Pécsi Közlöny, 1898. július (6. évfolyam, 72-84. szám)

1898-07-03 / 72. szám

______________________________________ végül. Mi is itt legvégül adjuk tudomására az elfogulatlan olvasó közönségnek, hogy Tarjáncéra a tanító csak husvét után jött s igy egész éven át nemcsak, hogy nem tarthatott egy-két előadást, de ez idő előtt egyet sem. A mi pedig a tejgazdaság léte­sítését illeti, azt okos ember nemcsak hogy el nem ítélheti, de sőt hirlapilag dicsérnie lenne kötelessége. A többi sor pedig a­mit a közlő az illető és a többi tanítóra dobál, az a tanügyi munkatárs úr arcát illeti. A magyarosítással bizonyára annyira vagyunk, hogy ebből leckét az ilyen fajta ,tanügyi baráttól“ éppenséggel nem kérünk, a­ki mind a népet mind a viszonyokat csak hírből ismerheti. Hogy pedig mi sokác tanítók ne tudnánk annyira magyarul, mint a „tanügyi munkatárs“ úr maga, a­ki még a „sem“ és „se“ között sem tudja a külömbséget, ehhez sem kell „commentar“ és nem „commentia.“ A tűrhetetlen állapot tehát csak ott lehetne, a­hol ily hazugságoknak és rágal­maknak hisznek és nem sajnálják rá a nyomdafestéket. Kelt Beremenden, 1898. évi junius hó 27-én. Kovácsevics Mihály, Százay Ede, kassádi tanító, petárdas tanító. Zsoldits István, Palecskó Ágoston, uj-bezdáni tanító, torjancei tanító. Hosztinszky Antal, beremendi oszt.-tanító. A pécsi tanítóképző-intézet értesítője. Egy vaskos füzet fekszik előttünk, a pécsi tanító-képző-intézetnek értesítője ez, melyet ft. Döbrössy Alajos igazgató tett közzé az 1897/8-iki iskolai évről. Az érdekes füzetet az igazgatónak alapos készültséggel, és a tanirodalomban való sokoldalú jártassággal irt, s napjaink­ban, midőn az iskolák államosításának kér­dése felszínre hozatott, egyúttal aktuálissá lett abbeli igen sikerült és a katolikus állás­pontot világosan kijelölő szép értekezése nyitja meg : mit tegyünk, hogy a népiskolai törvénynek kilátásba helyezett revíziójával kát. tanügyi autonómiánk csorbát ne szenved­jen. Élénk vonásokban rajzolja a tudós szerző az 1868. XXXVIII. t. cikkben bizto­sított jogokat, melyeket a katolikusoknak feladni nem lehet, s nem szabad. Adatokkal kimutatja, hogy a népiskolák államosítása borzasztó pénzáldozatba kerülne, s még min­dig probléma marad az, hogy ezen iskolákra fordítandó tetemes kiadásokkal arányban lesz-e a kontemplált siker?! Saját tapaszta­lataival illusztrálja a fentebbieket s Európa civilizált államaiban a katolikusokra hivat­kozik, a­kiknek példás összetartása és is­koláik lelkiismeretes gondozása csodálatra méltó gyümölcsöket termett, a katolikus önérzetet hatványozta, ezen szellemtől át­hatott iskolának szilárd alapot és fényes jövőt biztosított. — Megemlékezik a magyarországi kát. tanítóképző-intézeteknek a revízió kér­désében tett nyilatkozataikról, s ezekből azt a következtetést vonja le, hogy nekünk az 1868. XXXVIII. t. cikk alapjáról letérnünk nem szabad. — A gyakorlati élet követelményeit tartva szem előtt, a tanítóképző-intézetek fejleszté­sét talpraesetten magyarázza, s a tanítók, valamint a képző-intézetek tanárainak képe­sítési ügyét az egyház legvitálisabb érdekei közé számítja, s végzetes hibának tartaná, ha a képesítés államosításának napirenden levő erőszakolása bármiképpen és a mi sorainkban is tért hódíthatna! Ezután áttér a tudós értekező az álla­mosítás kérdésének történelmi levezetésére, s kezdve attól a pillanattól, midőn Trefort miniszter a mozgalmat megindította, krono­logikus egymásutánban jelzi az ügy fejlő­désének fázisait, míg végre a törekvéseknek teljes sikertelenségét s azt, hogy az álla­mosítás a megoldás stádiumába jutni nem tudott, abból következteti, mert a kát. álláspont úgy, mint azt a katolikusok tan­ügyi autonómiája, az országos érdekek leg­csekélyebb hátránya nélkül követeli, méltá­nyos figyelemben nem részesült. A felü­gyeletet és az országos vizsgálóbizottságok eszméjét illetőleg, a kát­­érdekek kidombo­­rításával, sok szép és megszívlelésre méltó dolgot említ az értekező s a tanügyi prole­tarizmus megszüntetése és az érdemek meg­felelőbb jutalmazása érdekében levőnek tartja a szakvizsgálatoknak általános be­hozatalát. Inkább kevesebb legyen a képző­intézeteknél az évfolyamok száma, de ne vétessék el a növendéktől az alkalom, magát valódi szakemberré, — tanítóvá képezni. — Az