Pécsi Közlöny, 1899. április (7. évfolyam, 38-49. szám)

1899-04-02 / 38. szám

1899. április 2. PÉCSI KÖZLÖNY“ ________________________ 5 E nagy intézményt négy­ezer álló esz­tendeig készíti elő az isteni gondviselés. Szá­­zadról-századra világosabbak lesznek a tanok, érthetőbbek a jövendölések; a zsinagóga minden szertartásában előre veti árnyékát a jövő világegyház nagyszabású, mére­teivel és a kiválasztott törzs papsága csak előképe annak a klérusnak, amelyet kü­lönös isteni küldetés és krisztusi szentség avathat fel a lelkek üdvösségének mun­­kálására. A kát. egyház a világ számára az égből hozott igazság és kegyelem isteni joggal rendelt törvényes letéteményese. Nagy gond­ s meleg gyöngédséggel jön előké­szítve a zsinagógában Krisztus előtt, s mi­dőn megjelent szereplése szinterén, a föld - tekén, az isteni mindentudóság és minden­­hatóság két legnyilvánvalóbb jelesül ámlása : a jövendölések és a csudatettek irányíták feléje az egész emberiség feszült figyelmét. Isteni pozitív alkotás. Krisztus kezeiből került ki, közvetetlenül homlokán vi­seli a Krisztus adta négyes tulajdonság: az egység, a szentség, a katolicitás, az apos­­toliság minden távoli beragyogó égi fényes­ségét , könnyű megkülömböztetni minda­­zoktól a vetélkedő szektáktól, amelyek krisztusi egyházak gyanánt akarnak hitelre találni. Ez az a látható szent város, az égi, új Jeruzsálem, az örök templom, amely utánozhatatlan fényben ragyogja be a vi­lágot Sión ormairól. Itt vannak letéve a Krisztus vérén szerzett dága kincsek: a tan igazsága, az üdvösség malasztja, a tör­vényes elöljáróság; azért nem elég sósnak lenni, nem elég kereszténynek lenni, hanem mindazoknak, akik megismerik benne a Krisztus igazi anyaszentegyházát be kell lépniök abba a társaságba, amely­nek isteni hivatása, hogy világosságot, ke­gyelmet, üdvösséget áraszszon az egész emberiségre. Aprólékos gonddal, mérhetet­len szeretettel feldíszítve vezeti Krisztus egyházát az emberek elé, hogy lelkeiket vele neki a természetfölötti megtisztult szó­­szeretetben eljegyezze : nem lehet üdvösség annak a számára, aki tudva és akarva veti meg Krisztus urunk feldíszített jegyesét, az anyaszentegyházat. * * * Őszintén megvallva, nem minden ag­godalom nélkül tudtam magam arra elszánni, hogy erről a kérdésről olvassak. Attól fél­tem, hogy nagyon száraz, nagyon komoly leszek, s hogy minden soromból kirí a kérlelhetetlen, a legsötétebb középkorból századvégünknek múmia gyanánt konzer­vált, vaskalapos teológus. Felülkerekedett azonban bennem az a felfogás, hogy a Katolikus Kör­t. publikumának be lehet adni egy-egy kát, igazságot hébe-hóba, hogy az igazság természetét nem áll ha­talmában még a poétáknak sem megváltoz­tatni, s hogy elvégre is a katolicizmus theologia nélkül el nem lehet ; és ha ide járunk e körbe szórakozás-, biliárd-, teké­zés-, kártya , tombola- és táncmulatságra, alapszabályaink betűje­ és szellemének ér­telmében — pláne a nagyböjti időszakban — meg lehet kockáztatni e­­ egy komolyabb val­lási kérdést is. A lehetetlent soha sem akartam; mindenki gusztusát ki nem elé­gíthetem. Akik tűrhetőnek találtak, azok­nak köszönetem; akiket meggyötörtem, azok­tól bocsánatot kérek: fogadják a nagybőjti prenitencia keresztény szellemében ezt a kis sanyargatást és mellé ígéretemet, hogy máskor tán egyéb thémák körül teszek kísérletet. Dr Szilvek Lajos (Vége.) Az utolsó napok. (Kaufman Mátyás.) Meghatott lelkem visszaszáll a közel­múltba — Krisztus, a szenvedő Jézus utolsó napjainak emlékünnep-sorozatához. Úgy elmerengek a nagyhét magasztos igaz­ságain s mindig jobban és jobban tör elő lelkemben az az édes meggyőződés, hogy minő boldogság keresztény katolikus em­bernek lenni ! Jó anyánkkal — az egyház­zal örülni, szomorkodni és megvigasztalódni. A befejeződött isteni dráma legédesebb gyümölcse e meggyőződés. Azt az örömet — azt a nemes büszkeséget, mely keble­met dagasztja, nem tudom leírni, — midőn látom, hogy az egyház, mely bölcsőm fölé terjesztette védő karjait, s mely szellemével táplál, hogy ez az egyház fennséges, ma­gasztos és diadalmas mindenkor, úgy leg­szentebb örömében, mint megmérhetetlen fájdalmában. Fennsége, magasztossága, mely isteni eredetét a legfrappánsabban bizo­nyítja, legjobban visszatükröződik a nagy­hét gyönyörű szertartásaiban, az ezt kisérő remek, igazi egyházi énekei­ben­­! Az a képsorozat, melyben kínszenvedés, meg­­föltámadás, az oltári szentség leg­­fenségesebb titkai vannak megörökítve, az utolsó napok legremekebb gyöngyei! Az egyház, mely Krisztussal szorosan