Pécsi Közlöny, 1903. április (11. évfolyam, 74-98. szám)
1903-04-01 / 74. szám
e vonatkozó tekintetből is. Nevezetesen a vita oly sokoldalúan folyt és a kérdések oly alaposan megvitattattak minden szempontból, sokan — nagyon helyesen — történeti szempontokra is hivatkoztak, hogy én, aki mind a többi dolgokra egy beszéd keretében kiterjeszkedni nem akarok — hiú törekvés is lenne — legalább a történelmi szempontot akarom követni és némely dolgokra, amelyek itt elmondottak, óhajtok ezen szempontból reflektálni, némely dolgokat a magam obszervációjából megjegyezni és némely történelmünkben szerepelt nevezetes katonai egyének nézetét, mint épen Savoyai Eugénét egy vagy más kérdésre nézve megvilágítani kívánom, természetesen azért, hogy az ügyet a magam szempontjából én is — bármily csekély mérvben is — tisztázni segítsem. T. hát ! Ma visszatekintünk — amint már azt sokan tették a szónokok közül — múltúnkra és annak újabb fázisaira a mohácsi vésztől kezdve, amikor a mostani uralkodóháznak koronája alá kerültünk, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy ezeknek az osztrák Habsburg-uralkodóknak — mindig történelmi szempontból és nem pártpolitikai szempontból bírálva a dolgot — tendenciájuk, törekvésük I. Ferdinándtól kezdve az volt, hogy az összbirodalom, az ú. n. Gesammtreich megalkottassék. Erre mindig törekedtek , ha a körülmények kedvezők voltak, gyengébben, de magát az eszmét soha el nem ejtették. Sőt amikor kedvező körülmények voltak, ezen időszak alatt háromszor sikerül — nem ugyan jogilag, de tényleg — megalkotni a Gesammtreich-et, az egységes Ausztriát, vagy — amint akkor nevezték — az egységes római szent birodalmat. Az első ízben akkor, amidőn I. Leopold alatt 1687-ben II. Endre aranybullájának ellenállási záradékát heves küzdelem után eltörölték, továbbá a szabad választási jogot korlátozták, és az örökösödési királyságot I. Leopold megválasztásával életbe léptették. Tudjuk, hogy I. Leopold, ez a zsarnoki hajlamú ember, 1687-en túl országgyűlést nem tartott, 17 évig élt még, abszolutisztice, tulajdonképen 16 évig abszolutisztice, mert 1703-ban a nemzet tovább nem tűrhetvén azt, Rákócy Ferenc alatt feltámadt jogai, szabadsága védelmére és Leopold rendszerét halomra döntötte. 1705-ig azonban ő soha semmit vissza nem vont és igy 1687-től fogva 1705-ig a Habsburgok országgyűlést nem hivták. Ez volt az első Gesammtreich, melyet kissé bővebben kell ismertetnem azért, mert ezzel függ össze a katonai kérdés eredete hazánkban. A második Gesammtreich Mária Terézia halála után II. József császár idejében volt, aki mint ifjú magát meg nem koronáztatta, az alkotmányra meg nem esküdött, hanem mint u. n. kalapos király uralkodott tiz esztendőig, germanizálva, egységesítve a maga monarchiáját, hiszen ismerjük ezeket a dolgokat. 1790-ben a nemzetnek már forradalomra hajlott a hangulata, József császár hirtelen bekövetkezett halála, rendes országgyűlés összehívása II. Lipót által és az 1791-iket alapvető törvények megalkotása vetett véget II. Jószef abszolút rezsimének. Ez volt a másik Gesammtreich, ez is tíz évig tartott. A harmadik nem régi idők előtt történt. Mi, a parlamentnek öregebb tagjai meg is értük azt. Nevezetesen, mikor bennünket 1849-ben orosz segéllyel legyőztek, akkor a mostani uralkodó, mint fiatal ember, léptette életbe az egységes Ausztriát a kremzieri s más akkori pátensekkel és tartott ez az abszolút rezsim a végén változó frázisokkal 17—18 évig, vagyis az 1867-iki kiegyezésig. Ha vesszük a végén a provizóriumokat, az októberi diplomát és Schmerlinget, ha más kategóriába sorozzuk is ezt, noha ez is