igazgatók- és gyakorlóiskolai tanítókról mindenesetre oly képet nyújt, mely alaposan tájékozhatja mindazokat, kik az államosítás kérdésével foglalkoznak, s hár­ intézeteink fentartóinak figyelmét sem kerülheti ki azon önzetlen ragaszkodás az egyházhoz, és annak elévülhetlen jogaihoz, mely ezen értesítőn és különösen ezen kiváló érte­kezésen végig vonul. A bevezető értekezés után következik a visszapillantás az 1897/8-iki iskolai évre. — Ebben körvonalazva van az intézet te­vékenysége s ennek előmozdítására szolgáló eszközök, jótevők, segélyalap, mely immár 2031 írt. 67 krt tesz ki, a lelki gyakor­latok, ünnepélyek, látogatások, ezek között ő méltóságának, a megyés püspök urnak látogatása a képző­ intézetben, mely magas látogatás a katolikus népiskolai tanügy leg­fontosabb érdekeit megóvni hivatott tanító­képző-intézet emelkedésének előjeléül tekin­tendő. Az intézet főfelügyelője és kegyura, méltóságos és főtisztelendő helyei Hetyey Sámuel pécsi megyéspüspök. Utána követ­keznek az egyhm. tanfelügyelő, az igazgató és a tanárok, kik számra nézve 9-en vannak. A tananyag az országos tanterv alap­ján és egész terjedelmében jön feldolgozva, kiváló figyelemmel a tanítók gya­korlati kiképzésére, hogy mint jeleztetik is, az intézet alapos szakismerettel rendelkező vallásos tanítókat képezzen az egyházmegyének, és általuk használjon a közjónak. A tanítóképzés módja, a tanítási leckék tervezete, a bírálatokra kijelölt cso­portok, és az a szemelvény a felsorolt tanítási leckék közül minden tanférfiúra nézve tanulságos olvasmányul szolgál, és jelzi az intézetnek szakavatott vezetését, és igazgatását. Könyvtár, taneszközök, a vizsgálatok, melyeket ő méltósága a megyéspüspök úr is meglátogatott, és eddig nem tapasztalt élénkséget kölcsönzött nekik — mind az intézet fejlődését és lelkiismeretes gondo­zását bizonyítják.­­ Összesen 76 növendék iratkozott be a képző intézetbe, ezek közül 69-en végezték be az évet, kik mind katoli­kusok voltak, és magyarok. A gyakorlóiskola, mely az intézet kebelében létezik, nagyon népes és látoga­tott. A növendékek csak jobb házakból vétetnek föl, s azért igen ajánljuk azt kü­lönösen azon szülők figyelmébe, kik a tanítás mellett a vallásos nevelésre is súlyt fektetnek. " A nagy munka,­ és fáradtsággal megirt vaskos füzet 103 lapra terjed, s a líceumi nyomdában jelent meg. A kiállítás szép s becsületére válik a líceumi nyomda bérlő­jének. Bármely könyvtárban méltó helyet foglalhat el ezen értesítő, akár tartalmát, akár kiállítását tekintjük is. L. „PÉCSI KÖZLÖNY“ 1898. julius 3. Záróünnepély a főgimná­ziumban. Lélekemelő, megható ünnepélyt hall­gattunk végig jun. 28-án d. u. a torna­­csarnokban, melyet a szülők s az ifjúság iránt érdeklődők nagy serege töltött be. A szakértelemmel összeállított műsor a műszlés minden igényeinek megfelelt, s a tökél­etes előadás bármely nagyszabású hangversenynek is becsületére vált volna. Az elért fényes eredmény az ügybuzgó, a fáradtságot, akadályt nem ismerő ének-­s zenetanár, Bitter Illés kiváló érdeme, ki e téren hervadhatatlan babérokat szerzett ma­gának és úgy mint intézetének. A műsor két száma hegedűjátékból állott. „Ouverture a Portrét némából,“ melyet Frank Richárd V., Raab Adolf VII. oszt. tanulók adtak elő hegedűn, Antoni Miklós V. oszt. tan. zongora kíséretével, szabatos, összhangzatos játékkal. Tehetséggel, szép készültséggel játszott Némethy József V. o. tanuló hozzá illő kitűnő zongorakisérettel. Az intézet zenekarának tagjai zenei képes­ségüket a Stephanie­ Gavotte előadásával­­ fényesen bebizonyították , nem is engedett a kitörő tapsvihar, míg néhány gyönyörű dallal nem toldották meg a műsort. Igen ügyesen szavalt Blaskovics Iván VII. o. tanuló. A műsor többi számát a buzgó ifjúsági dalárda töltötte be, körülbelül 8 különféle dalban mutatva be szorgalmát és készült­ségét. Mint egészen újat Meiszner Imre szerzeményét „Zengjen ajkunk“ című dalt hallottuk, minek minden zenei szépségét, színezését a pompás elő­adás érvényre juttatta. Úgy ezzel, mint a ciszt. jubileumi ünnepélyén előadott „Can­­tate“-val, mely szintén az ő szerzeménye, zenei tudását, arravalóságát mutatta meg s mi Meiszner Imrére, mint a­kit magunkénak vallunk, büszkék vagyunk, mert a zene terén városunk hírnevét fogja emelni. Elhallgattuk

Next