Pécsi Közlöny, 1909. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1909-01-01 / 1. szám

1909. január 1. duktiv. Bele kell fektetni házba, gyárba, iskolába és akkor a diszonancia alább hagy. A jajgatás, a sírás elcsitul, az össze­szorult öklök engednek merevségükből, az arcokról elrepül a bánat, a bú.“ A nemzeti érzést kell ápolni, az is tendencia egyik-másik huber előtt, ne tö­rődjünk velük. Akiben a nemzeti érzés tüze ég, az nem fél a küzdelemtől, a ha­láltól, az hős — a hősöké a jövő. A hő­söké az ország. Mert az új év hajnalhasa­dásakor ezek után vágyakozom. Érzem nem jól volt úgy, ahogy eddig volt. Kell valaminek történni országszerte, széles e hazában. Az óhajok és sóhajok földjén, Magyarországon, ki kell bontakozni, talán még ebben az évben a gazdasági javak harmonikusabb eloszlását követelő és az intellektuális képzést helyes mederbe irány­ító, nemzet­fentartás tennének. Mondjuk rá — úgy legyen. Veri­tás. A színügyi nagybizottság ülése. A szinügyi nagybizottság f. hó -án d. u. 5 órakor tartott ülést polgár­­mester elnöklete alatt, melyen részt vettek az elnöklő polgármesteren kívül, Mut­­schenbacher Viktor dr., Egry Béla dr., Kiss József, Daempf Imre, Hamerli Imre, Lauber Rezső dr., Kaufer Jenő dr., Len­kei Lajos, Oberhammer Antal, Makay István, Tichy Ferenc, Nagy László, a szín­­igazgató és titkárja. Az ülés tárgya volt Kövessy Albert színigazgatónak kérvénye, melyben a régi szerződés alapján az utolsó szerződéses évre is kéri a 4000 kor. subventio meg­adását. Az ülésen felolvastatott a színigaz­gató kellően indokolt kérvénye, s a pénz­ügyi albizottság véleménye, melyet Egry Béla dr. felszólalása után kiegészített in­doklással a nagybizottság is magáévá tett, Hamerli Imre és Lenkei Lajos felszóla­lásai után egyhangúlag hozott határozat­tal javasolja a közgyűlésnek a 3-ik évre is a subventio megadását. A város törv. hat. bizottsága ez ügy­ben már állást foglalt az elmúlt 2 eszten­dei subventio tekintetében s azt a szín­igazgatónak meg is adta, miután az neki a szerződés aláírásakor kilátásba helyez­tetett — de kimondotta azonban azt is, hogy az újonan kötendő szerződésben , illetve a 3 év lejárta után a jövőben szub­­ventiót nem ad. Így tehát Kövessy Albert az idei év­ben előreláthatólag meg fogja még kapni a 4000 K. szubventiót, a jövőben azon­ban nem, miután a közgyűlés ilyen irány­ban állást foglalt. Kövessy meg is érdemli, hogy ez utolsó szerződéses évben megkapja a 4000 K. szubventiót, mert olyan előadásokat produkál, melyeket vidéki színházakban alig lehet látni, összevágó, s szépen kiál­lított előadásai bizony nagyobb pártolást érdemelnének, s reményünk van arra, hogy Pécs szab. kir. város közönsége méltányolni fogja a színigazgató és társu­latának buzgalmát s jobban fogja láto­gatni a színházat. A repertorr ellen sem erkölcsi sem más tekintetben kifogás nem lehet, — s a magyar színészet jövője s a városunk tekintélye megkívánja azt hogy a színé­szetet a közönség jobban támogassa, mint tette azt eddig. Míg nem volt meg az új színház, addig az volt a kifogás, hogy a régi tűzveszélyes színház nem felel meg a közbiztonság és modern igényeknek, azért tartózkodik a közönség a színházba járástól. Most, hogy egy fél millióba került új színházunk van, épp azokat nem látjuk ott , akik legjobban sürgették az új színház építését, s a­kiknek igazán nem lehet kifogása sem a társulat ellen — sem az előadások ellen, a­mely a fővárosi igényeket is minden tekintetben kielégít­heti. Hisszük és reméljük, hogy az a gaz­dag műsor, melyet az igazgató az új sai­­sonban bemutatni fog, megtöri a közön­ség érthetetlen közönyét s el fog járni a színházba. Az igazgató is bízik ebben, azért nem is fogadta el a bizottság részéről fel­vetett ama