Pécsi Közlöny, 1909. március (17. évfolyam, 47-68. szám)

1909-03-02 / 47. szám

1909. március 2. szem, hogy jelen végrendeletben foglalt végakaratomat híven és pontosan végre­hajtsák, stb. semmi aggodalmat sem táplá­lok, hogy jelen végrendeletem végrehajtá­sában bármely oldalról is ellenvetés vagy akadály támasztatnék, de a mennyiben ugyan nem remélt esetben az mégis be­következnék s jelen végintézkedésem végre­hajtásában akár testvéreim, akár rokonaim, akár egyik vagy másik örökösöm által megakadályozni megkisérlenék s ezen vég­rendeletem ellen tiltakoznék s ezt esetleg perrel támadná meg, az esetre kijelentem s határozottan rendelem, hogy az, minden ezen végrendeletemből reá háramló vagy háromolható jog és öröklési kedvezményből utódaival együtt teljességgel és végleg egy­szer s mindenkorra kizárva legyen. Hogy minő híven és pontosan lett Siskovits Tamás végrendelete végrehajtva melynek mi csakis vármegyénket illető részét emeltük ki, tanúsítja galtai Polgár József batonyai kir. körjegyzőnek röpirata, melyet kiadott , s melyet az összes ország. képviselők és hírlapoknak bekül­dött s mely magában foglalja az okmányok­kal támogatott hagyatéki eljárást, melyet most Apponyi Albert gróf vallás- és köz­­oktatásügyi miniszterhez intézett; azért ehez, mert a büntető feljelentéssel célt nem ért, s mert Toszt Gyulát a volt darabant ügyivel okolja — aki annak idején a közalapítványok ügyigazgatója volt, s aki nem tartotta szükségesnek azt, hogy a hagyaték tárgyalásokra sza­bályszerűen történt megidézés dacára az ügyigazgatóságot képviseltesse, s így az ő tendentiosus mulasztása szolgáltatott okot arra, hogy a végrendeletet az örö­kösök félredobva osztályos egyességet kötöttek s a 2747 kat. hold alapítványnak szánt ingatlan elidegeníttetett. A magunk részéről nem fűzünk semmi kommentárt az eljáráshoz — arra nincs is szükség, mert Polgár Józsefnek alant leközölt panasza egész terjedelmében feltárja azt, hogy mi történt Siskovits Tamás vég­rendeletével, csak még azt jegyezzük meg, hogy Baranya vármegye tisztviselői kara és a sásdi választókerület községei is — mint hagyományosok érdekelve­, van­nak s nem tudjuk, kaptak-e ezek idé­zést, a hagyaték tárgyalásához s ha kaptak képviseltették e magukat azon s tiltakoztak-e kijátszatásuk ellen ; ha nem kaptak idézést, úgy az egész elásás sem­mis maradt a hagyaték tárgyalására meg­lettek volna idézendők s meg lettek volna hallgatandók, alig hisszük, hogy ez meg­történt — ha pedig megtörtént az idézés s nem jelentek meg, úgy bűnös mulasztás történt, melyet szó nélkül hagyni nem lehet, s melyre még rá fogunk térni. De nem sincerizálunk tovább, hanem leközöljük szó szerint Polgár József pana­szát, aki iratos nyilatkozattal vállalt Siskovits Tamással szemben kötelezettsé­get arra, hogy ellenőrizni fogja a végren­delet hű és becsületes végrehajtását, ami nem történvén meg feljelentéssel majd most panasszal él a 2747 kat. hold alapít­ványnak hagyományozott föld elidegenítése tárgyában vizsgálat elrendelése iránt, landozik messze-messze, a hazájába, a szellő röpke szárnyain száll, s meg sem áll egy rácsoskapus kis gentryházig. Ott aztán lopva beoson, titkon, epedve keres­­kutat valakit: egy édes leányt, akinek selymes a haja, bűvös a tekintete, mosoly­gó a szeme, édes az ajaka a szeretetre­méltó egész lényében. És a szerzetes elmereng így soká, soká. Mintha vele beszélgetne, mintha si­mogatná selymes haját, mintha mosolygó szeméből új életet nyerne. Aztán egyszerre elkomorul az arca. Hiszen ő érte mondott le a világról, ő érte öltötte fel a daróc köntöst, ő érte jött vissza oda, ahol a nyugalmat vélte fel­lelni. Szeretne magának progn­ózist mondani de nem mer. . . Nost leül a fuszharmóni­­umhoz. Ujjai végigfutnak a celuloid soron, s fájó melancholikus dallam hangzik fel : „Lehullott a rezgőnyárfa ezüst szinü le­vele. . .