Pécsi Közlöny, 1894. február (2. évfolyam, 15. szám)

1894-02-08 / 15. szám

g­ gá tehetné a nemzetet és más csekély­ és szellemi kultúra több kérdéseit kell úgyis majd utalni. A törvényjavaslat különben sok új intézkedést tartalmaz, köztük olyanokat is, melyekről majd csak a tapasztalat fogja megmutatni, hogy beválnak-e. So­kat azonban már előre üdvösnek lehet jelezni, föltéve természetesen, hogy a hozandó törvény nem marad amolyan írott malaszt. Alkalmilag még visszaté­rünk e tárgyra s egyben-másban ismer­tetni fogjuk a törvénytervezet határoz­­mányait. Utolsó szavam Pap úrhoz. ii. A tamási bölcselet gyönyörű összhang­ban van a pozitív kereszténység észből bizo­nyítható tételeivel. Az alapigazságokban, a logika, metafizika, jogbölcselet és etikában való folytonos haladás sürgetése csak a relatív igazság képtelen hypothesisének lehet vészt­­hozó éretlen gyümölcse. A bölcselet nem haj­­tóvadászat, a­hol a vad üldözésében, nem elejtésében van a gyönyörűség, a végcél. A bölcselet feladata nem lehet a bajsza folyton változó rendszerek után, hanem az egyszer megtalált igazságok tovább­fejlesztése. Ez a felfogás tartotta távol a katolicismustól azokat az efemer értékű rendszereket, a­melyek meg­gyalázták az emberi észt és méltóságot. A Protestantismus a szolgai alkalmazkodás, a népszerűség hajhászatának elvével zárt kaput nyitott a legkülönfélébb rendszereknek, magát Hegelt, ezt a bölcseleti kóklert sem kivéve. Ezt a dicsőségét igazán nem irigyeljük! De nem folytatom! Nagy kedvvel tudok írni, de ezen elemi igazságok felfrissitgetése engem is, olvasóinkat is untatni fogja. Pap úrnak tán érthetetlen lesz álláspontom s az is marad mindaddig, mig meg nem ismeri dog­matikánk általános részét, a hol pl. látni fogja, hogy Krisztus csak egy keresztény vallást alapított, hogy ez már 15 száz esztendővel Luther előtt létezett, hogy ez mindenkire kö­telező, hogy a komolyan keresőnek megismer­hető tulajdonságánál és történeténél fogva igaz evangéliumi alapon, hogy a Krisztus rendelte tanító hivatalnak biztosítva van a neki szük-­­­­­séges tévedéstől való mentesség a Szentlélek segélyével. És igy tovább. Sőt ha eltekintünk Krisztus ez iránt tett minden ígéretétől is, egyházunk mint tisztán emberi intézmény a maga tanító hivatalában annyi ítéletet, tanultságot, őszinteséget, meg­bízhatóságot s igy akkora tekintélyt mutat fel, a minővel szemben hiterkölcsi kérdésekben szükségkép eltörpül bárminemű tudós társaság, felekezet vagy egyén ezerféle szubjectív felfo­gása. S ezek után természetesnek fogja találni Pap Zsigmond úr is, ha jobban hiszünk egy­házunk tanító hivatalának, mint a Naplóban közrebocsátott fejtegetésének. Lehet nem hinni, lehet bizonyítani nem tudni a kár. hittételeket, de annyit elvárunk, hogy ezek mibenlétét minden vitázó felfogja. Különben a levegőt verhessük. Viszont én azt nem tudom megérteni, hogy igazi liberális, türelmes protestáns hogy lehet ellensége a társulási szabadságnak, ha mindjárt kát kört alapítanak is esetleg Pécs sz. k. városában. A dogmatika, filozófia s a kát. kör kér­désében nem tudunk megegyezni. Abban azon­ban teljes köztünk az egyetértés, hogy nem ilyen lapokba valók a