a monarchiát akarta, a Gesammtreich megvalósítását, akkor is legalább 1861-ig feltétlenül annak kell vennünk és akkor is 10—11 esztendeig tartott ez, mint József császár alatt. T. Házi Háromszor tehát tényleg meg volt valósítva az az egységes Ausztria, a melyre a Habsburg-uralkodók mindig törekedtek. Tényleg, jogilag soha sem. Mind a három, hála az Úr Istennek, összetört. Mind a három több vagy kevesebb rázkódtatást idézve elő összeomlott és az Uralkodóház a maga javáért is kénytelen volt kiegyezni a magyar nemzettel, a melyben a maga legnagyobb erősségét birja; ezt be kell látni. Ha katonai, hadügyi szempontból vizsgáljuk — mert a többi dolog most nem tartozik annyira ide — ezt a három tényleg megalkotott egységes államot, amelyet röviden jellemeztem, úgy leghuzamosabban az elsőnél kell időznünk, mert ez apja volt a másik kettőnek, mert önálló hadügyünk megsemmisítésének oka akkor kezdődött és mert a második kettő, különösen a második, egyenesen a Leopold-féle rezsimet akarta utánozni, a vallási szemponttól eltekintve. T. hát! Nekünk magyaroknak, — nem mint pártember beszélek, hanem úgy, mint egy szerény történetbúvár és mint ennek a háznak tagja — két dolgot szoktak a szemünkre vetni. Először is, hogy mi magyarok minden civilizációnkat a német nemzetnek köszönhetjük, másodszor pedig hogy a török járom alól minket Ausztria hadserege szabadított ki. Ezt az utóbbit vágták a Reichsratban is legutóbb a szemünkbe nagyhangú, de kevés tudományú emberek, akiknek az állításait könnyen a minimumra lehet redukálni. Azt, hogy öszszes civilizációnkat a németeknek köszönhetjük, legutóbb az aldeutsch-párt embere, a német birodalmi gyűlés képviselője, Hasse úr dörögte az egész világ fülébe. Neki ugyan Bülow kancellár Bismarck hagyományai nyomán, de csak az aktív politikára vonatkozólag — kellőképen megfelelt. Barta Ödön: A lipcseiek szégyenük is érte magukat! Thaly Kálmán: De, t. ház, engedtessék meg énnekem az, — és erre kérem a t. ház figyelmét — hogy a következőket megjegyezzem. A második kérdés, amelyre szintén ki akarok terjeszkedni, hogy t. i. a török járomból ki szabadított ki bennünket, tisztán a katonai vita keretébe tartozik. Az a kérdés, hogy mi összescivilizációnkat a németnek köszönhetnők, általános természetű, de minduntalan szemünkbe vágják, mint legutóbb Berlinben is történt. Kérem tehát a t. ház engedélyét arra, hogy történelmi szempontból megvilágítsam egy kissé ezt a kérdést. Azt hiszem, hogy nemcsak a magam pártjának, de mindnyájunknak teszek ezzel baráti szolgálatot. Elnök: Azt hiszem, hogy a ház nem tesz kifogást az ellen, hogy a t. képviselő úr erre is kiterjeszkedjék. Thaly Kálmán : Ki mondja ezt a vádat szemünkbe, t. ház ? Hasse úr, akinek neve is a mi ellenünk való gyűlöletre emlékeztet. De vájjon ezt mondják-e a német tudós fők : egy Mommsen, egy Virchow, egy Wattenbach, egy Siekel mondották-e ezt ; akik részben élő, részint már nem élő tudósok — egy Bunsen, egy Dubois- Raymond, egy Helmholtz, szóval ilyen világhírű nevek viselői, akik alaposan tudták, amit tudtak, és akiket a magyar tudomány is, mint világjelességeket megtisztelt koszorújával, s akiket a magyar tudományos akadémia tagjaivá is választott — sőt Mommsen és Virchow személyesen is megjelentek közöttünk, és részt vettek itt az üléseken — állítottak-e ilyesmit? Nem ezek, nem Mommsenék, nem Wattenbachék nem Virchowék, hanem egy nagyhangú, de csekély képzettségű úr, egy Hasse nevű nagy német mondotta ezt. Aki az előbb említett tudósokkal szemben ki akarná mutatni azt, hogy a magyar nemzet összes kultúráját a németeknek köszönheti, e célját el nem