“ Idegenben a magyarnóta az ő kedves nótája. . . Kívül alkonyodik, majd lassan, az éj sötétje fel­váltja az alkony homályát s beáll a csendes éj. Az égnek a feketéjé­ben az asteroidok is nagyobbaknak lát­szottak, mint máskor és szinte vakító fénnyel nyugtalankodtak. Valami nagy elragadottságnak gyönyörében égtek. Az ablakon illatok szálltak be, amelyeket misztikusan nyíló exotikus virágok lehel­­tek. A csillagos égből a gondviselés meg­elégedettsége ragyogott; a földet ilyenkor betakarja a sötétségnek a fátyoléval, hogy a bűnös embereket ne lássa. . . A szobában egy beteg szerzetes küz­­ködik a halállal. Ujjai közt görcsösen szorongat néhány elsárgult levelet, melyek­nek amúgy is fakult írását az ő könyei teljesen lemosták; a szive fölé néhány elfonnyadt halvány szegfű simul. Már agonizál. . . még egy-két perc, egy hosz­­szu és mély sóhaj és egy merev hulla maradt a beteg ágyon. Harmad napon eltemették. Rendtár­­­­sai elmondták felette a „Circumdederu­mot is. De profundis. . .“ zsoltárokat, egy festetlen fakeresztet fűztek a sirhalmához és aztán. . . aztán nem törődött vele sen­ki. Mindenki elfeledte. A. . . i szerzet egyik templomában egy gentii hölgy térdel, kis kezeit össze­­téve, mély imába merülve. Selymes a haja, de már őszülő, bűvös a tekintete, de már fonnyadó, mosolygó a szeme, de már bágyadt, édes az ajka, de már ha­­lovány — de szeretni még tud. Lelke az ima szárnyain felszáll a szeretet bérceinek égig érő sziklacsucsaira, tovább. . . a bárányfelhőkön át a tejútra, ahol az örökkévalóság virágos mezején egy másik lélekkel egymásra találnak, s a szeretet rithmikus együttérzésével sze­­rették egymást örökké. . . mondhatatla­­nul. . . PÉCSI KÖZLÖNY 3 NA­PI HÍREK. Pécs, 1909. március 2. Meglopták a templomot. Hallatlan, mire nem képesek a tolvajok, hogy pénz­hez jussanak. Ha nem tudnak meglepni egyes embereket a technikai nehézségek vagy esetleg újabb , mélyebben fekvő okok miatt, mert­ azoknak is üres az er­szényük, akkor behatolnak a templomba, feltörik a perselyeket, s onnan emelik el az annyi szegénynek jószívűségéből oda helyezett fillérjeit. A tettes Lesnyik György húsz éves rovottmultú csavargó, ki már annyi betörést, lopást követett el, hogy ha még ötven évvel dicsekedhetnék akkor is sok volna. A perselyben mindössze 4—5 korona volt, melyet Lesnyik hama­rosan el is költött életszükségleti cikkekre: borra és dohányra. A perselyt a belvárosi templomból lopta el. Jelenleg a jómadár már a rendőrség kezében van , tettét nem is tagadta. Ellene az eljárást folya­matba vették. • Mibe kerülne a bemasirozás? Há­borúról, Szerbiába való bemasirozásról szólnak most a hírek. Egy hírlapírónak sikerült feltétlenül jól értesült katonai helyről megszerezni a következő szakvé­leményt: „A legutóbbi európai háborúk nagyon borsosak voltak. A német-francia háború, mely 305 napig tartott, naponta 7 és egy negyed millióba került. Az orosz japán háború már megkétszerezte ezt a napi kiadást. 7 hónapig tartott és a 7 hónap minden napja kerek 15 millió ko­ronába került. Az osztrák-magyar hadse­regnek, beleszámítva a tengerészetet is, tehát a teljes hadilétszámot, egy-egy­­ ka­tonára napi 7 korona kiadást tervezve melynél kevesebbet, Balkáni hadjáratról lévén szó, előirányozni nem lehet, egy napi ellát­ása 14 millió koronába fog ke­rülni a szerb háború alatt. Egy hónapi háborúskodás legkisebb számítással bele­kerül 429 millió koronába, egy évi pedig 5110 millió koronába. Az összegbe azon­ban nincsenek beleszámítva a vasúti szá­­lítás okozta károk, háború esetén minden egyébb vasúti közlekedés szünetel, vagy a minimumra redukálódik. Nincs beszá­mítva az az óriási veszteség, mit a tarta­lékosok behívása által az ország mező­­gazdasági és ipari életében szenved. Nincs beleszámítva az értékek eséséből eredő s a börze szörnyű ingadozásaiból származó kiszámíthatatlan kár. Nincs beleszámítva a sebesültek ápolása, az invalidusok­­ nyirgin­gija, az özvegyek, árvák rekompenzációja stb. Ezeket a fölmerülő további ezer mil­liókat előre kiszámítani teljes lehetelen­­ség.“ — Szóval katonáék is tisztában van­nak a bemasírozás roppant pénzügyi hát­rányaival. Parasztbál jövedelme. Február 20-án rendezett „Parasztbál“ tiszta bevétele 723 kor. 73 fillért ért el. Fölül fizettek: Erreth János főispán 50 koronát, Toldy Béla 17 kor. 60 fill. Piacsek Gyula 10 K.

Next