Pécsi Közlöny, 1901. december (9. évfolyam, 96-104. szám)
1901-12-01 / 96. szám
1901 december 1 .PÉCSI KÖZLÖNY“ sunknak, ki minden tekintetben iparkodik népének lelki üdvét előmozdítani. A föntjelzettek nevében: Felber Béla, kántortanitó HÍREK. Pécs, 1901. november 30. Advent. Ma ért véget az egyházi év és holnap kezdődik az uj, melynek első időszaka az Urjövet (advent). A karácsony ünnepét ugyanis előkészítő idő előzi meg, mely alatt töredelemmes böjttel készítjük elő szíveinket a Megváltó eljövetelére. Az eljövetel (adventus) szótól ezen időszak neve advent. Az advent 4 vasárnapot ölel fel azon 4 ezred év emlékére, ameddig az emberiség a Messiást várta. A búskomor téli időszak, a kihalt természet, a hosszú, sötét éjszakák méltó kifejezői a bűn sötétjében tévelygő s a világosságért epedő emberiség lelki állapotának. Az egyház e négy hét alatt szerda és péntek napon szigorú böjtöt rendel, a zajos mulatságokat ünnepélyes menyegzőket tiltja, bűnbánatra hiv fel mindenkit s töredelem jeléül a templomban violaszinü egyházi ruhákat használ. Advent hétköznapjain a hold, szűz Mária tiszteletére kora hajnalban ünnepélyes sz. mise tartatik, melyet Rorate-nak nevezünk, mert e szavakkal kezdődik : Rorate coeli azaz : „Harmatozzatok egek felülről s a felhők csepegjék az igazat“. E hajnali mise szintén azon lelki sötétre emlékeztet minket, melyben az emberiség a Messiást várta. A Rorate után az „Ur angyala“ imádságot mondja el a pap, melytől a mise „angyali misének“ is hivatik. A pécsi plébániákban holnap (t. i. üdv. vasárnap) reggel 6 órakor tartják az Oltáriszentség kitételével az első rovatét s ettől kezdve minden hétköznap ugyanazon időben. A székesegyházban az első roratén a székesegyházi énekkar fog énekelni. Újabb püspöki körlevél. Heyey Sámuel megyés püspök legújabb (XII sz.) körlevelében , mely nyomban követte a XI. számút, a S. Rituum Congregatio-tól elnyert (il. 12-én kelt) rendkívüli pápai engedély brévéjét közli, mely szerint „Rorate“ szóval kezdődő Szűz Mária votiv mise Glória, Credo és egy oratioval, megtartható az advent öszszes napjain, mint énekes mise, kivéve mégis advent első vasárnapját, a duplex. I. és II.classis napokat és a B. Szűz ünnepeit és a Szeplőt. Fogantatás egész nyolcadát. A napi rendes misét azért el kell végezni, csupán azon templomokra adatik kedvezmény, amelyekben csakis egy mise szokott tartatni, ezekben ugyanis csupán a parancsolt ünnep miséje nem mellőzhető az említett votiv mise miatt. Közöl továbbá a Sz. Bonifác egylet papi tagjainak pápai brévével adott privilégiumokat. A körlevélben olvassuk továbbá Bács- Bodrog megye törvé. bizottságának határozatát a kernyájai plébánia építkezéseknél a kézi és fuvarnapszámok teljesítése tárgyában, mely szerint szervezett hitközség hiányában a politikai község is köteles a kézi és fuvar napszámokat fedezni. Végre tájékozásul szó szerint közzé teszi a püspök a vallás és közoktatásügyi miniszternek i. é. szept 3-án 60 526 sz. a. kelt és Pozsony vármegyéhez intézett határozatát, mely szerint a tanítói korpótlékokat kiszolgáltatni az köteles, aki a tanító törzsfizetését kiszolgáltatja. Aere perennius. Ércnél szilárdabb emléket kívánnak emelni D is chka Győző elhunyt főreáliskolai igazgatónak tisztelői, kik emlékére egy alapítványt szándékoznak teremteni, melynek kamatait szegénysorsú tanulók kapnák. Az alaphoz a pécsi izr. hitközség koszorumegváltás címén 50 koronával, Krausz és Weisz harkányi vállalkozók húsz koronával, Sasvári Béla 2 koronával járultak. A főreáliskola tanuló ifjúsága körében most foly a gyűjtés. A közönség köréből érkező adományokat Ga 1ovich János igazgató helyetteshez kell címezni. Tanítógyűlés Szegzárdon. Szegzárdi tudósítónk irja : A „Szegzárd-vidéki kath. tanító-egyesület“ csütörtökön, nov. 28-án Szegzárdon a városház nagytermében rendkívüli közgyűlést tartott, Fekete Ágoston tolnai plébános elnöklete alatt. A közgyűlés tárgyát a kath. tanitók nyugdíj-ügyének kérdése képezte. A közgyűlés élénk eszmecsere után a Párkány-vidéki esperesi kerület kath. tanítótestületének átiratát fogadta el némi módosítással a nyugdíjtörvény mikénti megváltoztatásának alapjául. A közgyűlés határozatát felirat alakjába öntve megküldi a m. kir. közoktatásügyi miniszternek, a magas kormánynak és a főt. Egyházmegyei hatóságnak. Végezetül ij rendes tagokat felvétettek : Jártas Róza szegzárdi tanítónő és Kálmán Ferenc szegzárdi tanító. A pártoló tagok sorába felvétetett : Szabó Géza főgym. hittanár. A tíz órakor megkezdődött gyűlés 1/ 12-kor ez elnök éltetésével a jobb jövő édes reményében oszlott szét. Egy jelen volt. A német császár a katonapárbajról. A német birodalmi gyűlésen szóba került a visterburgi párbaj, melyben tudvalevőleg Blaskowitz