Pécsi Közlöny, 1901. április (9. évfolyam, 27-34. szám)
1901-04-04 / 27. szám
. Szánalmasan siralmas állapot ez. És mit csinálnak ezzel szemben az országos képviselők ? A 450 képviselő közül 130 szavazza meg e szerződést és csak 30-nak van bátorsága vele szembe szállva azt megtagadni, míg kétszázon fölül valahol mulatnak, vagy egy másik üzlet megcsinálásán fáradoznak. Meddig nézheti ezt még a szegény magyar nemzet, melynek fiai a nyomortól üldöztetve kivándorolnak, mig mások állásuk méltóságával meg nem férő módon az ezerekben duslálkodnak ? Az Adria hullámai magasra tornyosultak, sötét vészfelhőket gyűjtöttek a szabadelvű párt fölé. Cikkázott belőle a villám és hogy a párt manővere meg ne semmiztessék, villámhárítóul komédiákat csináltak. A zivatar elvonult. Rakovszky szeplőtelen hazafiassága és nemes karaktere ép oly fényesen ragyog most, mint azelőtt, de a szabadelvű pártnak és a kormánynak e szerződéssel nem sikerült a nemzet közvéleményének bebizonyítania, hogy a haza érdekét mindeneknél előbbre tartja. Bizony hozzák meg képviselőinknek jobbjai az inkompatibilitási törvényt minél előbb és zárják ki általa a képviselők köréből a kapzsi üzérszellemet, ne engedjék meg, hogy ez az állam más tisztviselői között lábra kapjon, de mondják ki egyszersmind e törvényben, hogy amely képviselő indokolatlanul az országgyűlési tárgyalásokról elmarad, mandátumát veszíti. Nem kívánja a haza senki fia, hogy valaki közgazdasági erőit ne érvényesítse. A kinek ez iránt tehetsége van, hagyja a képviselői állást és menjen a gazdasági pályára. Két urnak még gróf Tisza István sem tud szolgálni, annál kevésbbé 7—8 banknak. Hiszen már Bánffy és Széll között sem tud igazán eligazodni, nem tudja, melyiknél mosolyog kedvezőbben a minisztereknek felkelő napsugár : hogyan védheti meg akkor a haza igazát 8—10 pénzügyi vállalattal szemben, midőn azok mindegyike azt várja tőle az adott nagy tiszteletdíj fejében, hogy az ő érdekeit mozdítsa elő. Hát Rosenberg úrtól hogyan kívánhatja valaki, hogy az Adria szerződése ellen szavazzon, mikor ez esetben maga ellen szavazna. Azokat az igazgatói, igazgatótanácsi tiszteletdíjakat 3—10 ezer forintban egy társaság sem fizeti azért a képviselő uraknak, hogy ellenök dolgozzanak, hanem hogy mellettök szóljanak. A győri vagyongyár társaság egyik igazgató- vagy igazgatótanácsosi tagjának évi 3000 frt tiszteletdíjat biztosított csak azért, hogy a fővárosban lakjék a kormány közelében ; ha oly közeli összeköttetésben a kormánynyal nem állott volna, aligha fel nem hagy e megtiszteltetéssel. Így van ez minden vállalatnál és minden inkompatibilis képviselőnél. Míg egyszerű honpolgár, az ördög sem ismeri szaktekintélyét. Ez a képviselőséggel kap szárnyra és azzal hanyatlik. Ezért a nagy ribillió az országgyűlésen, ha egy ilyennek a tyúkszemére lépnek. De a keresztény szeretet legnagyobb ünnepe, a húsvét a föltámadás örömével megszünteti az ádáz harcot és egy szebb jövőnek reményével kecsegtet. Úgy legyen S. B egymással: mit jelentsen e késő jövet ? mit a szavak, melyek csak alig egy órával előbb hangzottak el a Mester ajkairól ? Kérdeznék, de nincs szavuk hozzá, hogy kérdésekkel ostromolják bánatos Mesterüket. Kutató tekintetük körül-körüljár, hiányzik egyik közülük, hol lehet, teljesiti az Úr óhaját, megtalálja-e majd őket ? Néma csendben érnek a majorházhoz s onnan csak