érné; nagyon csodakoznék rajta Mommsen, aki „Monumenta Germaniae” című művét kiadta, amelyben Magyarországot érintő számos vonatkozás is van. Ez tehát, t. ház, akár Hasse úr vagy akárki más mondja is, abszurdum. A civilizáció mint jól tudjuk, a népek egymásra való kölcsönhatásának az eredménye. Minden nép vesz át kultúrát a másiktól. A római átvette a görögtől, amaz vette az egyiptomiaktól, ezek az asszíroktól, ezek a sumiroktól, ezek az akkádtól. Amennyire visszamehetünk a régi asszír emlékek eredetéig, azok mindig ezt mutatják, és természetes is, hogy a civilizáció egészen önállóan, egészen elkülöníti a a más népek civilizációjától nem fejlődhetik. A mi civilizációnkban van valamelyes része a németeknek is, mint szomszédoknak, ezt elismerem. De hogy mi mindent tőlük tanultunk volna, az merő rágalom és ráfogás, sőt azt állítom, hogy nagyon keveset vettünk át tőlük-Mit olvasunk a bizánci íróknál arról az időről, a midőn őseink ezen név alatt, hogy „magyarok,“ először feltűntek ? Nem szólok itt a hunokról. Azt olvassuk azoknál az íróknál, hogy a magyarok az etelközi hazából a szláv népek ellen kirohanásokat tevén, számos foglyokat ejtettek, és azokat az Azovi-tenger kikötőjében bizánci kereskedőknek adták el rabszolgák fejében, tőlük drága bizánci bíborszöveteket, brokátokat és különféle ékszereket vettek cserébe. Nos hát, te hát, aki bíbort, aki brokátszövetet vásárol, az nem barbár ember ! Gr. Zichy Jenő: Attila sem volt barbár! Thaly Kálmán: Attila sem volt barbár de nagyon sok volna egy beszéd keretében erre is kiterjeszkedni. Aki ékszereket vásárol az nem barbár ember, t. ház. Tehát a legelső nyom, amely az Etelközben lakó őseinkre vonatkozik, az hogy a luxust, a pompát szerették, és fényűzési hajlamaikat Bizáncban elégítették ki, amellyel folytonos kereskedelmi összeköttetésben állottak. Ez a bizánci összeköttetés, amely akkor igen lényeges, mert Bizánc civilizációja a vándorló népek által akkor már elpusztított rómaiénál aránylag nagyobb, ez a bizánci összeköttetés hozta magával, hogy az előkelő magyar követségek egymást érték Bizáncban és az országnagyok fiaikat neveltették. Tudjuk, hogy Gyula vezér, a Szent István nagybátyja, a keresztény vallásnak is bizánci ágazatát fogadta el, sőt állítólag Szent István is habozott egy darabig, hogy várjon a keleti vagy anyugati egyházhoz csatlakozzék-e. Szerencsére az utóbbit választotta igen helyes ösztönnel. Mindazonáltal a bizánci összeköttetést ő sem szüntette meg. T. hát! Ha ezeket a dolgokat vesszük és kultúránk nyomait látjuk, melyekre, mindjárt rá fogok jönni, könnyen megfelelhetünk Hasse uramnak. Magáról Árpádról is tudjuk, hogy mikor Pannóniát elfoglalta, — amint Method szláv apostol életében van megírva — egyszer a Csepelszigeten vadászgatott, s ezt a Methodust, a későbbi szentet, aki hajón utazott a papjaival a Balkánra téríteni, a magyarok elfogták és Árpád vezér elé vitték. Árpád, mint valami barbár, talán megnyúzta ezt a misszionáriust ? Épen nem. Nagyon barátságosan beszélgetett vele és mint Method életirói írták, meghívta ebédre, lakomára, végül fényesen megajándékozta és kíséretet adot neki. Azt írja Methold, hogy Árpád nagyon bölcs és felvilágosult fejedelem volt. Azt is kérdezte Árpád Methodtól : „Miért megy és hova megy te?* „Én — úgymond — az északi szláv népeket térítettem és most megyek a balkán népeket megtéríteni.“ Erre azt mondta Árpád: „Hisz azok vad barbár népek, a kik megölnek téged ! Ne menj te azok közé !“ „Uram, énnekem legbensőbb vágyam volna, hogy vértanuságot szenvedjek, mint hittérítő. Ez volna vágyamnak a 1903. április 1. „PÉCSI KÖZLÖNY“