Pécsi Közlön, 1899. november (7. évfolyam, 122-133. szám)
1899-11-05 / 122. szám
1199. november 5. „PÉCSI KÖZLÖNY“ híven. A küzdő egyház tagjai pedig a szentek ünnepén ezrével tolongott a templomokba tisztelni őket s pártfogásukat leesdeni, hogy segítsék hathatós imával elérni nékik is azt, mit ők már elnyernek: az örök boldogságot. De mikor a győzedelmes egyház tagjait imáikkal ostromolták a küzdők, eszükbe jutottak a szenvedők is. Tömegesen tódult a keresztény világ a temetőkbe s kegyelettel állta körül szeretteinek sírjait. Virágos kertté változott a temető s a gyertyalángok fénye közt imádkozott a holtak lelki üdvéért a fejedni nem tudó szeretet. A székesegyházban Mindenszentek napján Hetyey Sámuel megyés püspök pontifikálta a nagy misét, melynek végeztével Ő méltósága jelenlétében mondott Krum Péter segédlelkész szent beszédet. Halottak napján ugyancsak a püspök végezte az ünnepélyes gyászszertartást. Mindkét napon a templomot ájtatos hívek törték meg. Királynénk emléke Génfben. Valóban megindító az a mély és igaz részvét, a mely külföldön nyilvánul a mi nagy királynénk iránt. Különösen Svájcz az a darab föld, a melyet ő úgy szeretett s a mely szerencsétlen halálának is színhelye volt. E részvét szép jelét mondja el a távíró, amely Genfből azt a hírt hozta, hogy a város tanácsa adásvételi szerződést kötött Blanchard abbéval egy telekre nézve, amelyre a város emlékkápolnát fog felállítani. A kápolna a királyné emlékét fogja hirdetni. A novemberi Katolikus Gyűlések és Ünnepségek programmja. November 7-én, kedden. A Katolikus Körök Országos Nagygyűlése. Délután 6 órakor. A Magyarországi Katolikus Körök és Olvasó Egyesületek Országos Szövetsége Igazgató tanácsának ülése, az Országos Központi Kat. Kör dísztermében. Este 8 órakor. Társas vacsora az Országos Központi Kát. Kör éttermében. November 8 án, szerdán Délelőtt 9 órakor Szentmise az egyetemi templomban. Délelőtt 10 órakor. A Kát. Körök Országos Szövetségének Nagygyűlése az Országos Központi Kát. Kör dísztermében. Délután 1 órakor bankett az Országos Központi Kát. Kör éttermében. Délután 3 órakor a nagygyűlés folytatása. A nagygyűléssel kapcsolatban Zichy Nándor gróf üdvözlése 70. születésnapja alkalmából. November 9-én, csütörtökön I. A Ker. Szövetkezetek Országos Kongreszszusa. Délelőtt 9 órakor. Szentmise az egyetemi templomban (Az Eucharisztikus értekezlettel közösen.) Délelőtt 10 órakor. A Keresztény Szövetkezetek Országos Kongresszusa az Országos Központi Kát. Kör dísztermében. Délután 1 órakor bankett az Országos Központi Kát. Kör dísztermében. II. Eucharisztikus értekezlet. Délelőtt 9 órakor Szentmise az egyemi templomban az Oltári szentség kivételével. Mondja : Várossy Gyula dr. pápai prelátus, a közp. papnevelő-intézet kormányzója. Délelőtt 10 órakor. A szentségi társulatok igazgatóinak értekezlete a Központi papnevelőintézet dísztermében. Délután 1 órakor bankett az országos Központi Kát. Kör éttermében. Délután 3 órakor. Rövid Szentséglátogatás a papi nevelőintézet kápolnájában. Utána a Szentségi társulatok igazgatói értekezletének folytatása. Délután 5 órakor. Szentségimádás az Angolkisasszonyok templomában. Szent beszéd, tartja