Pécsi Közlöny, 1901. április (9. évfolyam, 27-34. szám)

1901-04-04 / 27. szám

. Szánalmasan siralmas állapot ez. És mit csinálnak ezzel szemben az országos képviselők ? A 450 képviselő közül 130 szavazza meg e szerződést és csak 30-nak van bá­torsága vele szembe szállva azt megtagadni, míg kétszázon fölül valahol mulatnak, vagy egy másik üzlet megcsinálásán fáradoznak. Meddig nézheti ezt még a szegény magyar nemzet, melynek fiai a nyomortól üldöztetve kivándorolnak, mig mások állásuk méltóságával meg nem férő módon az eze­­rekben duslálkodnak ? Az Adria hullámai magasra tornyosul­tak, sötét vészfelhőket gyűjtöttek a szabad­elvű párt fölé. Cikkázott belőle a villám és hogy a párt manővere meg ne semmiztes­­sék, villámhárítóul komédiákat csináltak. A zivatar elvonult. Rakovszky szeplőtelen ha­zafiassága és nemes karaktere ép oly fénye­sen ragyog most, mint azelőtt, de a sza­badelvű pártnak és a kormánynak e szer­ződéssel nem sikerült a nemzet közvélemé­nyének bebizonyítania, hogy a haza érde­két mindeneknél előbbre tartja. Bizony hozzák meg képviselőinknek jobbjai az inkompatibilitási törvényt minél előbb és zárják ki általa a képviselők kö­réből a kapzsi üzérszellemet, ne engedjék meg, hogy ez az állam más tisztviselői kö­zött lábra kapjon, de mondják ki egy­­szers­mind e törvényben, hogy a­mely kép­viselő indokolatlanul az országgyűlési tár­gyalásokról elmarad, mandátumát veszíti. Nem kívánja a haza senki fia, hogy valaki közgazdasági erőit ne érvényesítse. A kinek ez iránt tehetsége van, hagyja a képviselői állást és menjen a gazdasági pá­lyára. Két urnak még gróf Tisza István sem tud szolgálni, annál kevésbbé 7—8 banknak. Hiszen már Bánffy és Széll kö­zött sem tud igazán eligazodni, nem tudja, melyiknél mosolyog kedvezőbben a minisz­tereknek felkelő napsugár : hogyan védheti meg akkor a haza igazát 8—10 pénzügyi vállalattal szemben, midőn azok mindegyike azt várja tőle az adott nagy tiszteletdíj fe­jében, hogy az ő érdekeit mozdítsa elő. Hát Rosenberg úrtól hogyan kíván­hatja valaki, hogy az Adria szerződése el­len szavazzon, mikor ez esetben maga el­len szavazna. Azokat az igazgatói, igazgatótanácsi tiszteletdíjakat 3—10 ezer forintban egy társaság sem fizeti azért a képviselő urak­nak, hogy ellenök dolgozzanak, hanem hogy mellettök szóljanak. A győri vagyongyár társaság egyik igazgató- vagy igazgatótanácsosi tagjának évi 3000 frt tiszteletdíjat biztosított csak azért, hogy a fővárosban lakjék a kormány közelében ; ha oly közeli összeköttetésben a kormánynyal nem állott volna, aligha fel nem hagy e megtiszteltetéssel. Így van ez minden vállalatnál és min­den inkompatibilis képviselőnél. Míg egy­szerű honpolgár, az ördög sem ismeri szak­­tekintélyét. Ez a képviselőséggel kap szárnyra és azzal hanyatlik. Ezért a nagy ribillió az országgyűlé­sen, ha egy ilyennek a tyúkszemére lépnek. De a keresztény szeretet legnagyobb ünnepe, a húsvét a föltámadás örömével megszünteti az ádáz harcot és egy szebb jövőnek reményével kecsegtet. Úgy legyen­­ S. B egymással: mit jelentsen e késő jövet ? mit a szavak, melyek csak alig egy órával előbb hangzottak el a Mester ajkairól ? Kérdeznék, de nincs szavuk hozzá, hogy kérdésekkel ostromolják bánatos Mesterüket. Kutató te­kintetük körül-körüljár, hiányzik egyik kö­zülük, hol lehet, teljesiti az Úr óhaját, meg­találja-e majd őket ? Néma csendben érnek a majorházhoz s onnan csak