Pécsi Közlöny, 1906. december (14. évfolyam, 283. szám)

1906-12-12 / 283. szám

1995. december 12. PÉCSI KÖZLÖNY Ebben a tekintetben semmiféle inkom­­patibilitást nem lát, még ama régi szerző­désből kifolyólag sem, amelynek ma már csak két pontja van érvényben. Mégis kijelenti, hogy a főügyészi állás újjá­szervezésére vonatkozó javaslatait elő fogja terjeszteni. A cikkben foglalt s vagy rosszakarat­ból, vagy tájékozatlanságból, vagy tudatlan­ságból származó vádakat visszautasítja é­s kéri válaszának tudomásul vételét. Muttnyánszky Béla kijelenti, hogy a Pécsi Közlönyben megjelent cikkekről nem volt tudomása, azokat nem ő írta. Fekete Mihály főügyész emel szót, hogy észrevételeit előadhassa, mert nem csak a törvényhatóság első tisztviselője, nemcsak a város közgyűlése a városház építést el­lenőrző bizottság, hanem ő is meg van tá­madva még­pedig első­sorban, s azt mondja a cikkíró, hogy akkor, amikor a főügyész a D. G. H. T. ügyészi állását elfogadja, az ügyvédi tisztességgel is ellentmondásba ke­veredik. A cikkíró az ügyvédi rendtartás illető paragrafusait helyesen citálja, de helytele­nül interpretálja, mert a cikkben jelzett konfliktus nem fordulhat elő, ám ha elő­fordulna is, akkor sem a Dunagőzhajózási társaságot, sem a várost nem képviselné. Ilyen esetek minden ügyvéd magán­praxisában előfordulhat. Harmincnégy évi működése alatt nem fordult elő per­­ a Dunagőzössel, re­ménye, hogy az ő kedvéért a jövőben sem lesz. Akkor, amikor a közgyűlés neki a ma­gán­praxis folytatását megengedte, s ennél fogva ő elfogadta a D. G. H. T. ideiglenes ügyészi állását, elfogadta, sem a törvénybe, se a tisztességbe ütköző dolgot nem köve­tett el. Vázolja múlt működését, jelzi, hogy az összes 30 év alatt készített szerződé­sekből alig két-három pere támadt a vá­rosnak, de ezeket is megnyerte a város. A szerződésekbe minden kantelát bele­tesz a város, de nem érdeke a polgárság­nak sem az, hogy bírságokra vadásszék. És ha ki is volt kötve kötbér a szer­ződés teljesítésére, méltánylást érdemlő eseteknél a város mindig elengedte a poé­­­­nalet, s ezért mert a városházat ellen­őrző bizottságot sem érheti vád, annak ré­széről is visszautasítja a támadást. De kijelenti, hogy a névtelen cikkíró, aki 30 évi működés után tisztességérzeté­ben, törvénytudásában, aki nekiront a pol­gármesternek, nekiront egy kiküldött bi­zottságnak, az ilyen embertől sem tisztes­séges tudást, sem törvénytiszteletet nem tanul. Lieber György tudomásul veszi a vá­laszokat és kijelenti, hogy interpellációjá­nak csupán csak az volt a célja, hogy ott és azon a helyen következzék be a kér­dés tisztázása, amely arra a legilletékesebb. Mégis kéri a polgármestert, hogy a tiszti ügyészi állás újjászervezésére vonat­kozó javaslatát mielőbb terjessze a közgyű­lés elé. Az interpellációra adott választ a köz­gyűlés egyhangúlag tudomásul vette. A napirend során tudomásul vette a közgyűlés Muttnyánszky Béla megválasz­tatását és igazolását. A napirend második tárgya volt az év végével a közigazgatási bizottságban viselt tisztségük lejárta után öt közigaz­gatási bizottsági tag helyének betöltése. A szavazás szavazó­cédulákkal történt. A szavazatszedő küldöttség elnöke Károly Ignác apát-plébános, tagjai Kindl József és Deutsch Zsigmond dr.­­voltak. Megválasztották Krasznay Miklós (58), Lieber György (68), Pleininger Ferenc (70), Salamon József (67), Szuly János (72). Következett a bábaképző intézet helyé­nek kijelölése. Minthogy az Atilla­ utcába eső ház ki­sajátítására remény van, hogy az állam vállalkozik, ezért a szigeti­ külvárosi óvoda mellett levő telket jelöli ki a tanács annál is inkább, mert így körülbelül nyolcezer korona átalakítási költséggel egy teljesen új utcát nyer a város a Báthory-utca ki­bővítésével az Atilla­ utca 12-ik számú há­zának helyén. Muttnyánszky Béla első­sorban kije­lenti, hogy eddig a maga jogán beszélt, mint virilista s úgy járhatott el, ahogy neki tetszett, de most