek, hogy a végső szükség esetén előállhatnak és megtehetik az a negyedikszer, amit már százszor hiába tettek. Rámutathatnak a jelöltükre, mondván : — íme az ember ! őt akarjuk, őt óhajtjuk, őt kérjük főispánunknak; őt, aki mindnyájunk szeretetét bírja, s aki hajlandó is magát a főispáni méltóságnak feláldozni. Csakhogy, ha minden négylábú és kétlábú megbotlik is, a mi budapesti tudósítónk nem botlott meg. Az új főispán kinevezését sorban hozták másnap a budapesti lapok is. S a nagyember pártja ekkor — — mint a vízbefuló a szalmaszálhoz — abba kapaszkodott, hogy azért még sincs főispán, mert a hivatalos lap nem publikálja a kinevezést. Persze, nekik az a pár nap még a publikálás késik, nagyon jó arra, hogy még mindig reménykedjenek. De jobb, ha lemondanak a reményről. Hiszen láthatják, hogy a mi budapesti tudósítóink nemcsak országos ügyekről, de még holmi főispán-helyettesítésről is kitűnően vannak informálva. Még azt is megszerzik Pesten, eredeti szövegében, hogy mi 36-ik szám.