négyen távoznak beljebb a sűrűségbe : Péter, János, Jakab és a Mester, kinek arcán egyre sötétebben, egyre fájób­ban tűnik fel a szomorúság. Néha-néha mintha megrázkódnék, mi okozhatja ? Hallja Judás szavát, azt a borzalmas, azt az átkos árulást: mit akartok nekem adni és én kezetekbe adom. Hallja, mint csörög e szavakra Judás kezében az egy­másra hulló ezüstpénz és a fájdalmat csak növeli, hogy e csörgés csak oly rövid ideig tart, hát csak ennyit ér a tanítványnak Mestere ? . . . Hallja az áruló köszöntést: ave Rabbi­­s nyomában elcsattan a csók, melynek égető lehelletét érzi már az arcán. Látja, hallja a zúgó tömeget, lát, hall min­dent s lelke szomorú, szomorú a halálig. A fájdalom elragadja a három jó ba­ráttól, a három leghűbb tanítványtól. Nem értik fájdalmát, vigasztalást nem nyújthat­nak, pedig lelke szomorú, szomorú a ha­lálig . . . Siet, rohan a kert végébe, a tátongó barlang nyilasához. Lelke nem tud szabadulni a rémes gondolatoktól, a borzalmas látványoktól, mind-mind feltárul előtte s mindannyit lelke átszenvedi, mielőtt a testnek a szenvedés­ben része volna. Kezén a kötél szorítja, vágja. Mint a zugó tenger árja tombol kö­rötte a nép, utcáról utcára hurcolják, a bírák tanácskozásaiban mint hegyes tőr sebzi szivét a hamis tanúság vétke s a zugó néptömeg zsivajából oly ismert hangok tör­nek elő: nem ismerem ez embert! Testét marcangolja az ostorcsapás, fejét sebzi az éles tövis, lelke gyötrődik a gúny és szi­dalmak árjában. Nem elég, eddig hullott vérével a tömeg nem elégszik meg, életét kívánja, ám szálljon reá és unokáira az örök átok súlya. Keresztje ott áll a Kálvá­rián s a reá szegezve. A felállítás s me­derbe zökkentésnél megtágult kéz- és láb­sebeiben sugárban tör elő a vér s lefolyva áradatban úsztatja Ádám koponyáját, hogy lemossa a benne támadt bűnt és minden következményét. A kereszt tövében egy hálátlan tömeg, mely unokáiban is olyan, mint őseiben volt, lassú haldoklására, lelke fájdalmának megnyilatkozására felkacag, gúnyt és gyalázatot szór reá. Lelke megrendül, teste megremeg, térde meginog, földre borul s ajka lelke ke­serűségében megszólal: Atyám, ha lehetsé­ges, múljék el tőlem e pohár! A sóhaj szellő szárnyra kap s beszá­­guldja a kertet minden­ mindenütt, de nincs baráti fül, mely meghallaná, nincs szerető szív, melyben visszhangra találna. A hű barát, a tanítvány mély álomban nyugszik mind."Az izgatottság kimerítette erejöket és a hűs levegőban lopva, észrevétlenül lepte meg őket az álom és a Mester egyedül maradt. Hiába jő, hiába keres, vigaszra nem talál, az erő hiányzik, a lélek kész, de a test erőtlen. Buzdítást, vigasztalást keresnek, buzdítást neki kell még adnia. Mint a tomboló vihar, az égi háború, a tenger forrongása, szélvész dühöngése, villám csattogása, tör fel a pokol hatalma. Előront és oda állítja a múlt, jelen és jövő bűnök légióját. Az ősi büszkeség esztelen gőgje mellé, mely istenségre tört, sorakoz­tatja az első bűnös módon kiontott ember­vért, mely gőzölögve száll az ég felé és kiontója homlokára süti a testvérgyilkos bé­lyegét, a vízözön összes bűnszennye mellé Sodom­a égbekiáltó gonoszságát, Izrael gya­kori istentagadását, bálványozását, a po­gányság minden undokságát, Nérók és Ju­liánok kegyetlenségét, a rut árulást, észté- „PÉCSI KÖZLÖNY“ 1901 április 4. Előfizetőinkhez ! Az első negyedév vége közeledvén, tisztelettel kérjük a hátralékok szives