Pécsi Közlöny, 1908. június (16. évfolyam, 127-147. szám)

1908-06-03 / 127. szám

2­ o­­ pott, különösen Berger Ignác, a Kanadai Újság kiadója „keservesen“ emlékszik meg róla. A másik: Nessi Pál dr. nem alakí­tott bankot, nem szerkesztett újságot s igy az amerikai közvéleményt sem dirigálja, hanem egy hatodik Avenuebeli hotelben a tányért mosogat, így kezdi minden törekvő magyar, aki az ó hazában letört és Amerikában új életet akar kezdeni. U­d­v­a­r­y Ferenc, volt „képviselő“ Nessi Pál példáját követi, mert hogy bű­nökkel terhelten kijött Amerikába, nem mutatkozott a magyar negyedben, de el­ment egy West-oldali mosodába és ott fényesre vasalja a fehérre mosott ingeket. Ezzel aztán bankspekulációit akarja helyre­pótolni. Nem lehetetlen, hogy tíz évi er­­nyedetlen szorgalmas munka után Udvary uramnak, most már „mister“ Udvarynak ez sikerülni is fog. Vanderbilt, Gould és sok milliomos ilyen alanti munkával kezd­ték meg pályafutásukat. A hírhedt alakok között legrosszabb sorsban él Amerikában Lazarovics, ki az anyaországban sem tudta az el­­lumpolt aranyakat megszerezni, mert most Illés bandájában működik. De nem primási, hanem bőgőhordó minőségben. Szegény a napvilágot kerüli, mert csak éjjeli órákban látható a Monopol-kávéházban és akkor is a cigányok háta mögé húzódik. Még Amerikában sem minden letört nagyság­nak sikerül a Marconi dúsgazdag menyasz­­szonyát elcsípni. Egy kicsi doktor Jurisról, ki a svihákságokban nagyon szép volt Magyarországon, kell még egy nótát zen­genem. Antal Jenő dr. hírneves családi nevét hírhedtté tette, mikor sok váltó alá olyan neveket irt, melyek jók voltak ugyan, de ezt­­ az aláírók tudta nélkül cselekedte. Most Tresztonban (New Yersey) él, hol szép és ügyes felesége (?) segítsé­gével a Magyar Köztársaságot szerkeszti. Ez nem annyira lap, mint hirdetési papír, de a „hasznos“ célnak jól megfelel. Antal Jenő dr.-nál Tresztonban él még egy igazán hírhedt egyéniség. Ez nem más, mint M­o­c­s­á­r­y Ignác, a kör­mendi leányiskola nagyon is szeretetre­méltó tanárja. Mocsáry neve utóbb is megjárta a magyar sajtót. Azt regélték róla, hogy napszámosmunkát végez. Ez nem való. Mocsáry Ignác kiadóhivatali főnök a Magyar Köztársaságnál és főnöke olyan szépen fizeti, hogy feleségével (mert Amerikában megfeleségesedett) egészen rendesen él. Hogy ezek dacára vissza­vágyik, azt nem lehet tőle rossz néven venni, hiszen a körmendi napok emléke bizonyára nem hagyja nyugodni. A pécsi egyesületek kelet­kezése. Elhatároztam, hogy azokat az egyesü­leteket, amelyek most városunkban mű­ködnek s amelyeknek keletkezését bizo­nyos homály takarja vagy az eredeti jegy­zőkönyvek elveszése miatt, sorra veszem, s amennyire szavahihető tanuk értesítése útján lehetséges, keletkezésüknek történe­tét írom — talán hasznát veszi soraimnak az, aki valamikor városunk társadalmi éle­tének történetét akarja megírni és az egye­sületek leveles ládájában hiába kutat meg­sárgult jegyzőkönyvek, pontos adatok után. Ám hosszas bevezetéssel nem kívá­nom fárasztani kedves olvasóimat, hanem mindjárt a dolog közepébe ugrom és el­kezdem krónikámat a Pécsi Jótékony nő­egylet keletkezési okmányával. A Pécsi Jótékony Nőegylet. Ma, amikor a Pécsi Jótékony Nőegy­let a város közönségére nehezedő chari­­tatív kötelezettségének egy óriási részét elvállalja, akkor amikor a legszigorúbb téli időben a város szegényei közül több mint hatszázat lát el naponta meleg étellel, akkor amikor a segélyre szorultak százait részesíti állandó segélyben, lakásban stb. — szinte lehetetlen csak elgondolni is azt az időt — amikor városunk ilyen jótékony testület nélkül szűkölködött. Hát akkor nem volt nyomor? Vagy tán a nyomor nem volt olyan kiáltó, mint ma ? Vagy az emberek voltak annyira vakok, hogy a társadalom sebeit nem lát­ták, vagy süketek, hogy az éhezők, a nyomorgók kiáltásait, jajait nem halották? A jó Isten tudja! De tény, hogy har­minckilenc éve még ily