Pécsi Figyelő, 1898. július-szeptember (26. évfolyam, 147-222. szám)
1898-09-11 / 206. szám
XXVI. évfolyam. Pécs, 1998. vasárnap, szeptember hó 11. 206-ik szám Előfizetési árak : egész évre • • 10 frt — kr. Félévre • • • 5 » — » Negyedévre • • 2050 » Egy hóra • • • — » 85 » Egyes szám ára 4 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Mária utca 1. sz. a kir. Ítélőtábla épületével szemben, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. Szerkesztői iroda: PÉCSETT, Mária utca 1. sz a kir. tábla átellenében, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratot vissza nem adunk POLITIKAI Hirdetéseket a kiadóhivatal vesz föl. Reális költségvetés. Pécs, 1898. szept. 10. Tegnap terjesztette elő a képviselőházban Lukács László pénzügyminiszter a jövő évi költségvetés tervezetét s a kormánypárt roppantul megörült neki, hogy államháztartásunk évi forgalma immár meghaladja a félmilliárdot. Ha így haladunk, hát nemsokára egymagunk — Ausztria nélkül is — elérjük a nagyhatalmi rangot, ha másban nem, hát az állami szükségleteink óriási voltára való tekintetből. Két év előtt még csak 475 millió körül jártak a kiadásaink, a jövő évre már 503 milliónál is többet kér a pénzügyminiszter, körülbelül 12 millióval többet, mint az idei esztendőre. De azért ne tessék ám megijedni tisztelt adófizető publikum : a pénzügyminiszter megígérte, hogy ezt a kiadási többletet adóemelés nélkül fogja fedezni, hisz a múlt évi zárószámadások is tetemes fölösleggel zárultak. Igaz, hogy ezek a bevételi többletek nem feszítették szét az államkassza oldalait, mert szépen fölmentek a költségvetésben nem foglalt rendkívüli kiadásokra, de hát ez nem baj, azért most bátran irányozhat elő a miniszter annyi jövedelemmel többet, hogy az nemcsak a kiadási többletet fedezi, hanem még 39.000 frt fölösleget is biztosít. Hogy ez a költségvetés reális, azt nagy emfázissal bizonyította a pénzügyminiszter s a kormánypárt zajos éljenzéssel fogadta kijelentéseit. Mi sem akarjuk kétségbe vonni a költségvetés realitását abban a tekintetben, hogy a fedezetül előirányzott bevételek tényleg be fognak folyni, de azt már határozottan nem hisszük, hogy a kiadási többlet fedezése adóemelés nélkül megtörténhessék s hogy az adóteher fokozása mai viszonyaink között reális pénzügyi politikának lenne nevezhető. Tizenkét millió bevételi többletet nem lehet csak úgy az ingusból kirázni; a múlt év tanulságára pedig, amely azokat a nagy bevételi többleteket eredményezte, hasztalan hivatkoznak, mert először is a múlt évbeli gazdasági válság hatásának súlypontja még nem volt érezhető abban az esztendőben, s aztán ha lesznek is a jövőben hasonló bevételi többletek, nem kevésbé bizonyos az is, hogy lesznek megint ennek megfelelő olyan rendkívüli szükségletek, amelyek ebben a költségvetésben fölvéve nincsenek. Amikor tehát a rendes szükségletben már 10 milliónál nagyobb emelkedés mutatkozik, akkor kétségtelen, hogy ezt mással, mint adóemeléssel födözni nem lehet. S ezt az adóemelést meg is találjuk a bevételi előirányzatban, ahol a házadó 200.000 írttal, a keresetadó 200.000 frtal, a vállalatok és egyletek adója 100.000 frttal, a bányaadó 100.000 frttal, a kamatadó 100.000 frttal, a szállítási adó 800.000 frttal, a fogyasztási adók 2.741.000 frttal, a bélyeg és jogilleték 1.291.250 frttal, a dohányjövedék 982.000 frttal szerepel nagyobb összegekben, mint a múlt évi költségvetésben. A