Pécsi Figyelő, 1898. január-június (26. évfolyam, 1-73. szám)
1898-01-14 / 10. szám
XXVI. évfolyam. Pécs, 1898. péntek, január hó 14. 10-ik szám. Előfizatási árak : Egész évre • ■ 10 írt — kr. Félévre ... 5 » — » Negyedévre • • 2 » 50 » Egy hóra • • • — » 85 » Egyes szám ára 4 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Mária-utca 1. sz. a kir. ítélőtábla épületével szemben, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. SzarfcnaztAi iroda: PÉCSETT, Mária-utca lesz a kir. tábla átellenében, hová a lap szellemi része illető minden közlemény intézendő. Kéziratot vissza nem adunk Hirdetéseket a kiadóhivatal vesz föl. Fiume megrendszabályozása. Pécs, 1898. január 13. Fiuméból vasárnap táviratot röpítettek szét világgá, mely arról adott hírt, hogy az uj kormányzó ott nem remélt szives fogadtatásra talált, úgy hogy bizton számíthatni rá, miszerint sikerülni fog a felmerült differenciák kiegyenlítése. Hiába, a mai kormányzati rendszernek már a vérében van, hogy port hintsen a világ szemébe, még ha meg is van róla győződve, hogy az események rögtön rácáfolnak. Az a szíves fogadtatás, amelyben Szapáry Lacika Fiuméban részesült, anynyira meleg és benső volt, hogy nemcsak ünnepélyes beiktatásról nem lehetett szó, de még az új rapprezentanza hétfői alakuló gyűlése elől is megszökött Budapestre, mert tudta, hogy ott Magyarország törvényei ellen sérelem fog esni, mert a megválasztandó polgármester meg fogja tagadni az eskütételt a magyar törvényekre. Hát mikor kell a magyar állam tekintélyét képviselő kormányzónak helyén lenni, ha nem ilyenkor, hogy rögtön megadhassa a méltó választ az ilyen lázadás számba menő engedetlenségre? Az a bujkálás, mit Szapáry ebben a fontos ügyben elkövetett, nemcsak az ő személyi tekintélyét rontja le, de vele együtt rontja az általa képviselt magyar állam tekintélyét is. Méltán hirdethetik a fiumei túlzók, hogy a kormányzó azért nem mert megjelenni a városi képviselet alakuló gyűlésén, mert a kormánynak nem volt bátorsága őt felruházni azzal a hatalommal, amely a készülőfélben levő csíny megtorlására szükséges lett volna. Mert az józan észszel fel nem tehető, hogy a bekövetkező eshetőség közte és a kormány között szóba ne került volna akkor, amikor küldetését elvállalta. Walluschnig és Mayländer urak hétfői hősködésére aztán a tegnapi hivatalos lapban megjelent Bánffy báró rendelete, amely szerint az esetre, ha a város képviselőtestülete és annak közegei törvényes kötelességeiket nem teljesítik, a belügyminiszter a képviselőtestületet föloszlathatja. Nos, mi ezt nem tarthatjuk egy öntudatos kormány méltó válaszának, mert itt nem akadémikus rendelet kibocsátásának lett volna helye, mintha még csak a jövőben előfordulható kötelességszegés esetére kellene szabályt alkotni, hanem rögtön az engedetlen képviselőtestület feloszlatásával kellett volna válaszolni, mert a kötelesség megtagadásának esete hétfőn tényleg már bekövetkezett. A feloszlatás joga a kormányt a tegnapi rendelet nélkül is megillette, hisz maga a tegnapi rendelet is hivatkozik a városi statútum 27. §-ára, amely a feloszlatásnak alapul szolgálhat, valóságos gyöngeség jele tehát, hogy a kormány ezzel a jogával nem élt rögtön az engedetlenség ténye után, hanem előbb még külön rendelettel fenyegetőzik, hogy neki van ám joga a föloszlatásra is. De ez a gyöngeség természetes következménye annak a politikának, amelyet kormányaink Fiume irányában már harminc éven keresztül folytattak, a mikor annak közjogi helyzetét Mohamed koporsójaként ég és föld között hagyták lógni s nem merték az igazságnak megfelelő erélylyel törvénybe iktatni, hogy Fiuméhoz Horvátországnak semmi köze, hanem tisztán és egyedül Magyarországhoz tartozik. Magyarországnak temérdek millióit ölték bele Fiume kikötőjének és városának felvirágoztatásába s ezért elegendő viszontszolgálatnak tartották, ha a dédelgetett város nem küldött követeket a horvát tartománygyűlésre, hanem a magyar országgyűlésen képviseltette magát. Attól való félelmükben, hogy a város engedni talál a horvátok csábításainak, nem merték érvényesíteni ott Magyarország törvényes jogát s ezzel szarvakat adtak az ottani patríciusoknak, kik már-már egy önálló, független állam