irányú jótékony­­célú testületünk még nem volt, hogy azon­ban megalakult, annak közvetett oka a Pécsi Dalárda volt, amelynek keletkezési okmányát csak azért nem írom meg, mert azt Haksch Lajos barátom a Dalárda negy­ven éves történetében már megírta. Nem tudom, hogy megemlékezik-e ez a Dalárda története azokról a nagyon is megokolt drákói alapszabályokról, amelyek szerint a Dalárda keletkezésének idején, s ha valaki nem járt pontosan az órákra, egy bizonyos számú próba igazolatlan el­mulasztása után olybá tekintetett, mintha a dalárdából kilépett volna — ha nem emlékezik meg róla, ezt a mulasztást, mi­vel hozzá tartozik cikkemhez — e helyütt én pótlom. A dalárda néhány évi fennálása után ily módon váltak ki a Dalárda köteléké­ből Dusz István, Platz vasúti üzletvezető­ségi pénztáros, Feszti vasúti üzletvezető­ségi hivatalnok (ki azonban utóbb vissza­lépett a Dalárda kötelékébe) Kaufmann Imre (Kenedi édes atyja) Kaufmann József aranyozó, Klement cég festő, Fridrich kár­pitos, Barna százados, Merk szabó és Dö­mei Nándor szoba festő. Ezek s még néhányan aztán meg­alakították a Dalárda paródiája kép a „Vad dalárdát“ ezzel a címmel, és a tré­fás, mókás, szatirikus dalokat kultiválták a vendéglői összejöveteleiken és a V­a­d dalárda működése — éppen mert nyakló nélkül, alapszabályok nélkül és fegyelem nélkül ment — oly szoros, oly praeciz volt, hogy ez a néhány ember PÉCSI KÖZLÖNY A cigánykérdés. (­gy.) Közel egy éve lesz, hogy a cigánykérdés napirendre került, s azóta ha szünetelni látszik is itt-ott, folytonosan foglalkoztatja a hatósá­gokat, bíróságokat és a társadalom leszélesebb rétegeit. S ha valamikor aktuális e kérdés, akkor az most, amidőn a dánosiakra kimondották az ítéletet . . . A napilapokban állandó rovat tartja ébren a kérdést, képes folyó­iratok Írásban és képekben mutatják be a cigány világ hirdetőbb alakjait, a minisztériumban pedig egy volt alispánnal az élén, cigányügyi osz­tály szerveztetek. És a cigányügy ott van ma is, ahol volt a dánosi rablógyilkosság előtt és tíz év múlva is ott lesz a­hol ma van. Ez nem cigánykérdés, hanem szociális kérdés, így kezelve és tár­gyalva, a­mint az eddig történt, a kérdést megoldani nem lehet. Hogy a cigányok lopnak és ra­bolnak ez igaz, de vagyonbiztonság dolgában nagyon jól állanának, ha ő kiválik mások, a kereset forrás ezen ágát, a legnagyobb szakértelemmel nem kezelnék s a virágzás és a tö­kély legmagasabb fokára nem emel­ték volna. Pl. az ország összes kó­bor cigányai, tiz év alatt sem lop­kodnak össze annyit, mint ameny­­nyit Kardosék bankja rövid három év alatt, a társadalom minden rendű és rangú polgáraitól kicsalt. Hogy gyilkosok is vannak köztük, ez is igaz, de hát milyen rendű, rangú, vallású, fajtájú emberek között nin­csenek ? Tessék betekinteni bármely napilapba, majd minden szám szen­zációsnál szenzációsabb gyilkosságok­ról hoz rövidebb hosszabb tudósítást s ezek legtöbbjében a cigányok oly ártatlanok mint a ma született bá­rány. Az Isten kiadta az ötödik és hetedik parancsolatot régen a mi kóbor cigányaink szereplése előtt és ezen két parancsolat tilalmára szükség lesz azután is, amidőn az utolsó­ cigány is eltűnik a föld színéről. Ebben a tekintetben nem sza­bad különbséget tennünk cigány és nem cigány között, hanem csak be­csületes ember és gazember között, akárki isa-fija legyen az. Nem cigány kérdés ez, hanem szociális, gazdasági és közművelődési kérdés. Nem is lehet azt úgy megol­dani, a­mint azt az alföldön egy szolgabíró megpróbálta, hogy a ci­gányszülők gyermekeit erőszakkal elszedette, s valami árvaházban el­helyezte. Hiszen tilos a madárfészek szedés is, hát a cigányok gyermekei még ilyen oltalomban sem részesül­jenek ? Szerencse, hogy a belügy­miniszter táviratilag leintette ezt a fészekrablást, mielőtt még a külföld tudomást vett volna róla. Mások a kényszertelepítést ajánlják, hogy minden cigányt azon község határa- 1908. június 3.

Next