Pécsi Közlöny, 1905. február (13. évfolyam, 13-27. szám)

1905-02-02 / 13. szám

PÉCSI KÖZLÖNY. 1905. február 8 4 éren !“ (Magyarország Ausztria száméra elveszett !) És hát: nem is őrültség Ausztria számára elveszni ? Miskor a Tisza — Fei­­litzsch — Münnich — Parcel — Gajári — stbi darabantos honatyák hite szerint : Ma­gyarország csak Ausztria kegyelméből és vele való minél szorosabb viszonyban áll­hat fenn ...­­ A Tisza szerint „ ,,Mérges illúziók keltette részegség“ kitört végre a nemzeten és elsöpörte a delirium potestatisban a hatalmi őrületben szenvedők érdekszövetke­zetét. Dühönghetnek: a Pester Lloyd, „Nem­zet“ „Az Újság“ a csúnyán felsült „Ma­gyar Szó“, a szepegő „Vaterland“ és az egész úgynevezett Szabadelvű tábor. Ka­cagjuk ki őket dús Galgócijukkal együtt... Merre is halad most Magyarország ? A personalunió felé, vagyis azon az úton van, hogy Ausztriával, a fejedelem közös­ségét kivéve, legfeljebb a külügyben legyen közös viszonyban. És ezt el fogja érni közelebbről, a szabadelvű párt és a Vater­land rémlátásai ellenére is. Ha a mostani uralkodó alatt talán, akkor az utóda alatt, a­mire épen a trónörökösnek nem régen tett ezen nyilatkozata is reményt ad: „Ha én uralomra jutok, semmi nehézséget nem látok arra nézve, hogy a két ország a per­sonalunió alapján legyen egybekapcsolva“. De ha ezt nem is mondotta volna s nem is vallaná, akkor is kivívja magának e nemzet azt, amihez a természet és törté­nelmi múltja neki jogot ad. Immár hajnalodik­­ Tisza és a Trón­beszéd ítéletet kért, A nép ítélt. A napfény megjelent. A denevérek és a mumusok csak vonuljanak a sötétségbe illő odúikba. Szabadság, igazi szabadság kell ne­künk, nem pedig kendőzött szabadelvűség. Hiszen a fő-fő szabadelvű Vészi Jó­zsef írta a napokban a Budapesti Naplóban: „A szabadelvű pártnak évek óta már csak a neve volt szabadelvű. Szabadelvűpárt­ létére merőben konzervatív hivatást teljesített“. Nem félünk már a Vaterlandtól, das Galgócitól, Tiszától, Aidingertől, sőt a Pécsi Naplótól sem . . . leányt, akinek vele szemben — igen, vele szemben mág csak szabad akarata sem volt. Mariska szívét pedig az furdalta, hogy miért engedte azt a bizonyos intőt össze­tépni, mert akkor még most is jóra fordul­hatna minden. Olyan büszke volt, hogy ő lám megtartotta a szavát, János pedig való­színűleg el se jön. De azért meg volt győ­ződve, hogy Jánost, ha nem is jön el, és úgy, ha lehet, még jobban fogja sze­retni, mint eddig . . . A találkozás megható volt. Köny csillogat mindkettőjük szemében. Szinte egyszerre mondják : — Hát mégis eljöttél. János úr hozzá­tette: No hát indul­junk, ráérünk útközben is beszélgetni. És megindultak. Nagy sokára keresz­tül jutottak a külvároson, kiértek az ország­útra. Szép tiszta idő volt. A tavaszi nap melegen sütött. Delel harangoztak. Ebédre hívott min­denkit a harangszó, de nekik ma aligha fognak meleg ételt tálalni. Azaz, hogy ki­tálalják, várják otthon, de ők nem fognak abban részesülni, ők kenyeret ebédelnek ma. Vacsorára ra az jut, s holnap megint NAPI HÍREK. Pécs, 1905. február 1. Kontra-rekontra, avagy A füstbe akasztott bizalom. Társadalmi színmű 3 felvonásban és 1 előjátékban.* Előjáték. Szín: a megyeházán a főispán lakása. Főispán pongyolában, főbirák díszmagyarban. Főispán (kemény hangon): Önök tud­ják, hogy mi a kötelességök. Szomorú lenne nagyon, ha most kellene reá oktat­nom és szoktatnom bárkit is. A haza veszedelemben forog. A tatárokat, törököket valahogy csak kiböjtöltük, de ez a Tisza felé hömpölygő szennyes-piszkos áradat. — a főispán kiöblögeti száját egy pohárka konyakkal — elnyeléssel fenyeget mindnyá­junkat. A jövő héten közgyűlést tartok soron kivül. Tárgya: a mi legbensőbb, legigazibb és legeslegrendületlenebb bizal­munk lesz kegyelmes koronázatlan fejedel­münk iránt. Igyunk egy pohárka snapszot és szidják magukat tele ezzel