Pécsi Közlöny, 1901. december (9. évfolyam, 96-104. szám)

1901-12-01 / 96. szám

1901 december 1 .PÉCSI KÖZLÖNY“­ sunknak, ki minden tekintetben iparkodik népének lelki üdvét előmozdítani. A föntjelzettek nevében: Felber Béla, kántortanitó HÍREK. Pécs, 1901. november 30. Advent. Ma ért véget az egyházi év és holnap kezdődik az uj, melynek első időszaka az Urjövet (advent). A karácsony ünnepét ugyanis előkészítő idő előzi meg, mely alatt töredelemme­­s böjttel készítjük elő szíveinket a Megváltó eljövetelére. Az eljövetel (adventus) szótól ezen időszak neve advent. Az advent 4 vasárnapot ölel fel azon 4 ezred év emlékére, a­meddig az emberi­ség a Messiást várta. A búskomor téli idő­szak, a kihalt természet, a hosszú, sötét éjszakák méltó kifejezői a bűn sötétjében tévelygő s a világosságért epedő emberiség lelki állapotának. Az egyház e négy hét alatt szerda és péntek napon szigorú böjtöt rendel, a zajos mulatságokat ünnepélyes menyegzőket tiltja, bűnbánatra hiv fel min­denkit s töredelem jeléül a templomban violaszinü egyházi ruhákat használ. Advent hétköznapjain a hold, szűz Mária tisztele­tére kora hajnalban ünnepélyes sz. mise tartatik, melyet Rorate-nak nevezünk, mert e szavakkal kezdődik : Rorate coeli azaz : „Har­­matozzatok egek felülről s a felhők csepeg­jék az igazat“. E hajnali mise szintén azon lelki sötétre emlékeztet minket, melyben az emberiség a Messiást várta. A Rorate után az „Ur angyala“ imádságot mondja el a pap, melytől a mise „angyali misének“ is hivatik. A pécsi plébániákban holnap (t. i. üdv. vasárnap) reggel 6 órakor tartják az Oltáriszentség kitételével az első rovatét s ettől kezdve minden hétköznap ugyanazon időben. A székesegyházban az első roratén a székesegyházi énekkar fog énekelni. Újabb püsp­öki körlevél. He­­­y­e­y Sámuel megyés püspök legújabb (XII sz.) körlevelében , mely nyomban követte a XI. számút, a S. Rituum Congregatio-tól el­nyert (i­l. 12-én kelt) rendkívüli pápai engedély brévéjét közli, mely szerint „R­o­­rate“ szóval kezdődő Szűz Mária votiv mise Glória, Credo és egy oratioval, megtartható az advent ösz­­szes napjain, mint énekes mise, ki­véve mégis advent első vasárnapját, a dup­lex. I. és II.classis napokat és a B. Szűz ün­nepeit és a Szeplőt. Fogantatás egész nyolcadát. A napi rendes misét azért el kell végezni, csupán azon templomokra adatik kedvezmény, amelyekben csakis egy mise szokott tartatni, ezekben ugyanis csu­pán a parancsolt ünnep miséje nem mellőzhető az említett votiv mise miatt. Közöl továbbá a Sz. Bonifác egylet papi tagjainak pápai brévével adott privilégiumo­kat. A körlevélben olvassuk továbbá Bács- Bodrog megye törvé. bizottságának hatá­rozatát a kernyájai plébánia építkezéseknél a kézi és fuvarnapszámok teljesítése tárgyá­ban, mely szerint szervezett hitközség hiányában a politikai község is köteles a kézi és fuvar napszámokat fedezni. Végre tájékozásul szó szerint közzé teszi a püs­pök a vallás és közoktatásügyi miniszter­nek i. é. szept 3-án 60 526 sz. a. kelt és Pozsony vármegyéhez intézett határozatát, mely szerint a tanítói korpótlékokat kiszol­gáltatni az köteles, aki a tanító törzsfizetését kiszolgáltatja. Aere perennius. Ércnél szilárdabb emléket kívánnak