Pécsi Figyelő, 1898. július-szeptember (26. évfolyam, 147-222. szám)

1898-09-11 / 206. szám

XXVI. évfolyam. Pécs, 1998. vasárnap, szeptember hó 11. 206-ik szám Előfizetési árak : egész évre • • 10 frt — kr. Félévre • • • 5 » — » Negyedévre • • 2­0­50 » Egy hóra • • • — » 85 » Egyes szám ára 4 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Mária­ utca 1. sz. a kir. Ítélőtábla épületével szemben, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. Szerkesztői iroda: PÉCSETT, Mária­ utca 1. sz a kir. tábla átellenében, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in­tézendő. Kéziratot vissza nem adunk POLITIKAI Hirdetéseket a kiadóhivatal vesz föl. Reális költségvetés. Pécs, 1898. szept. 10. Tegnap terjesztette elő a képviselő­házban Lukács László pénzügyminiszter a jövő évi költségvetés tervezetét s a kor­mánypárt roppantul megörült neki, hogy államháztartásunk évi forgalma immár meg­haladja a félmilliárdot. Ha így haladunk, hát nemsokára egymagunk — Ausztria nél­kül is — elérjük a nagyhatalmi rangot, ha másban nem, hát az állami szükség­leteink óriási voltára való tekintetből. Két év előtt még csak 475 millió körül jár­tak a kiadásaink, a jövő évre már 503 milliónál is többet kér a pénzügyminiszter, körülbelül 12 millióval többet, mint az idei esztendőre. De azért ne tessék ám megijedni tisz­telt adófizető publikum : a pénzügyminisz­ter megígérte, hogy ezt a kiadási többletet adóemelés nélkül fogja fedezni, hisz a múlt évi zárószámadások is tetemes fölösleggel zárultak. Igaz, hogy ezek a bevételi több­letek nem feszítették szét az államkassza oldalait, mert szépen fölmentek a költség­vetésben nem foglalt rendkívüli kiadásokra, de hát ez nem baj, azért most bátran irá­nyozhat elő a miniszter annyi jövedelem­mel többet, hogy az nemcsak a kiadási többletet fedezi, hanem még 39.000 frt fölösleget is biztosít. Hogy ez a költségvetés reális, azt nagy emfázissal bizonyította a pénzügymi­niszter s a kormánypárt zajos éljenzéssel fogadta kijelentéseit. Mi sem akarjuk két­­ségbe vonni a költségvetés realitását abban a tekintetben, hogy a fedezetül előirány­zott bevételek tényleg be fognak folyni, de azt már határozottan nem hisszük, hogy a kiadási többlet fedezése adóemelés nél­kül megtörténhessék s hogy az adóteher fokozása mai viszonyaink között reális pénzügyi politikának lenne nevezhető. Tizenkét mill­ió bevételi többletet nem lehet csak úgy az ingusból kirázni; a múlt év tanulságára pedig, a­mely azokat a nagy bevételi többleteket eredményezte, hasztalan hivatkoznak, mert először is a múlt évbeli gazdasági válság hatásának súlypontja még nem volt érezhető abban az esztendőben, s aztán ha lesznek is a jövőben hasonló bevételi többletek, nem kevésbé bizonyos az is, hogy lesznek megint ennek megfelelő olyan rendkívüli szükségletek, a­melyek ebben a költség­­vetésben fölvéve nincsenek. A­mikor tehát a rendes szükséglet­ben már 10 milliónál nagyobb emelkedés mutatkozik, akkor kétségtelen, hogy ezt mással, mint adóemeléssel födözni nem lehet. S ezt az adóemelést meg is találjuk a bevételi előirányzatban, a­hol a házadó 200.000 írttal, a keresetadó 200.000 frtal, a vállalatok és egyletek adója 100.000 frttal, a bányaadó 100.000 frttal, a ka­matadó 100.000 frttal, a szállítási adó 800.000 frttal, a fogyasztási adók 2.741.000 frttal, a bélyeg és jogilleték 1.291.250 frttal, a dohányjövedék 982.000 frttal sze­repel nagyobb összegekben, mint a múlt évi költségvetésben. A