négyen távoznak beljebb a sűrűségbe : Péter, János, Jakab és a Mester, kinek arcán egyre sötétebben, egyre fájóbban tűnik fel a szomorúság. Néha-néha mintha megrázkódnék, mi okozhatja ? Hallja Judás szavát, azt a borzalmas, azt az átkos árulást: mit akartok nekem adni és én kezetekbe adom. Hallja, mint csörög e szavakra Judás kezében az egymásra hulló ezüstpénz és a fájdalmat csak növeli, hogy e csörgés csak oly rövid ideig tart, hát csak ennyit ér a tanítványnak Mestere ? . . . Hallja az áruló köszöntést: ave Rabbis nyomában elcsattan a csók, melynek égető lehelletét érzi már az arcán. Látja, hallja a zúgó tömeget, lát, hall mindent s lelke szomorú, szomorú a halálig. A fájdalom elragadja a három jó baráttól, a három leghűbb tanítványtól. Nem értik fájdalmát, vigasztalást nem nyújthatnak, pedig lelke szomorú, szomorú a halálig . . . Siet, rohan a kert végébe, a tátongó barlang nyilasához. Lelke nem tud szabadulni a rémes gondolatoktól, a borzalmas látványoktól, mind-mind feltárul előtte s mindannyit lelke átszenvedi, mielőtt a testnek a szenvedésben része volna. Kezén a kötél szorítja, vágja. Mint a zugó tenger árja tombol körötte a nép, utcáról utcára hurcolják, a bírák tanácskozásaiban mint hegyes tőr sebzi szivét a hamis tanúság vétke s a zugó néptömeg zsivajából oly ismert hangok törnek elő: nem ismerem ez embert! Testét marcangolja az ostorcsapás, fejét sebzi az éles tövis, lelke gyötrődik a gúny és szidalmak árjában. Nem elég, eddig hullott vérével a tömeg nem elégszik meg, életét kívánja, ám szálljon reá és unokáira az örök átok súlya. Keresztje ott áll a Kálvárián s a reá szegezve. A felállítás s mederbe zökkentésnél megtágult kéz- és lábsebeiben sugárban tör elő a vér s lefolyva áradatban úsztatja Ádám koponyáját, hogy lemossa a benne támadt bűnt és minden következményét. A kereszt tövében egy hálátlan tömeg, mely unokáiban is olyan, mint őseiben volt, lassú haldoklására, lelke fájdalmának megnyilatkozására felkacag, gúnyt és gyalázatot szór reá. Lelke megrendül, teste megremeg, térde meginog, földre borul s ajka lelke keserűségében megszólal: Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár! A sóhaj szellő szárnyra kap s beszáguldja a kertet minden mindenütt, de nincs baráti fül, mely meghallaná, nincs szerető szív, melyben visszhangra találna. A hű barát, a tanítvány mély álomban nyugszik mind."Az izgatottság kimerítette erejöket és a hűs levegőban lopva, észrevétlenül lepte meg őket az álom és a Mester egyedül maradt. Hiába jő, hiába keres, vigaszra nem talál, az erő hiányzik, a lélek kész, de a test erőtlen. Buzdítást, vigasztalást keresnek, buzdítást neki kell még adnia. Mint a tomboló vihar, az égi háború, a tenger forrongása, szélvész dühöngése, villám csattogása, tör fel a pokol hatalma. Előront és oda állítja a múlt, jelen és jövő bűnök légióját. Az ősi büszkeség esztelen gőgje mellé, mely istenségre tört, sorakoztatja az első bűnös módon kiontott embervért, mely gőzölögve száll az ég felé és kiontója homlokára süti a testvérgyilkos bélyegét, a vízözön összes bűnszennye mellé Sodoma égbekiáltó gonoszságát, Izrael gyakori istentagadását, bálványozását, a pogányság minden undokságát, Nérók és Juliánok kegyetlenségét, a rut árulást, észté- „PÉCSI KÖZLÖNY“ 1901 április 4. Előfizetőinkhez ! Az első negyedév vége közeledvén, tisztelettel kérjük a hátralékok