Pécsi Közlöny, 1894. november (2. évfolyam, 124-136. szám)
1894-11-01 / 124. szám
4 — Pénzhamisítók között. Kellemetlen kalandja volt Sáska István budapesti korcsmárosnak, mikor lent járt bort vásárolni a tolna megyei Pincehelyen, a bankó hamisítók fészkében. A jámbor ugyanis Perei József kalauzolása mellett végig járta Pincehelyen és a szomszédos Görbőn a borosgazdákat és mikor a sok kóstolástól elkábultan nyugalomra hajtotta fejét Varsányi Teréz vendégszerető házánál, — aki afajta durvább Finum Rózsi, — éjféltájban rajta ütöttek a csendőrök Tolna vármegye e vidékén ugyanis az időben nagyon elharapódzott a bankóhamisítási divat. Egyszerű földmives gazdák bandákká verődtek össze, akik meghozatván a sokszorosító gépeket, a fővárosból vittek le »szakértőket,« hogy a hamis pénz gyártás mesterségében tanfolyamot tartsanak. Mikor a csendőrségnek besúgták, hogy megint van itt egy pesti úr, aki a szokásos borvásárlás ürügye alatt rendre járja a banda egyik tagjának, Pereinek vezetése alatt a pincéket, egy őrjárat éjnek idején letartóztatta. Az álmából felriadt, mámoros korcsmáros, mikor a törvény nevében igazolásra hívták fel a szuronyos látogatók, igy kiáltott: — Becsületes ember vagyok, mint a király, huncut a ki letartóztat! így állította ugyanis ezt a törvényszék előtt Sáska uram s vele együtt a beidézett tanuk egy része, de a csendőrök hit alatt azt vallották, hogy a »Becsületes ember vagyok« után pont volt és pauza s »a mint« szócska kimaradt s erre következett az uj mondat. A budapesti törvényszék Sáska Istvánt királysértés vétsége miatt 50 frt. pénzbüntetésre ítélte. Alkotmányos eszköz. Nagy hírnévre tettek szert az egyházpolitikai küzdelem folyamában azok a különféle »alkotmányos eszközök.« Ilyen a pérsub, a korona kifejezett óhaja stb. Az alkotmányos instrumentumok föltalálásában Wekerle most le van pipálva. A körmendi kerületben ugyanis, mely árvaságra jutott, mivel képviselője , gr. Zichy Herman adósságai elől Amerikába menekült, nagyban folynak ez idő szerint a korteskedések. Az egyik párt a harc hevében a következő alkotmányos eszközhöz folyamodott: zöld plakátokat készíttetett s ezeket a kerület minden községében kiragasztatta. Ez még nem különös ugyan, de olvassuk csak el a falragasz szövegét, mely igy hangzik : »Bay Lajos, a függetlenségi és 48-as párt jelöltje itt, Körmenden, egy nyilvános házban részegen hentergett, azután pedig megkorbácsoltatott. Ezen sajnos eseménynél fogva, Bay Lajos a jelöltségről kénytelen volt lemondani. Ez olyan eszköz, mely kétségkívül hatást fog kelteni, ha mást nem, hát megbotránkozást. Furfangos csalás. Dicső János mocsoládi gazda a ráckozári vásárról hazajövet maga előtt hajtotta tehenét. A tehén szép állat volt, nem csoda, hogy soknak megtetszett, a többek közt Rafai József mágocsi embernek is. Mindjárt fel is szólította a tulajdonosát, hogy adja a tehenet cserébe az ő otthon levő tinójáért, mely 40 frtot testvérek közt is megér. Az alkunál jelen volt Herceg József mágocsi atyafi is. Ez biztatta Dicsőt, hogy csak álljon rá a egerére, ő rögtön megveszi tőle a Rafaitól cserélendő tinót 49 frt-ért. Rafai még ráígért a tehénre 29 frtot. Dicső nagyon megörült a jó üzletnek : ráállott. Rafai 10 frt foglalót, Herceg pedig a tinóra kézbesített 5 frtoglalót Dicsőnek. Herceg ezután azt mondotta Dicsőnek, hogy neki nem kell sem a tinója, sem az öt forint. Dicső átment Mágocsra, megnézni a zsákban cserélt tinót. Nagy volt meglepetése, midőn a vélt csinos, erőteljes jószág helyett egy vézna, sovány állatot látott, mely nem hogy 49 frtot, de még »5 frtot sem ért.« Dicső rájött a maga kárán, hogy egy 2-tagu csalóbandának esett áldozatul; visszakövetelte az ő tehenét. Azonban nem kapta meg, kínálták a triót, az meg neki nem kellett. A szövetkezet ezután egy másik embert, Radics Ádám mágocsi lakost vitt a jégre csakhamar az első eset után. Ép úgy jártak el itt is, mint fentebb leírtuk, csak az áldozatnak más a neve. A csendőrség a két római darat: Rafai Józsefet és Herceget letartóztatta és átadta a sásdi járásbíróságnak A szégyen miatt. Matesz András személyi lakos a minap elment látogatóba Özv. Jozepovics Károlyné ottani asszonyhoz, kivel szerelmi viszonyt fogtatott. A bűnös nőnek azonban volt egy fia: Jozepovics Károly, ki a látogató Matesz karjára olyat ütött egy vasvillával, hogy karcsontja ketté tört. A csendőrök előtt megvallotta tettét, támadásának okául azt hozván fel, hogy nem tudta már tovább