Pécsi Közlöny, 1895. március (3. évfolyam, 26-37. szám)

1895-03-03 / 26. szám

. - - 1895. március 8. „Pécsi Közlöny“ egységes kompakt párt fogja a kormány szekerét tolni — a szélső balon. Csak­hogy a dolog mégsem fog ily simán le­folyni, mert a faképnél hagyott Ugronpárt a „függetlenségi és 48-as párt“ címet vi­seli, és a Justh-Eötvös-féle szabadelvű frigy is ezt a nevet vette föl. Ez hasonlít ahhoz a perhez, midőn egy elvált asszony másik emberhez ment férjhez és mégis az előbbi férjének a nevét akarta viselni. Az előbbi férjének a neve ugyanis Rákócy volt, az utóbbié pedig Schlesinger. Hosz­­szabb perpatvar elkerülése végett leg­ajánlatosabb volna, ha Justh-Eötvös ura­­imék ezt a cégtáblát tennék klubajtójuk fölé: »függetlenségi és 48-as kormánypárt. « így legalább a választók félrevezetésének is eleje volna véve. Anyakönyvvezető­k kötéllel. Hajdanában kötéllel fogdosták a ka­tonát, ma az anyakönyvvezetőt. Tisza Kálmán kifundálta, a mérges Wekerle-kormány legharagosabb minisz­tere, Csáky gr. pedig kimondotta: »Ha meg nem törhetem a lábatlankodó kát. papságot — hát megcivilizálom, megsze­­kularizálom, voltakép — megszekírozom az egész egyházat és egy kicsit, —• pro forma — a protestánsokét is. Lehúzom a csuhát; lemosom a keresztvizet; a há­zasságról lehámozom a szentséget; az anyakönyvektől elveszem az egyházi jel­leget ; a mai állapotok természetellenesek lévén, mindent a természetes állapotba, a »status quo ante«-ba helyezek vissza. (A zsidóknál hogyan csinálja majd meg ezt az operációt, azt nem mondta; bi­zonyára az orvosi tudomány mai előha­­ladottságában bízik, mely gyomrokat step­­pel, orrokat foltoz.) Úttörőnek jó lesz a polgári anya­könyvelés. Ezt behozom még 1895. január hóra. Akadt egy maliciózus ellenzéki kép­patriotizmus , ezer esztendős kardja függ oldalán. Különös előszeretettel a Históriának udvarol. Eközben közeledik feléje az egy­házpolitika , de a patriotizmus meglehető­sen idegenkedik tőle, végre rákiált: Annyi századon át megéltem nélküled, te most akarsz támaszom lenni? mikor vívtam Hunyadnak harcait, bezzeg nem segítettél! most akarsz megváltóm lenni otromba páholy-jelvényeiddel ? Hitem vigasztalt, mig hordtam 150 évig a török rabigát és most eladjam e hi­tet, melyért oly sokszor vérem folyt? Ha­zám története, ki őrződ vértanúim szent emlékét, mit szólasz ehhez? (A História elfordulj Igazad van, sirj néma bánatod­ban, mint »az elhagyott anya,« kövülj meg, mint »az élő szobor.« Erre a kis váratlan incidensre a tár­saság szétoszlik. Auróra kocsijával eljön, hogy Csillagászat ő nagyságát hazavigye. * Elbűvölő tündér szép volt az éjszaka , de hideg fény tölti be termeidet, tudo­mány. Csak úgy lopva karcolta egy sarokban : •----—------ Zim-Zum, viselő (az ellenzéki képviselők — ha­ azok mind véresszájúak­ — a kormánypártiak mézesajkúak, akár a belvárosi plébános úr) — aki tehát azt merte mondani, hogy »majd ha fagy« s hó lesz nagy. Már jó ideje a hó nagy és amúgy »istenigazában« — fagy, de polgári anyakönyvvezetés nincsen. A dolog tehát sürgőssé vált. Az időközi kormányörökös (nem örö­kös kormány) — a Bánffy-kabinet a szo­ciális és valószínűleg — más kérdés­sel sem lévén ismeretes — egyéb dolog hiján keresi már — az anyakönyvvezető­­ket. Istenem! mennyi hűhó semmiért ! A belügyminiszter már megütötte a nagy dobot, — az alispánok fújják a nótát, a szolgabirák keresik a táncosnét. Alsó Baranyában van egy nagy ura­dalom, ennek az uradalomnak a kellő kö­zepén van egy csinos, nem jelentéktelen község, melyet föl kellene cifrázni egy dísz-anyakönyvvezetővel. Intelligencia az van itt vagy féltucat. A törvény diszkva­lifikálja a papot — mégha protestáns is. A jegyző ezidőszerint nem jöhet számí­tásba. A tanító — ezeknek Bonyhádon biztató ígéretet tett valaki. Az ígéret szép szó, de mikor ezt megköszönték, azt ta­pasztalták, hogy a választás megváltoz­tatta a helyzetet. Honores mutant mores. A kibúvó szerint az ígéret csak állami tanítóknak szólt, akik a bonyhádi kerü­letben­­ nincsenek. Ami pedig nincs, ar­ról ne beszéljünk. Hej, ha állami plébá­nosok volnának ! (azaz, hogy imitt-amott vannak is, csak hogy sutytyomban) de lenne ezeknek keletjük most ! De hát hol az a gordiusi csomó, mely­nek Nagy