pénzügyminiszternek az a kijelen­tése tehát, hogy nem emeli az adót, csak úgy értelmezendő, hogy sem új adónemeket behozni, sem a meglevő adók kulcsát vál­toztatni nem szándékozik, de azért az egyes adófizetők mégis csak arról fognak meggyőződhetni adókönyvecskéikből, hogy adójuk emelkedik, habár az adókulcs nem is változott. Sajnosan érzett, köztudomású dolog az, hogy a pénzügyi közegek minden egyes adókivetésnél fölsrófolják az adót; nem az adókulcsot emelik, hanem nagyobb adó­alapot mutatnak ki. Ezt finánc műnyelven az adók jobb kihasználásának nevezik s e részben azt az eljárást követik, hogy a pénzügyigazgatóságok fölülről megkapják az ukázt, a­melyben részletesen föl van­nak sorolva azok az összegek, a­mennyi­vel az egyes adónemekből területükön töb­bet kell behozni. Az adókivetés tehát úgy történik, hogy anyival megemelik az egyes adózóknál az alapot, hogy az a kívánt adótöbblet előálljon, sőt ha lehet, ezt meg is haladja, mert az ilyen önbuzgalomból produkált többlet után jár ki az elismerés — irásban és pénzben. Folyton nagyobb és nagyobb alapokon vetik hát ki az adókat, dacára annak, hogy az adózók jövedelmének emelkedését bizo­nyítani nem tudják. Az általános gazdasági pangás mellett nem is lehetséges, sőt egé­szen bizonyos, hogy viszonyaink között a reális adóalap általában véve csökkenőben van. Nagyon csattanós bizonyítékot szol­gáltat erre a most előterjesztett költség­vetés egy tétele. A földadónál a múlt évihez képest nem hogy emelkedés, de 500.000 frtnyi csökkenés van előirányozva. Mi enn­nek az oka? Talán adóleszállítást tervez a pénzügyminiszter a földadónál ? Szó sincs róla, mi nem vagyunk olyan szerencsés helyzetben, mint Ausztria, hol a földadót tényleg leszállították; nálunk a földadó csökkenése egyszerűen nyomorúságunk ki­rívó bizonyítványa. A földadónál ugyanis nem lehet az adóalapot a fölmerült szükséglethez képest tetszés szerint emelgetni, mert ott az adó­alap az állandó kataszterben van fixírozva, ott tehát a jövedelemcsökkenés okvetlenül az adó csökkenését is idézi elő ; a ház­adónál, kereseti adónál, a fogyasztási adók értékesítésénél ellenben egyszerűen ráfog­ják az adózóra, hogy nagyobb a jövedelme, mint a­mennyi után eddig adózott s rá­sózzák a nagyobb adót. Ennek a képtelen voltát nem kell sokat bizonyítgatnunk, rájön arra min­denki, ha meggondolja, hogy Magyarorszá­gon, mint első­sorban földmivelő állam­ban, minden egyéb foglalkozásbeli osztály boldogulása legfőképen a gazdasággal fog­lalkozók helyzetétől függ s így akkor, a­mikor a mezőgazdaság olyan nyomorúsá­gos viszonyok között tengődik, hogy az általános adóemelkedés mellett egyedül a földnek csökkenik, még­pedig tetemes ösz­­szeggel, az adójövedelme, a többi kereseti ágak jövedelme sem szaporodhatik. A szabadon taksálható adóalapoknak ilyen viszonyok közt való folytonos emel­­getése tehát az egyes adózóra nézve tel­jesen egyenlő jelentőségű az adókulcs eme­lésével, mert így is, úgyis mindig emel­kedik az adója ugyanazon, sőt legtöbbször még csökkenésben levő jövedelme után. Ez pedig akkor, mikor a közterhek amúgy is már oly óriási súlylyal nehezednek az adófizető polgárokra, reális finánc­politi­kának nem nevezhető, ha még annyira is hangoztatja a fináncminiszter költségveté­sének realitását, mert nem abban áll a realitás, hogy a birkák után egy bizonyos a legújabb őszi cikkek, u. m. selyem s ruha­szövetek, valamint a legújabb felöltők jutá­nyos áron kaphatók.

Next