Resz Ferenc jézustársasági atya. Csendes imádás. Ünnepélyes litánia. Te Deum. November 10-én pénteken. Az Örökimádás-templom központi bizottságának gyászünnepe Erzsébet királyné emlékezetére. Délelőtt 10 órakor. Szentmise az egyetemi templomban tartja: Császka György kalocsai érsek. Délelőtt 11 órakor. Gyászünnep, a Budapesti Katolikus Kör dísztermében. Emlékbeszéd Erzsébet királyné felett. Mondja: Vaszary Kolos, bíboros hercegprímás. Az Örökimádásról. Mondja: Wolafka Nándor, v. püspök. A gyászünnepen a hölgyek egyszerű fekete ruhában, fekete kalappal jelennek meg. Délután 4 órakor. Az Örökimádástemplom vidéki bizottságainak elnökei értekezletet tartanak a Budapesti Katolikus Kör helyiségeiben. November 12-én, vasárnap. A Budapesti Oltáregyesület gyászünnepe özv. Cziráky Jánosné grófné emlékezetére Délelőtt 11 órakor Gyászünnep a Budapesti Katolikus Kör dísztermében. Emlékbeszéd özv. Cziráky Jánosné grófné felett. Mondja : Dr. Steiner Fülöp székesfejérvári püspök. Délelőtt 12 órakor. Szentmise az Angolkisasszonyok templomában. A nagygyűléseken egyházmegyénk területéről a következő egyesületek küldöttei vesznek részt: A pécsi kát kör részéről: Rézsanyay János, Dr. Darányi Ferencz. A dunaföldvári kát. kör részéről Bence István apát, Rajder Pál. A tolna-tamásii kát kör részéről: Bubics Antal ügyvéd, Gundy Sándor Dr. Frühwirth Jenő. A tolnai kát. olvasókör r. Fekete Ágoston, Kusztus Mihály, Varga József. A paksi kát. kör r. Streicher József pleb. Schmidt Ferencz. A báttaszéki kát. kör r. Holndonner Ferencz pleb. Szám József tanító. Himesházáról: Prantner Ferenc esp. A bakóczai ker. fogy. szövetkezettől : V 11 ax József és Áronffy Ferencz. 1. A nagygyűlésekre jelentkezni lehet november 4-ikéig bezárólag az Országos Központi Katolikus Kör irodájában (IV. Molnár utcza 11.) 2. A jelentkezőknek tagsági jegyeket küldenek szét, melyek belépő jegyekül szolgálnak s az utazási kedvezmények igénybe vételénél is felmutatandók. 3. A tagsági jegyek az Országos Keresztény Szövetkezeti Kongreszszusra vannak kiállítva,mert az utazási kedvezmények is erre szólanak. Jogászon tanáruk sírjánál. Halottak napjának előestéjén testületileg vonult ki a jogászifjúság a temetőbe felejthetetlen emlékű tanára , dr Kasza József sírjához. A simai Liebhard elnök gyászbeszédet mondott, miközben az akadémiai ifjúság nevében remek élővirág koszorú tett le az emlékében is szeretett ifjú, el** hunyt tanár sirhalmára. Stefánia özvegy trónörökösné férjhezmeneteléről azt jelentik hogy a főherczegnő esküvőjét a jövő év májusig elhalasztották. A főhercegnő addig részt fog venni az összes udvari ünnepélyeken és e célra már meg is rendelte toilettjét. Azokat a bécsi bálbizottságokat, melyek az özvegy trónörökösné védnöksége alatt állanak, már értesítették hogy a főhercegnő a patronátust megtartja. Trónörökösünk morganatikus házassága. Valószínűleg a fata morgana forgott a „Magyar Esti Hírlap“ tudósítójának fejében, midőn trónörökösünknek Chotek grófnővel kötendő morganatikus házasságának hírét olyan magyarázattal kisérte, mintha az ilyen házasság csak amolyan felmondásra és épen ,azért balkézre kötött frigy volna. A fata morgana persze csak