Pécsi Közlöny, 1897. április (5. évfolyam, 37-48. szám)

1897-04-01 / 37. szám

18­97. április 1. „Pécsi Közlöny“ papi rendeket, máj. 6-án a szerpapi és 7-én az áldozópapi rendet fogja Mailáth gróf püspök a pécsi egyházmegye végzett teológusainak föladni. A gróf­ püspök pécsi tartózkodása alatt Troll püspöknek s káp­talani helynöknek lesz a vendége. Az egyházmegyéből. Ács János gyulajováncai segédlelkészt Nagy Sándor kisasszonyfai plébánosnak betegsége tarta­mára Kisaszonyfára küldte az egyházme­gyei hatóság kisegítőnek. A Kát. Kör ápr. 4-iki felolvasó estélyének műsora részben változást szen­vedett, a­mennyiben az első számot „A teremtés,, helyett „Isten dicsősége“ Betho­­ven-től fogja képezni, melyet a kör dalár­dája énekel. A főispán jótékonysága. Fej­ér­vá­ry Imre báró főispán, installációja al­kalmából, kétszáz forintot adott át Majo­­rossy polgármesternek a város szegényei közt leendő szétosztás végett. Iskolalátogatás. Spitkó Lajos tan­kerületi kir. főigazgató a pécsi katolikus főgimnázium és állami főreáliskola meglá­togatása céljából városunkban tartózkodik. Az alispán nyugalomba vonu­lása. Szily László, Baranyavármegye alis­pánja, tegnap nyújtotta be nyugdíjaztatása iránti kérelmét, melyet a vármegye köz­gyűlése ápr. 12-én fog tárgyalni és elin­tézni. Valószínű, hogy hívei valami ma­­rasztalási­ kisérletet fognak megcselekedni a dekórum kedvéért is de ,Szily vissza­vonulása bevégzett ténynek tekinthető a beállott uj viszonyok között. Csillaghullás. Az egyéves önkénte­sek elméleti oktatása most ért véget. Az önkéntes­ iskolát hétfőn feloszlatták s az önkénteseket gyakorlati kiképeztetés végett beosztották a századokhoz. Az iskola szép sikerrel fejeződött be : az önkéntesek káplárokká léptek elő, minek emlékére — »recernit magnum áldomás." Xluxusló vásár. A lótenyésztés eme­lésére alakult részvénytársaság által Buda­pesten a Tattersall telepén f. évi ápr. 4. 5. és 6-án rendezendő hatodik tavaszi luxusló­ vásárra eladó lovakat bejelentettek. Jeszenszky Ferenc 5 darabot, csupa arab fajtát; Förster Ottó 2 dbot, amerikai — angol és amerikai — furt, keresztezés; surányi Bidermann Ottó 3 dbot, lipicai faj. Tolna megye a kvótaemelés ellen. Tolna vármegye kedden megtartott közgyűlésén egyhangúlag elhatározta, hogy Heves megye ismeretes körlevelét a kvóta­emelés ellen feliratilag támogatni fogja. A határozat ellen a gyűlésen egyetlen egy hang sem emelkedett Hercegnő a kolostorban Lichten­stein Alajos herceg, bécsi reichsrathi kép­viselő és dúsgazdag főúr leánya, Henrietta hercegnő gyümölcsoltó Boldogasszony ünne­pén a smichovi apácakolostorban letette a fogadalmat, gróf Schönborn prágai bíboros érsek előtt. A legújabb „nővér“ még csak 22 éves. Látszik, hogy a vagyon és rang nem képezik az ember valódi boldog­ságát. Egyleti élet. A hazai katolikus olvasókör alapszabályait­­. évi 23.916 sz. alatt, a tengődi polgári olvasókör­­alap­szabályait 23479 sz­­. jóváhagyta a mi­niszter. Tanitóválasztás: Pölöske község­ben róm. kat. kántortanitóvá Fröhlich Gyula nzászlonyi tanítót, Tolna-Varasd községben r. k. kántortanitóvá Lágler Sándor zombai osztálytanítót választotta meg az iskolaszék. A pécsi egyházmegyei tanhatóság mindkét választást már jóvá­hagyta. Katonáink Krétában.A hadügy­miniszter a következő értesítést közli: A cilli-i (stájerországi) 87. számú cs. és kir. gyalogezred 2. zászlóaljának szóló minden­nemű postai küldemény Kaneába (Kréta) címzendő ezen megjegyzéssel: »Mária Te­rézia csász és királynő» hajó parancsnok­sága útján.»A posták minden második vasár­nap és kedden indulnak Bécsből és min­den második szombaton, kedden Triesztből. A pécsi ügyvédi kamara a mi­nap elhunyt Zaáry József volt dunaföld­­vári ügyvéd irodája részére gondnokul dr.