hadnagyot (nem Blaskovich, ahogy rendesen írják), aki ittas állapotban sértette meg két tiszttársát, agyonlőtték. A tárgyalás folyamán Gosier hadügyminiszternek alkalma nyílt Vilmos császárnak nyilatkozatát és intézkedését közölnie. A német hadsereg részére már 1897-ben kiadtak egy kabinetrendeletet, mely dicséretesen intézkedett az ellen, hogy a hadsereg tisztikarában a párbajmánia elharapózhassék. Amint a hadügyminiszter kiemelte, Poroszországban és általában a német hadseregben igen komolyan fogják föl a párbajt és nem bánnak e veszedelmes kényszer abúzussal oly könnyelműen, hogy derűre-borura minden csekélységért fegyver elé álljanak. A múlt esztendőben mindössze csak öt párbaj volt a német katonatisztek között. Az említett kabinetrendeleteknek megsértése volt az, hogy az insterburgi tisztikar az ittas Blaskowitzra rákényszerítette a párbajt. E miatt a császár rögtön maga járt el szigorúan, szétzavarta a tisztikart és rendelkezési állományba csapta az ezredest. A német császár eljárása igen fontos elvi dolog. A hadsereg példája neveli különösen nálunk is a csekély összetűzésekből eredő hősködéseket. Elhunyt jegyző. Tudósítónk írja : F. hó 26-án ment végbe Somogy-Szilban Piszter Alajos, nyugalmazott makki jegyzőnek a temetése. A temetési szertartást Mayer Gyula, szili plébános végezte Hukk György igali plébános és Fetter Gyula szakcsi káplán segédlete mellett. Az elhunyt jegyző 50 évig működött a közigazgatás terén s ezelőtt három évvel, mielőtt nyugdíjba ment, a király arany érdemkereszttel tüntette ki hosszas szolgálati évei jutalmául. Temetésén jelen volt az összes szili intelligencia szép számban. Halálozás. Granasztói Rihmer Elek nyugalmazott járásbiró életének 59-ik házassága 3-ik évében hoszszas betegeskedés s a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után november hó 27-ikén éjjeli 12 órakor jobblétre szenderült. Temetése e hó 29 ikén d. u. 3 órakor volt a király utca 17-ik számú gyászházból. Az engesztelő szentmise áldozatot a d. e. 9 órakor mutatták be lelke üdvéért a belvárosi plébániatemplomban az Urnák. Mert hát Mariska most már tudta, hogy Pista miféle származású gyerek, és sokkal büszkébb volt, semhogy egy „paraszttal“ álljon bizalmas lábon. Észrevette ezt a változást Pista is. Látta, hogy Mariska már nem az a régi jó pajtás, ki órákhosszat elhancúrozott és Fájt a gyereknek ez a változás. Az ő lelkében is már sarjadozni kezdett a férfi büszkeség, amely mindig megérzi, ha valahol lenézik, negligálják. De Pista azért nem éreztette ezt a leánynyal. Inkább kerülte, de ha mégis együtt kellett vele lenni, kimért udvariassággal bánt vele. Ezt meg a leány büszkeségre magyarázta s csak annál jobban visszavonta magát Pistától. így ért Pista ahhoz az időponthoz, mikor búcsút kellett mondania jóltevője házának. Befejezte, mégpedig fényes sikerrel, középiskolai tanulmányait, s itt volt az ideje, hogy megtanuljon a maga lábán járni. A fővárosba készült, hogy emberré legyen. Mert lelkében ott élt a vágyódás is, hogy mivel tartozik jótevőjének. Hálás is volt mindenben igyekezett megmutatni szeretetét, tiszteletét a család iránt. Különösen a család egyetlen leányának, Mariskának járt a kedvében. A leányka pár évvel fiatalabb volt Pistánál, de a gyerek azért úgy bánt vele, mintha úrnője lett volna. A leányka is szívesen eljátszogatott a gyerekkel. Fiatal volt a leány s nem gondolt soha arra, hogy az ő játszópajtása egy szegény cselédember fia. De hát telt, múlt az idő. Pista csakhamar a végére járt középiskolai tanulmányainak. Most már nem igen volt együtt olyan sokszor a leánynyal, aki szintén felcseperedett s a maga tizenhat esztendejével úgy nézett ki, mint egy fakadó rózsabimbó, amely csak sejtetni engedi meg, hogy milyen gyönyörűséges virág pattan ki belőle. Észrevette ezt Pista is. Gyerekember volt még, alig tizenkilenc éves. De azért úgy lopva, titokban nem egyszer gondolt arra, hogy milyen szépséges egy leány is lett ebből a Mariskából. Aztán tovább szövögette, fonogatta ezt a gondolatot s annyi minden jutott az eszébe, hogy szinte megremegett a szive bele. Nem egy holdvilágos éjszakán ábrándozott el arról, hogy ő majd hires neves ember lesz, s aztán eljön majd egyszer csak s elviszi magával azt a szép leányt, s az lesz az ő úrnője, parancsolója, szerelmese. És mikor ide ért Pista, akkor felsóhajtott s szomorú morsolylyal gondolt arra, hogyhát mit is akarna ő, a szegény paraszt gyerek ? De azért ezt a gondolatot, ezt az ábrándot nem tudta kiverni a fejéből. Úgy megremegett a szive, mikor úgy néha-néha együtt volt a leánynyal s egy pillanatra a kezében tarthatta a leány parányi, fehér kezét. Csak akkor tért magához, mikor észrevette, hogy a leány milyen hirtelen visszarántja kezét az övéből. 3