Pécsi Figyelő, 1899. január-március (27. évfolyam, 1-74. szám)

1899-01-01 / 1. szám

1899. január 1. December huszonhatodika óta ismét sza­porodott a kórházba szállított tífusz betegek száma tizenhéttel. A megbetegedettek : Bodonyi szül. Balatoni Kata, Bodonyi Hana, Schneider Edmund, Rác szül. Lakatos Anna, Vajtár Lajos, Lotharec Sándor, Vilhelm Mihály, Salk szül. Garner Viktória, Csuha Já­nos, Rozbont Ferenc, Ferenci Anna, Laki Anna, Martin Mari, Cserni Mátyás, Büki Róza, Báder Ferenc, Haberfeld István. Ezzel a kórházban ápolt tífusz betegek száma negyvenhatra emelkedett. PÉCSI FIGYELŐ 11 »hazug* és egyéb diszitő jelzőket, hogy bizony Horánszky szerint tőle nem elégtételt, csak meg­torlást lehetett kívánni. Ez a párbajügy azután a párbajok tö­megét szülte. Volt is kardcsattogás, pisztoly­­lövés e héten elég­­ vér is folyt, hanem azért a Bánffy többsége csak nem tudott érvénye­sülni. Pedig holmi névtelen plakátokat is meg­eresztettek a szélrózsa minden irányában, mely­ben szörnyen mosakodnak, hogy ők nem okai semminek, az obstruáló kisebbség az oka min­dennek. És ezeket a plakátokat — különös véletlen — a pécsi hirdető oszlopokon, sőt még a városháza kapualjának falán is, olyan alacsonyan ragasztották le, közel a földhöz, hogy még egy első iskolás gyerek is csak tér­­­elve tudná elolvasni. Nesze nektek, derék ma­­nelukok ! íme, úgy tűnik ki, hogy csúszó-má­­szó mivoltotokat annyira ismerik a kormány ■sajtóirodájában, hogy az ilyen szabadelvű pamp­­detteket is úgy ragasztják, hogy csak hason­­ekve tudjátok elolvasni ! Különben pedig még mindig arról ta­­nácskozott e héten is az országgyűlés, hogy mikora tűzzék ki az elnökválasztást. A­mi ezt illeti, az nem is olyan sürgős, mint a kormánypárt elkeseredett hívei han­­oztatják. Ott van az öreg Madarász bátyánk, id­ő olyan rendet csinálni, hogy holmi ne­gyedrangú hivatalos lapok erről a rendről ír­ván, oda lyukadnak ki, hogy Szilágyi nem volt pártatlan elnök. Hát persze, hogy nem volt olyan, mint Kardos Kálmán, hanem azért rendet, azt tudott csinálni. És az állapotok, azok e héten se javul­tak, csak rosszabbodtak. Hiába bizonyította be Apponyi Albert gróf, hogy a miniszterelnöknek többé nincs helye a parlamentben; hiába hang­zott feléje a »7« vele!«, és hiába vagdosták a fejéhez, hogy hazudik — ő tűrte mindezt és büszkén jelentette ki, hogy nem engedi a ki­sebbség terrorizmusát a többség felett. Persze, nem azért költött három milliócskát a válasz­tásra, hogy most ezzel a többséggel a háta mögött ki ne próbáljon vinni mindent, a­mi a hatalom érdekében van és a­mit Bécsből diktálnak neki. Pedig, lám, a bécsiek most egészen nyu­godtan vannak. A rajksztátot megint elnapol­ták , a kvóta tárgyalások és a kiegyezés dol­gai pihennek s Bécs, a kedves császárváros, a hétköznapok unalmas sorát éli. Legfelebb, ha annak örül, hogy ide át nálunk minden abban a stádiumban van, hogy irigyelni valót mit sem talál többé nálunk. Hiszen már az is megtörténhetik, hogy a szolgabirócskák szuronyos csendőrökkel vé­tetik körül a beszámoló országgyűlési képvi­selő szónokló állványát, hogy ő a csillogó szu­ronyok között beszéljen az alkotmányos élet vívmányairól. E héten pedig ez történt meg Dunaszekcsőn, a­hol a mohácsi kerület képvi­selőjének beszámolása alkalmára találta ki ezt a világrengető intézkedést a főszolgabíró. Jagits József azonban nem az az ember, — tudják ezt a vármegye