Pécsi Közlöny, 1899. április (7. évfolyam, 38-49. szám)
1899-04-02 / 38. szám
1899. április 2. PÉCSI KÖZLÖNY“ ________________________ 5 E nagy intézményt négyezer álló esztendeig készíti elő az isteni gondviselés. Századról-századra világosabbak lesznek a tanok, érthetőbbek a jövendölések; a zsinagóga minden szertartásában előre veti árnyékát a jövő világegyház nagyszabású, méreteivel és a kiválasztott törzs papsága csak előképe annak a klérusnak, amelyet különös isteni küldetés és krisztusi szentség avathat fel a lelkek üdvösségének munkálására. A kát. egyház a világ számára az égből hozott igazság és kegyelem isteni joggal rendelt törvényes letéteményese. Nagy gond s meleg gyöngédséggel jön előkészítve a zsinagógában Krisztus előtt, s midőn megjelent szereplése szinterén, a föld - tekén, az isteni mindentudóság és mindenhatóság két legnyilvánvalóbb jelesül ámlása : a jövendölések és a csudatettek irányíták feléje az egész emberiség feszült figyelmét. Isteni pozitív alkotás. Krisztus kezeiből került ki, közvetetlenül homlokán viseli a Krisztus adta négyes tulajdonság: az egység, a szentség, a katolicitás, az apostoliság minden távoli beragyogó égi fényességét , könnyű megkülömböztetni mindazoktól a vetélkedő szektáktól, amelyek krisztusi egyházak gyanánt akarnak hitelre találni. Ez az a látható szent város, az égi, új Jeruzsálem, az örök templom, amely utánozhatatlan fényben ragyogja be a világot Sión ormairól. Itt vannak letéve a Krisztus vérén szerzett dága kincsek: a tan igazsága, az üdvösség malasztja, a törvényes elöljáróság; azért nem elég sósnak lenni, nem elég kereszténynek lenni, hanem mindazoknak, akik megismerik benne a Krisztus igazi anyaszentegyházát be kell lépniök abba a társaságba, amelynek isteni hivatása, hogy világosságot, kegyelmet, üdvösséget áraszszon az egész emberiségre. Aprólékos gonddal, mérhetetlen szeretettel feldíszítve vezeti Krisztus egyházát az emberek elé, hogy lelkeiket vele neki a természetfölötti megtisztult szószeretetben eljegyezze : nem lehet üdvösség annak a számára, aki tudva és akarva veti meg Krisztus urunk feldíszített jegyesét, az anyaszentegyházat. * * * Őszintén megvallva, nem minden aggodalom nélkül tudtam magam arra elszánni, hogy erről a kérdésről olvassak. Attól féltem, hogy nagyon száraz, nagyon komoly leszek, s hogy minden soromból kirí a kérlelhetetlen, a legsötétebb középkorból századvégünknek múmia gyanánt konzervált, vaskalapos teológus. Felülkerekedett azonban bennem az a felfogás, hogy a Katolikus Kört. publikumának be lehet adni egy-egy kát, igazságot hébe-hóba, hogy az igazság természetét nem áll hatalmában még a poétáknak sem megváltoztatni, s hogy elvégre is a katolicizmus theologia nélkül el nem lehet ; és ha ide járunk e körbe szórakozás-, biliárd-, tekézés-, kártya , tombola- és táncmulatságra, alapszabályaink betűje és szellemének értelmében — pláne a nagyböjti időszakban — meg lehet kockáztatni e egy komolyabb vallási kérdést is. A lehetetlent soha sem akartam; mindenki gusztusát ki nem elégíthetem. Akik tűrhetőnek találtak, azoknak köszönetem; akiket meggyötörtem, azoktól bocsánatot kérek: fogadják a nagybőjti prenitencia keresztény szellemében ezt a kis sanyargatást és mellé ígéretemet, hogy máskor tán egyéb thémák körül teszek kísérletet. Dr Szilvek Lajos (Vége.) Az utolsó napok. (Kaufman Mátyás.) Meghatott lelkem visszaszáll a közelmúltba — Krisztus, a szenvedő Jézus utolsó napjainak emlékünnep-sorozatához. Úgy elmerengek a nagyhét magasztos igazságain s mindig jobban és jobban tör elő lelkemben az az édes meggyőződés, hogy minő boldogság keresztény katolikus embernek lenni ! Jó anyánkkal — az egyházzal örülni, szomorkodni és megvigasztalódni. A befejeződött isteni dráma legédesebb gyümölcse e meggyőződés. Azt az örömet — azt a nemes büszkeséget, mely keblemet dagasztja, nem tudom leírni, — midőn látom, hogy az egyház, mely bölcsőm fölé terjesztette védő karjait, s mely szellemével táplál, hogy ez az egyház fennséges, magasztos és diadalmas mindenkor, úgy legszentebb örömében, mint megmérhetetlen fájdalmában. Fennsége, magasztossága, mely isteni eredetét a legfrappánsabban bizonyítja, legjobban visszatükröződik a nagyhét gyönyörű szertartásaiban, az ezt kisérő remek, igazi egyházi énekeiben! Az a képsorozat, melyben kínszenvedés, megföltámadás, az oltári szentség legfenségesebb titkai vannak megörökítve, az utolsó napok legremekebb gyöngyei! Az egyház, mely Krisztussal szorosan egyesült