Pécsi Közlöny, 1904. május (12. évfolyam, 51-59. szám)

1904-05-01 / 51. szám

1904 május 1. PÉCSI KÖZLÖNY: felül még a nyár folyamán meg fog nyilni a marosvásárhelyi gyermekmenhely. Ezzel, egyelőre legalább be van fejezve a felállí­tandó állami gyermekmenhelyek sorozata. Requiem Jónás Józsefért. A pé­­csi Jogakadémia néhai prodirektoráért és jeles tanárjáért, a­ki különben nagyobb alapítvánnyal is tette nevét emlékezetessé, ma délelőtt 10 órakor volt gyászmise a Lyceum templomban halálának évfordulóján A gyászmisét, a­mely alatt a vártemplomi férfikarének repüremet adott elő, Wurster József dr. kanonok, a Jogakadémia püspöki igazgató kiküldöttje mondotta nagy segéd­lettel. A gyászmisén jelen volt a joglyceumi tanári kar teljes számban Mutschenbacher Viktor dr. igazgatóval, az ifjúság és szép­számú közönség. Mócs Szaniszló emléke. Dr. Mócs Szaniszló emlékezetének megörökítésére legújabban adakoztak : Deutsch Kornél 4 K., Koszits Ákos 10 K., Koszits Kamil 4 K, Szivér István dr., Vadnai Jenő, Makai István 2—2 K., Mazary József 4 K., Hartl Gyula 2 K., Sárkány Ármin dr., Schultz Ferencz, Drasenovich Jenő, ifj. Schmidt Bó­dizsár 1—1 K., Vaszary Gyula 10 K., Tréber Aladár dr. 2 K., Beck Gyula 1 K., Lauber Rezső dr. 2 K., Nendvich Andor 1 K., Schik Jácint dr, Pataky Lucidus, Krach Rezső 10—10 K., Nemathy Fortunáthek, Bor­cs­­kevics Anzelm 2 K., Engeszer Miklós és neje 5 K, Kaltnecker Károly 2 K., Heflsr N. János 5 K., Cvetkovich Gyula 10 K., pécsi pepnövendékek 16 K., Liebelt Ferenc (Rácpetre) 10 K., Kollár Győző dr. (Szent- Lőrin­cz) 5 K., Szikorszky Tádé 20 K., Krasznay Miklós dr. 10 K.? ifj. Krasznay Miklós 2 K., Schneider József 2 K., Höfler Jakab 2 K., Reinfeld Imre 2 K., E. P. 20 f. Hermann István 3 K. Éber Géza (Bilkösd) 1 K., Greksa család 20 K., Zsolnay Miklós 20 katona. Külön vonatok a Sörházba. Az államvasutak igazgatósága a pécsi állomás­­főnökség felszólítására érdekes újítást hozott be május hó 1 -től. Az Új­ sörházba ugyanis május 1 től szeptember 30-ig bezárólag min­den vasár-és ünnepnapon külön vonat, in­dul a központi állomásról délután 3 óra 24 perckor, a budai külvárosi megállóhellyről indul 3 óra 32 perckor és kiér a sorházhoz 3 óra 41 perckor. A második vonat (ez a rendes személy vonat, csak megáll a sör­­háznál) indul kifelé 4 óra 20 perckor a központi állomástól, a budai külvárosi mag­állóhelytől indul 4 óra 25 perckor és kiér a sorházhoz 4 óra 30 perckor Több vonat kifelé nem­ közlekedik. A sorháztól vissza­felé csak egy vonat fog közlekedni és pedig egy teher­vonat, a­melyhez személy­szállító kocsikat csatolnak. Ez indul sor­háztól este 7 óra 54 perckor, a kis állo­másról 8 óra 1 perckor és a központba ér 8 óra 9 perckor. Tehát összesen 3 vonat fog a közönség rendelkezésére bocsá­tatni. Csak II. és III. osztályú kocsik lesznek. A vitel díj II. osztályban 30 f, III. osztában 20 f. Tur-retur jegyeket nem adnak ki, hanem pénztár lesz a sörháznál. A sorház­ban minden vasárnap délután katonazenekar játszik. Térzene a Széchenyi téren. Hol­nap, vasárnap, máj. 1-én, ha kedvező lesz az idő a 52 gyalogezred zenekara a Széc­henyi téren 3012-től kezdve a szokott térzenét a következő műsorral tartja meg 1. Scharf K : Sypniwky induló. (Lo­vag Sypntiwsky György, századosnak a magy. kir. Honvédhadapród iskola parancs­nokának ajánlva) 2. Keiler B : Rákócy nyitány. 3. Wagner : Ábránd „Tannhäuser“ operából. 4. Wetaschek : Burschiko­, m­asurka. 5. Wetaschek : „Kereszttűzben“ gyors­polka. Utazás a vasárnapi munkaszü­net körül. Immár egy éve, hogy a kereskedelemügyi m. kir. miniszter kiadta a vasárnapi munkaszünetről szóló rendeletét. Akkor mindenki olvashatta, mert nagy plakátokon kiragasztották a város utcáin hogy mely munkák meddig szünetelnek. De csak a hosszú rendeletin, a­melyben sok minden kivétel is van, a nép nem igen tudott boldogulni és ismételten büntetést szabott ki a rendőrség a vasárnapi munka­szünet be nem tartása miatt. Némelyek aztán megunva a sok herce-hurcát, egye­nesen kérdést intéztek a rendőrséghez, hogy kit mit is szabad vasárnap tenni. Egy ilyen egyenes felszólításra a rendőrség a minisz­teri rendelet értelmezéséül (?) a gyengébbek kedvéért egy magyarázó rendeletet adott ki a melyben többek között ezek is foglal­tatnak : „a­­rendőrkapitányi hivatal a törvény egész szigorával fogja felelősségre vonni a vétőket, hogy­­főleg véget vessen azon a városban űzött visszaéléseknek, hogy egy­részt egyes­ kereskedők, a­kiknek szakmája kivétel tárgyát nem képezi, mint például divat- és kézműáru kereskedők, üzletüket vasárnap is nyitva tartják, másrészt pedig ipari és kereskedelmi vállalatok rendesen iro­daórákat tartanak.