nézni édesanyjának erkölcstelen üzelmeit. Feljelentetett a törvényszéknek. íme a modern tiszta családi élet egy példánya. A fiakker, mint faltörő kos. Illuminált állapotban az érzékek gyakran szeszélyes játékot űznek az emberrel, mint ez az alábbi sorokból kitűnik. Egy fiakkeri kocsis, név szerint Miklós Károly, mélyen nézett a kancsó fenekére, aminek nem is maradt el a következménye. Fenn ült szédelegve a bakon és a kocsiját faltörő kosnak nézte, a Markó-féle vendéglőt meg a várnak. Egyszerre a lovak közé vágott, neki rontott a várnak és ő hanyatt-homlok bukott le a várároknak képzelt vízfolyásba. A rendőrség összezúzva szállította be a kórházba, onnan meg 8 napi kijózanodási kúrára a városi kóterba. Kutya-história. Cserdiben Magács György és Pintér Józsefné közösen béreltek egy istállót. Pintérné az istállóban kutyáját is tartotta, mely a jószág között heverészett a kritikus napon. Az istálló társtulajdonos nem szerette az ebeket, különösen ott, hol nincsen helyük. Ezen ellenszenvének a jelen esetben egy hatalmas oldalba rúgással adott ■ kifejezést, oly erélylyel, hogy a kutya a levegőn keresztül kirepült az udvarra. De nem lehet bosszulatlanul bántani azt, mit asszony véd, ha ez mindjárt kutya is. Pintérné pörült , lett szakajtó-dobálás stb. Az utolsó szót, azaz argumentumot az asszony adta : egy konyhakéssel ellenfelének nyakába szúrt. Lám, egy kutya miatt milyen csinos történet fejlődik, ha egy kardos asszony is szerepel. Az esetet feljelentették. Praktikus etikett. Kelet-Indiában következő, igen kellemes szokás uralkodik a társasebédek alkalmával: Ha az utolsó tálat már kivitték, a hölgyek elhagyják az éttermet (mikülönben Angolországban is szokás), mire benszülött szolgák leveszik a vendégekről a szűk frakkokat és mellényeket, s ezek helyett indiai fabélből készült, könnyű bő zubbonyokat adnak rájuk. Ezt egyrészt a testnek a gazdag ebéd alatti megváltozott perifériája teszi ajánlatossá, másrészt a Dél-Ázsiában uralkodó tropikus hőség mellett igen jól esnek e könnyű öltönyök és a szivar, melyre a vendég ilyenkor rágyújt, sokkal jobban ízlik, mint a nálunk divó testhezálló ruhákban. Az indiai nábob ily alkalomkor a kellemest a hasznossal is összeköti, amennyiben vendégeinek ebéd után új, becses selyemruhákkal kedveskedik, melyek az illető vendégek állandó tulajdonába mennek át, mint nálunk például a zsebrerakott süteménydarabok és cukorkák. A jóbarát mintaképe. Két jóbarát alaposan bekvaterkázva indult hazafelé a szőlőből. Egyikök különösen dülöngőzött, a másik pedig — bár ő is támolyogva járt — igyekezett mindkettőjük egyensúlyát fentartani. Nagy sötétség volt, úgy, hogy két lépésnyire alig lehetett látni, így tehát a józanabbiknak háromszoros gondja volt: először magát tartani, azután barátját és végre az útra ügyelni, nehogy valami gödörbe zuhanjanak. Egyszer elereszti barátjának a karját, megáll egy percre és körülnéz, hogy tájékozódjék. Alig tekint félre, midőn egy zuhanás hangzik, nemsokára pedig megszólal egy borízű hang az árokból: — Pajtás, jer, segíts ki, beestem ebbe a kutya árokba. A jó pajtás odatámolyog az árok széléhez, de nem lát semmit. — Hát hol vagy Józsi ? — Itt vagyok az árok fenekén. Ez egy kicsit gondolkozik, vajon fel bírná-e húzni barátját, de nem érzi magát elég erősnek a műtétre. — Nemsokára megszólal . — Felhúzni ugyan nem bírlak, de hogy ne hagyjalak egyedül, én is hozzád fekszem. Mire e szavakat kimondta, már barátja ölelő karjai közt találta magát az árokban, ahol örülve a viszontlátásnak, a jó puha helyen mindketten elszenderedtek. Úgy szedték fel őket onnan másnap reggel. „Pécsi Közlöny“ 1894. november 1. Csarnok. Halottak estéjén. — 1894. — Tőlünk s egymástól is távol A sir hideg ölén Pihennek ők, apa s fia, Édes atyám s öcsém. S igy, mivel nem térdelhetünk Sirhalmuk elébe — Kimegyünk szerény községünk Kisded sirkertjébe. Ott egy ismeretlen sírnál Részvéttől eltelve — Letérdelünk s könyet ejtünk A kis fakeresztre. Lesz, ki tán ugyanezt teszi Szeretteink sírján, Távol nyugvó övéiért Részvét-könyet sírván. Testben itt, de szellemileg Sirhalmotok mellett Imádkozunk, mint sugallja A szív, a kegyelet. Nem, nem gyújtunk gyertyalángot Sírotok halmára . . . De ég bennünk a hit, remény, És szeretet lángja. Eme szent tűz világánál Tekintünk az Égre, Szív-virágból font koszorúnk Sírotokra téve . . . Látni véljük, hogy oda fenn Értünk esedeztek . . . S mi is itt lenn buzgó szívvel Imádkozunk értetek . . .