kötelmei vannak, amelyet az a kerület rótt rá, amely bizalmával meg­tisztelte. Ki akar térni arra, hogy mikor intéz­ményeket akarunk létesíteni, csak akkor tegyük, hogyha nem kell bevallanunk sze­génységünket, amikor a kormánytól segélyt kérünk, akkor fitogtatjuk gazdagságunkat! Míg tudjuk, hogy 5000 óvodaköteles gyer­mekünk van, amíg tudjuk, hogy a szociális viszonyok mizerabilisak, első­sorban az a kötelességünk, hogy gondoskodjunk a gyer­mekeknek óvóhelyről, míg a szülők a ke­nyérkereset gondjaival küzködnek. Addig, amíg ilyen gondjaink vannak, addig felsőbb iskolákat létesíteni akarni merészség. Évről-évre osztályokat kell szaporí­tani, tanerőket alkalmazni, iskolát építeni, erre kormánysegélyt kérünk, de akkor, ami­kor bába képezdét kell építeni, akkor száz­ezreket dobunk ki. Azt hitte, hogy hat hónapon belül rendszer­változás lesz, ebben bevallja, csa­lódott. Eddig az volt a rendszer, hogy min­dent meg kell tenni, ami áldozatokba kerül, mert ez hozza meg a boldogságot. Ezen a rendszeren változást ma sem észlel. Nem szabad a tetőnél kezdeni az építkezést. Mi örülünk, hogy mindenféle intéz­ményünk van, hogy van magyar díszruhánk, de otthon nincs kenyerünk ! Talán van tiz­ húsz, akinek díszre is kenyérre is telek, de mi nem vagyunk ezért a tiz húszért itt. Addig, míg szociális bajainkon segítve nem lesz, amíg a népnevelés mizériáin követve Mrs. Bragg, Nancy és Martha Bragg által, Mr. Bragg bement a halottas­szobába, elővette azt a bizonyos ládikát és felnyitotta. Egy örömsikoly lebbent el ajkai­ról, de csakhamar a torkára forrott. A föld­höz csapta a ládát, belerúgott a kutyába, kidobta a macskát és éktelenül el­kezdett káromkodni, hogy a ház falai csak úgy re­megtek bele. A felesége rikácsoló hangja azonban túlharsogta Silas káromkodását és a szomszédok nem tudták elgondolni, mi lelhette a házaspárt. A ládikó pedig tele volt konföderált bankóval. A bankók hegyében egy­­kis cédula feküdt: „Azt hiszem — mindig is azt hittem, — ennek a pénznek sok ezer dollár értéke lehetett. Azonban semmit sem ér.“ Az nap este, midőn Silas hazajött, szomorúan nézett a feleségére. — Nos, mi van az öreggel, el — —, — de nem tudta befejezni. — Csitt! — figyelmeztette őt Mrs. Bragg ajkához emelve az ujját. Aztán hozzá­­ment és valamit súgott a fülébe. Mr. Bragg úgy látszik nagyon jól meg­értette, mert a másik pillanatban már ki­kiáltott a konyhába : — Nancy! Nézz utána nem kell-e tűz az Abel bá szobájában, az idő hűvösre fordult. Nem hallod, mit mondtam, nézz utána, kell-e tűz és ha kell, gyújts alá. Te meg Mártha kérdezd meg, mit akar Abel bá vacsoráim". Miután a leányok elkodródtak, Mr. Bragg szigorúan parancsolt rá a feleségére: — Te pedig jól bánj vele, azt mondom neked , teljesítsd minden kívánságát, minden szeszélyét, azt főzzél neki, amit szeret. Azt­ akarom, hogy itt maradjon nálunk a ládi­­kójával együtt. Te asszony ! Mit gondolsz,­­ mennyi lehet benne? — kérdezte halkan. És igy az öreg katona előtt egy új és kellemes élet nyilt meg. Csend és béke honolt a házban. Mindenki csak a kíván­ságát leste. Nem volt az a szeszélye,­­ melyet ne siettek volna kielégíteni. Dédel­gették és babusgatták, mint a szemül fényét. Még apró pénzösszegeket is adtak neki. Abel­ba ugyanis azt mondta nekik hogy nem szeretne egy nagy bankót fel­váltani, még beszélnének a faluban. Miután Braggék tudták, hogy idővel valamenny nagy bankó az övék lesz, ezt a szeszélyét is teljesítették. Ha pedig olykor nem lanka­­dás, vagy türelmetlenség vett rajtuk erőt Abel bá azonnal készülődött elhagyni a Braggék portáját, amire aztán hoszsa­ vége nem volt a kérlelésnek és Silas ugyancsak szigorúan ráparancsolt a családjára, hogy jól bánjanak az öreg katonával. Idő folytán a természet rendje sze­rint Abel bá átköltözött a másvilágra és Mr. Bragg egy utolsó nagylelkűségű roham­ban tisztességesen eltemette az öreget. Mi­után a temetésnek vége volt, a házaspár lelkendezve sietett haza. 3

Next