Pécsi Közlöny, 1903. november (11. évfolyam, 248-272. szám)

1903-11-01 / 248. szám

4 hamvainak hazaszállítási költségeire ajánlott fel. Ugyanakkor határozták el azt is, hogy az év folyamán nagyobb szabású ünnep keretében róják le a legideálisabb magyar szabadsághős emléke iránt érzett hazafias kegyeletet. Amint a szeptemberben kibocsá­tott meghívók már jelezték, ezt az ünnepet november hó 15-én d. u. Vsckor fogják megtartani. Rákóczi emlékezetét Szákovics Ottó dr. fogja méltatni, a vegyes kar és Csernu­s Jenő kuruc nótákat fog énekelni, Strómayer úri bandája muzsikával, Darázs Sándor és Jurányi János szavalatokkal vesz­nek részt az estélyen, melynek műsorát élőképek zárják be. A programm befejezté­vel társasvacsora, ez után pedig (9-kor) lánc lesz. Mór áldások a vártemplomban. A pécsi egyházmegye hagyományos ügye­­lettel őrzi második püspökének, boldog Mórnak emlékét, ki a vidék megtérítése körül örökéletű érdemeket szerzett. Éven­­ként október hetéb­n az ő emlékére tartják a vártemplomban a róla nevezett Mór-áldáso­kat. Az idén október 24-én kezdődtek, s délután 6 órakor tartották meg, ma 31-én érnek véget. Frigyes kir. herceg Bolyén. Billyéről írják lapunknak a következőket : Frigyes kir. herceg, Izabella kir. hercegasszony, Henrietta, kir. hercegnő C­r­o­y herceg, P­r­ó­n­a­y báró, dr. Fejér­­v­á­r­y Imre dr. Pécs város és Baranya­­vármegye főispánja ma a bellyei erdőrész­ben vadásztak szalonkákra. A szalonka vadászat ez idei eredménye az előbbi évek­hez hasonlítva, nagyon kedvező. A fenségek holnap, vasárnap délelőtt a Kőriserdőn mi­sét hallgatnak és a déli vonattal Pécsen át távoznak e bellyei uradalomból. Kossuth Ferencs a pécsi füg­getlenségi párthoz* A még csak alaku­lás p­ódiumában levő pécsi függetlenségi párthoz, illetőleg annak újjászervezőjéhez, Dr. Toldi Bélához Kossuth Ferencz a következő meleg hangú levelet intézte Dr. Toldi Béla úrnak Pécsett ! A magyar nép atyjának, Kossuth Lajosnak szobra leleplezése alkalmából, melyért Nagyatádon összegyűltünk, nem feledkezünk meg azokról a lelkes és érde­mes elvtársainkról, kik hazafias kötelessé­get teljesítendők egybegyűlnek Pécset, hogy a függetlenségi és 48-as párt szervezésére az előmunkálatokat teljesítsék. A legnagyobb örömmel veszünk tu­domást arról, hogy Pécs sz. kir. város lel­kes hazafias függetlenségi érzelmű polgár­sága szervezkedni készül és ez alkalomból kifolyólag szívünk egész melegével üdvö­zöljük az egybegyűlteket, összetartásra és kitartásra buzdítjuk , s midőn erkölcsi tá­mogatásunkról biztosítjuk önöket, egyben jelezzük azt, hogyha szervezkedő intézkedé­seket kell majd megállapítani, pártunk tag­jai sorából szívesen és örömmel bocsájsunk rendelkezésekre erőket, kik nagy és hazafi­as munkáságukban támogatni fogják. Kossuth Lajos szelleme erősítsen ben­nünket tevékenységünkben, melyre Isten áldását kérjük. Nagyatádon, Kossuth Lajos szobrának leleplezése napján 1903. október 25 én. Hazafias üdvözlettel: Kossuth Ferencz, Dr. Egry Béla, H­e­n­t­a­if­e­r Lajos, Dr. N­e­s­a­i Pál, P­o­z­s­g­a­y