Pécsi Közlöny, 1902. január (10. évfolyam, 1-9. szám)
1902-01-01 / 1. szám
minden hét keddjén és péntekjén este fog megjelenni a másnapi dátummal úgy, hogy vidéki olvasóink szerdán is szombaton megkapják a lapot és minden olvasónk a vasárnapi eseményekről, melyek a heti események tekintélyes részét teszik, egy nappal előbb fog értesülni. A lap célja az egyházmegye katolikus közönsége igényeit szolgálni, hozván az egyházmegyei, a baranya- és tolnamegyei, a pécsvárosi híreket, a közérdekű országos és világeseményeket, az országgyűlési tárgyalásokat, legújabb irodalmi termékeket, színi kritikát. Vezércikkei irányt akarnak adni a közügyek körül a közönségnek, tárcái azt nemesen szórakoztatni. A Pécsi Közlöny továbra is fogja hozni az egyházmegyei tanfelügyelőség hivatalos közleményeit, a tanítói állások pályázatait és az évenkénti pályányettes tanítói dolgozatok jelesebbjeit Kérjük a lapra való szives előfizetést, lapunknak ajánlását, egyúttal a múlt évi hátralékok sürgős beküldését. Tisztelettel A »Pécsi Közlöny« Szerkesztősége és kiadóhivatala. HÍREK, Pécs, 1901. december 31 Szentségimádás a székesegyházban. A pécsi székesegyházban évenkint január három első napján tartják az Oltáriszentség nyilvános imádását. Naponkint reggel 7 órakor szentmise előtt kihelyezik az Oltáriszentséget és este az 5 órakor tartott litánia végével helyezik vissza. Reggel 8 és 11 órakor csendes szentmisék, 9 órakor ünnepélyes szent mise lesz mind a három napon, első napon , újévnapján 10 órakor Dr. Wurster József kanonok fogja szónokolni. D u. 3 ó. mindennap vecsernye is lesz. Reggel 8 tól fogva esti 5 óráig óránkint más-más áldozópap végez imádási órát az Oltári szentség előtt elhelyezett imazsámolyon két növendékpappal együtt, kik külön imazsámolyokon foglalnak helyet az áldozópap oldalán. Főispán kinevezés. Jól értesült horvátországi fonásból vettük e közleményt: Eszék város s Verőce megye főispáni székére a királyi kegy a horvát kormány meleg pártfogása mellett csakugyan Chavrák Levint, Verőce megye eddigi alispánját emelte. Ha van kinevezés, mely képes általános örömet kelteni, akkor kétségkívül az eszéki főispán kinevezése oly örömteljes esemény reánk szlavóniaiakra nézve, amely páratlan a maga nemében. Az öröm általános azért, mert az érdem megkapta méltó jutalmát. Az újonnan kinevezett főispán mindig a komoly munka embere volt, s még politikai ellenfelei is dicsérőleg beszélnek egyéniségéről. Modorában mindenkivel szemben kedves, méltóságteljes s mégis leereszkedő, ami bizony a mai ideges világban elég ritka. Nincs az a szegény ember, kinek panaszát meg nem hallgatná, s nem segítene rajta, ha a jog és a méltányosság mellette szólnak. Kiváló okossággal bírálja felül a hivatalos ügyeket, alantasaival szemben határozott, de szeretetre méltó. Ki ismeri Verőce megye, kivált pedig Eszék városának s környékének kényes viszonyait, az szive mélyéből gratulálni fog a horvát kormánynak, mert ezen kinevezés remekmű. Verőce megye s annak közönsége teljesen kész embert kapott, olyant, ki nemcsak törvénytudó de nagy törvénytisztelő is. Chavrák igen jó horvát hazafi. Nem eszik, nem iszik, sem nem lármáz a hazáért, mint akárhány hont boldogítani akaró túlzó, hanem dolgozik, fárad pihenés nélkül. A magyar testvér nemzetnek igen jó barátja, s elve az, hogy a két testvér haza csak az egymás iránt való odaadás alapján virágozhatik. Az uj főispán a megboldogult Milán szerb királylyal igen jó lábon állt, mint Zimonyi főszolgabíró ismerkedett meg vele. Milán tisztelete s szeretete jeléül Chavráknak a Takova rendet ajándékozta. Éljen az uj főispán, s azok, a kik őt erre az állásra emelték ............V. Tolnavármegye tisztújító közgyűlését december hó 28 ikán d. e. 10 órakor nyitotta meg Széchenyi Sándor gróf főispán reflectálva hat év előtt mondott szavaira, mikor a restauracionális közgyűlést, mint ilyent utolsónak mondotta, most nem jósolja meg, hogy ez Tolna vármegye utolsó tisztújító közgyűlése, de bizalommal tekint a tisztujítás elé, melyet a vármegye még mindig mérséklettel, igazsággal és méltányossággal gyakorolt. Az egyvegyültek a főispán megnyitó szavait lelkes éljenzéssel fogadták. Utána felállt Dőry Pál alispán, s hivatkozván arra, hogy a hat év előtt a törvényhatóságtól nyert mandátum lejárt, letette tisztét úgy a maga, mint tisztviselő társai nevében köszönetet mondván a vármegyei bizottsági tagoknak a beléjük helyezett bizalomért, nem különben Széchenyi Sándor gróf főispánnak azért az atyai jóindulatért, melylyel a