Pécsi Közlöny, 1899. december (7. évfolyam, 134-144. szám)

1899-12-03 / 134. szám

é. nek még is mondhatlan örömére szolgál minden évben újólag készülni. Annak méltó elfogadására, a ki irántunk való szeretetből emberi alakban jelent­ meg a világon. Nagylelkű alapítvány . Csak nem­rég adtunk hirt P­o­z­s­g­a­y József kano­noknak alapítványáról s ma a fennkölt gondolkodású és nemes szivü kanonok egy újabb alapítványáról számolhatunk be. Ne­vezett 1200 frtot tett le oly célból, hogy a tőke évi kamatai 12 plébánián 2—3, össze­sen 24—25 szegény közt osztassanak ki kará­csony ünnepe előtt. A plébániák közül kettő olyan, melyen ő maga is mint káp­lán működött a többi 10 pedig káptalani, illetve szemináriumi kegyuraság alá tartozó. A szegények, kiknek legalább karácsonyra jut majd egy kis fehér kenyérre és pecse­nyére való, áldani fogják ezt a keresztény szeretet szülte a jótékony alapítványt és annak nemesen gondolkodó létesítőjét. A honvédelmi miniszter Pécsett. Városunk közönsége nagy érdeklődéssel várja Fejérváry Géza báró m. kit*, honvé­delmi miniszter, Pécs szab. kit*, város dísz­polgárának hetekkel ezelőtt jelzett érkezé­sét. A legmegbízhatóbb forrásból nyert érte­sülésünk szerint a jövő hó elejére terve­zett látogatás a miniszter elfoglaltsága miatt elmarad, de nem végleg. Fejérváry Géza báró, városunknak szánt látogatását ez év végére, a karácsony és újév közti hétre tűzte ki. Ha valami különös akadály nem jő közbe, az év utolsó hetében le­­rándul hozzánk. A pápa levele Zichy Nándor grófhoz. A magyar katolicizmus ősz baj­nokát Zichy Nándor grófot a kát. egyház feje, XIII. Leo római pápa következő le­véllel tüntette ki: XIII. Leo pápa. Kedves fiunk! Üdvöt és apostoli áldást! Tetszik Nekünk üdvözletünkkel növelni azon örömödet, melyet a fölött érzesz, hogy e napokban szerencsésen megéred életednek hetvenedik évét. Amit élted folyamán a hazáért és egyházért cselekedtél, méltán megérdemli, hogy mindazok, akik az egyház és a haza javát szívükön viselik, neked meg igen hoszú életet kívánjanak. Azt mi is lelkünkből óhajtjuk neked, hogy pedig Isten ajándékaival és vigasztalásaival árasz­­szon el téged, apostoli áldásunkat, szere­tetünk­­zálogául, a legszívesebben adjuk reád az Urban. Adatott Rómában, sz. Péternél, 1899 november 13-án, pápaságunk huszonket­tedik évében. XIII. Leo pápa. Az egyházmegyéből. Aulich Dávid mocsolai subsidiarius egészsége annyira helyre állott, hogy állását ismét el­foglalhatja. Egyleti élet. A szakcsi kat. kör nov. 26-án rendkívüli közgyűlést tartott me­lyen Vitkovics Ferenc elnök évi jelentését terjesztette elő, megismertetve a lefolyt év azon mozzanatait, melyek úgy a kör anyagi, mint szellemi viszonyait illetőleg fontosaknak tekinthetők. Elnöki jelentését a közgyűlés megelégedéssel vette tudomásul. A köz­gyűlést táncvigalom követte a kör helyi­ségében, a­melyen fölülfizettek : Özv Klapp Józsefné 1 kot. 10 fill., Vitkovics Ferenc 3 kor. 60 fill., Kétyi László 80 fill., Mackó László, Kovács Vince, Mauer Mór, Vágó János, Vörös Kristóf 60—60 fill., Scirmund Lajos 40 fill., Chachinovich János, Bi­scher Andor, Varga Béla, Horvát Gyula 20—20 fill., Bálint József 10 fill. A felülfizetőknek ezuton is köszönetet mond az igazgatóság. A paksi kát. kör advent 1.-, 2.-, és 3-ik vasárnapján mindenkor délutáni 4 óra­kor szavalatokkal egybekötött felolvasáso­kat rendez. Programm : december 3-án. 1. Párbaj az Istennel. Szavalja Sipos Annuska k. a. 2. Boldogasszonya Anyánk. Szavalja Schön Mariska k. a. 3. Nézetek a becsü­letről. Felolvassa Müller Lajos ur. 4. Nán­dori fogolynő. Szavalja Bencsik Kálmán ur. 5. A rab gólya. Szavalja Tumpek Ádám, ifj. egyl. tag. December 10-én: 1. A szent Szív órája. Szavalja Parragh Juliska­ ur­­hölgy. 2. Imakönyveim. Szavalja Petánszki Katica k. a. 3. A keresztény anya. Felol­vassa Streicher József ur. 4. Szűz Mária galambjai. Szavalja Angyal Teruska k. a. 5. Az orr. Monolog. Előadja Lukovits Pál, dékán. December 17-én : 1. Coriolán. Szavalja Tóth Emmike urhölgy. 2. Szép Ilonka. Sza­valja Krivácsi Annus urhölgy. 