Pécsi Közlöny, 1908. június (16. évfolyam, 127-147. szám)
1908-06-03 / 127. szám
2 o pott, különösen Berger Ignác, a Kanadai Újság kiadója „keservesen“ emlékszik meg róla. A másik: Nessi Pál dr. nem alakított bankot, nem szerkesztett újságot s igy az amerikai közvéleményt sem dirigálja, hanem egy hatodik Avenuebeli hotelben a tányért mosogat, így kezdi minden törekvő magyar, aki az ó hazában letört és Amerikában új életet akar kezdeni. Udvary Ferenc, volt „képviselő“ Nessi Pál példáját követi, mert hogy bűnökkel terhelten kijött Amerikába, nem mutatkozott a magyar negyedben, de elment egy West-oldali mosodába és ott fényesre vasalja a fehérre mosott ingeket. Ezzel aztán bankspekulációit akarja helyrepótolni. Nem lehetetlen, hogy tíz évi ernyedetlen szorgalmas munka után Udvary uramnak, most már „mister“ Udvarynak ez sikerülni is fog. Vanderbilt, Gould és sok milliomos ilyen alanti munkával kezdték meg pályafutásukat. A hírhedt alakok között legrosszabb sorsban él Amerikában Lazarovics, ki az anyaországban sem tudta az ellumpolt aranyakat megszerezni, mert most Illés bandájában működik. De nem primási, hanem bőgőhordó minőségben. Szegény a napvilágot kerüli, mert csak éjjeli órákban látható a Monopol-kávéházban és akkor is a cigányok háta mögé húzódik. Még Amerikában sem minden letört nagyságnak sikerül a Marconi dúsgazdag menyaszszonyát elcsípni. Egy kicsi doktor Jurisról, ki a svihákságokban nagyon szép volt Magyarországon, kell még egy nótát zengenem. Antal Jenő dr. hírneves családi nevét hírhedtté tette, mikor sok váltó alá olyan neveket irt, melyek jók voltak ugyan, de ezt az aláírók tudta nélkül cselekedte. Most Tresztonban (New Yersey) él, hol szép és ügyes felesége (?) segítségével a Magyar Köztársaságot szerkeszti. Ez nem annyira lap, mint hirdetési papír, de a „hasznos“ célnak jól megfelel. Antal Jenő dr.-nál Tresztonban él még egy igazán hírhedt egyéniség. Ez nem más, mint Mocsáry Ignác, a körmendi leányiskola nagyon is szeretetreméltó tanárja. Mocsáry neve utóbb is megjárta a magyar sajtót. Azt regélték róla, hogy napszámosmunkát végez. Ez nem való. Mocsáry Ignác kiadóhivatali főnök a Magyar Köztársaságnál és főnöke olyan szépen fizeti, hogy feleségével (mert Amerikában megfeleségesedett) egészen rendesen él. Hogy ezek dacára visszavágyik, azt nem lehet tőle rossz néven venni, hiszen a körmendi napok emléke bizonyára nem hagyja nyugodni. A pécsi egyesületek keletkezése. Elhatároztam, hogy azokat az egyesületeket, amelyek most városunkban működnek s amelyeknek keletkezését bizonyos homály takarja vagy az eredeti jegyzőkönyvek elveszése miatt, sorra veszem, s amennyire szavahihető tanuk értesítése útján lehetséges, keletkezésüknek történetét írom — talán hasznát veszi soraimnak az, aki valamikor városunk társadalmi életének történetét akarja megírni és az egyesületek leveles ládájában hiába kutat megsárgult jegyzőkönyvek, pontos adatok után. Ám hosszas bevezetéssel nem kívánom fárasztani kedves olvasóimat, hanem mindjárt a dolog közepébe ugrom és elkezdem krónikámat a Pécsi Jótékony nőegylet keletkezési okmányával. A Pécsi Jótékony Nőegylet. Ma, amikor a Pécsi Jótékony Nőegylet a város közönségére nehezedő charitatív kötelezettségének egy óriási részét elvállalja, akkor amikor a legszigorúbb téli időben a város szegényei közül több mint hatszázat lát el naponta meleg étellel, akkor amikor a segélyre szorultak százait részesíti állandó segélyben, lakásban stb. — szinte lehetetlen csak elgondolni is azt az időt — amikor városunk ilyen jótékony testület nélkül szűkölködött. Hát akkor nem volt nyomor? Vagy tán a nyomor nem volt olyan kiáltó, mint ma ? Vagy az emberek voltak annyira vakok, hogy a társadalom sebeit nem látták, vagy süketek, hogy az éhezők, a nyomorgók kiáltásait, jajait nem halották? A jó Isten tudja! De tény, hogy harminckilenc éve még ily