életet élve, ezen hittitkokat szertartásokba öltözteti, ezekbe életet, kifejezésteli drámai erőt remek énekeivel lehel. A lamentációk mély fájdalmú énekei, az improperiák megrendítő panaszai, a virágvasárnapi hozsanna és a húsvéti alleluja közé foglaltan a többivel együtt méltó kerete amaz isteni drámának, melyben Krisztus halála s az emberiség újjászületése, a legtisztább áldozat s az azt követő nagy kibékülés Isten és emberiség közt valósul meg. A nagyhét zenei része oly kompozitíció, melyben megtaláljuk a legellentétesebb érzelmeket híven és megfelelően, valamenynyit egy közös alapon, mely a dallamok változatos formáin mint egy aranyszál húzódik végig, az áhitat alapján kifejezve. Aki hallhatta, végig imádkozta ez utolsó napok gyötrelmeit, a Megváltóval, és örömeit a föltámadt Krisztussal ! Krisztus szenvedéseinek ezen napjait egy kedves ünnep előzte meg. Mária-ünnep! Mintha csak az egyház gyermekeit a legtisztább édesanya lábaihoz akarta volna vezetni, hogy itt erőt merítsenek mindazok, kik a nagyheti kálvária keresztútját akarják végig járni ! Fölhangzott dómunkban Haller „Ave Mária“ offertóriuma. Piano akkordjaival, melyek az érző ember szívében fölkeltik az áhítatot, úgy ragad magával — fölföl az egekhez, bizalomért, reménységért. Ez az offertórium volt a bevezető, előkészítő az utolsó napok megrendítő eseményeihez. A virágvasárnapi szertartás Istendicsőítő hozsannával kezdődik. Az egyszerű antifona drámai emelkedésű erővel tör ki, Krisztust üdvözölve : „Hosanna filio David“, aztán az öröm szelíd hangjára tér át s „a Rex Israel“-ben a boldog szemlélőt halljuk, ki rég várt Istenét szólítja meg s azután elnémul az „in excelsis“ szavakkal, mintha szerepét az égi karoknak engedné át. Ez antifona megadta az ünnep hangulatát. Itt kezdődik a szenvedő Jézus első napja, az utolsó napok elsője ! Krisztus isteni lelkével hallja már a holnapi „Crucifige“-t! A „Collegerunt“ responzorium a kétkedést és kérdezősködő tépelődést természetisen fejezi ki, az elbeszélő egyszerűbb részek közé a szenvedélyes kifakadások összetömörülő hangjai ékelődnek. Haller „In monte oliveti“ responzóriumában gyönyörűen szemléltette az elmélyedő imát, melynek egyik legszebb része Krisztus szenvedő lelkének megkérése „Pater si fieri . . . “, melyen mindvégig a kitörő fájdalom és tartós szomorúság vonul végig. Majd midőn megáldotta főpásztorunk a bárkát, fölhangzott a „Pueri haebreorum1", melyben a szeretet melege és az áhitatnak, mint kedves virágnak illata érzik. Megindult a körmenet — Krisztus diadalmenete. E menet kiegészítő része a diadalmas Krisztust kisérő „Cum Angelis“ és „Ingrediente“ Haller 4 szólamtskára, mint méltó befejezése ez ünnepi szertartásnak, mely mondhatnám a szertartási trilógiának első része: Krisztus emberi diadalának föltüntetése, mibe azonban a második résznek szálai is beleszövődnek, az isteni szeretet győzelme a szenvedő Krisztusban. A szertartás után a legszentebb áldozat bemutatása következett, melynek egyik kiemelkedő része volt Orlandus Lassus „Improperium“ 4 szólamú vegyeskara. Ha van valami, mi az embert azelmélkedésre, a szív imádságára megtanítja — úgy ez az offertórium az. — Hogy az egyházi zene fensége mit képes kifejezni Orlandus erejével, a szt. Lélek működő kegyelmével az a kát. Egyház dicsősége. A következő napok alatt a hivő sereg elmélkedésbe merül. Elnémul az egyház ajka, látván gyermekeit bűneik fölött siránkozni! Csak sírjatok, ez tisztit, csak szenvedjetek, hisz a kálvária útját járjátok. Elmélkedésbe merülnek el az intézetek növendékei, papnövendékeink, papjaink,mindnyájan a múlandóság fölött! Lelki szemeim révedezve csüngnek a magányba vonuló lelkeken ! S könyek s tolulnak pilláimra, midőn látom, hogy mi nem elmélkedhetünk, főiskolai ifjak ! Pedig érzem, tudom, ha egy hivatott férfiú szónoklatának magával ragadó erejével gyűjtene egybe minket elhagyottakat, a gyümölcs, az eredmény nem maradna el! Érezzük ezt a hiányt nagyon! Sok szívben szunyadó érzések kialszanak, melyeket új életre hozhatna egy hatalmas lelkivezető. A csöndes elmélkedést befejezi a megtisztulás édes öröme. A nagycsütürtöki ünnep virult föl, mely Krisztus utolsó vacsorájának emléknapja. A szeretet, a megtestesült szeretet ünnepe! A legméltóságosabb oltáriszentség megalapításának emléke. Még most is látom a főpásztort, amint átszellemült arccal fölemeli ég felé kezét s glóriára nyílik ajka! Dicsőség az oltári szentségnek! Visszhangozzák a dicsőséget a harangok vallá- váltás.