vezérlő férfiainak képzelték magukat. Tény az, hogy a magyar kormányok mindenkor kikérték a rapprezentanza véleményét a magyar törvényeknek Filmében A „Pécsi Figyelő“ tárcája. A madárfogás. — A „Pécsi Figyelő“ eredeti tárcája. — Felolvadt már a csermelyek jégpáncélja; az erdei patakocska vig locsogással ugrik kőről-kőre s hol nagyobb akadály fekszik a patakmederben, ott felületén kimagasló forradás látszik, melyről fehér habdarabkák szakadnak le s futnak versenyt a vizbe került falevelekkel s vígan cikázó halacskákkal. A fenéken rákok mászkálnak lomha lustasággal s csak, ha valami váratlan jelenség mutatkozik, sietnek gyors fark csapással otthonukba, vizzel körülvett földvárukba. A vízpartján már kinyitotta szingazdag kelyhét az erdei nefelejts, melynek dús levélzete alatt rakja fészkét a távolból jött barázdabillegető, melynek fehér mellénykés nőcskéje hivalkodva futkos szapora léptekkel a víz partján, majd gyors szárnycsapással végigcikáz a patak felett. Ilyenkor bizonyosan a természet alkotta tükörbe pillantva gyönyörködik karcsú formáiban. Májusi reggel van. Az erdő fenséges csendjéből itt a fakopács egyhangú zaja hallatszik, amodább egy sürü mogyoróbokor fénytelen, de dús zöld lombjai közül a fülemile bánatos és mégis édes danája gyönyörködtet. Erdőszél község a már leirt szép erdő mellett fekszik. Szabályos utcái s egészséges fekvése irigységet kelt fel az erre járó idegenekben. Hát mennyivel jobban megbecsüli az, aki ebben az erdő melletti fészekben született; ezen erdő árnyas fái alatt játszotta el gyermekjátékait, majd később ezen fedelek alatt élte át a felserdült kor éveit ? Ilyen volt Végi Ákos, az erdőszéli református lelkész fia. Ismerte az erdő minden fáját, bokrát; nem egy fa viselte sima kérgén késének nyomát, szépen kiforrva mutatja az utókornak az ifjú Ákos vakációjának évszámát. Repültek az évek; Ákos az orvosi pályát választotta, de a szünidőkre most is mindig örvendve siet haza. Minden a régiben maradt, csak a község földesurának, Erdőszéli Pálnak bájos kis leánya, Margitka, lett Margit kisasszonynyá. Ákos is csak annyiban változott meg, hogy most már a fák kérgének nemcsak évszámok faragását kellett kiállani, hanem majd egy M. betű majd pedig V. M. betűket s évszámokat megörökíteni, szépen kiforrasztva. Volt Ákosnak egy gyermekkorától megmaradt szenvedélye s ez a madarak kedvelése ; és bár maga is beismerte kegyetlen voltát annak, hogy az erdő szabad madarait elfogják s kalitba zárják, de nem bírta megtagadni magától, hogy szobája madár daltól ne zengjen. Gyermekkorában is szobája falán sorban állottak saját faragású kalitjai, melyekben magányos veréb énekelte betanult dalát; másik kalitban gerle volt, mely hajnalhasadásakor az ébresztő óra szerepét végezte, a harmadik kálii zöld vászon tetőzete alatt fülemile sírta el kis szive panaszát, persze ha a gyerek iskolába a városba ment, a tiszteletes úr nem akarván vesződni a madarakkal, azok másnap már visszanyerték szabadságukat és a vakációra visszatérő Ákosnak újból kellett lakókat szerezni az üres kalitokba. A szigorlat letétele után haza jővén Ákos, gyermekkori vágyai ismét felébredtek benne. Hogy már Pesten is foglalkozott az eszmével, bizonyítja, hogy a kofferból előkerül egy madárfogó is, egy lapos deszka, mely felett zöld háló van, mely a deszka közepén elhelyezett tekercs rugó által egy oldalra vonható, a közepén a fogónak van a billentyű, melyre a csalétek jó, ha a gyanútlan madár a csalétekhez kap, a rugó szabaddá lesz és a háló, egy kalitka, a torkos fölé csapódik. Ezen készüléket magához vévén, Ákos az erdő felé indult a szép májusi reggelen. A szorgalmas méhek már virágról-virágra szállnak s gyűjtik az édes mézet; ijedve szállnak tova, amint Ákos elgondolkozva az erdő felé lépked. Tarka pillangók szállongnak az illatos légben s az erdő templomi csendjébe, mint távoli orgona zúgása, hangzik a fa koronájának suttogása, mely alatt megállott. Virágos hársfa volt az, melynek szerény, de illatterhes virágain ezer és ezer rovar döngött. Ákos nagy figyelemmel hallgatja a mogyoró lombjai között verő fülemilét s készülékét a fogásra igazítja. Az ide-oda hánykodó lisztféreg lesz a csábító csemege, melyet a horogra húzott .