a bizalommal, aztán mozdítsák ki buta tétlenségéből azt az alpási tömeget is, értem a törvényható­ság bizottsági tagjait és legyenek rajta, hogy vármegyénk ragyogjon fényes példa­képen, a­míg egy magyar él a Duna-Tisza mentén, mindörökké ! A főbirák. (négyes karban) : Amen. * Az akadémia Teleky-pályázatán kétszer meg­bukott vígjáték, azonban aktualitása miatt közöljük. A taps tilos, a csendes részvét hirlapilag nyug­­táztatik. Szerkesztő, úgy leszen. Csekélyke kis pénzünkkel más­ként nem jutnak el Amerikába. Ugyan most már maguk is kezdtek kételkedni benne, hogy valamikor ők Ame­rikába érnek, mégis ebbeli kételyeiknek hangot adni nem akartak. A folytonos gya­loglás meglehetősen kimentette őket. Egy darabig csak telt az idő, mert folytonosan csacsogtak egymással, de mikorra kifogytak a beszölgetési thémákból s már elteltett vagy egy negyedóra, anélkül hogy néhány szót szóltak volna egymáshoz, bizony las­san mállott a máskor oly gyorsan elro­hanó idő. Most már mindegyikük szeretett volna visszafordulni, de mindegyik azt várta, hogy a másik szóljon előbb, hogy a másik legyen a „kishitű“. Ebben az ideges várakozásban mégis elgyalogoltak volna Amerika felé akár Ítélet­napig is, ha mindvégigi nappal marad, mind­végig melegen süt a nap, csak hogy egyszerre csak borulni kezdett. (Vége köv.) (Isznak és elmennek) Künn rágyújtanak a Hymnuszra. Első felvonás. (A vármegye székházán a folyosó.) Tizennyolc kuruc sarkantyúja pengeti a Kossuth nótát. Kétszázharminc labanc olyan formán sunnyog, mintha az orra vére folyna. Az egyik ablakfülkében főbíró és jegyző. Főbíró: Tudja meg, jegyző úr, hogy állásába kerül, ha nem enged ebből az őrült ellenzékieskedésből. Jegyző (hebegve) kérem, tekintetes úr, én szabad polgára vagyok alkotmányos hazánknak. Főbíró (dühösen.) Micsoda szamár beszéd ez ? Maga szabad, mikor még én nem vagyok az. Köszönjön le az állásáról, aztán nem bánom, ha Késmárktól Rodos­tóig hetvenhétezerszer szavalja is a Talpra magyart , de a­meddig jegyző, addig nincs más himnusza, nincs egyéb riadója, mint csak ennyi. Kuss! Jegyző (nagyokat nyel): E szerint én itt fölösleges vagyok, megyek a Nickbe. (Indul.) Főbíró. Megy ám a majd mit mond­tam, hová. Itt marad és igent ordit. Jegyző. De kérem, nekem kuss. Főbíró. Ne szemtelenkedjék. Kuse is, meg igen is, megértette ? Az emberei ho­gyan vannak hangolva ? Jegyző. Utánam indulnak. Főbíró. Akkor hát előre honfiak. Igen, igen halálig. A szavazó terem feltárul. Igen, igen, igen hangzik 230 torokból. A vakolat potyog, nemkülönben a főispán örömkönye. A főbirák a jegyzőkkel brúdert isznak. Tíz darabont két jogászt a karzat­ról kitessékel az utcára. (Görögtűz, potyaebéd.) Második felvonás. (Miniszterelnöki palota. A házigazda és főispán.) Miniszterelnök (koccint) Fiam re­mekül csináltad. A te vármegyéd volt az első. Ne félj, lesz rád gondom, hogy magad sem maradj soká utolsónak. Főispán (reseketeg hangon) Ó uram ! Miniszterelnök (koccint). Igazén bámu­latos eredmény. Nem győzlek csodálni. Ha nem lennék én a belügyminiszter, szeret­ném, ha te lennél. Főispán (mint fentebb) : ó, ó uram ! Miniszterelnök (koccint): Különben a­mi késik, nem múlik. Mihelyt az ellenzéket kiirtom, azonnal reorganizálom a miniszté­riumot, abban neked előkelő hely jut. Főispán (lásd lent és fentebb): Ó,­ó, ó uram. Miniszterelnök (nem koccint, de iszik): Csak aztán a választás is ilyen fényes legyen. Főispán (kiegyenesedik és páthoszszal beszél): Van egy talizmánom, ennek enge­­delmével lefőzöm a napot, olyan fényes választást csinálok. Miniszterelnök (koccint): Fiam, add nekem azt a talizmánt, nem leszen hiába. Főispán (összezsugorodik, de a pát­­hoszból nem enged) : Kegyelmes uram, vitám et sangvinem ! Mindenem a tied, különben is Kolumbus tojása az egész. (Feláll, mélyen meghajol és suttogva mondja): Bizalmam az ősi erszényben !

Next