Pécsi Közlöny, 1908. január (16. évfolyam, 3-25. szám)
1908-01-04 / 3. szám
s a nemzeti ambíció, őket a pillanatnyi jólét, egyéni haszon s érdek politikája vezérli s ebben találják ők boldogulásukat, nem pedig hazafias erény s a hazaszeretet legszentebb érzésében. Céljuk tehát igen közelfekvő, hogy függetlenségi politikánk ne győzedelmeskedjen, mert akkor a nemzet szabad, gazdag s boldog lesz, ami pedig érdekük ellen van, mivel ők minket csak gyarmatnak szeretnének látni, hogy annál inkább kizsákmányolhassanak s önző céljaikat annál inkább megvalósítani képesek legyenek. A függetlenségi politikánk megbuktatására szövetkeztek összes ellenségeink s elsősorban az osztrák, ahonnan az izgatás maszlaga kikerül. Ez pedig intő példa arra nézve, hogy azon nemes, szent törekvéseinkben annál szilárdabban kitartsunk s igyekezzünk okos, bölcs politikával ezen nagy eszme szolgálatában harcolva, függetlenségünket diadallal kivívni. NAPIÉIREK. Pécs, 1908, január 3. Öt darab selyemblúz kalandja. Amikor egyik sem tetszik. Az áruló fotográfia. ■ " Per a selyemblúzok miatt — Saját tudósítónktól. — Valljuk meg őszintén : a selyemblúz olyan dolog, amelyért vallás, kor és nemkülömbség nélkül valamennyien lelkesedünk. A nők lelkesednek érte, mert magukra vehetik, a férfiak lelkesednek, mert vénuszi formákat sejtenek alatta. Egy jól sikerült selyemblúznál csupán egy csipkés selyemzsúpon fönségesebb. Sajnos azonban, oly ritkán van alkalmunk ilyen holmit a kirakaton kívül látni, hogy minden lelkesedésünk egyedül a selyemblúzra és az alatta dobogó tüzes női szívekre koncentrálódik. Képzelhető tehát, hogy amikor egyszerre öt darab selyemblúzról van szó, akkor minden jól nevelt olvasó lázas érdeklődéssel fordul e sorok felé, amelyek egy rideg pohári por pikáns előzményeiről számolnak be. A napokban ugyanis egy igen csinos úri asszony állított be az egyik divatáru üzletbe. Amint az szokás ily esetekben, az egyik segéd rögtön kezelés alá vette őnagyságát, aki bájos mosollyal szólt: — Valami jobbfajta selyemblúzt szeretnék ! Öt perc múlva a selyemblúzok Araráthegye emelkedett őnagysága előtt. A segéd huszonötször mászott föl a létrán, hogy a legmagasabb polcról leszedje a selyemblúzok királyait. Huszonötször fölmászott, huszonötször lemászott, állítólag egyszer le is esett, de őnagysága még mindig nem vett megelégedve. Az egyik blúznak a szabása nem tetszett, a másik a színek nem voltak eléggé diszkrétek, a harmincadiknál a kidolgozás finomsága hagyott némi kívánni valót maga után. Őnagysága megtekintette a fél raktárt, leszólta azokat a blúzokat, amelyeket csak főblúzoknak, indokolt lelkesedés. És még mindig nem tudott választani. Végre, hosszas tétovázás után elhatározta őnagysága, hogy őt főbluzt a lakására küldet,'rfölpyólá'is »zóba, után határozni fog, hogy melyik illik legjobban a balszeméhez. A kereskedő becsomagolta az öt blúzt, megsúgta, hogy egynek-egynek ötven korona az ára és aztán fölküldte őket az ő nagysága lakására. Eltelt egy, két, sőt négy nap is, de a blúzok nem érkeztek vissza. Végre az ötödik napon megjelent az üzletben az őnagysága szobalánya, visszahozta az öt blúzt és következő kijelentést tette : — Az üzeni a nagysága, hogy csak akkor tart meg egyet a blúzokból, ha harminc koronáért tetszik adni! A kereskedő dühösen elkergette a szobaleányt és bosszankodva elrakatta a lehetetlen árért kért blúzokat. A türelmetlenebb nyájas olvasók azt kérdik ezek után, hogy hol van a pör ? Tehát a pör ott kezdődik, hogy a kereskedő a minap a Fő utcában sétálgatott. Séta közben megásott az egyik fényképész kirakata előtt és szórakozottan nézegetni kezdte a fényképeket. Az egyik képről egy csinos fiatal asszony mosolygott le reá, őnagysága volt. A kereskedő alaposan megszemlélte a képet és ezek után megindította a port ötven korona és járulékai iránt őnagysága ellen.