Pécsi Közlöny, 1906. január (14. évfolyam, 1-23. szám)

1906-01-03 / 1. szám

l­ jesítése iránti kötelezettségünkből, nem hátráltunk a feladatok vajmi gyakran nehéz Tolta előtt, figyelmen kívül hagytuk az oly gyakran elénk hangoztatott csábos, hamis syteni hangokat és le nem térve a törvény útjáról, következetesen követtük a vezér­csillagot, mely nemzeti boldogulásunk út­ját kijelöli. Hálás köszönetet mondok ezért is önöknek kedves barátaim szívem mélyéből. De ha eredményt fel is mutathatunk, városunk jó hírnevének az ország előtti kivívása tekintetében, amint Bodó kedves barátom is nagyon jól hangoztatta, a pihe­nés ideje még el nem érkezett. Nagy akadályok tornyosulnak még előttünk a jövőt illetőleg is, amelyeket le kell kü­zdenünk s meg vagyok győződve, összetartással le is fogunk győzni. Békehangokkal telitett a levegő. Béke­­hangokkal, melyek őszinte és igaz voltáról ez időben határozott véleményt nem mond­hat senki. Tartok azonban tőle, hogy ezen békehangok csak utóbbi visszaélések palás­tolására, a nemzet félrevezetésére kürtöl­­tetnek elsősorban világgá ismét. Ismét előtérbe lép a kívánalom, hogy az ellenzék fejezze ki követelményei mini­mumát, mert a királyi akarat előtt meg kell hajolni. Kedves barátaim én megvallom, hogy véges eszemmel belátni nem vagyok képes, miben, mily irányban nyilvánult eddigelé a királyi akarat. Én csak császári akaratról hallottam eddig, mely a chlopii parancs­o „soha” ominózus szavában vált szálló igévé. A mily hódolattal és alattvalói hűség­­gel hajlok meg az alkotmányos királyi akarat előtt, mely 8 nemzet, alkotmányunk­nak megfelelő, tehát törvényes módon nyilatkozó — akaratával a dolog természe­téből folyólag nem állhat ellentétben, nem habozom kijelenteni, oly kevéssé vagyok hajlandó meghajolni császári akarat előtt, s csak mélyen fájlalni tudom, hogy magyar emberek vállalkoznak ennek érvénye­sítésére. Én csak oly békét fogadok el, amely a nemzet ősi alkotmányának és törvényünk­ben körülírt a királyi esküvel és biztosított jogaink és szabadságunknak az egész vona­lon való érvényesülésének garantiáját nyújtja, amely állami önállóságunk és függetlensé­günket nemcsak a papíron helyezi kilátás­ba, de a közélet egyik vonalán bel és külfölddel szemben egyaránt meg is való­sítja. De oly békét amely nem a törvény­­hozás két tényezőjének egyenrangúságát biztosítja, mely csak porhintés a nemzet szemébe, mely egy jövőben hatványozott módban nagyobb harcnak magvát foglalja magában el nem fogadok soha. Bodó barátom szives volt az önök nevében vezérüknek nevezni engem. — Hála köszönet érdemen felül megtisztelő kitüntetésért, melyet annál nagyobbra becsülök, mert oly hadsereg részéről lesz nekem felajánlva, mely harcedzett, s min­den irányban megbízhatóságának oly fényes jeleit adta minden küzdelmeinkben, s mely­nek vezére lenni dicsőség lenne még akkor is, ha a vérgyőzelem babérja nem koro­názná harcunkat. Ne várjanak ezen minőségben rész­leges programmot eljáráso­kra, mert a nem­zeti ellenállás irányítására nem mi, hanem az ország fővárosában székelő országos ve­zéregyéniségek vannak hivatva, mi csak egy karika vagyunk azon láncolatban, mely a haza hit és igaz fiait összefűzi, hogy működésük sikeres és hasznos legyen a nemzetre. Aztán működésünket irányita-­­­nunk kell egyes részleteiben azon visszaélé­sekhez képest, a melyeket a hatalmi körök netán ezután elkövetni céloznak vagy el­­követnek, — egyről azonban biztosíthatom kedves barátaimat, hogy nem kívánom a vezérszerep díszét és dicsőségét, de az oroszlánrészt kívánom annak terheiből vi­selni, a ha az ég megadja nekem az erőt és egészséget, nem fogok lankadni, nem fogok elfáradni egész tevékenységemet ezen szent ügynek szentelni s jutalmul ezért egyet kérek a magyarok Istenétől, hogy tetézze áldása egész teljése­ a haza hű fiainak ez irányban kifejtett és kifejtendő működéseit, tegye Magyarországot nagggyá és dicsővé s a magyar nemzetet boldoggá! Önöktől pedig várom, hogy vállvetve, teljes odaadásaid, minden személyes tekintetet félre téve, teljesítsék továbbra is hazafias kötelességüket úgy, amint eddig tették. Bodó barátom reá mutatott ezen fel­adatainkon kívül, a városi ügyek kezelése s sajtónk fejlesztése iránt tartozó gondos­kodásra. S én egész terjedelmében magamévá teszem ez érdembeni kijelentéseit. Sok vár e tekintetben is — üdvös iránybani megoldásra . . . Meg fogunk felelni ennek is, e részben sem hátrálok meg sem fáradalom, sem áldozathozatal elől. Tevé­kenységünket ez idő szerint azonban első­sorban