beküldé­sét, valamint az előfizetés megújítását HÍREK. Pécs, 1901. áp­rilis 3. Nagyheti szertartások a székes­egyházban. Nagycsütörtökön az ün­nepélyes szent misét és a vele kapcsolatos szertartásokat (olajszentelés, lábmosás) Me­gyés Püspök­i Méltósága fogja tartani. A szent mise 9 órakor veszi kez­detét. E szent­misében a nagycsütörtöknek két alapeszméje: az utolsó vacsora mint a szeretet vacsorája (Oltári Szentség ala­pítása) és másrészről a kínszenvedés kez­dete jut kifejezésre. Az előbbire emlékeztet a ruhák fehér színe, a külső fény, ünnepé­lyesség, az egész papságnak, kanonokok, tanárok, lelkészek és más városi papok szent áldozása a püspök kezeiből. Az utób­bira következik a harangoknak, csengetyük­­nek, orgonáknak elnémulása — „Glória“-kor csendülnek meg utoljára és hallgatnak a nagy­­szombati „Glóriá“-ig — az oltároknak ékességeitől való megfosztáa. Az olajszentelés érfelmutatás után kezdő­dik (betegek olaja) és megszakítással áldo­zás után (krizma és a keresztelendők olaja) folytatódik és véget ér. Szent­mise után vecsernye van, ennek végével megfosztják az oltárokat ékeitől, majd jön a lábmosás. Tizenkét szegény férfinak („apostolok“) megmossa a megyés Püspök lábait , vizet önt mezítelen lábuk fejére és azt megcsó­kolja. E szertartásnál a püspök egyszerű albába van öltözve, kendővel övén, fehér mitrával fején. Az „apostolok”-at délben a megyés Püspök saját palotájában megven­dégeli és megajándékozza. Nagypénteken. A nagycsütörtö­kön délután megtartandó „zörgő vecsernye“ ve­zeti be az egyház legnagyobb gyásznapját, a nagypénteket. Az oltárok puszták, min­den néma, csak a szomorúságot és bűnbá­­natot kifejező ima hangja hallatszik a ma­gas boltívek közt. Reggeli 9 órakor veszi kezdetét a nagypénteki csonka mise, me­lyet a Megyés Püspök fog tartani. E na­pon tudvalevőleg tulajdonképenib mise nincs, hanem a celebráns az előző napon kon­­zektált szent ostyát mutatja fel és veszi magához. Ezen napi szertartás alatt lecke­olvasás és ima után Szt. János evangéli­uma nyomán passzió éneklés lesz épen úgy, mint virágvasárnapon. Passzióéneklés után 9 imát mond a püspök, m még­pedig: az egyházért, a pápáért, az egyházi rendekért, a királyért, a hitújoncokért, a szorongatot­­takért, az eretnekek­ és szakadárokért, a zsidókért és végül a pogányokért. Ezután a kereszt fekete leplétől éneklés közben megszabadittatván, felmutatás után a szentély közepén szőnyegre helyezik s most a papság harisnyában a kereszthez járul három térdhajtással, és azt megcsó­kolja. E­közben a kar az „improperiákat“ énekli, melyek a meghalt Üdvözítőnek a választott nép iránt való szemrehányásait és keserveit tartalmazzák. Az improperiák zenei tekintetben fénypontját képezik a nagy­heti szertartásoknak. A keresztcsókolás vé­geztével az isteni tisztelet tovább folytattatik : rövid érfelmutatás után kenyérszínben meg­történik a kommunió, mire a nagycsütör­tökön konzektált másik nagy szent ostyát a szentségtartóba helyezvén, az altemplom­ban már előkészített szt. sirhoz viszik, hol imádásra kitétetik a szt. sír fölötti oltárra. A hívek ekkor ott az altemplomban a „Keresztények sírjatok“ kezdetű ének né­hány szakát éneklik, utána pedig Ábrahám István karkáplán böjti szónok megtartja utolsó szentbeszédét az altemplomban el­helyezett szószékről. A szentbeszéd befe­jeztével a szertartás véget ér s ettől fogva a szent sir látogatása veszi kezdetét, mely

Next