Pécsi Közlöny, 1909. március (17. évfolyam, 47-68. szám)
1909-03-02 / 47. szám
1909. március 2. szem, hogy jelen végrendeletben foglalt végakaratomat híven és pontosan végrehajtsák, stb. semmi aggodalmat sem táplálok, hogy jelen végrendeletem végrehajtásában bármely oldalról is ellenvetés vagy akadály támasztatnék, de a mennyiben ugyan nem remélt esetben az mégis bekövetkeznék s jelen végintézkedésem végrehajtásában akár testvéreim, akár rokonaim, akár egyik vagy másik örökösöm által megakadályozni megkisérlenék s ezen végrendeletem ellen tiltakoznék s ezt esetleg perrel támadná meg, az esetre kijelentem s határozottan rendelem, hogy az, minden ezen végrendeletemből reá háramló vagy háromolható jog és öröklési kedvezményből utódaival együtt teljességgel és végleg egyszer s mindenkorra kizárva legyen. Hogy minő híven és pontosan lett Siskovits Tamás végrendelete végrehajtva melynek mi csakis vármegyénket illető részét emeltük ki, tanúsítja galtai Polgár József batonyai kir. körjegyzőnek röpirata, melyet kiadott , s melyet az összes ország. képviselők és hírlapoknak beküldött s mely magában foglalja az okmányokkal támogatott hagyatéki eljárást, melyet most Apponyi Albert gróf vallás- és közoktatásügyi miniszterhez intézett; azért ehez, mert a büntető feljelentéssel célt nem ért, s mert Toszt Gyulát a volt darabant ügyivel okolja — aki annak idején a közalapítványok ügyigazgatója volt, s aki nem tartotta szükségesnek azt, hogy a hagyaték tárgyalásokra szabályszerűen történt megidézés dacára az ügyigazgatóságot képviseltesse, s így az ő tendentiosus mulasztása szolgáltatott okot arra, hogy a végrendeletet az örökösök félredobva osztályos egyességet kötöttek s a 2747 kat. hold alapítványnak szánt ingatlan elidegeníttetett. A magunk részéről nem fűzünk semmi kommentárt az eljáráshoz — arra nincs is szükség, mert Polgár Józsefnek alant leközölt panasza egész terjedelmében feltárja azt, hogy mi történt Siskovits Tamás végrendeletével, csak még azt jegyezzük meg, hogy Baranya vármegye tisztviselői kara és a sásdi választókerület községei is — mint hagyományosok érdekelve, vannak s nem tudjuk, kaptak-e ezek idézést, a hagyaték tárgyalásához s ha kaptak képviseltették e magukat azon s tiltakoztak-e kijátszatásuk ellen ; ha nem kaptak idézést, úgy az egész elásás semmis maradt a hagyaték tárgyalására meglettek volna idézendők s meg lettek volna hallgatandók, alig hisszük, hogy ez megtörtént — ha pedig megtörtént az idézés s nem jelentek meg, úgy bűnös mulasztás történt, melyet szó nélkül hagyni nem lehet, s melyre még rá fogunk térni. De nem sincerizálunk tovább, hanem leközöljük szó szerint Polgár József panaszát, aki iratos nyilatkozattal vállalt Siskovits Tamással szemben kötelezettséget arra, hogy ellenőrizni fogja a végrendelet hű és becsületes végrehajtását, ami nem történvén meg feljelentéssel majd most panasszal él a 2747 kat. hold alapítványnak hagyományozott föld elidegenítése tárgyában vizsgálat elrendelése iránt, landozik messze-messze, a hazájába, a szellő röpke szárnyain száll, s meg sem áll egy rácsoskapus kis gentryházig. Ott aztán lopva beoson, titkon, epedve kereskutat valakit: egy édes leányt, akinek selymes a haja, bűvös a tekintete, mosolygó a szeme, édes az ajaka a szeretetreméltó egész lényében. És a szerzetes elmereng így soká, soká. Mintha vele beszélgetne, mintha simogatná selymes haját, mintha mosolygó szeméből új életet nyerne. Aztán egyszerre elkomorul az arca. Hiszen ő érte mondott le a világról, ő érte öltötte fel a daróc köntöst, ő érte jött vissza oda, ahol a nyugalmat vélte fellelni. Szeretne magának prognózist mondani de nem mer. . . Nost leül a fuszharmóniumhoz. Ujjai végigfutnak a celuloid soron, s fájó melancholikus dallam hangzik fel : „Lehullott a rezgőnyárfa ezüst szinü levele. . .