ősi alkotmányunk a szabadságunk megóvása a biztosításának kell szentelnünk. Befejezem beszédemet, mely már­is hosszúra nyúlt. Szivem egész hevével forró köszöne­tet mondok szives megjelenésük és szeren­cse kivánatainkért. Teljes merőben viszon­­zom ezeket. — Az ég áldása kisérje önö­ket, és családjaik minden tagját az uj esztendőben, legyen ez valójában, zavar­talanul boldog mindnyájukra, s boldog a hazára ! S ehhez még csak azon kérelmet fűzöm, tartsanak meg továbbra a szives barátságukban. NAPI HÍREK. Pécs, 1906. január 3. Üdvöslő levél Wlaeeich Gyulé­hoz Pécs szab. kir. város ellenzéki választó­polgárai a következő levelet küldték szere­­tett képviselőjüknek, Wlassics Gyulának az újév alkalmával: Kegyelmes Urunk ! Szeretve tisztelt Képviselőnk! Az első évforduló, mely reánk kö­szönt, a mióta Nagyméltóságodat képvi­selőnkül tisztelhetni szerencsések vagyunk, kedves alkalmul szolgál nekünk arra, hogy szívből fakadó­ jókívánságainknak tolmácsoljuk Nagyméltóságodnak. A letűnt év eseményei, bár sok szép reményünket durván letarolták is, azt a meggyőződéssé szilárdult hitünket, hogy a most folyó nagy nemzeti ügy diadalával kell végződnie, megrendi­teni képesek nem voltak. Mert a megtámadott alkotmányunk védelmében küzdők élén mindig ott lát­uk a nemzet legjobbjait, küzdtük büszkeség­gel szemléltük Nagyméltóságodat, Pécs szab. kir. város nagynevű képviselőjét. Ilyen vezérek csak diadalra vezet­hetik a sereget ! Ez a meggyőződésünk a teljesülés biztató reményével adja ajkainkra a jó­kívánságot mikor szívből kiáltjuk Nagy­­méltóságod felé: „Boldog uj évet !” Pécsett, 1901-ik évi december hó 31-ikén. Erreth János, Szauter Gusztáv, stb. stb. közel 1000 aláírás. Megszökött rabok. Újév reggelén futótűzként terjedt el a városban egy érde­kes hír: rabok szöktek meg a megyeházá­ról, hat rab szökött, 8 rab szökött, vala­mennyi megszökött. Természetes, míg a város valamennyi részébe eljutott a hír, tetemesen megnövekedett. A szökés részle­teit senki sem tudta, csak úgy képzelték hozzá a módozatot, ahogy a szerencsétle­nek a börtön vastag falán, vagy erős vas­­rostélyokon keresztül a szabad levegőre jutottak. Mindössze hét rab szökött meg párat­lan furfanggal és vakmerőséggel és ma már mind a hét a csodá­ltos Szilveszteré)! kaland után ott ül, ahonnét nagy fárad­sággal, egy pár órára, vagy egy éjre meg­szöktek. Mind a hét rab suhanc. A legidő­sebb köztük 18 éves. A szökést már régóta tervezték. A legügyesebbtől, Gungl István­tól eredt ez az eszme, ő beszélte rá társait a szökésre, amelynek módozatait vasárnap beszélték meg akkor, hogy azt Szilveszter éjjelén végre kell hajtani Ezen elhatáro­zásra egy régi ár adott okot, melyet Gungl a délutáni séta alkalmával a szemetes gödör körül talált. A szökés módozatait szintén Gungl tervezte. És eszerint is haj­tották azt végre éjjel 2 és 3 óra között. Gungl a 21. számú cellának ablakfalából­­ kifeszített két téglát, amelyek két vasrudat ékeltek a falba, Gungl aztán letörte az asztal lábát és azzal kifeszítette, most már teljesen, a két vasrudat. Ezután, ugyancsak az árral, lefeszítette a vasrostélyt is az ablakról. Mindezt a legnagyobb elővigyá­­zattal és nesz nélkül hajtotta végre. Most aztán a kifeszített vasrostélyt rákötötte egy összecsavart lepedő alsó végére, míg a lepedő felső végét a falban még teljesen szilárdan maradt vasrúdhoz erősítette. Gungl azután kibújt az ablakon és lecsú­szott a lepedőn. Ráállt a lepedő alsó végén keresztbe kötött vasfagélyra és azon hia­­báltatta magát mindaddig, mig el sikerült érnie a szomszéd ház kőfalát, amely a fogház falától körülbelül másfél méternyi távolságra van. A falról aztán egy létra segélyével lemászott a szomszéd ház udva­rába. Ily módon jutottak ki a börtönből a többi hatan is. Hogy hogyan került a fal- Ezek tartalmát nagyon szerette. Egyebet szeretni úgysem tudott volna. Mindenkit elhagyott. Az ital az hű volt hozzá s viszont szerelme égett érte. Időközönként ivott, aztán gyötrelmes kincs, erőfeszítéssel kiabált: — A sze-re-lem — sötét-ve-rem . . . Aztán fölállt hogy, beszéljen: — Tudjátok-e mi az asszony ? . . . Nem volt körülötte senki, de azért­ folytatta : — Az asSzony-szere-lem szamárság ? Szamárság ! .. . Az utolsó szárnál megfordult a sajá tengelye körül és visszarogyott a székbe. Elaludt. Pilláit lenyomta az a nehéz álom, mely azokra nehezül kiknek tele a fejük és beteg a lelkük. Korcsma záráskor kitették az utcára, ott virradt rá a regg, a fogyos, dermesztő téli regg. PÉCSI KÖZLÖNY 1906. január 3.

Next