Pécsi Közlöny, 1904. június (12. évfolyam, 60-68. szám)

1904-06-02 / 60. szám

A murikban szóval mindenki jó katholikusnak vallja magát de amikor arról van szó, hogy kiki feleslegéből nyújtandó áldozati fillérei­vel bármily katholikus Ügyet mozdítson elő tehetsége szerint akkor a mi „jó katoli­kusaink“ marka görcsösen összeszorul, ab­ból a szent Célra alig jut. Űrnapja. Nagy ünnepet ül ismét az Anyaszentegyház, az Oltáriszentség ünnepét, az Úrnapját. Ezt az ünnepet jelentőségéhez mérő pompává­ üli meg Pécs város kath. közönsége s az ünnep fényessé tétele alól nem vonja ki magát városunk egyetlen intézménye sem. Reggel 8 órakor a székes­­egyházból kiinduló körmeneten ott van városunknak csaknem minden lakója, hogy növelje az Úr diadalmenetét a Kardos Kálmán utca sarkán, a Littke ház előtt, az apáca templomnál és a Szitovszky tér nyu­gati oldalán felsilított oltárokhoz. Részt vesz a körmeneten a tanuló ifjúság mind­két nemből, a központi papság, a káptalan összes tagjai, megjelen a katonaság s üdv­­övéssel fejezi ki hódolatát az O­tári szent­ségben jelenlevő Isten-ember előtt, a katona­zenekar is részt vesz a körmeneten, a melyre annyi nép seregük, hogy a felső és alsó sétatér a zöld gályákkal díszített s virágokkal behintett után a nagy néptolon­­gásról mozogni is alig lehet majd. Az Úrnapja, diadalünnepe az Ó­tári szentségben jelenlevő üdvözítőnek. Pázmány Péter emlékezete. Po­zsonyból jelentik: A katholikus irók és hírlapírók országos Pázmány-egyesü­ltének tagjai nagy számmal érkeztek oda vasár­nap Pázmány Péter bíboros sírjának meg­koszorúzására. A megev­ezéskor a vendé­geket ünnepiesen fogadták. A házak zász­­lódíszt öltöttek. Féltizenkettőkor a vendégek fogatokon a koronázó templomba mentek, nagymise volt. A mise után Kiss János dr. prelátus egyházszónoklatában szépen ecse­telte Pázmány egyházi és hazafias érdemeit, követésre méltó példaképen állitván a kései nemzedék elé. Ezután Sziklay János elsza­valta szép ódáját, mire Margalits elnök, Kiss János és Ciklay Lajos alelnökök is a sírt megkoszorúzták. Délután egy órakor a ligetben lakoma volt, meyen Novák kano­nok a pápát, Kumlik polgármester a Páz­­mányegyesületet, Neumann dr. az össze­tartást, és Concilia kanonok Margalitsot éltette. A lakoma folyamán avatta föl Mar­­galits elnök a Parvy szepesi püspök által ajándékozott diszes serleget, szép beszéd­ben vázolván a katholikusok törekvéseit. Négy órakor díszgyűlés volt, amelyen meg­jelentek a főispán, a városi hatóság képvi­selői és nagyszámú közönség. A gyűlésen Margalits elnök bevezető beszédet, Dedek Crescens Lajos emlékbeszédet és Ciklay Lajos egyesületi alelnök záróbeszédet mon­dott. Tavaszi korona. Az értényi espe­­resi kerület tavaszi gyűlését Póriban tar­totta meg május 30-án Fölkér Mátyás esperes elnöklésével. A két. esperes 10 órakor megtartott szent­mise és a Szentlélek segít­ségül hívása után a gyűlést megnyitotta. A jegyzőkönyv felolvasása után az elnöklő esperes üdvözli P­a­á­l József inspektor urat, ki a kerületnek tiszteletbeli tagja és autonómiai képviselő, ki megjelenésével megtisztelte a koronát, s