Pécsi Közlöny, 1907. december (15. évfolyam, 276-299. szám)
1907-12-01 / 276. szám
1907. december 1. PÉCSI KÖZLÖNY szélyes embert — publikumot megszerzett, s igy — az üzlet fényesen bevál. Persze a nagy, hatalmas Németországgal bajos volna kikezdeni, az körmére ütne a minden lében kanál kotnyeleskedőnek — ott nem ismerik azt az ostoba vendégjogot, mint nálunk, onnan — s ezt tudja Björnsohn is — kiebrudalnák! Politikai hetiszemle. A horvátok, akiknek balkáni levegőben megdermedt tagjait 1868-ban a magyar lovagiasság és a testvéri érzület melengette fel, megmartak bennünket, amint erre alkalmuk nyiltott. Rutul allattomosan fegyverbarátságot színlelve férkőzött be a parlamentbe az a frakció, amelynek aztán az lett a legelső dolga, hogy munkájában megbénítsa ezt a parlamentet. Vélt hatalmuk tudatában, erejük tobzódásában nyíltan készültek arra, hogy végkép lehetetlenné tegyék a Ház ülésezését, s a mellé a szégyen mellé, amit hónapok óta hoztak karattyolásukkal a képviselőházra, még kátyúba is rekesszék az ország szekerét a kiegyezési javaslatok megobstruálásával. Bölcsen tudták a jó urak, hogy ezeknek a javaslatoknak léte terminushoz van kötve, amelynek be nem tartása beláthatatlan következményeket vonna maga után. Nos, ők éppen ezeket a beláthatatlan következményeket akarták a nemzet nyakába zúdítani, a magyar nemzetet, mint szerződő felet megbízhatatlannak bélyegezni s amúgy is ingó gazdasági helyzetünket teljesen fejtetőre állítani. Hála a kormány elhatározottságának ez a szép törekvésük nem fog sikerülni. Kihúzták a legerősebb méregfogukat, elcsorbult a hegye annak a lándzsának, amelyet neki szegeztek a nemzet mellének. Ma, amikor a képviselőház rátért a kiegyezésben létesített egyezményeket egyetlen szakaszba összefoglaló törvényjavaslat tárgyalására, már csak a magyar pártok haszafiságán, összetartásán múlik, hogy a javaslat december végéig elfogadtassék és így elsülyedjen a horvát képviselőkkel az a mocsaras talaj, amelyen dicstelen működésükben lábukat megvetették. Ma már bizonyos, hogy a hosszabbrövidebb ideig tartó tárgyalás után az egy §-os kiegyezési felhatalmazás kellő időre törvénnyé válik. Az elmúlt napokban, orszá- Igos és fővárosi pártok konventikulumain a nemzet vezéreinek, Kossuthnak és Apponyinak sikerült teljesen meggyőzni mindazokat, akiknek e törvény iránti becsületes agályaik voltak, arról, hogy ennek törvénynyé válta nem csak a tovább kormányzásnak ssine qua nonja, hanem egyáltalán nem is rejt magában semmiféle veszélyt. Nem rejt veszélyt, mert először a kiegyezési egyezmények egész komplexuma ismeretes és úgy a képviselőház bizottságaiban, mint a pártok konferenciáin teljes részletességgel tárgyaltatott, megvitattatott és elfogadtatott és mert másodszor, kötelezi ez a törvény a kormányt arra, hogy a normális parlamenti visszonyok helyreállta után a kiegyezési törvényjavaslatokat egész terjedelmükben letárgyaltassa. Ami pedig a törvényjavaslat precedenst alkotó voltát illeti, hát ez sem komoly ellenvetés, mert precedens egyáltalán nem is létezik. De egy esetleges erőszakos kormányzatnak nincsen is szüksége semmiféle precedensre, mert amit erőszakkal el akar követni, azt precedensek nélkül is elkövetheti. Különben is a szerződések nemcsak egyenként törvénybe fognak iktatni, hanem garanciát vállalt a kormány aziránt is, hogy ezeket a benyújtott javaslatokat le is veszi a napirendről. Persze a magyar politika Don Quichottejai folytatják szélmalom harcukat a függetlenségi elvek megvalósítása címén. Mázsás frázisokkal dobálóznak és fürdenek, lubickolnak vélt népszerűségük langyos napsütéses hullámaiban. A kis honmentők persze officiell állást foglalnak az egy paragrafusos törvény ellen is, mint ahogyan állást foglaltak a kiegyezés ellen, amelyről pedig Apponyi Albert gróf éppen a napokban mutatta ki, hogy az nem annyira a benne a jeles számára megszerzett vívmányok szempontjából, hanem főként abból a szempontból előnyös, hogy elhengerítette a függetlenségi párt útjából azokat az akadályokat, amelyek elzárták előtte elvei