urai jól a megyei köz­gyűlésekről is — a­ki eltűrné azt, a­mi nem helyes. Szépen, finom modorban, azzal a biz­tos eleganciával, a­hogy ő szokott beszélni, megmondta a főszolgabírónak az övét és az­tán következett a B­rückwärtskoncentrirung. Hja, vannak kardok, finom acélpengék, me­lyek jobban vágnak, mint bármely nehéz lo­vassági kard! Talán a csendőröket akarta a főbíró úr dresszírozni arra az alkalomra, ha január el­sején túl a törvénynélküli állapotban az adók­nak karhatalommal való behajtásáról lenne szó. Bizony-bizony volt pedig valamikor idő, midőn maguk a vármegye urai adták ki a jel­szót, hogy nem fizetünk és ők voltak az elsők, kik a törvénytelen állapotok ellen állást fog­laltak. Most máskép van. A kormánynak hi­vatalos voksok tömegével bizalmat szavaznak és buzdítják, hogy csak menjen bele a tör­vénynélküli állapotba, — ők mellette lesznek ! Ha pedig a hivatalos hatalom összetart, ha a vármegyék, az alkotmány bástyái is a kor­mány törvénytelenségét pártolják — akkor Hírek. Pécs, 1898. dec. 31. Színházi hét. A színház hetének legfontosabb kérdése mi lehetett volna más, mint­­.K­inek mit hozott a krisztkindli ? Társulatunknak a gyengéd nemhez tar­tozó tagjai sokkal nagyobb kedveltségnek,­­ az erős nemű tagjai pedig sokkal kiterjedtebb kaláber-társaságnak örvendenek, semhogy egy kurta rovat keretében mind fel lehetne sorolni a krisztkindlibe kapott ajándékokat. Hát csak egyes — teljesen hiteles for­rásból szerzett — ajándékok mineműségéről ejtünk pár szót. íme : Szekula Sárikának rekedtséget hozott a krisztkindli, azért el is maradt a »Baba“ elő­adása a hét végére, a­mikor annál jobban tapsolták a legkedvesebb — babát. Örley Flórának meghozta a Lili —nap­lóját és a sok sikerhez egy újat. Szohner Olgának — tűzkárt hozott. Ugyanis míg ő a karácsonyi ünnepeket szüleinél töl­tötte, a lakása ajtaján levő levélszekrényt va­laki felgyújtotta. A levélszekrény tele volt le­velekkel s állítólag az ismeretlen tettes azért gyújtotta fel, hogy a sok szerelmi vallomás ne juthasson az imádottja kezeihez. Delli Lajos is kapott krisztkindlit. Egy 3 ötezer forintos csalás. — Saját tudósítónktól. — Pécs, dec. 31. Kitűnő fogást tett a napokban a főher­ceglaki csendőrség. Letartóztatott egy csaló­bandát, melynek épen tizenkilenc tagja volt s mely tizennégy embert csalt meg, csaknem ötezer forint erejéig megkárosítván a befont embereket. A csalóbandának tagjai a legkülönbözőbb vidékekről verődtek össze. Volt köztük eszéki, beremendi, budapesti, nagykozár, zombori, ó­sziváci, mohácsi, dályoki, kácsfalui, baáni, hercegmároki, baranyamonostori, bellyei, kis­­kőszegi és izsépi lakos s rendszerint ketten­­hárman összebeszélve vitték népre a tudatlan népet és követték el csalásaikat. Működésük szintere Baranyának soká­­coktól lakott része volt s izsépi, dályoki, her­cegmároki és mohácsi jómódú, de tudatlan polgárokat csaltak lépre vakmerő fondorla­taikkal. Hamis, de forgalomba hozható, tehát jól sikerültnek és fel nem ismerhetőnek állított pénzt ígértek a tudatlan népnek. Még pedig háromszoros összeget a jó pénzért s a­hogy felléptek, mikor budapesti bűntársukat gazdag urnák és a hamis bankók készítőjének mutat­ták, a­ki Pesten már palotákat építtetett az ügyesen forgalomba hozott hamis pénzekből és a­hogy ezt a segédtársak igazolták,­­ ez hatott a népre és engedte magát befonni te­kintélyes összegek errejéig a csalók által. Jó