látszat, hiába keressük ott fenn a légben Morgane tündérnek kastélyát , tehát a morganatikus házasságnak is ilyen valaminek kell lennie. A katolikus egyház a kétnejűséget nem engedi meg az uralkodóknak és más magasabb rangúaknak sem. Ebben a tekintetben sem ismer az egyház különbséget. Sőt a morganatikus házasságok intézményével az egyház épen rést ütött az arisztokrácia várán. Midőn ugyanis a középkorban a germán népek joga szerint csak egyenrangúak köthettek egymással házasságot, az egyház a rang- i különbséget bontó akadálynak el nemismerte, hanem csak polgári következményeiben hagyta az ilyen házasságokat meg- rövidíteni. A morganatikus házasság tehát igazi, egyetlen és kizárólagos házasság, de az alacsonyabb rangú hitves, főleg a nő, nem részesül magasabb rangú hitvesének nevében, címében, rangjában és vagyonában, gyermekei az ősi családi vagyonban nem örökölhetnek. Annyit kap tehát az ilyen alacsonyabb rangú hitves, amennyit magasabb rangú hitvese, az illető uralkodóház vagy nemesi család szabályai szerint, nászajándékul (Morgengabe) juttat a házasságból folyó polgári jogokból. Azért nyugodtan alhatik laptársunk a „Pécsi Figyelő“ pesti kollegájával egyetemben. Eddig még nem volt rá eset, hogy pápa felbontott volna házasságot, csak azért, mert morganatikus volt; a katolikus egyházjog szerint különben sem lehet felbontani soha az érvényes házasságot. A morganatikus házasság pedig lényegében és egyházi következményeiben érvényes házasság. A morganatikus házasság különben manapság az egyházat, legalább nálunk, abszolúte nem is érdekli, mert a házasság polgári következményei felett tényleg, Ausztriában már 100 év óta, nálunk 1868 óta, nem az egyház intézkedett. Tanítók fizetésrendezése. Nagy öröm érte a helybeli tanító testületet. Régi panasza ez a pécsi tanítóknak, hogy nincsenek úgy fizetve, mint amennyiből a városi igényeket kielégíteni lehessen. Végre a városi közgyűlés rendezte a tanítók fizetését, de míg a miniszter jóváhagyta ezt a határozatot, abba is bele tellett majdnem egy év. A napokban hagyta jóvá végre a miniszter a fizetésemelést s igy tanítóink jan. 1-től kezdve tisztességesen, nehéz maiaknak megfelelőleg lesznek honorálva. zene. Az 52-ik gyalogezred zenekasárnap délelőtt fél 12 órától fél 1-ig a Széchenyi-téren térzenét tart a következő műsorral: 1. „Olasz takarodó“; induló Doszlertől. 2. Nyitány Thomas „Mingon“ című operájából. 3. „Bor, asszony és dal“ ; keringő Strausstól. 4. Sextett Smetana „Eladott menyasszony“ címü operájából. 5. Egyveleg Gounod „Romeo és Julia“ cimü operájából. 6. „Sinay Hora“ ; induló. E programm ellen csak az a kifogásunk, hogy akkor és oly helyen játszódik le, hol a vasárnapi szemisén jelenlevők ájtatosságukat és e miatt jól nem végezhetik. Úgy tudjuk, az állomásparancsnokság a legnagyobb készséggel szokott a plébánosok abbeli kérésüknek engedni, hogy a térzenét máshová, vagy más időre rendelje. Hiszszük, hogy vallásos néninknek nem sokáig kell a botrányt tűrnie. Halálozás. Jilly Ida, Kramplíny József bonyádi gyógyszerész neje f. hó 1-én hosszas szenvedés után elhunyt Bonyhádon. Tetemeit nov. hó 3-án délután tették örök nyugalomra. Férje, Eibach Ödönné