irányú jótékonycélú testületünk még nem volt, hogy azonban megalakult, annak közvetett oka a Pécsi Dalárda volt, amelynek keletkezési okmányát csak azért nem írom meg, mert azt Haksch Lajos barátom a Dalárda negyven éves történetében már megírta. Nem tudom, hogy megemlékezik-e ez a Dalárda története azokról a nagyon is megokolt drákói alapszabályokról, amelyek szerint a Dalárda keletkezésének idején, s ha valaki nem járt pontosan az órákra, egy bizonyos számú próba igazolatlan elmulasztása után olybá tekintetett, mintha a dalárdából kilépett volna — ha nem emlékezik meg róla, ezt a mulasztást, mivel hozzá tartozik cikkemhez — e helyütt én pótlom. A dalárda néhány évi fennálása után ily módon váltak ki a Dalárda kötelékéből Dusz István, Platz vasúti üzletvezetőségi pénztáros, Feszti vasúti üzletvezetőségi hivatalnok (ki azonban utóbb visszalépett a Dalárda kötelékébe) Kaufmann Imre (Kenedi édes atyja) Kaufmann József aranyozó, Klement cég festő, Fridrich kárpitos, Barna százados, Merk szabó és Dömei Nándor szoba festő. Ezek s még néhányan aztán megalakították a Dalárda paródiája kép a „Vad dalárdát“ ezzel a címmel, és a tréfás, mókás, szatirikus dalokat kultiválták a vendéglői összejöveteleiken és a Vad dalárda működése — éppen mert nyakló nélkül, alapszabályok nélkül és fegyelem nélkül ment — oly szoros, oly praeciz volt, hogy ez a néhány ember PÉCSI KÖZLÖNY A cigánykérdés. (gy.) Közel egy éve lesz, hogy a cigánykérdés napirendre került, s azóta ha szünetelni látszik is itt-ott, folytonosan foglalkoztatja a hatóságokat, bíróságokat és a társadalom leszélesebb rétegeit. S ha valamikor aktuális e kérdés, akkor az most, amidőn a dánosiakra kimondották az ítéletet . . . A napilapokban állandó rovat tartja ébren a kérdést, képes folyóiratok Írásban és képekben mutatják be a cigány világ hirdetőbb alakjait, a minisztériumban pedig egy volt alispánnal az élén, cigányügyi osztály szerveztetek. És a cigányügy ott van ma is, ahol volt a dánosi rablógyilkosság előtt és tíz év múlva is ott lesz ahol ma van. Ez nem cigánykérdés, hanem szociális kérdés, így kezelve és tárgyalva, amint az eddig történt, a kérdést megoldani nem lehet. Hogy a cigányok lopnak és rabolnak ez igaz, de vagyonbiztonság dolgában nagyon jól állanának, ha ő kiválik mások, a kereset forrás ezen ágát, a legnagyobb szakértelemmel nem kezelnék s a virágzás és a tökély legmagasabb fokára nem emelték volna. Pl. az ország összes kóbor cigányai, tiz év alatt sem lopkodnak össze annyit, mint amenynyit Kardosék bankja rövid három év alatt, a társadalom minden rendű és rangú polgáraitól kicsalt. Hogy gyilkosok is vannak köztük, ez is igaz, de hát milyen rendű, rangú, vallású, fajtájú emberek között nincsenek ? Tessék betekinteni bármely napilapba, majd minden szám szenzációsnál szenzációsabb gyilkosságokról hoz rövidebb hosszabb tudósítást s ezek legtöbbjében a cigányok oly ártatlanok mint a ma született bárány. Az Isten kiadta az ötödik és hetedik parancsolatot régen a mi kóbor cigányaink szereplése előtt és ezen két parancsolat tilalmára szükség lesz azután is, amidőn az utolsó cigány is eltűnik a föld színéről. Ebben a tekintetben nem szabad különbséget tennünk cigány és nem cigány között, hanem csak becsületes ember és gazember között, akárki isa-fija legyen az. Nem cigány kérdés ez, hanem szociális, gazdasági és közművelődési kérdés. Nem is lehet azt úgy megoldani, amint azt az alföldön egy szolgabíró megpróbálta, hogy a cigányszülők gyermekeit erőszakkal elszedette, s valami árvaházban elhelyezte. Hiszen tilos a madárfészek szedés is, hát a cigányok gyermekei még ilyen oltalomban sem részesüljenek ? Szerencse, hogy a belügyminiszter táviratilag leintette ezt a fészekrablást, mielőtt még a külföld tudomást vett volna róla. Mások a kényszertelepítést ajánlják, hogy minden cigányt azon község határa- 1908. június 3.