Pécsi Közlöny, 1906. január (14. évfolyam, 1-23. szám)
1906-01-03 / 1. szám
l jesítése iránti kötelezettségünkből, nem hátráltunk a feladatok vajmi gyakran nehéz Tolta előtt, figyelmen kívül hagytuk az oly gyakran elénk hangoztatott csábos, hamis syteni hangokat és le nem térve a törvény útjáról, következetesen követtük a vezércsillagot, mely nemzeti boldogulásunk útját kijelöli. Hálás köszönetet mondok ezért is önöknek kedves barátaim szívem mélyéből. De ha eredményt fel is mutathatunk, városunk jó hírnevének az ország előtti kivívása tekintetében, amint Bodó kedves barátom is nagyon jól hangoztatta, a pihenés ideje még el nem érkezett. Nagy akadályok tornyosulnak még előttünk a jövőt illetőleg is, amelyeket le kell küzdenünk s meg vagyok győződve, összetartással le is fogunk győzni. Békehangokkal telitett a levegő. Békehangokkal, melyek őszinte és igaz voltáról ez időben határozott véleményt nem mondhat senki. Tartok azonban tőle, hogy ezen békehangok csak utóbbi visszaélések palástolására, a nemzet félrevezetésére kürtöltetnek elsősorban világgá ismét. Ismét előtérbe lép a kívánalom, hogy az ellenzék fejezze ki követelményei minimumát, mert a királyi akarat előtt meg kell hajolni. Kedves barátaim én megvallom, hogy véges eszemmel belátni nem vagyok képes, miben, mily irányban nyilvánult eddigelé a királyi akarat. Én csak császári akaratról hallottam eddig, mely a chlopii parancso „soha” ominózus szavában vált szálló igévé. A mily hódolattal és alattvalói hűséggel hajlok meg az alkotmányos királyi akarat előtt, mely 8 nemzet, alkotmányunknak megfelelő, tehát törvényes módon nyilatkozó — akaratával a dolog természetéből folyólag nem állhat ellentétben, nem habozom kijelenteni, oly kevéssé vagyok hajlandó meghajolni császári akarat előtt, s csak mélyen fájlalni tudom, hogy magyar emberek vállalkoznak ennek érvényesítésére. Én csak oly békét fogadok el, amely a nemzet ősi alkotmányának és törvényünkben körülírt a királyi esküvel és biztosított jogaink és szabadságunknak az egész vonalon való érvényesülésének garantiáját nyújtja, amely állami önállóságunk és függetlenségünket nemcsak a papíron helyezi kilátásba, de a közélet egyik vonalán bel és külfölddel szemben egyaránt meg is valósítja. De oly békét amely nem a törvényhozás két tényezőjének egyenrangúságát biztosítja, mely csak porhintés a nemzet szemébe, mely egy jövőben hatványozott módban nagyobb harcnak magvát foglalja magában el nem fogadok soha. Bodó barátom szives volt az önök nevében vezérüknek nevezni engem. — Hála köszönet érdemen felül megtisztelő kitüntetésért, melyet annál nagyobbra becsülök, mert oly hadsereg részéről lesz nekem felajánlva, mely harcedzett, s minden irányban megbízhatóságának oly fényes jeleit adta minden küzdelmeinkben, s melynek vezére lenni dicsőség lenne még akkor is, ha a vérgyőzelem babérja nem koronázná harcunkat. Ne várjanak ezen minőségben részleges programmot eljárásokra, mert a nemzeti ellenállás irányítására nem mi, hanem az ország fővárosában székelő országos vezéregyéniségek vannak hivatva, mi csak egy karika vagyunk azon láncolatban, mely a haza hit és igaz fiait összefűzi, hogy működésük sikeres és hasznos legyen a nemzetre. Aztán működésünket irányita-nunk kell egyes részleteiben azon visszaélésekhez képest, a melyeket a hatalmi körök netán ezután elkövetni céloznak vagy elkövetnek, — egyről azonban biztosíthatom kedves barátaimat, hogy nem kívánom a vezérszerep díszét és dicsőségét, de az oroszlánrészt kívánom annak terheiből viselni, a ha az ég megadja nekem az erőt és egészséget, nem fogok lankadni, nem fogok elfáradni egész tevékenységemet ezen szent ügynek szentelni s jutalmul ezért egyet kérek a magyarok Istenétől, hogy tetézze áldása egész teljése a haza hű fiainak ez irányban kifejtett és kifejtendő működéseit, tegye Magyarországot nagggyá és dicsővé s a magyar nemzetet boldoggá! Önöktől pedig várom, hogy vállvetve, teljes odaadásaid, minden személyes tekintetet félre téve, teljesítsék továbbra is hazafias kötelességüket úgy, amint eddig tették. Bodó barátom reá mutatott ezen feladatainkon kívül, a városi ügyek kezelése s sajtónk fejlesztése iránt tartozó gondoskodásra. S én egész terjedelmében magamévá teszem ez érdembeni kijelentéseit. Sok vár e tekintetben is — üdvös iránybani megoldásra . . . Meg fogunk felelni ennek is, e részben sem hátrálok meg sem fáradalom, sem áldozathozatal elől. Tevékenységünket ez idő szerint azonban elsősorban