pénzügyminiszternek az a kijelentése tehát, hogy nem emeli az adót, csak úgy értelmezendő, hogy sem új adónemeket behozni, sem a meglevő adók kulcsát változtatni nem szándékozik, de azért az egyes adófizetők mégis csak arról fognak meggyőződhetni adókönyvecskéikből, hogy adójuk emelkedik, habár az adókulcs nem is változott. Sajnosan érzett, köztudomású dolog az, hogy a pénzügyi közegek minden egyes adókivetésnél fölsrófolják az adót; nem az adókulcsot emelik, hanem nagyobb adóalapot mutatnak ki. Ezt finánc műnyelven az adók jobb kihasználásának nevezik s e részben azt az eljárást követik, hogy a pénzügyigazgatóságok fölülről megkapják az ukázt, amelyben részletesen föl vannak sorolva azok az összegek, amennyivel az egyes adónemekből területükön többet kell behozni. Az adókivetés tehát úgy történik, hogy anyival megemelik az egyes adózóknál az alapot, hogy az a kívánt adótöbblet előálljon, sőt ha lehet, ezt meg is haladja, mert az ilyen önbuzgalomból produkált többlet után jár ki az elismerés — irásban és pénzben. Folyton nagyobb és nagyobb alapokon vetik hát ki az adókat, dacára annak, hogy az adózók jövedelmének emelkedését bizonyítani nem tudják. Az általános gazdasági pangás mellett nem is lehetséges, sőt egészen bizonyos, hogy viszonyaink között a reális adóalap általában véve csökkenőben van. Nagyon csattanós bizonyítékot szolgáltat erre a most előterjesztett költségvetés egy tétele. A földadónál a múlt évihez képest nem hogy emelkedés, de 500.000 frtnyi csökkenés van előirányozva. Mi ennnek az oka? Talán adóleszállítást tervez a pénzügyminiszter a földadónál ? Szó sincs róla, mi nem vagyunk olyan szerencsés helyzetben, mint Ausztria, hol a földadót tényleg leszállították; nálunk a földadó csökkenése egyszerűen nyomorúságunk kirívó bizonyítványa. A földadónál ugyanis nem lehet az adóalapot a fölmerült szükséglethez képest tetszés szerint emelgetni, mert ott az adóalap az állandó kataszterben van fixírozva, ott tehát a jövedelemcsökkenés okvetlenül az adó csökkenését is idézi elő ; a házadónál, kereseti adónál, a fogyasztási adók értékesítésénél ellenben egyszerűen ráfogják az adózóra, hogy nagyobb a jövedelme, mint amennyi után eddig adózott s rásózzák a nagyobb adót. Ennek a képtelen voltát nem kell sokat bizonyítgatnunk, rájön arra mindenki, ha meggondolja, hogy Magyarországon, mint elsősorban földmivelő államban, minden egyéb foglalkozásbeli osztály boldogulása legfőképen a gazdasággal foglalkozók helyzetétől függ s így akkor, amikor a mezőgazdaság olyan nyomorúságos viszonyok között tengődik, hogy az általános adóemelkedés mellett egyedül a földnek csökkenik, mégpedig tetemes öszszeggel, az adójövedelme, a többi kereseti ágak jövedelme sem szaporodhatik. A szabadon taksálható adóalapoknak ilyen viszonyok közt való folytonos emelgetése tehát az egyes adózóra nézve teljesen egyenlő jelentőségű az adókulcs emelésével, mert így is, úgyis mindig emelkedik az adója ugyanazon, sőt legtöbbször még csökkenésben levő jövedelme után. Ez pedig akkor, mikor a közterhek amúgy is már oly óriási súlylyal nehezednek az adófizető polgárokra, reális fináncpolitikának nem nevezhető, ha még annyira is hangoztatja a fináncminiszter költségvetésének realitását, mert nem abban áll a realitás, hogy a birkák után egy bizonyos a legújabb őszi cikkek, u. m. selyem s ruhaszövetek, valamint a legújabb felöltők jutányos áron kaphatók.