Pécsi Közlöny, 1904. február (12. évfolyam, 26-33. szám)

1904-02-04 / 26. szám

PÉCS* KOZIDtIY. 190­4. február 4. 3 közeledünk, annál kisebb a szaporo­dás — úgy tagadhatatlan, hogy átla­gosan az alsóbb rendű nép- s faj­osztályokban is nagyobb a népesedés aránya, mint a szellemileg, születé­siig s kulturálisan magasabb fokú faj- és néposztályokban. Annyi bizonyos, hogy ezen fon­tos társadalmi kérdés megoldásában sem szabad s lehet általánosítani. Egyáltalában az sincsen bebizo­nyítva, hogy a föld népének szapo­rodása évezredek óta hanyatlást vagy szaporodást mutat-e. Ha igaz az, hogy a tapasztalati megfigyelések szerint az elnéptelene­désnek oka nem lehet a túlnépesedés, akkor ezen tapasztalati igazságot a tudományos s bölcselmi álláspont is támogatja. S igy annak a faját kiirtó nyomorult népnek felelőssége még nagyobb Isten és a társadalom, a haza és az emberiség erkölcsi íté­lete előtt, íme­ Rousseau, Montesgieu, War­­burton s különösen Darwin, az emberi társadalom léte, célja; a közgazda­­sági viszonyok egészséges kifejlődése s kifelé gravitáló ereje, intenzivitása ; az utóbbi pedig különösen a­­létért való küzdelem­ kalandos elméletéből kifejlődő fajok (race) tökéletesbitése, nemesbítése szempontjából a szapo­rodás korlátlanságát hirdették s még a szüzesség s coelibátusa ellen is min­denféle eszköz felhasználását méltá­nyosnak találták, addig egy másik theoretikus tábor meg a 18. század vége felé fellépett angol prédikátor Malthuszszal élén új elveket hirdetett. Az anyagelvű s liberális felfogású szociálpolitikusok a másik véglet állás­pontjára helyezkedtek s a hírneves nemzetgazdászszal Stuart Millel,Wein­­holttal egyetemben a bűn s erkölcs­telenség útján is a cél, a túlnépese­dés ellen való küzdelemben üdvösnek s megengedettnek hirdették. Az egy következtetés levonható, hogy egyik tábornak sem lehet igaza. S bár sokan még mindig Malt­­husz tanulmányain s alapgondolatain állanak, a tudomány álláspontján is bizonyos már az, hogy Malthusz főtétele: mintha a lakosság minden 25 évben megkétszereződnék s igy a népesség szaporodása mértani halad­­vány szerint (1, 2, 4, 8, 16), mig az élet fentartására termelhető táplálko­zási anyagok előállíthatása csak szám­tani haladvány szerint (1, 2, 3, 4, 5), növekednék, s igy idővel a társada­lom s természet háztartásában okvet­lenül az egyensúly megbillenésének kellene bekövetkeznie — épen nincsen bebizonyítva s pláne ily számtani képlet formájában el nem,­­ fogadható már. Tehát sem gyakorlati, sem theo­retikus okok nem támogatják ama nézetet, mintha az elnéptelenedésnek oka a túlnépesedéstől való félelem volna. Annyi bizonyos, hogy Magyar­­ország társadalmán mint rákfene rá­gódik ez átkos bűn. Ha baj van, akkor pedig őszin­tén beszéljünk. H Ha megjelöljük az elnéptelenedés ellen való óvszereket, akkor ne legyünk felületesek. Franciaországnak van népesedési politikája. Benne nagy tanulság rej­lik. A francia szenátorok törvény­­javaslatokat nyújtottak be, memo­randumokat írtak a kormányokhoz, a­melyek a kötelező házasságot, az örökösödési törvény megváltoztatá­sát, a gyermektelen családoknak bi­zonyos kitűzött időponton túl való megadóztatását, a sok gyermekű család adóengedményeit, társadalmi előnyeit s kedvezményeit tartalmaz­ták — sok javaslat törvényerőre emelkedett — s mindezen üdvös tör­vények eredményei? 