ősi alkotmányunk a szabadságunk megóvása a biztosításának kell szentelnünk. Befejezem beszédemet, mely máris hosszúra nyúlt. Szivem egész hevével forró köszönetet mondok szives megjelenésük és szerencse kivánatainkért. Teljes merőben viszonzom ezeket. — Az ég áldása kisérje önöket, és családjaik minden tagját az uj esztendőben, legyen ez valójában, zavartalanul boldog mindnyájukra, s boldog a hazára ! S ehhez még csak azon kérelmet fűzöm, tartsanak meg továbbra a szives barátságukban. NAPI HÍREK. Pécs, 1906. január 3. Üdvöslő levél Wlaeeich Gyuléhoz Pécs szab. kir. város ellenzéki választópolgárai a következő levelet küldték szeretett képviselőjüknek, Wlassics Gyulának az újév alkalmával: Kegyelmes Urunk ! Szeretve tisztelt Képviselőnk! Az első évforduló, mely reánk köszönt, a mióta Nagyméltóságodat képviselőnkül tisztelhetni szerencsések vagyunk, kedves alkalmul szolgál nekünk arra, hogy szívből fakadó jókívánságainknak tolmácsoljuk Nagyméltóságodnak. A letűnt év eseményei, bár sok szép reményünket durván letarolták is, azt a meggyőződéssé szilárdult hitünket, hogy a most folyó nagy nemzeti ügy diadalával kell végződnie, megrenditeni képesek nem voltak. Mert a megtámadott alkotmányunk védelmében küzdők élén mindig ott látuk a nemzet legjobbjait, küzdtük büszkeséggel szemléltük Nagyméltóságodat, Pécs szab. kir. város nagynevű képviselőjét. Ilyen vezérek csak diadalra vezethetik a sereget ! Ez a meggyőződésünk a teljesülés biztató reményével adja ajkainkra a jókívánságot mikor szívből kiáltjuk Nagyméltóságod felé: „Boldog uj évet !” Pécsett, 1901-ik évi december hó 31-ikén. Erreth János, Szauter Gusztáv, stb. stb. közel 1000 aláírás. Megszökött rabok. Újév reggelén futótűzként terjedt el a városban egy érdekes hír: rabok szöktek meg a megyeházáról, hat rab szökött, 8 rab szökött, valamennyi megszökött. Természetes, míg a város valamennyi részébe eljutott a hír, tetemesen megnövekedett. A szökés részleteit senki sem tudta, csak úgy képzelték hozzá a módozatot, ahogy a szerencsétlenek a börtön vastag falán, vagy erős vasrostélyokon keresztül a szabad levegőre jutottak. Mindössze hét rab szökött meg páratlan furfanggal és vakmerőséggel és ma már mind a hét a csodáltos Szilveszteré)! kaland után ott ül, ahonnét nagy fáradsággal, egy pár órára, vagy egy éjre megszöktek. Mind a hét rab suhanc. A legidősebb köztük 18 éves. A szökést már régóta tervezték. A legügyesebbtől, Gungl Istvántól eredt ez az eszme, ő beszélte rá társait a szökésre, amelynek módozatait vasárnap beszélték meg akkor, hogy azt Szilveszter éjjelén végre kell hajtani Ezen elhatározásra egy régi ár adott okot, melyet Gungl a délutáni séta alkalmával a szemetes gödör körül talált. A szökés módozatait szintén Gungl tervezte. És eszerint is hajtották azt végre éjjel 2 és 3 óra között. Gungl a 21. számú cellának ablakfalából kifeszített két téglát, amelyek két vasrudat ékeltek a falba, Gungl aztán letörte az asztal lábát és azzal kifeszítette, most már teljesen, a két vasrudat. Ezután, ugyancsak az árral, lefeszítette a vasrostélyt is az ablakról. Mindezt a legnagyobb elővigyázattal és nesz nélkül hajtotta végre. Most aztán a kifeszített vasrostélyt rákötötte egy összecsavart lepedő alsó végére, míg a lepedő felső végét a falban még teljesen szilárdan maradt vasrúdhoz erősítette. Gungl azután kibújt az ablakon és lecsúszott a lepedőn. Ráállt a lepedő alsó végén keresztbe kötött vasfagélyra és azon hiabáltatta magát mindaddig, mig el sikerült érnie a szomszéd ház kőfalát, amely a fogház falától körülbelül másfél méternyi távolságra van. A falról aztán egy létra segélyével lemászott a szomszéd ház udvarába. Ily módon jutottak ki a börtönből a többi hatan is. Hogy hogyan került a fal- Ezek tartalmát nagyon szerette. Egyebet szeretni úgysem tudott volna. Mindenkit elhagyott. Az ital az hű volt hozzá s viszont szerelme égett érte. Időközönként ivott, aztán gyötrelmes kincs, erőfeszítéssel kiabált: — A sze-re-lem — sötét-ve-rem . . . Aztán fölállt hogy, beszéljen: — Tudjátok-e mi az asszony ? . . . Nem volt körülötte senki, de azért folytatta : — Az asSzony-szere-lem szamárság ? Szamárság ! .. . Az utolsó szárnál megfordult a sajá tengelye körül és visszarogyott a székbe. Elaludt. Pilláit lenyomta az a nehéz álom, mely azokra nehezül kiknek tele a fejük és beteg a lelkük. Korcsma záráskor kitették az utcára, ott virradt rá a regg, a fogyos, dermesztő téli regg. PÉCSI KÖZLÖNY 1906. január 3.