Miklós Kacskovics Géza, Dr. Lengyel Zoltán. Alakuló ünnepély. A Magyaror­szági szabómunkások és munkaerők egye­sületinek pécsi csoportja 1903. évi november hó 22-én, (azaz vasárnap), a­­Nagy-Vigadók tánctermében, saját alapja javára, világpostával egybekötött I. alakuló­ünnepélyét tartja. Belépti­ dij előre váltva 80 fillér, a pénztárnál 1 korona ; családjegy előre váltva 2 korona, a pénztárnál 2 ko­rona 40 fillér (2 hölgy 1 ur) Jegyek kap­hatók Oroszy S. és Csapó I. urak cukrász­dájában, Pászt K. és Brenner M. utóda fodrász uraknál és a rendezőségnél. Kez­dete este 8 órakor. A zenét egy jól szerve­zett zenekar szolgáltatja. Felül fizetéseket köszönettel fogadnak és hirlapilag nyugtáz­nak. Bejárat a Percel utca felől. A Dunántúli Közművalődési Egyesület. A Dunántúli Közművelődési Egyesület, mely az ország nagy kulturális egyesületei sorában a nagy feladatok meg­oldásában közel másfél évtized óta van se­gítségére az államnak, választmányi ülését tegnap tartotta meg P­a­l­l­a­v­i­c­i­n­i Ede őrgróf val, belső titkos tanácsos elnöklete alatt Budapesten. Az elnök meleghangú megnyitó beszédében üdvözölte a választ­mányt s bejelentette, hogy az egyesület munkássága a nyáron sem szünetelt s te­vékenysége főkép odairányult, hogy a nem­zeti nyelvet nemcsak a Dunántúl területén terjessze, hanem a hazafias szellemet az idegenbe szakadt vérei között is fentartsa. Porzsolt Kálmán főtitkár bemutatta ezután a Somogymegyei Közművelődésügyi Egye­sület működésének jelentését. Az egyesület könyvtárai akkorra népszerűségnek örven­denek, hogy az ó-dombovári községi ipar­testületnél elhelyezett vándorkönytár minden művét már kiolvasták s igy elhatározta a válasítmény, hogy e könytárt áthelyni Tolnára és Ó-Dombovár számára egy 2000 koronás új népkönyvtárt létesít, továbbá új népkönyvtárak elhelyezését szavazta meg a választmány Szigetvár somogymegyei és Gyaloka sopron megyei községekben. Öröm­mel vette tudomásul a választmány, hogy az egyesület működésének intenzívebb ki­fejtése érdekében a pénzügyminiszter a tárgysorsjáték engedélyezését kilátásba he­lyezte s utasíttaott a választmány, hogy a királyi lottójövedéki igazgatóság számára e tárgysorsjáték tervezete elkészíttess ok. Ki­mondta a választmány, hogy a Dunántúli Közművelődési Egyesület 12-ik évi közgyű­lését november 29-én Budapesten fogja megtartani. Távgyaloglás Baranya-Szent-Lőrincre. Pécs városa nem is olyan ré­gen még a versenyzők, a tornászok, bicik­listák tartózkodási helye volt. A pécsi bi­cikli versenyeken sok híres külföldi kerék­páros vett részt. A versenyeket a Pécsi Athletikai Club rendezte. Azóta múlott az idő, a versenyek mind ritkábbak lettek, nem igen találtak pártolásra. A drága verseny­tért a Club nem tudta föntartani, elárve­rezték. Az érdeklődők azonban csak nem igen tudják feledni a régi versenyeket, kü­lönösen az Athletikai Club szeretné vala­miképen visszaállítani a régi versenyeket. Most már azonban nehezen megy a dolog. Az eszközök hiányzanak hozzá. A Club legutóbbi választmány ülésén egy három­tagú bizottságot