1890-ben — Dr. Pfenner szo­­cziálpolitikai tanulmányainak statisz­tikája szerint —• a franczia köztársa­ságban 888 950. ember születet, 876.505. ember halt meg tehát 38.446. emberrel fogyott a lakosság s igy folyton növekszik az arány. 1890. békeév volt s epidémia sem dühöngött, 42.520. emberrel született kevesebb, mint 1889-ben. Egyébként is egészében elrémítő statisztika ez úgy a közerkölcsiség, mint a közgazdasági, nemzetéltető é­s fentartó viszonyok bírálatánál, és a­mi ijesztő árnyként kísért, az azon körülmény, hogy Dr. Pfenner fran­­cziaország elnéptelenedése mellett, a franczia faj pusztulása mellett (nagy a bevándorlás) épen Magyarország népesedési viszonyaiban, látja a rettenetes erkölcsi, társadalmi, nem­zetgazdasági bűn óriási hatalmát. Lesz alalmam talán ezen nagy horderejű kérdésről még bővebben is tárgyalni, de annyi bizonyos, hogy tanulmányozásánál elszorul az ember szive s az Istentől való félelem eszméje nehezedik a lelkiismeretre, a mely ítéletének keserűségével akarja sújtani azt a nyomorult népet, pusz­tuló nemzetet, a mely még csak „a múltat bünhödte meg", de nem „a jövendőt* is annak rettenetes, vészt­­hozó, fekete bűneit. Legyünk őszinték nagytiszteletű Morvay Úr !­s együttesen hangoztas­suk, hogy sem Rousseau, sem Bebel, sem Malthusz, sem Stuart Mill, sem Prondhon, sem a francia törvény­­hozás kísérletei, sem a római Lex Papis. Poppaea, sem Plató­s Aristo­teles eszményi államában tanácsolt eszközök, sem a mi tanulságos fej­tegetéseink nem gyógyítják meg ezen bűn által megmételyezett, sokszor Anyám háza.­ ­ Pécs, 1880. — Ez a város, ez az utca Nekem olyan ismerős, Érezem, ha végig járom, Hogy az emlék mily erős . . . Ebben van a kis fehér ház, Annyi nagyobb szebb között . . . Áldd meg Uram azt a házat, Áldd meg azt a küszöböt ! Gyerm­ek voltam, kicsi gyermek. Mi az élet ? nem tudom, Ott repül a kicsi házban Egyik nap a más után. Mindenik nap meg volt áldva S uj örömbe öltözött — Áldd meg Uram azt a házat, Áldd meg azt a küszöböt ! Volt a háznak udvarában Egy piciny, parányi kert, Mint virági, úgy nyílt lelkem Napról-napra, fényre kelt, S mint a rózsák nyílt kelyhébe Harmat — szállt belé a hit . . . Áldd meg Uram azt a kertet, Áldd meg pici bokrait . . . Abban munkált gondos kézzel, Gyomot irtva, jó anyám, Anyakéz a gyermekszívben S kertben gyomot nem hagy ára! Azért hittem én s reméltem Ottan, mindenek fölött . . . — Áldd meg Uram azt a házat, Áldd meg azt a küszöböt! S a kit sokan megtagadtak, Balgák, vakok , — láttam én Ott abban a kicsi házban, — A jó Istent ! . . . Konyádén Ne nevessen e nagy szóra Senki! Így van, láttam őt s­ötét, kinek keze áldja Azt a házat, küszöböt. Láttam őt a szegénységben, A melyre büszke vagyok, — Láttam őt a boldogságban, — Most is telkemen ragyog — Láttam őt balsorsban, gyászban, Anyám könyező szemén, Oh az áldó, sújtó Istent Sokat, sokszor láttam én ! És abban a kicsiny házban Megtanultam , hogy a föld Csalfa, hazug , buta, fényre Egyaránt álarcot ölt, Hogy valóság, szilárd támasz Egy van csak a föld fölött . . . Te, oh Uram ! . . áldd meg kérlek, Azt a házat, küszöböt . . . Ott tanultam, hogy az Isten, Hogyha őt hiszed , megáld, Meggyógyít az égi kézzel, Mely imént sajtón talált... Engem is sújtott keményen, — De megáldott ezután, Meg, ezerszer — vagy nem él-e A kis házban jó anyám ? S ha családom kis körében Végig nézek múltamon,

Next