emelni D i­s c­h­k­a Győ­ző elhunyt főreáliskolai igazgatónak tisz­telői, kik emlékére egy alapítványt szándé­koznak teremteni, melynek kamatait sze­­génysorsú tanulók kapnák. Az alaphoz a pécsi izr. hitközség koszorumegváltás címén 50 koronával, Krausz és­ Weisz harkányi vállalkozók húsz koronával, Sas­vári Béla 2 koronával járultak. A főreál­iskola tanuló ifjúsága körében most foly a gyűjtés. A közönség köréből érkező ado­mányokat G­a 1­­­o­v­i­c­h János igazgató helyetteshez kell címezni. Tanító­gyűlés Szegzárd­on. Szeg­zárdi tudósítónk irja : A „Szegzárd-vidéki k­a­t­h. tanít­ó-e­g­y­e­s­ü­let“ csütörtö­kön, nov. 28-án Szegzárdon a városház nagytermében rendkívüli közgyűlést tartott, Fekete Ágoston tolnai plébános elnök­lete alatt. A közgyűlés tárgyát a kath. tanitók nyugdíj-ügyének kérdése képezte. A közgyűlés élénk eszmecsere után a Pár­kány-vidéki esperesi kerület kath. tanító­testületének átiratát fogadta el némi módo­sítással a nyugdíjtörvény mikénti megváltoz­tatásának alapjául. A közgyűlés határozatát felirat alakjába öntve megküldi a m. kir. közoktatásügyi miniszternek, a magas kor­mánynak és a főt. Egyházmegyei hatóság­nak. Végezetül ij rendes tagokat felvétettek : Jártas Róza szegzárdi tanítónő és Kál­­m­á­n Ferenc szegzárdi tanító. A pártoló tagok sorába felvétetett : Szabó Géza főgym. hittanár. A tíz órakor megkezdő­dött gyűlés 1/­ 12-kor ez elnök éltetésé­vel a jobb jövő édes reményében oszlott szét. Egy jelen volt. A német császár a katonapár­bajról. A német birodalmi gyűlésen szóba került a visterburgi párbaj, melyben tudvalevőleg B­l­a­s­k­o­w­i­t­z hadnagyot (nem Blaskovich, a­hogy rendesen írják), a­ki ittas állapotban sértette meg két tiszttár­sát, agyonlőtték. A tárgyalás folyamán Gos­­ier hadügyminiszternek alkalma nyílt V­i­l­­m­o­s császárnak nyilatkozatát és intézke­dését közölnie. A német hadsereg részére már 1897-ben kiadtak egy kabinetrendele­­tet, mely dicséretesen intézkedett az ellen, hogy a hadsereg tisztikarában a párbajmá­nia elharapózhassék. A­mint a hadügymi­niszter kiemelte, Poroszországban és általá­ban a német hadseregben igen komolyan fogják föl a párbajt és nem bánnak e ve­szedelmes kényszer abúzussal oly könnyel­műen, hogy derűre-borura minden csekély­ségért fegyver elé álljanak. A múlt eszten­dőben mindössze csak öt párbaj volt a né­met katonatisztek között. Az említett kabi­­netrendeleteknek megsértése volt az, hogy az insterburgi tisztikar az ittas Blaskowitzra rákényszerítette a párbajt. E miatt a csá­szár rögtön maga járt el szigorúan, szétza­varta a tisztikart és rendelkezési állomány­ba csapta az ezredest. A német császár eljárása igen fontos elvi dolog. A hadsereg példája neveli különösen nálunk is a cse­kély összetűzésekből eredő hősködéseket. Elhunyt jegyző. Tudósítónk írja : F. hó 26-án ment végbe Somogy-Szilban P­i­s­z­t­e­r Alajos, nyugalmazott makki jegyzőnek a temetése. A temetési szertar­tást Mayer Gyula, szili plébános végezte Hukk György igali plébános és Fetter Gyula szakcsi káplán segédlete mellett. Az elhunyt jegyző 50 évig működött a közigazgatás terén s ezelőtt három évvel, mielőtt nyugdíjba ment, a király arany érdemkereszttel tün­tette ki hosszas szolgálati