* A gyöngébbek kedvéért kell megjegyeznünk, hogy a föntemlített fotográfián őnagysága a kiválasztás céljából rendelt és utólag visszaküldött blúzok egyikét viselte. A blúzokra nem is volt szüksége, csak le akarta magát az egyikben fotografáltatni... 56 kilométer hosszú*), délről éjszakra irányuló Niagara-folyó, mely egyúttal a föld két legnagyobb népe között határfolyó. Jobbkézről esik Canada, balközt van az Uniónak New York állama, a vízesés, tudjuk, a víz felszínének a rögtöni megszakadása által támad. Itt is úgy van. Előbb, másfél kilométernyire az esés előtt sellőban ugrál a víz, mely két kilométerre még azelőtt, hajóknak csendes kikötővel szolgált és szigeteket ölelt körül békésen, ágakra válik szét és ismét egyesül. De amikor nyugatról hirtelen éjszakra fordul s elvesztvén a talajt maga alatt, alkotja a legszebb vízesést, habok játékát. A fal veszi észre legelőször. Minisét az a legszebb részlet érdekel, mely a szemünk előtt van. Igazán nem tudjuk, az esés melyik részét nézzük meg előbb. Itt egy igen szép park állítja meg .) Ebből 34 kilométer az esés fölött, 22 km a z esés alatt van, lépteinket, kínál kényelmes padjaival pihe-i nőt onnét zugás, dörej hallatszik, itt a rohanó folyó fölött magasban, egy íves híd köti le figyelmünket, annak a közepére szeretnénk mihamarabb állni, ég és föld között lebegni. Ha ezt a változást Hennequin Lajos atya, ferencrendi szerzetes látná, az az első fehér ember, aki öntötte csapásokon a meredek partokat nagy fáradsággal, véresre tört lábakkal megmászva, százmérföldes őserdőben, vadonban 1679-ben felhér embereknek fedezte fel a Niagara vízesést, bizonyára összecsapná kezét, hogy a természeti akadályok legyőzése után, sodronykötélhídon, másikon a Szent Lőrincfolyó fölött milyen könnyűséggel lehet most átmenni egyik partról a másikra, amig neki sok időbe került az s félni is kellett, nehogy a víz elnyelje. Nem tudom, milyen irányt vegyek. Zavaromból egy villamos kocsi ment ki, kapóra jött. Tele volt már a de kiváncsi arcú emberekkel, asszonyokkal, ifjakkal és öregekkel egyaránt. Mind, valahány, megnézni indult a vízcsodát. Életrevaló jó gondolat volt az, a vízesés egész környékét beépíteni vasúttal úgy, hogy a síneket elhelyezték lent és fent, legyen a víz partjáról áttekintés, tájékozás minden irányból és oldalról. És megcsinálták a Riverway-t, derekasan alkották meg. Nagy erőfeszítéssel nyitottak szudák között utat, de megcsinálták, a hidakat is felépítették, hogy könnyű szerrel lehessen mind a két oldalra jutni, a táj nagyszerűségéről, a Niagara szépségváltozatairól ezernyi benyomást szerezni. (Folyt. köv.) PÉCSI KÖZLÖNY 1900. január 4. A korcsolyázás. Két nap óta alaposan megváltozott az időjárás. A hideg tél beköszöntött és ezzel megkezdődött a fiatalság legkedvesebb téli mulatsága, a korcsolyázás. Ma már lehetett látni fiatal leányokat és fiukat, mint korcsolyával a kezükben, mentek kifelé a szabadba, hol már vastag a jég a megbirja a vígan sikló embereket. Valamikor nem is olyan régen, víg élet volt lunt a már gépműhelye mellett levő korcsolyapályán. E pálya a korcsolyaegylet tulajdona volt, mely már, úgy látszik, végelgyengülésben kimúlt. Pedig kár volt ezt az egyesületet elmúlni elégedni. Az egyesület pavillonja, terepete van még, de maga az egyesület nem mozog ! Hogy mi ennek az oka, azt nem tudni. Nem a sport iránti indolencia, mert a sportnak más ágait eléggé művelik fialunk. Ha már maga az egyesület nem tesz semmit, hogy a korcsolyapályát berendezze, /