indítványt, hogy a biz. tagok gyűjtsenek bérletet; — erre az idő is rövid, mert az új saison január 1-én kez­dődik, de még a magyar színészet nívó­ját se emelné az, ha nem a társulat igye­kezete és törekvése vonzaná a közönséget a színházba. A bizottság Lauber Rezső dr. fel­szólalására gondoskodni fog arról is, hogy a színházból kijövő közönség a ruhatáraknál ne legyen a meghűlés veszé­lyének kitéve s megkeresi a városi tanácsot, hogy a ruhatárak elé két önmagától zá­ródó ajtót készíttessen, igy eleje lesz véve a meghűlésnek s orvosolva lesz ez a pa­nasz is, mely részben szintén hozzájárult ahhoz, hogy a közönség idegenkedett a színházba járástól. A kis bizottság kiegészítése válván szükségessé abba dr. Egry Béla és Hamerli Imre választottak be. Ezzel az ülés véget ért. tudtak és ott végighallgatván a nótákat, megegyeztek abban, hogy Kovács Gábor muzsikája a csöndes éjszakában igazán gyönyörűségbe ringatja a lelket. Kodolányi Tóni akkoriban baka-ön­kéntes volt, és az ő kedvéért egy alka­lommal Julcsa kisasszonynak kellett adni éjjeli zenét. Szép egyetértésben meg is érkez­tünk a „helyszínére“, valahova a Hencz­­ház környékére. Ott azonban váratlan akadályra bukkantunk. Tudniillik Julcsa kisasszonyék bent laktak az udvarban. Már most ha a kapu előtt húzza a cigány, hát sohse tudja meg az a szép lány, hogy neki szólott a mu­zsika. Nem lehet máskép a dolgot nyélbe ütni, mint át kellett segíteni minden ci­gányt a deszka kapun, és utánuk átszá­­litani a hegedű szerszámokat is. Rendben lett volna az ügy. Csahogy Kodolányi annyira belejött a kapumászás­ba, hogy maga is át­ment rajta, és az ud­varban dirigált a cigányoknak: — Te, Sándor, ide állj! Te meg Zsiga oda húzódjál! Mikor ezt meghallotta Horvát Gyula hát ő is fölhágott az ajtókilincsre, és dió­verő póznáit keresztülvetette a kapun. De már erre a többi sem maradha­tott hátra. Pulai Károly minden gondolkodás nélkül bemászott. Persze akkor másféle legény volt, mint mostan, mikor idő előtt sürgősen nyugdíjazták zordon természete miatt. Buzádi Bódinak meg éppen szakmá­jához tartozott az ilyen dolog. Hogyne ment volna be? Őt követte Horvát Gyuri, meg a többiek, kiknek nevét nem szabad fölem­líteni, mert családapák, és tisztes komoly­sággal kell fiaik előtt példa gyan­ánt állani. Hát bizony akkor még én is szamárság­nak tartottam, hogy magam maradjak az utcán. Bementem. Az udvarban remekelt Kovács Gábor Az érzékeny nótákra majdnem sírva fakad­­tunk boldogságunkban. A dolog „gyöngyül“ ment egészen addig, míg Gábor bele nem kezdett az „Isteni nótá“-ba. Erre már Pulainak­­ kellett magát rikkantani. — Ihaj! Onnan a mélységből húzd ezt a nótát Gábor testvér ! A prímás belevágott a mély hangba és úgy húzta a fölséges csárdást „onnan a mélységből“, hogy Pulainak okvetlenül táncolni kellett rá. Mire észrevettük magunkat, már mindannyian táncoltunk. Mégpedig olyan tűzzel, hogy a magyar poéták legkedve­sebbje, Gvadányi József rólunk is írha­tott volna : „Mint kinek a háza ég, oly tánco­lást tettek !“ Persze megújráztuk a nótát! Pulai minden újrázás után fölhajította szalma­­kalapját a levegőbe és azt kiáltotta: — Ihaj! Sohse halunk meg ! Aztán odatáncolt a hová leesett a kalap és folytonos tánc közt vette föl a földről. Ez egy pompás tánc figura volt. Egyszer aztán mikor megint földobta, hát a kalap nem esett le sehova ! Karcsi majdnem rosszul lett ijedtében. Meg­rémülve elkiáltotta magát: PÉCSI KÖZLÖNY A Tettye varázsa. Pécs, 1908. dec. 30 Hatalmas kép — három oldalról nem magas, de éles kontúrokkal felépí­tett keret: szürke kopár sziklatömbök — amiknek éles vonalait néhány bokor zöld lombja igyekszik enyhíteni — a keleti szöglete a keretnek szélesebb sáv, töltöttebb sarok, szabályos rendben ültetett szőlő .

Next