évei jutalmául. Temetésén jelen volt az összes szili intel­ligencia szép számban. Halálozás. Granasztói Rihmer Elek nyugalmazott járásbiró életének 59-ik házassága 3­-ik évében hoszszas beteges­kedés s a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után november hó 27-ikén éjjeli 1­2 órakor jobblétre szenderült. Temetése e hó 29 ikén d. u. 3 órakor volt a király utca 17-ik számú gyászházból. Az engesz­telő szent­mise áldozatot a d. e. 9 óra­kor mutatták be lelke üdvéért a belvárosi plébánia­templomban az Urnák. Mert hát Mariska most már tudta, hogy Pista miféle származású gyerek, és sokkal büszkébb volt, semhogy egy „paraszt­tal“ álljon bizalmas lábon. Észrevette ezt a változást Pista is. Látta, hogy Mariska már nem az a régi jó pajtás, ki órákhosszat elhancúrozott és Fájt a gyereknek ez a változás. Az ő lelké­ben is már sarjadozni kezdett a férfi büszke­ség, a­mely mindig megérzi, ha valahol lenézik, negligálják. De Pista azért nem éreztette ezt a leánynyal. Inkább kerülte, de ha mégis együtt kellett vele lenni, kimért udvarias­sággal bánt vele. Ezt meg a leány büszke­ségre magyarázta s csak annál jobban visszavonta magát Pistától. így ért Pista ahhoz az időponthoz, mikor búcsút kellett mondania jóltevője házának. Befejezte, még­pedig fényes siker­rel, középiskolai tanulmányait, s itt volt az ideje, hogy megtanuljon a maga lábán járni. A fővárosba készült, hogy emberré legyen. Mert lelkében ott élt a vágyódás is, hogy mivel tartozik jótevőjének. Hálás is volt mindenben igyekezett megmutatni szeretetét, tiszteletét a család iránt. Különösen a család egyetlen leányá­nak, Mariskának járt a kedvében. A leány­ka pár évvel fiatalabb volt Pistánál, de a gyerek azért úgy bánt vele, mintha úrnője lett volna. A leányka is szívesen eljátszogatott a gyerekkel. Fiatal volt a leány s nem gon­dolt soha arra, hogy az ő játszópajtása egy szegény cselédember fia. De hát telt, múlt az idő. Pista csakha­mar a végére járt középiskolai tanulmá­nyainak. Most már nem igen volt együtt olyan sokszor a leánynyal, a­ki szintén felcsepe­redett s a maga tizenhat esztendejével úgy nézett ki, mint egy fakadó rózsabimbó, a­mely csak sejtetni engedi meg, hogy milyen gyönyörűséges virág pattan ki belőle. Észrevette ezt Pista is. Gyerekember volt még, alig tizenkilenc éves. De azért úgy lopva, titokban nem egyszer gondolt arra, hogy milyen szépséges egy leány is lett ebből a Mariskából. Aztán tovább szö­vögette, fonogatta ezt a gondolatot s annyi minden jutott az eszébe, hogy szinte meg­remegett a szive bele. Nem egy holdvilágos éjszakán ábrán­dozott el arról, hogy ő majd hires neves ember lesz, s aztán eljön majd egyszer csak s elviszi magával azt a szép leányt, s az lesz az ő úrnője, parancsolója, szerel­mese. És mikor ide ért Pista, akkor felsóhaj­tott s szomorú morsolylyal gondolt arra, hogyhát mit is akarna ő, a szegény paraszt gyerek ? De azért ezt a gondolatot, ezt az ábrándot nem tudta kiverni a fejéből. Úgy megremegett a szive, mikor úgy néha-néha együtt volt a leánynyal s egy pillanatra a kezében tarthatta a leány pa­rányi, fehér kezét. Csak akkor tért magához, mikor észre­vette, hogy a leány milyen hirtelen vissza­rántja kezét az övéből. 3

Next