megvalósíthatásának, az önnálló gazdasági berendezkedésnek lehetőségét. Dehát hiszen ők nem is akarnak igazi gyakorlati függetlenségi politikát. Nekik hiába magyarázzák, hogy éppen a legjobb után van a kormány a 48-as hagyományok megvalósítása felé, hiába bizonyítják napinál világosabban. ők megingathatlanok, mert ők ellenzékesdit akarnak játszani, ha játékukba belevérzik is az ország, még akkor is, ha a nemzet legmérgesebb ellenségei a játszótársaik. Az olcsó népszerűség hajszolásában végképen elfeledkeznek arról a régi közmondásról: Madarat tolláról, embert barátjáról. A politikust meg a szövetségeseiről. Olyanok ők, mint az a vásott gyerek, akinek egyszer, hogy sirása ruházzék, mindent kínált a szüléje, amit szeme szája ki- vánhatott, de semmi sem kellett neki. Miikor aztán megkérdezték, hogy miért bőg, mit akar hát voltaképen, akkor kizokogta ! „Bőgni akarok!" . . . Ők is bőgni akarnak!ban, hihetetlenül friss színekben . . . Természetesen így szóltam magamban: „Ezúttal ugyancsak jól jártam. Ennek az aszszonynak sejtelme sincs arról, hogy milyen kincs van a birtokában”. És rögtön ajánlatot tettem neki: „Mennyiért adná ide ezt a semmiséget? Nem vagyok gazdag, de hogy segítsek magán s hogy valami kis emléket hagyjak itt a látogatásom után, felajánlok érte 25 frankot...* Azt hittem, hogy a nyakamba fog borulni. Gondoljátok csak meg! Huszonöt frank ennek az asszonynak, aki nem tudta honnan szerezzen egy falat kenyeret ! Öt szép tallért tettem eléje és menekültem, hogy ne halljam a hálálkodását. Végre is csak a kötelességemet teljesítettem... — És mennyiért adta el a „Kleopatra lakomáját* Sierroz úr? — kérdezte büszkén az anyós. — Nyolcezer frankért. Találtam egy vevőt, aki különösen vágyakozott rá... De hallgassátok csak, milyen szerencsésen alakult tovább a dolog! Mikor besepertem a nyolcezer frankot, mondja a feleségem : „Nézd csak August, nem volna-e helyén ha még húsz frankot küldenél annak a jó asszonynak?* És hitemre, elküldtem a húsz frankot is ! . . . Az elismerés dünnyögése hallatszott, amelybe az ámulat is belevegyült. — Igazán ? ... No ez szép, igazán szép! — Még nincs vége! — mondotta az após. — úgy látszik a jó asszonyt talpra állította a negyvenöt frankom. A pénzem szerencsét hozott neki. Itt hagyhatta Párist magam sem tudom hogyan s most, nem tudom hol, egy kis házacskája van a vidéken ... — És — csicseregte Germaine és behálózó pillantással nézett Michelre — öt frankért főzeléket, gyümölcsöt, virágot, néha egy pár nyulacskát, vagy kacsácskát küld nekünk időnként ... A papának igazán bőségesen megtérül az a régi kiadása! Michel nagyon hamarosan ajánlotta magát. És Sierrozéknál soha többé nem látták. NAPIHIREK. Pécs, 1907. november 80. Személyi hírek. Gróf Benyovszky Móric Baranyavármegye főispánja vasárnap folyamán több napi vadászatra Pozsony megyébe utazik. — Novotni Ferenc állatorvos hosszabb időre hivatalos minőségben Tolna vármegyébe küldetett. Az állatorvost távolléte alatt Pajor Leó állatorvos helyesíti. Polgármester nevenapja. Ma van Andor nap és ez alkalommal a város tisztikara, minthogy személyesen nem tiszteleghetett Nendtvich Andor polgármesternél. A személyes üdvözlet helyett a tisztikar üdvözlő iratot küldött a polgármesternek. Itt említjük, hogy a polgármester állapota annyira javult, hogy majdnem az egész napot ágyon kívül tölti. • Kaposvár és a honvédség. Kaposvár városában nagy az ijedelem. Jekelfalussy honvédelmi miniszternek ugyanis az a szándéka, hogy Kaposvárról elviszi a honvédséget. A város kapkod fáhöz-fához, hogy a katonaság elvitelét megakadályozza, azonban ez alig fog sikerülni, mert a miniszter állítása szerint Kaposvár környéke harcászati szempontból nem megfelelő. A tegnap tartott közgyűlésen elhatározták, hogy a honvédség részére új kaszárnyát építenek egyben feliratilag kérik meg a honvédelmi minisztert, hogy hagyja meg a honvédséget Kaposvárott. A honvédség elviteléért, abban a reményben ringatják magukat a jó kaposváriak, hogy megkapják az üzletvezetőséget, melyre nagyon fáj a foguk. A reményüket Kossuth Ferencre