feszegetett kérdések. Kár volt szőnyegre hozni őket a Napló­ban. S ha én is vétettem válaszommal, őszinte fölötte bánatom, de­­m javulásom bizonyítéka: többet ez ügyben e helyen nem írok. Th­omista­ félre lép, elhagyja nyugalma és Jézushoz fo­lyamodik : Könyörülj esdeklő gyermekeden ! Bánatának másik forrása a szeretet-t e­n s­é­g, melylyel egész életében találkozott. A kik szerettenek, elhagytak engemet, Nincsen egy barátom annyi közül. . . . Annyi szívnek óriás erdejében, Magam bolyongtam cél- és uttalan zengi verseinek egyik legszebbikében. (Isten veled). Ez érzés adott létet „Álbarátokhoz“, „Hagyjátok el“ s más ily tartalmú költemé­nyeinek. És bár ő szeretetre nem talál is, a fájda­lom gyűlöletté sohasem fajul. Szenved titkon és megnyugodva s nem is kérdi, hogy miért. Hisz a jövendő jók fejében A szenvedések árja nékem Nem szenvedés, nem gyötrelem. De nem csak hogy nem gyűlöl, sőt ellen­kezőleg szíve a legmélyebben, legőszintébben szeret. Szeretettel karolja át a mindenséget, minden szépért és jóért hevül s a bánat a megbocsátással, megnyugvással és szeretettel a legszebb harmóniába olvad dalaiban. (Folytatása következik). „PÉCSI KÖZLÖNY“ _______ 1894. február 8. „Mihacsek bűnügye“. Mihacsek Vilmos volt pécsi székesegy­házi baszszista váltókat hamisított Ganter Ferenc, Müller János, Donáth János, Patz Hermin nevére, összesen 650 frtig. Ebben az ügyben minap volt a végtárgyalás. A vádlott védője Jobszt L. dr. volt. A hozott határozat értelmében a vádlottat 2 évi fegyházzal sújtják, mely ítéletben úgy a főügyészhelyettes, mi­nt a vádlott megnyugodott. A legenyhébb bünte­tésre ítélték. A „Pécsi Napló“ ezen tárgyalás­ról szóló közleményéhez a tényeknek meg nem felelő megjegyzéseket fűz, úgy tüntetvén föl a dolgot, mintha Mihacsek oly gyenge fize­tést húzott volna, hogy az éhenhalás elől csak a koldulásban, vagy a bűn lejtőjén kereshetett menekülést. Csak az igazságnak teszünk ele­get, midőn kijelentjük, hogy Mihacseknak 600 forint és 24 méter tüzelőfából állt az évi járandósága. Ha már most tekintetbe vesszük, mily kevés volt a teendője, hogy csak bizo­nyos órákban volt hivatalos elfoglaltsága és ez is csak minden második héten, miután az énekesek hetenkint fölváltják egymást, olyan e fizetés, hogy igen sok, jóval tanultabb és képzettebb egyén ily csekély elfoglaltságért hasonló remunerációt nem kap. Hanem persze azt nem mondja el a P. N., hogy Mihacsek Szalzburgból magával hozott adósságai és állásával arányban nem levő költekezései fe­dezésére több száz forintra rugó előleget vett föl a székesegyházi őrkanonoktól, hogy kedves nejének 90 forintos aranyórát és láncot vett „krisztkindli“-nek, hogy angolul, franciául jól tudott, a zenéhez értett s e réven — sok lévén a szabad ideje — tetemes mellékkeresete volt mindaddig, míg leánytanítványai irányában tanusított viselkedése miatt ki nem tették a szűrét a magánházakból apúgy, mint a Lieb­­scher intézetből. Igaz, hogy már akkor el kellett volna őt távolítani a kórusról, de azok, kik a „P. N.