egyben kéri az esperes úr, hogy ezután is, mint eddig, legyen a szent ügynek lelkes, tántorithatlan férfia. Ezután Szt. Pál apostolnak Titus­­hoz írt II. leveléből olvasott föl egy fejezetet Offenmüller Zsigmond magyerkeszi plébá­nos. Majd következett a kitűzött tétel be­mutatása: „Mi a lelkipásztornak a teendője, ha tudomására jut, hogy valamely hive merőben csak polgárilag kötött frigyet ?, melyet kidolgozott Heffttr Gergel magyar­­keszi káplán. Továbbá az esperes ur ajánlja a kath. sajtót a kér. papság figyelmébe, különösen pedig a Szent-István-Társulat népies kiadványainak pártoló tagságát ajánlja, hogy terjeszszék. Hangsúlyozza, hogy a Szent­ István-Társulatnak minden két­ pap tagja legyen. Örömmel vette a korona tudomásul, hogy a Szent István- Társulat a népre is gondol, ily kétféle irányban is működik, az értelmiség az al­sóbb nép javára. Offenmüller Zsigmond megyarkeszi plébános pedig indítványozza és kéri, hogy hassanak oda, hogy a Szent Isván Társulat főleg Stolz Albán munkáira s más effélékre fektesse a súlyt a népies kiadványoknál. Ez kell a nép kezébe, meg­érd és jó magot szív a hivő nép szivébe­­lelkébe. E körül kis eszmecsere is folyt. Végre a gyűlés hálalmával véget ért. Délben­­pedig a kedves házigazda Varga Manó plé­bános jószű ebédet adott. Év vége az iskolákban. Az év végét jelenti a junius hónap az iskolákban. Ez a hónap tulajdonkép nem is tar­tozik az iskolaévbe, hanem a vizsgáknak a hónapja. Még a hónap első felében be­fejezik mindenütt, ha már eddig be nem fejezték az előadásokat, és a vizsgálatokat 24-éig elvégzik. Az idén különben minden iskolában korábban k­edődnek el a vizsgá­latok, mert az érettségi vizsgálatok termi­nusai is — a­melyekhez pedig a többi vizsgák alkalmazkodnak—nagyon a hónap első napjaira szorultak. A főgimnáziumban június 14-án kezdődnek meg az érettségi vizsgálatok, a­melyeknek elnökéül a köz­­oktatásügyi minisztérium Marga­its Ede dr. egyetemi tanárt rendelte ki. Írásbe­l érett­ségit 36 an tettek, így tehát mivel vissza eddig senki se lépett és általában véve jó az eredmény — négy napig fognak tartani a vizsgálatok és pedig 14., 15, 16. és 17-én. Utána lesz a reáliskolában érettségit tett ifjaknak a pótló érettségi vizsgálata a latin nyelvből. Az érettségi vizsgálatok a főgimnáziumban tehát az idén is meg fogják szakítani a többi hét osztály osztályvizs­gálatait, a­melyben a tantárgyak párosával, hármasával csoportosíttatnak, úgy hogy a hittanvizsgálatokon kívül az alsó két osztályban két, a többiben három vizs­gálat leend. A hittanvizsgálatok 11. és 13-án fognak megtartatni.­­ A főreál­iskolában az érettségi vizsgálatok 8. 9. 10. 11.-én fognak megtartatni Spitkó Lajos, a székesfehérvári tankerület főigazgatójának az elnöklésével. Az előadások az érettségi vizsgá­ltok előtt tehát még 7-én az összes többi osztályokban befejezést nyernek, s az érettségi utáni héten kezdetét veszik az osztály­vizsgálatok, itt is tantárgycsoporto­­sítással.