tisztviselői kar tevékenységét irányította. Hatalmának symbolikus jeleit a várm. pecsétet és pénztár kulcsait átadta a főispánnak. — Simontsits Elemér főjegyző a vármegyei levéltár kulcsát adta át csinos beszéd kíséretében, melyben utalt arra, hogy Tolnavármegye közszellemét úgy ismerheti meg a vármegyei fiatalság a legjobban, ha a vármegyei levéltárba, búvárkodva Tolnamegye klassikus nagyjainak Bezerédj István, Bartal György, Sztankovánszky Imre stb. iratait tanulmányozzák. A lemondott tisztikarnak elismerést és jegyzőkönyvi köszönetet indítványozott Percei Dezső. A tisztújító szék tartamára jegyzőnek Tóth Ödönt s ügyésznek Őrffy Lajost kérte föl a főispán. A kijelölő választmányba főispán kinevezte Percei Dezsőt, Sztankovánszky Jánost és Kovács L. Endrét, a bizottsági tagok részéről beválasztották Bernrieder József, dr. Kramplin Emil és Boda Vilmos. A kijelölő bizottság működésének idejére főispán a gyűlést felfüggesztette. A kijelölő bizottság a jelentkezetteket az egyes állásokra egyhangúlag jelölte. Alispánnak nagy lelkesedéssel egyhangulag Győry Pált választották meg, ki programmját a következőkben adta : Visszapillant a megyei szolgálatban eltöltött 25 esztendőre, s abból merít erőt feladatai sikeres megoldásához. Ismeri a reá nehezedő súlyos feladatokat, de bízik erejében annál is inkább, mert megrongált egészségi állapotában is kedvező fordulat állott be, s mert számít arra az odaadó támogatására, melyben úgy a tisztikar, mint a törvényhatósági bizottság 31 „Pécsi K vzlont” tárcája. A nyúl, írta: Hajdingák Vidor. Egy ködös, őszi napon édesapám nagy fába vágta a fejszéjét. Ugyanis egy családi kupaktanácsban, azon indokolással , hogy a ház békéjének sarkalatos feltétele távozásom, ellen határozva, hogy a közeli városba adnak iskolába. A titoktartást két napig becsületbeli dolognak tartották, míg én édes anyámnak elszólása révén egyszer csak azon vettem észre magamat, hogy siralomházban vagyok. Harmad nap kakasszó táján már indulásra készen álltunk. Mielőtt kocsira ültünk, anyám erőltetett mosolylyal jegyezte meg, hogy az otthoni port is verjem le magamról, akkor biztosra veszi, hogy lesz belőlem ember, mert estem volna hozzá. De mivel én, édesanyám kötényébe kapaszkodva, az utolsó pillanatokban nem nagy hajlandóságot mutattam az otthon elhagyására, bizony édesapám verte ki belőlem kelleténél jobban is a port és az otthon maradási ösztönt. Mire én így a nádvesszőtől is elbúcsúztam, a „Csillag“ meg a „Villám“ türelmetlenségükben a ház előtt egész gödröt vágtak a földbe. A szomszédok, amint kocsink körül csoportosultak, azon tanakodva mester, nótárius vagy pedig pap lesz-e belőlem ? mert, hogy derék gyerek vagyok, azt most még a Barbacs szomszéd is elismerte, aki előtte való nap hatalmas lőcscsel felfegyverkezve árkon-bokron keresztül üldözött, fejemre zúdítva az emberi fogyatkozások egész litániáját, mert fiával hadi szolgálatra keresztül fúrtuk azokmányát. Végre elindultunk, de még föl sem száradtak jóformán bucsuzás szülte könynyeim, már is a kocsis látnoki szellemtől áthatva azon megjegyzéssel fordult hátra, hogy hát: „alig lesz az egész parádénak foganatja mer’ egy nyúl szaladt át az országúton !« Soha sem szerettem ha valaki jövőmről prófetizált, de boszantott ez különösen most, midőn apám a sok előrelátható kiadás miatt amúgy is vakarta a füle tövét ! — Dejsze ebadta léhűtője, akkor a szemem elé se kerüljön, ha meg nem emberen magát ! Mondani, többet nem mondott, de valószínű, hogy többet gondolt hozzá. A városban azután egy vargánál helyeztek el. Az új gazdámról az első pillantásra leolvastam, ahogy a felfedezéseket illetőleg az ó-testamentomba, Noé apánkig nyúlik vissza rokonszenve. Csillogó szemei, alaposan kifejlett „ádámcsutkája“, recsegő mély hangja által szakasztott mása volt a mi elzüllött bádogosunknak, akivel a rossz gyermekeket szokták ijesztgetni. Úgy látszik apám nemzetközi jellegűvé akarta tenni boldogulásomat, mert a midőn gazdám bizalmatlan fiziognómiájára utalva, előbb kéréssel, majd sírással követeltem a kontraktus felbontását, melyet az én bőrömre kötöttek, apám azzal vigasztalt, hogy a házigazdám németül és tótul beszél, és hogy ez reám nézve olyan előny, hogyha mindennap fát vágnak a hátam gerincén, azt is el kell tűrnöm. Nemes elszántsággal készültem el a legrosszabbra is — még a német és tót nyelv elsajátítására is. Balsejtelmem rohamosan érlelődött, migten két nap múlva az aprószegek kezelésére szolgáló mágnesvas elsajátítása és „PÉCSI KÖZLÖNY“ 1902. január 1