Sándora nem akadna ? Eszébe jutott az anyakönyvvezetők fogdosásában izzadó nótárius urak egyikének, hogy van ám itt egy derék postamester. Heureka! És jön megállapodás. Ő lesz a jövő mille­nniai anyakönyvvezetője. Bekérték hát okmányait. Szabadkozott ellene, mert ő neki van ugyan kitűnő érettségi bizonyít­ványa, — a postakezeléshez nála jobban senki sem ért. — be van avatva a kugli, klabb­anz és tarokk titkaiba is, sőt vic­celni is pompásan tud , de olyan viccet nem ért, a­milyent most vele elkövetni akarnak. — Ilyet még nem evett. Ám ha az urak úgy akarják, mert ne enné meg az ember még a fagyos ludmáját is ! Van tehát már anyakönyvelő. Milyen szép is lesz az — mikor zi­­mankós időben, érkezett és indulni kész posta­kocsi, levél, újság és paksaméta­­leső közönség, meg vagy 3 bába asszony várakozó tömeggé gabarodva — lesi majd a boldogító ajtónyitást! Mily élvezet lesz látni, ha a súlyos foliánsok nagy tár­sze­kereken évről évre más-más hajlék, cse­rép és nádfedél alá utazgatnak, összeü­tődnek, gyűrűdnek ! Mekkora öröm szállja majd meg a honpolgár keblét, ha látja, hogy a jobb állomásra távozó postames­ter helyett mily biztos kézzel jegyzi be gyermekének születését a helyettes — di­lettáns­ kisasszony a postakönyvbe! . . . A nemcsak hosszú, de messze is látó gr. Apponyi Albert — félti hazáját a szét­tagoltságtól, a felekezeti párt­alakulástól. Türelmes Zay meg van elégedve a mai állapotokkal, mert a társadalmi érintke­zésben nem kérdeztük — vízzel avagy késsel avatták-e fel az embert hitének bajnokává ... Jó urak ! Ha a katolikus, de még majd az ateizmustól félő egyéb felekezeti papok is a sulyos idők nyomása­­ alatt elfordulnak majd a jövő alakulásait­­ gyönyörűen előkészítő liberális jóbará­­t­­aiktól — és majd azokhoz ragaszkodnak, kikben még a hit szikrája ki nem aludt ! Pedig ezt kell tenniük, ha létalapjukat megtagadni, lábaik alól az alapot kirúgni nem akarják, hacsak önmaguk el nem is­merik, hogy feleslegesekké váltak. Hogy ez a papság árulóvá szegődjék, hogy az t­­udás-bérért letegye a fegyvert, ez — lehetetlen. Lesz még feltámadás ! Még pe­dig annál hamarább, minél jobban köze­ledik Krisztus szivéhez a halálra sebző lándzsa. Ez mindannyit vérig sérti , — s azért küzdeni fog, ha hétről hétre egy falat kenyere nem lesz is . . . Jövel hát csak te boldogító uj millenium és mielőbb te — polgári anyakönyvvezetés ! ■■■j. ■ S 1­ 3. Hírek. Pécs, 1895. márc. 2. Az egyházmegyéből. A Csontos Jenő halála által megüresedett zombai plébániát Fekete Ágoston kis-doroghi plébán­s nyerte el. Az uj plébános, ki még csak a múlt hónapban neveztetett ki a kis-doroghi plébániára, március 1-én reg­geli 9 órakor tette le esküjét Walter Antal püsp. helynök kezeibe. Ellenségeink. A szociolognak most bő alkalma nyílik a hála erényének ta­nulmányozására, midőn a katolikus ügy hívei minden oldalról jövő gyülölségnek vannak kitéve. — Az ilyen püspöki város­ban, a minő Pécs, rendesen igen sok az egyháznak favorizált embere, kikről inkább a papi mecénásoknak, a jótékony alapít­ványokat kezelő papságnak, mintsem a világnak van tudomása. Az egyháznak elve lévén, hogy ne tudja a bal, mit tesz a jobb, nem is szokta azt­ a világnak ki­­kürtölni, kik azok, akik úgy titokban, buzgó hitvallomások kíséretében szoktak hozzá segélyért fordulni. Hányan köszönik az egyháznak felneveltetésüket, állásukat, zöld ágra vergődésüket ? Hány állásbeli ember, mint stipendista, lett azzá, a­mi ? Hány ilyen meg amolyan módon érezte és érzi folyton az egyház jótékony szerete­­tét ? És midőn egy kis hála lerovására volna alkalom, midőn az egyház hitéért, jogáért küzdve oda tekint a segélyezet­­t­tek felé, hol vannak olyankor? Nem is­merik, de sőt ott küzdenek az egyház elleneinek sorában. Nyelvöket öltögetik jó­tevőjükre. Maszlaghi azt mondja egyik el­beszélésében, hogy életében ő irányában a legnagyobb hűséget tanúsította, leghá­­lásabb volt hozzá a kutyája. Ez a tanul­ság sokszor ismétlődik az életben, a szá­zadvégi emberek között, ismétlődik szem­betűnő módon kivált a mai szenvedélyek idején. No hát hálátlannak lenni nem vir­tus és az egyház, midőn ilyenekkel is jót tesz, a hálátlanban is keresi­k az embert. Egy tanulságot azonban az ilyen ezerszer

Next