­­ A Porgesz féle felsőkereskedelmi iskola részére a vallás és közoktatásügyi kormány Kirchner Béla központi szolgálat­tételre beosztott főigazgatót jelölte ki kor­mánybiztosuk kereskedelemügyi miniszter pedig Z­á­r­a­y Károly pécsi kereskedelmi és iparkamarai titkár ál­tal képviselteti magát. Az érettségi vizsgálatok 6-án kez­dődnek és 9-ig tartanak, a­mely napon a női kereskedelmi tanfolyam növendékei vizsgáltatnak meg. Az alsó és középső osztály osztályvizsgálati még csak 18-án fognak elkezdődni.­­ A tanítóképző inté­zetben a tanképesítő vizsgálatok június hó 6-án kezdődnek és az Írásbeliek befejezte Után 13-án azonnal kezdetüket veszik a szóbeli vizsgálatok A magánvizsgálatok Írásbeli része ugyancsak 6-án, a szóbeli pedig 8-án fog megtartatni. A Pécsi Kath. Legényegylet 1904. évi junius hó 5-án, tekeversennyel egybekötött kerti ünnepélyt rendez. Belépti díj tagoknak 60, nem tagoknak 80 fillér. Kezdete célu­an 4 órakor. A zenét Kórody zenekara szolgáltatja. Helyiség Megye utca 20—22. szám. Érdekes nyeremenytárgyak. Ének és szavaln­ok. Vilagposta. Confetti. Kedvezőtlen idő esetén az ünnepély az egylet nagy termében tartatik. A Dunagőzhajózási társaság vasárnapi közgyűlése Brcsben elhatározta, hogy a kimutatott tiszta jövedelemből, mely 2.609.787 koronát tesz ki, 38 koronát oszt ki részvényenként osztalékk­épen és 440 323 korona maradékot új számlára visz át. Jubiláló tanító. Megható, gyönyörű ovációban részesítettek Herendy Kálmán helesfai tanítót egybegyült kartársai, tisztelői jóbarátai, jelenlegi és volt tanutványai f. hó 26-án, tanítói működésének 40 éves évfor­dulója alkalmából. Jól esett tapasztalnunk, hogy vannak a néptanító rögös pályáján is pillanatok, amikor igazán boldognak érez­heti magát, látva azt, hogy fáradságos mun­kája megtermette gyümölcsét: az elismerés, a szeretet, a hala virágait.­­ Az ünneplés a szentlőrinczi esperesi kerület rendes tava­szi közgyűlésével kapcsolatban tartatott, s ünnepélyes szentmise előzte előzte meg. Szentmise után az ünneplő közönség, melynek soraiban ott láttuk: Horváth Ist­ván főszolgabírót, Sey szolgabirót, Walter József németürögi plébánost, Szabó Imre bükösdi plébános, iskolaszéki elnököt, Éber Géza bükösdi segédlelkészt, s az ünnepelt­­nek számos jóbarátját és hozzátartozóját — az iskolaterembe vonult, hol Hugauf Ede egyesületi jegyző a közgyűlés nevében üdvözölte a veterán kartárst, melynek el­hangzása után átadta az egyesület ajándékát a jubiláns arcképét, mely egy volt egyesü­leti tag : Sanghy Gyula — ezidőszerint garéi kántortanító remekül sikerült munkája. — Ezután Nagy Imre helesfai körjegyző a községi elöljáróság és képviselő testület nevében üdvözölte szép szavakkal az ünne­peltet s biztosítván őt mindnyájok osztatlan tisztelete és elismeréséről, emléktárgyat nyújtott át neki. Most az iskolás gyermekek jöttek köszöntőt mondani kedves öreg tanítójuknak, ki a kicsinyek hálanyilvánitá­­sait örömkönyvvel szemében hallgatá. Mi­dőn Tóth Vincze helesfai gazdának a nép nevében mondott üdvözlése is elhangzott, az ünnepelt válaszolt a könyekig meghatva az üdvkivánatokra, s ezzel az ünneplés véget ért. Utána igaz magyar vendégszere­tettel asztalhoz ültelé a jelenlevőket az PÉCSI KÖZLÖNY, 1904 junius 2.

Next