pénzt adtak nekik és várták érte a három­szoros összeget hamis pénzben. De bizony hiába várták s mikor a banda egy-egy tagja elébük került s kérdőre vonták őket, hogy mi-­­­kor jönnek már a hamis pénzzel, még ők fenyegették a befont embereket, hogy jó lesz s hallgatniok, mert különben feljelentik őket s a börtönbe jutnak. Ilykop egy év óta űzték csalásaikat s csak egy esztendő után merték megtenni el­lenük a károsok a feljelentést, mire a csend­őrség az ügyesen vezetett nyomozás során a csalóbandának mind a tizenkilenc tagját ki­nyomozta. A lelketlen emberek által elkövetett csa­lások a következők: A múlt év decemberében Szobcsanin Gyúró izsépi lakostól 170 forintot csaltak ki azzal, hogy Budapestről háromszoros hamis pénzt küldenek neki érte cserébe. Ez volt az első jól sikerült csalásuk s azután elkövették sorban a többit, amint kö­vetkezik : Lu­cacsev Ivó izsépi lakostól ez év jú­niusában 500 frtot és augusztus hóban ismét 500 frtot csaltak ki. Ugyancsak Izsépen Kerevics Mikát 200 frt erejéig fonták be. Izsépről átlátogattak Dályokra és ott Matievics Miótól 550 forintot, Percsin Mandá­­tól 150 frtot, Kovacsev Jaksától 140 frtot csaltak ki. Ivanovics Miót szintén két ízben csapták be, először 80 forint s másodszor már 320 forint erejéig. Továbbá Bánics Vinko dályoki lakostól 200 forintot, Kollár Vinkótól ugyancsak Dá­­lyokon 340 forintot, Jelics Sztipótól 70 forin­tot, Ivicsin Vinkótól 250 forintot csaltak ki. Kovacsev Sk­a dályoki lakost szintén két ízben csapták be, először száz és másodszor 35 forint erejéig. Majd átrándultak Hercegmárokra is. Ott csak egy embert tudtak lépre csalni, Filakov Mátét, de attól aztán ki is csaltak negyven fo­rint hijján ezer pengőt. Végre Mohácson is szerencsét akartak próbálni. Koszity Andria adott is nekik 100 forintot az őszszel, de mi­kor még most is hiába várta érte cserébe a háromszáz forint hamis pénzt, feljelentette őket a csendőrségnél. És ekkor nyomozták ki a banda viselt dolgait s megállapították, hogy a csaló szövet­kezet tagjai a következők voltak : Süllős János, eszéki, — Deszancsis György beremendi, — Pollák Mór, budapesti, — Sztankovics András, nagykozári, — Polity Ger­gely és Miloszavlyevics Dusán, zombori, — Kalentics György, ó­sziváci, — Benics Mika, mohácsi, — Mihajlics Jocó, Benics Vinko, Kollár Vinko, Jednasics Ádám, dályoki, — Szmaics Vászó, kácsfalui, — Popovics Gyokó, baáni, — Jockovics Lázó, hercegmároki, — Fischer Hermann, bar.-monostori, — Kollár István hellyei, — Kovacsics Márián, kiskőszegi és Petrovics Gyúró, izsépi lakosok voltak. A csalóbanda tagjai közül Pollák Mór, Kovacsics Márion és Kollár István, neszét vevén a reájuk háramló alapos gyanúnak, megszöktek az elfogatás elől s még eddig nem is tudták őket kézrekeriteni. Kovacsics Ádám, Fischer Hermann, Jockovics Lázó, Kol­lár Vinkó és Petrovics Gyúra, mint beisme­résben levő bűntársak, feljelentettek a bíró­ságnak. A többi tizenegy tagját a csalóban­dának letartóztatták és — Süllős János kivé­telével, a­kit az eszéki fogházba kisértek be — átadták őket a mohácsi királyi járás­bíróságnak. Érdekes, hogy az összesen 4715 forintot tevő kicsalt pénzösszegből egy krajcárt sem találtak meg a csalóknál, mert azok — a­mint egy-egy esetben pénzre tettek szert, azonnal megosztozkodtak rajta és elérték az így ösz­­szecsalt sok pénzt, a­mit most a léprement hiszékeny károsultak sirathatnak — hiába!

Next