3. A tékozló fiú- Felolvassa Müller Lajos úr. 4. A szegény vándorló legényről. Szavalja Humm János, kat. legényegy. tag. 5. Pásztordal. Sza­valja Szikora Ilonka k. a. Hymen. Fényes esküvő volt no­vember 29-én a vásáros-dombói plébánia templomban, hol e napon vezette oltárhoz Á­b­r­a­h­á­m Gyula takarékpénztári tiszt­viselő Késmárky Vilmát, özv. K­é­s­­m­á­r­k­y Györgyné leányát. Nyoszolyók voltak: Ábrahám Idus, Ihrig Sa­rolta, Csorbíts Sárika és P­u­p­i­c­s Mariska, vőfélyek : D­u­s­c­h­e­r Károly csendőrhadnagy, Vadkert­y Gyula ven­déglős, F­e­r­e­n­c­z Ferenc vasúti hivatalnok, és Parti Ödön segéd­jegyző. A násznagyi tisztet: Késmárky István dr. jogtanár és Ihrig Vámos v.-dombói körjegyző vitték. A jegyeseket Késmárky József v.-dombói plébános eskettte meg, ki a szer­tartás végeztével megható beszédeit inté­zett az új párhoz. Az esküvőn a környék inteligenciája szép számmal vett részt, közte M­á­t­h­é Ödön főszolgabíró és Gundy Miklós esperes-plébános is. Az esküvőt víg lakoma követte. Furfangos tolvaj Egy agyafúrt csaló az utóbbi időkben csúfosan visszaél több fővárosi ügyvéd nevével. A legtöb esetben kiadja magát az illető ügyvéd­ se­gédjének és az ő megbízásából sürgős kon­ferenciára hívja a „feleket“, a­kiket lakásu­kon, vagy üzletükben keres föl. Tervszerű eljárása pedig az, hogy az alatt, míg az üzletben, vagy lakásban e gazda előkerül, a szeme előtt levő tárgyakat ellopja. A szakáltalan, bajusztalan, vöröshaju csaló „PÉCSI KÖZLÖNY“ 1899 december 3. – Megkérdeztük emberünket, hogy min­den újabb tévedés elkerülése végett, elve­zetne-e a tunelig ? Készséggel válalkozott reá, de hozzátette mégis: „Ha nem sajnál­nának érte egy pár pirulát.“ Persze, meg­szavaztuk a pirulát és megindultunk. A sopánkodáson már túl vagyunk, de a sár­tenger, azzal hogy leszünk ? Újból keresz­tül kellett vergődnünk rajta. De hát nincsen akadály leküzdhetetlen, csakhamar túlestünk ezen is, következett a város. Időbe kerül, mig az ember végig ér a nagy falun s a hogy kifelé értünk, a mi székelyünk isme­rősökkel találkozott, kik bámulva néztek reánk és kérték a bátyót, hogy ugyan hova megyen? „Ezeket a szegényeket ve­zetni — mondja ő — „a kik a tunelt akar­ták megnézni és a bányához mentek ; nem tudták, hogy mink a feredőt hívjuk bá­nyának.“ És mi „szegények“ pirulva és szemlesütve haladtunk el mellettük, hogy ne lássuk a szánakozó pillantásokat és mosolyokat, melyekkel lépteinket kisérték. Bizony ilyenkor látja az ember, milyen ki­csiny az ő tudása. Mindenütt akadnak oko­sabbak nála, még Tordán is. Mikor már közel jártunk a tunethez, azzal áll elő vezetőnk, hogy aligha hiába­­ nem jöttünk, mert vasárnap senki sem me­het be a bányába. Szerencsére ez újabb ijesztése nem bizonyult valónak , az ünnep ellenére készséggel megnyitották előttünk a tűnél kapuit. De mielőtt ez megtörtént, szé­pen felöltöztettek bennünket: bő vászon­köpenyt adtak reánk, a fejünkre óriási szalmakalapot, hogy megóvjanak a bányá­ban felülről lehulló sós cseppektől. Mindeni­­künk egy-egy égő gyertyával követte a föld mélyébe haladó vezetőt. A tordai sóbányába nagyon kényel­mes a bemenet: szépen boltozott, kővel ki­rakott alagút vezet a bányához. (Innen a tűnél elnevezés.) Az alagút hossza 280 öl, (itt még ölekben beszélnek) meglehetősen szűk és alacsony. Természetesen sötét s az a néhány szál gyertya, a­melylyel vilá­gítottunk, épen csak arra volt elég, hogy még misztikussabbá tegye azt a sötétség­gel küzdő, fehér köpenybe burkolózott né­hány alakot, kik elszántan mentek neki a végtelen éjszakának. A hatás kissé nyo­masztó, komor; a hangulat komoly, csen­des, — de csak addig, míg egymásra nem pillantunk. Egy tekintet elragadó külsőnkre elég arra hogy megkacagtasson bennünket, hosszan, szívből, hogy a komolyság, elfo­gódás helyét derült jókedv, mosolygás váltsa fel. Már nem fáztam többé — és mintha sokkal világosabb is lett volna, mint eddig volt. A tűnél falánál minden 10-ik öl meg van jelölve és örömmel kiáltottam ki a 280 at, mikor a végére értünk, hol nagy vasajtón keresztül az első tárnához jutot­tunk. Itt vagyunk a földnek belsejében, a sónak országában. Mindenüt só vesz ben­nünket körül. Sóból valók a falak, a sóból van a „föld,“ a melyen járunk. De nem olyan szép fehéren csillogó, mint a­milyennek én képzeltem , hanem unalma­san szürke, sőt majdnem fekete a sófal, melynek keménysége és simasága csaknem azt a hatást tette reám, mintha aszfaltból lenne és nem sóból. Az egész inkább ér­dekes mint szép. Bejártunk több tárnát is , mindenütt ugyanaz a látvány, a roppant mennyiségű sótömeg, a­míg egy, az eddigi­eknél sokkal nagyobb, tágasabb tárnában sóból készült kereveten és padokon meg­pihentünk. Clarice (Folytatása köv.)

Next