­­ Schober László dunaföldvári ügyvédet ren­­­­delte ki. A kerékpárosok garázdálko­dása. Van értelme a nemes és testedző sportok űzésének, boszantó azonban, ha­­ azt helytelen módon és a közönség mo­­lesztálására, sőt veszélyére gyakorolják. Mindennap láthatjuk, hogy néhány kerék­pározó, minden érett megfontolás nélkül, a város legélénkebb forgalmú utcáit vá­lasztja arra, hogy ott őrült sebességgel haladva, ügyességét és produkcióit muto­gassa, úgy hogy az utcán haladók alig képesek épségben előlük menekülni. Teg­nap a Báthory utcában egy őrmester Au­­guszt Ferenc pénzügyi titkár öt éves fiacs­káját gázolta el biciklijével, ki súlyos sé­­­­rüléseket szenvedett a nyakán. Ideje már,­­ hogy a rendőrség a város belterületén , célszerű intézkedéssel véget vessen a vad­­­kerékpárosok garázdálkodásának. Aratási sztrájk. A mezei munká­­s­sok körében az izgatók azon dolgoznak,­­ hogy az idei aratáskor a napszámosok ta­­­­gadják meg a munkát, ha a gazdák a­­ napi bért bizonyos meghatározandó összeé­­­­gig föl nem emelik. Baranyából Szent- Lőrincről kaptunk értesítést, hogy ott a­­ mozgalom még csak csirában van, de sok­­­­kal erősebb a szomszédos Tolnában, hol­­ Faddon, Simontornyán, Duna-Földvár,­­ Paks, Bonyhád, Tevel, Duna-Szentgyörgy köz­ségekben szervezkednek erősen a sztrájk­­mozgalomra. Mint ezekből kitetszik, a gazdáknak okuk van panaszkodni, de job­ban tennék,ha ők maguk vennék kezükbe a földnélküli földmives nép vezetését és nem bíznák azt a haszonleső izgatókra, ügynö­kökre. Üdvös volna az izgatók és vándor­apostolok ellen szigorúbb rendőri intézke­déseket foganatosítani, a mezőgazdasági érdekképviseletet megteremteni, a cseléd­törvényt pontosan végrehajtani. Egymás hátán kapáltak. Kovács János és Bodor László magyarhertelendi gazdák a múlt nyáron egymással szomszé­dos földjeiken répát kapáltak. Mint jó , szomszédoknak dukál, összekülönböztek és a kapuját ki-ki a másik hátán táncoltatta. A panasz szerint Bodor 20 napig nyomta a csetepaté után az ágyat, Kovács pedig enyhébben sérült meg. Tegnap volt ez ügyben a végtárgyalás, mely alkalommal Bodor minden állítását azzal az újmódi bizonyítási formával erősítgette, hogy »mindjárt üssön meg az istennyila, ha nem igaz, amit mondok.» A törvényszék Kovács Istvánt egy évi börtönre ítélte, ellenben Bodort az enyhítő körülmények figyelembe vételével fölmentette, úgy az elitélt mint a közvádló felebbezést jelentettek be. Szövetkezetek. Tolna megye több községében fogyasztási szövetkezetet ala­kítottak, hogy így a lakosságnak olcsó áron juttathassák a fogyasztási cikkeket. Már virágzó szövetkezetek vannak: Kocsolán, Paák­ban, Szakályban, Regölyben és Gyula­­­fováncán. Kurdon szintén megalakítják a napokban a fogyasztási sz­övetkezetet 267 részvényessel. Egy-egy részvény 20 frt. Adólajstromok. A városi tanács közhírré teszi, hogy a folyó évre érvényes IV. osztályú kereseti adó és az ezzel kap­csolatos jövedelmi pótadó-lajstromok elké­szülvén, a városi pénztári hivatalban ápril­­ ig bezárólag közszemlére kitéve vannak. Azok, kik már ily adóval régeb­ben is megróva voltak, ápril 19-ig adhat­nak be felszólalást az adókivetés ellen; azok pedig, kik ily adóval most első ízben rovatnak meg,­ az adóösszegnek adóköny­vecskéjükbe történt bejegyzése után 15 nap alatt szólalhatnak fel a kirótt adó ellen. Személyi hír. Fejérváry Imre bá­róné szül. Szilassy Ilona, uj főispánunk neje, a ma reggeli gyorsvonattal, Kardos Kálmán orsz. képviselő a tegnapi nap fo­lyamán Budapestre utaztak. — Az uj fő­ispán ma délelőtt már fölment a megye­házán levő hivatalos helyiségébe, munká­ját megkezdeni. Pécsi Nemzeti Szính­áz. Tegnap Audran szép és dallamos­­ operettesét, az Üdvöskét játszották. A kar- i mester és a kar derekasan megállták he­lyüket. Pálfi Nina a címszerepben minden tőle telhetőt elkövetett, hogy élénk, fess és hő­vérű legyen.És az ügyességben,rutinban,­­ élénkségben nála soha sincsen hiány.Kissé sokat megenged magának , művész­ he­vét mérsékelni nem ártana. Polgár pom­­­­pásan, erőteljes csengéssel énekelt és az elő­adást magasabb nívóra emelte.Hegyesi Róza alakítani tud, van föllépésében báj, közvet­lenség ; egyedül hangja erőtlensége okozza, hogy sikereket alig képes felmutatni. Perényi, Boross jók voltak. Gyarmathy túl sokat mókázott és bohóckodott. Ma, csütörtökön Niobe bohózat 3 felv. Pénteken Csillag Teréz, a bpesti nemzeti szinház elsőrangú tagjának I-fő vendégfel­léptével „A csók“ vígjáték 3 felv., Dóés Lajostól. — Szombaton Csillag Teréz II. felléptével „Váljunk el“, vasárnap III. fel­léptével »Négy évszak« (újdonság.) Mind­három előadásra jegyek már most vált­­­hatók a rendes nappali pénztárnál. a

Next