szives beküldését, valamint az előfizetés megújítását HÍREK. Pécs, 1901. április 3. Nagyheti szertartások a székesegyházban. Nagycsütörtökön az ünnepélyes szent misét és a vele kapcsolatos szertartásokat (olajszentelés, lábmosás) Megyés Püspöki Méltósága fogja tartani. A szent mise 9 órakor veszi kezdetét. E szentmisében a nagycsütörtöknek két alapeszméje: az utolsó vacsora mint a szeretet vacsorája (Oltári Szentség alapítása) és másrészről a kínszenvedés kezdete jut kifejezésre. Az előbbire emlékeztet a ruhák fehér színe, a külső fény, ünnepélyesség, az egész papságnak, kanonokok, tanárok, lelkészek és más városi papok szent áldozása a püspök kezeiből. Az utóbbira következik a harangoknak, csengetyüknek, orgonáknak elnémulása — „Glória“-kor csendülnek meg utoljára és hallgatnak a nagyszombati „Glóriá“-ig — az oltároknak ékességeitől való megfosztáa. Az olajszentelés érfelmutatás után kezdődik (betegek olaja) és megszakítással áldozás után (krizma és a keresztelendők olaja) folytatódik és véget ér. Szentmise után vecsernye van, ennek végével megfosztják az oltárokat ékeitől, majd jön a lábmosás. Tizenkét szegény férfinak („apostolok“) megmossa a megyés Püspök lábait , vizet önt mezítelen lábuk fejére és azt megcsókolja. E szertartásnál a püspök egyszerű albába van öltözve, kendővel övén, fehér mitrával fején. Az „apostolok”-at délben a megyés Püspök saját palotájában megvendégeli és megajándékozza. Nagypénteken. A nagycsütörtökön délután megtartandó „zörgő vecsernye“ vezeti be az egyház legnagyobb gyásznapját, a nagypénteket. Az oltárok puszták, minden néma, csak a szomorúságot és bűnbánatot kifejező ima hangja hallatszik a magas boltívek közt. Reggeli 9 órakor veszi kezdetét a nagypénteki csonka mise, melyet a Megyés Püspök fog tartani. E napon tudvalevőleg tulajdonképenib mise nincs, hanem a celebráns az előző napon konzektált szent ostyát mutatja fel és veszi magához. Ezen napi szertartás alatt leckeolvasás és ima után Szt. János evangéliuma nyomán passzió éneklés lesz épen úgy, mint virágvasárnapon. Passzióéneklés után 9 imát mond a püspök, m mégpedig: az egyházért, a pápáért, az egyházi rendekért, a királyért, a hitújoncokért, a szorongatottakért, az eretnekek és szakadárokért, a zsidókért és végül a pogányokért. Ezután a kereszt fekete leplétől éneklés közben megszabadittatván, felmutatás után a szentély közepén szőnyegre helyezik s most a papság harisnyában a kereszthez járul három térdhajtással, és azt megcsókolja. Eközben a kar az „improperiákat“ énekli, melyek a meghalt Üdvözítőnek a választott nép iránt való szemrehányásait és keserveit tartalmazzák. Az improperiák zenei tekintetben fénypontját képezik a nagyheti szertartásoknak. A keresztcsókolás végeztével az isteni tisztelet tovább folytattatik : rövid érfelmutatás után kenyérszínben megtörténik a kommunió, mire a nagycsütörtökön konzektált másik nagy szent ostyát a szentségtartóba helyezvén, az altemplomban már előkészített szt. sirhoz viszik, hol imádásra kitétetik a szt. sír fölötti oltárra. A hívek ekkor ott az altemplomban a „Keresztények sírjatok“ kezdetű ének néhány szakát éneklik, utána pedig Ábrahám István karkáplán böjti szónok megtartja utolsó szentbeszédét az altemplomban elhelyezett szószékről. A szentbeszéd befejeztével a szertartás véget ér s ettől fogva a szent sir látogatása veszi kezdetét, mely