“ szerint nem segítettek a szegény ember baján, kétségbeesett könyörgésére a keresztény szeretet fátyolét vetették botrányos viseletére, megbocsátottak neki, hogy alkal­mat nyerjen a megjavulásra. Hogy a megjavu­­lás esztelen költekezésének folytatásában és váltók hamisításában állott, arról más mint Mihacsek nem tehet. N­­i­r­e­k. Papszentelés. E hó 11-én, böjt első vasárnapján, a megyés püspök ő exolája R­u­­d­o­l­f Mátyás és S­c­h­u­n­k Ferenc szerpapo­kat a püspöki házi kápolnában áldozópapokká fogja szentelni. A szegzárdi belvárosi plébánia betöl­tése. Gróf Csáky Albin kultusz­miniszter a szegszárdi belvárosi plébánosi állásra Wo­­zsinszky Mór apari esperes plébánost ne­vezte ki. A főispán Siklóson. Szombaton délután­­ ment főispánunk Villányba, honnan Benyov- I­szky Manó üdvözlete után, Siklósra hajtatott, s Nagy-Harsányban a főút ki volt világítva, és­­ emberáradat lepte el az utat, mely, midőn a­­ főispán kocsija keresztül robogott a falun, lel­kes éljenzésbe tört ki. A főispán lakásául a városház 3 szobáját alakították át; a városhá­zán K­o­h­á­r­i­c­s József Siklós város jegyzője fogadta. Miután átköltözött főispánunk a nagy­­vendéglőbe ment, hol tiszteletére 45 teritoriii bankettet rendeztek. Kossa Dezső ügyvéd felköszönte a főispánt, mire ő szép beszédben válaszolt, éltetve a siklósi járást. Beszédet mondtak még: N­ová­k takarékpénztári igaz­gató, Zeke­ref, lelkész, Smirmund. Ezután a főispán a táncterembe ment hol csakhamar elkezdődött a jókedvű mulatság, mely a kór­házalapnak szép jövedelmet hozott. A bálnak a korai reggeli órákban lett vége. A pécsi jótékony nőegylet estélye. Hétfőn tartotta a nevezett egyesület a múlt években szokásos közvacsorát pótló tánces­télyét. Az estély fénypontját a fánksütés ké­pezte, mely a szünóra alatt történt. A fánkok közül néhányban nyerőcédula volt, ki ilyen birtokába jutott, nyert. Az estély eléggé láto­gatottnak mondható, és minden tekintetben sikerült. Tudtunkkal most volt alkalma először nagyobb közönségnek látni a „Sir Rogger“ nevű angol matróztáncot, melyet úgy „futnak“ el, a zenéje igen gyors menetű. Az egybegyűlt igen díszes hölgykoszorú következő tagjait si­került­­feljegyezni tudósítónknak : Wachauer Károlyné, Rozinszky Béláné, Schneider Ist­vánná, Schwabach Zsigmondné, Pilch Alajos­­né, Csigó Jánosné, Szauter Gusztávné, Frid­­richné, Heidekkerné, Leányok : Kovácsh Bel­la és Irén, Tarlián N., Tabak Lori,­­ Hegedűs Margit és Hedvig, Németh Aranka, Éhn Antó­nia, J­illy Olga, Sommer Mariska, Sávéi Corne­lia, Feilhauer N., Jeszenszky Irén, Bottka Babi, Bódszky Marietta, Preyer Gábris, Schunk Mici, Balogh Janka, Kányó Róza (Zom­­bor), Módly Flóra, Hoffner Viki, Hinka Maris­ka, Asztalos Lujza, Obetkó Gizi, Mihályffi Irén, Eötvös Ilka, Hoffmann Mariska. Az első négyest 30 pár táncolta, a mulatságnak reggel felé lett vége. Hegedűs Károly csalási ügye. Most már nincs többé szó Pritz féle csalásról, mi­után az alispán által a közigazgatási bizottság e havi ülésén tett nyílt és határozott kijelen­tésből megtudtuk, hogy az árvaszéknél elkö­vetett raffinirozott csalásnak Pritz csak eszköze, Hegedű­s ellenben az értelmi szerzője, tervezője és mestere volt. S­z­i­­­y László alispán előadta, hogy mikor ő hivatalát átvette, az árvaszék ügykezelését alaposan átvizsgálta, mely alkalommal sok gazdátlan

Next