“ Bár az volna az ideális vasárnapi munkaszünet, ha vasárnap az összes bol­tok zárva lennének, de a rendelet ilyen ma­gyarázata — még ha ezt a rendőrség is mondja ki — téves, a­menyiben a két dol­got helytelenül összekeveri. Tilos vasárna­pon egész napon az ipari és keres­kedelmi vállalatok irodáiban a munka, de a divat és kézműáru üzletek a miniszteri rendelet szerint délelőtt 10 óráig nyitva tarthatók. A Frigyes kaszárnya átadása. A Frigyes kaszárnya újonnan felépült ré­szének átadása a katonaság részére a vasúti sztrájk miatt csak tegnap, pénteken történ­hetett meg. Az átadásnál jelen voltak a IV. hadtestparancsnokság budapesti kiküldöttei, a pécsi Frigyes laktanya és a helybeli állomásparancsnokság kiküldöttei. A város részéről megjelentek Nendvich Andor h. polgármester, Oberhammer Antal gadasági Sárika, úgy látszik, el volt erre ké­szülve, mert csöppet se lepte meg a félénk emberke nyögdécselése. Mintha egészen közömbös dolgokat mondana az, egyre jobban dugdosta fejét a szekrénybe s kereste azt, amiért az édes­anyja küldte. Azután, mikor Kovács keservesen elnyöszörget vala­mit, közbevégettt : — Ugyan Kovács úr, ne fárassza magát! Én nem leszek a magáé soha ! Kovács tovább kérte. — Ó ! Ne mondja azt ! ... Könyö­rüljön rajtam . . .? Sárika ezt roppant furcsának találta. Hogy ő könyörüljön egy férfin ! ? . . . Ó, a leány, egy férfin! . . . Minek is hitte min­­dig a férfiakat s minek látja ő most! Itt áll egy most közülök s ez kér, könyörög, majdhogy nem sír. És ő előtte ! Olyan kicsinynek, olyan törpének látta ebben a pillanatban a férfiakat. Milyen más is volna az, ha ő lehetne azzá ! Mi volna akkor neki egy ilyen tizenhétéves, csitri, nemrég még kurtaszoknyás leány ! . . . Mennyivel is inkább lehetne ez a teddide­­teddoda emberke helyette lány ! Kovács lesújtva érezte magát, de még mindig motyogott valamit. — Kisasszony ... Édes Sarika kis­asszony ... és egy lépést tett Sárika felé. — Ugyan, menjen innen ! — támadt rá durván a lány. Azzal hirtelenében fel­kapta az atyja íróasztaláról a kalamárist s végigöntötte a nyöszörgő emberke fakószinü foltozott kabátját. Még arra a piros nyak­kendőre is fröcskölt a tinta. — Sárika kisasszony, ezt igazán nem érdemeltem magától! Azt mondja ... És Sárika most már kissé szánni is kezdi. — Látja, kellett ez magának?.. A tanító jött be, az apa. Mind a ket­ten nagy zavarban voltak. Kovács elővet­te a zsebkendőjét és hebegett valamit. — Bocsánatot kérek, feldöntöttem a tintatartót . . . Véletlen az egész, igazán nem akartam . . . Megbotlottam egy szék­ben, nekiestem az asztalnak ... így történt. Sárika kisurrant azajön. Kovács a padlóra nézett. Oda is került a tinta. Az most elfelejtette, hogy a kabátja meg a nyakkendője milyen. Fogta a zseb­kendőjét, letérdepelt s a földön törölgetve pacsmagolta a tintát ... Most elmondhatnám Kovács Petiről, amit a nagy költő mondott Megyeriről: Mivel csak egy kabátja volt ... mi több : kabátja éppen sárga volt . . . hordá, mig széjjel nem szakadt . . . És szegény Kovács Peti roppant nevetséges figurává vált azzal a tintás kabáttal. Az egész városkában a tintás tanítónak csúfolták. Mert nyakkendőt csak vett mást, egy szép tarkát, de kabátra arra már nem tellett. Egy este megint csak ott volt Kovács Peti Keményéknél. Úgy kilenc óra után elbúcsúzott a családtól s hazafelé tartott. Egyszer csak lépteket hall a háta mögött. Valaki utána jön . . . Sárika. — Egy szóra, Kovács úr ! A tanító megállt. — Kérni akarom valamire — kezdte a leány. — Maga is tudja bizonyára, hogy mennyi minden beszéd kering a kabát­járól . . . — Nem vehetek más kabátot — vá­gott közbe Kovács. — Szegény ember­­ vagyok, az édes­anyámét is én tartom el... — Tudom — válaszolt némi zavarral Sárika — de nem szeretném, ha egyszer kisütnék az igazságot. Azt hiszem, ez mind­­kettőnkre kellemetlen lenne . . . Lássa ne­ k

Next