egyesült életet élve, ezen hittitkokat szertar­tásokba öltözteti, ezekbe életet, kifejezésteli drámai erőt remek énekeivel lehel. A lamentációk mély fájdalmú énekei, az improperiák megrendítő panaszai, a virág­­vasárnapi hozsanna és a húsvéti alleluja közé foglaltan a többivel együtt méltó kerete amaz isteni drámának, melyben Krisztus halála s az emberiség újjászüle­tése, a legtisztább áldozat s az azt követő nagy kibékülés Isten és emberiség közt valósul meg. A nagyhét zenei része oly kompozit­í­ció, melyben megtaláljuk a legellentétesebb érzelmeket híven és megfelelően, valameny­­nyit egy közös alapon, mely a dallamok változatos formáin mint egy aranyszál húzó­dik végig, az áhitat alapján kifejezve. Aki hallhatta, végig imádkozta ez utolsó napok gyötrelmeit, a Megváltóval, és örömeit a föltámadt Krisztussal ! Krisztus szenvedéseinek ezen napjait egy kedves ünnep előzte meg. Mária-ünnep! Mintha csak az egyház gyermekeit a leg­tisztább édes­anya lábaihoz akarta volna vezetni, hogy itt erőt merítsenek mindazok, kik a nagyheti kálvária keresztútját akarják végig járni ! Fölhangzott dómunkban Haller „Ave Mária“ offertóriuma. Piano akkordjai­val, melyek az érző ember szívében fölkel­tik az áhítatot, úgy ragad magával — föl­­föl az egekhez, bizalomért, reménységért. Ez az offertórium volt a bevezető, előké­szítő az utolsó napok megrendítő ese­ményeihez. A virágvasárnapi szertartás Isten­dicsőítő hozsannával kezdődik. Az egyszerű antifona drámai emelkedésű erővel tör ki, Krisztust üdvözölve : „Hosanna filio David“, aztán az öröm szelíd hangjára tér át s „a Rex Israel“-ben a boldog szemlélőt halljuk, ki rég várt Istenét szólítja meg s azután elnémul az „in excelsis“ szavakkal, mintha szerepét az égi karoknak engedné át. Ez antifona megadta az ünnep hangulatát. Itt kezdődik a szenvedő Jézus első napja, az utolsó napok elsője ! Krisztus is­teni lelkével hallja már a holnapi „Crucifige“-t! A „Collegerunt“ responzorium a kétkedést és kérdezősködő tépelődést természetisen fejezi ki, az elbeszélő egyszerűbb részek közé a szenvedélyes kifakadások összetö­mörülő hangjai ékelődnek. Haller „In monte oliveti“ responzóriumában gyönyörűen szemléltette az elmélyedő imát, melynek egyik legszebb része Krisztus szenvedő­­ lelkének megkérése „Pater si fieri . . . “, melyen mindvégig a kitörő fájdalom és tartós szomorúság vonul végig. Majd midőn megáldotta főpásztorunk a bárkát, fölhang­zott a „Pueri haebreorum1", melyben a szeretet melege és az áhitatnak, mint kedves virágnak illata érzik. Megindult a körmenet — Krisztus diadalmenete. E me­net kiegészítő része a diadalmas Krisztust kisérő „Cum Angelis“ és „Ingrediente“ Haller 4 szólamt­skára, mint méltó befejezése ez ünnepi szertartásnak, mely mondhatnám a szertartási trilógiának első része: Krisztus emberi diadalának föltüntetése, mibe azon­ban a második résznek szálai is beleszö­vődnek, az isteni szeretet győzelme a szen­vedő Krisztusban. A szertartás után a legszentebb áldo­zat bemutatása következett, melynek egyik kiemelkedő része volt Orlandus Lass­us „Improperium“ 4 szólamú vegyeskara. Ha van valami, mi az embert az­­elmélke­désre, a szív imádságára megtanítja — úgy ez az offertórium az. — Hogy az egyházi zene fensége mit képes kifejezni Orlandus erejével, a szt. Lélek működő kegyelmével az a kát. Egyház dicsősége. A következő napok alatt a hivő sereg elmélkedésbe merül. Elnémul az egyház ajka, látván gyermekeit bűneik fölött siránkozni! Csak sírjatok, ez tisztit, csak szenvedjetek, hisz a kálvária útját járjátok. Elmélkedésbe merülnek el az intézetek növendékei, pap­növendékeink, papjaink,mindnyájan a múlan­dóság fölött! Lelki szemeim révedezve csüng­nek a magányba vonuló lelkeken ! S könyek s tolulnak pilláimra, midőn látom, hogy mi nem elmélkedhetünk, főiskolai ifjak ! Pedig érzem, tudom, ha egy hivatott férfiú szó­noklatának magával ragadó erejével gyűjtene egybe minket elhagyottakat, a gyümölcs, az eredmény nem maradna el! Érezzük ezt a hiányt nagyon! Sok szívben szunyadó érzések kialszanak, melyeket új életre hoz­hatna egy hatalmas lelkivezető. A csöndes elmélkedést befejezi a meg­tisztulás édes öröme. A nagycsütürtöki ün­nep virult föl, mely Krisztus utolsó vacso­rájának emléknapja. A szeretet, a megteste­sült szeretet ünnepe! A legméltóságosabb oltáriszentség megalapításának emléke. Még most is látom a főpásztort, amint átszellemült arccal fölemeli ég felé kezét s glóriára nyílik ajka! Dicsőség az oltári szentségnek! Visszhangozzák a dicsőséget a harangok vallá-­ váltás.

Next