küldött ki H­a­i­n­e­s­z Elemér, G­e­b­a­u­e­r Gusztáv, G­r­i­t­z­­m­a­n­n László tagok személyében, a­ki­ket megbízott, hogy tanulmányozzák, vályon lehetne-e valami versenyt rendezni. A ki­küldött bizottság most számolt be az ered­ményről. Nem tartja időszerűnek most ver­seny rendezését, mivel már itt a hideg idő, a tél, a­mikor csak baj származhatnék a versenyzőkre, különben is nincsen, a­ki a most tartandó versenyeken nevezne. A választmány tudomásul vette a bizottság előterjesztését és elhatározta, hogy most versenyt nem is rendez, hanem mégis el­határozta, hogy folyó november 8 án, vasárnap távgyaloglást rendez Bárány­a-S­z­e­n­t-L­ő­r­i­n­c­r­e. A gya­logosnak nem lesz verseny színezete nem lesz nevezés, díjkiosztás, épen csak a Club tagjainak nagyobb testgyakorlására szolgál, tehát csak a Club tagjai vesznek részt. Az indulásra a találkozás a tornacsarnokban lesz fél 11 órakor, a­honnét elindulnak ki a honvédhadapród skolához és innen lesz 11 órakor az indulás Baranya-Szent-Lőrinc­­re. Délután 2 órakor a Club tagjai közös ebéden vesznek részt. A Club elhatározta, hogy ilyen távgyalogolásokat a tavasszal minden hónapban fog rendezni. Új bérkocsi szabályrendelet. A legutóbbi városi közgyűlésen szóba került, hogy az összes szabályrendeleteket kodifi­kálva ki kellene adni. Ez ellen szólalt föl Nendtvich Andor, árvaszéki ülnök, polgár­­mester helyettes, a­ki nem ajánlotta a sza­bályrendeletek kiadását, minthogy épen most több újat készítenek és a régiek kö­zül is többnek renoválása, illetőleg teljes átalakítása szükségessé válik. Mostanában változik meg a régi bérkocsi szabályrende­let is. Olyan szükség is van rá, mint egy falat kenyérre. Nincs szabályrendelet, a­mely ellen annyit vétenek mint ez ellen. Legkevésbbé a bérkocsisok tartják meg, bi­zonyára azért, mert nekik hozták. A­ki valaha bérkocsin ment, tudja az, a flakke­­resek mennyi visszaélést követnek el. Még a büntetés sem használ nekik, újólag vé­tenek ellene. Ennek a sok kihágásnak nincs más oka, mint a rossz szabályrendelet, a­mely igaz, hogy bünteti az ellene vétőket, de mégis ezt szegik meg legtöbbször. Most elkészült egy teljesen új bérkocsi szabály­­rendelet, a­melyben minden fel van dolgozva, a­mit csak a magyar városok ebben az irányban jól hoztak. Az új szabályrendele­tet a rendészeti bizottság legutóbbi ülésén tárgyalták tüzetesen és kisebb módosítások­kal el is fogadták. Most már nincsen más hátra, hogy a tanácsi m­egbírálás után a közgyűlés elé kerüljön, a­mi égetően kívá­natos is. Ha a közgyűlés az újat elfogadja, akkor a régi recsegve-ropogva összeomlik, mint egy múlt századbeli jól rosszul ösz­­szetákolt építmény. Az új szabályrendelet hivatva lesz gyökeresen megszüntetni a bajokat, a visszaéléseket, a­melyeket a bér­kocsisok lépten nyomon elkövetnek. Az új szabályrendelet a régitől telje­sen különbözik és fáradságos, kitartó anyaggyűjtés és munka eredménye. Min­den lehetőre kiterjeszkedik. Főbb eltérések a régitől: tüzetesen szabályozza a bérkocsi PÉCSI KÖZLÖNY, 1903. november 1.

Next