“ Idegenben a magyarnóta az ő kedves nótája. . . Kívül alkonyodik, majd lassan, az éj sötétje felváltja az alkony homályát s beáll a csendes éj. Az égnek a feketéjében az asteroidok is nagyobbaknak látszottak, mint máskor és szinte vakító fénnyel nyugtalankodtak. Valami nagy elragadottságnak gyönyörében égtek. Az ablakon illatok szálltak be, amelyeket misztikusan nyíló exotikus virágok leheltek. A csillagos égből a gondviselés megelégedettsége ragyogott; a földet ilyenkor betakarja a sötétségnek a fátyoléval, hogy a bűnös embereket ne lássa. . . A szobában egy beteg szerzetes küzködik a halállal. Ujjai közt görcsösen szorongat néhány elsárgult levelet, melyeknek amúgy is fakult írását az ő könyei teljesen lemosták; a szive fölé néhány elfonnyadt halvány szegfű simul. Már agonizál. . . még egy-két perc, egy hoszszu és mély sóhaj és egy merev hulla maradt a beteg ágyon. Harmad napon eltemették. Rendtársai elmondták felette a „Circumdederumot is. De profundis. . .“ zsoltárokat, egy festetlen fakeresztet fűztek a sirhalmához és aztán. . . aztán nem törődött vele senki. Mindenki elfeledte. A. . . i szerzet egyik templomában egy gentii hölgy térdel, kis kezeit összetéve, mély imába merülve. Selymes a haja, de már őszülő, bűvös a tekintete, de már fonnyadó, mosolygó a szeme, de már bágyadt, édes az ajka, de már halovány — de szeretni még tud. Lelke az ima szárnyain felszáll a szeretet bérceinek égig érő sziklacsucsaira, tovább. . . a bárányfelhőkön át a tejútra, ahol az örökkévalóság virágos mezején egy másik lélekkel egymásra találnak, s a szeretet rithmikus együttérzésével szerették egymást örökké. . . mondhatatlanul. . . PÉCSI KÖZLÖNY 3 NAPI HÍREK. Pécs, 1909. március 2. Meglopták a templomot. Hallatlan, mire nem képesek a tolvajok, hogy pénzhez jussanak. Ha nem tudnak meglepni egyes embereket a technikai nehézségek vagy esetleg újabb , mélyebben fekvő okok miatt, mert azoknak is üres az erszényük, akkor behatolnak a templomba, feltörik a perselyeket, s onnan emelik el az annyi szegénynek jószívűségéből oda helyezett fillérjeit. A tettes Lesnyik György húsz éves rovottmultú csavargó, ki már annyi betörést, lopást követett el, hogy ha még ötven évvel dicsekedhetnék akkor is sok volna. A perselyben mindössze 4—5 korona volt, melyet Lesnyik hamarosan el is költött életszükségleti cikkekre: borra és dohányra. A perselyt a belvárosi templomból lopta el. Jelenleg a jómadár már a rendőrség kezében van , tettét nem is tagadta. Ellene az eljárást folyamatba vették. • Mibe kerülne a bemasirozás? Háborúról, Szerbiába való bemasirozásról szólnak most a hírek. Egy hírlapírónak sikerült feltétlenül jól értesült katonai helyről megszerezni a következő szakvéleményt: „A legutóbbi európai háborúk nagyon borsosak voltak. A német-francia háború, mely 305 napig tartott, naponta 7 és egy negyed millióba került. Az orosz japán háború már megkétszerezte ezt a napi kiadást. 7 hónapig tartott és a 7 hónap minden napja kerek 15 millió koronába került. Az osztrák-magyar hadseregnek, beleszámítva a tengerészetet is, tehát a teljes hadilétszámot, egy-egy katonára napi 7 korona kiadást tervezve melynél kevesebbet, Balkáni hadjáratról lévén szó, előirányozni nem lehet, egy napi ellátása 14 millió koronába fog kerülni a szerb háború alatt. Egy hónapi háborúskodás legkisebb számítással belekerül 429 millió koronába, egy évi pedig 5110 millió koronába. Az összegbe azonban nincsenek beleszámítva a vasúti szálítás okozta károk, háború esetén minden egyébb vasúti közlekedés szünetel, vagy a minimumra redukálódik. Nincs beszámítva az az óriási veszteség, mit a tartalékosok behívása által az ország mezőgazdasági és ipari életében szenved. Nincs beleszámítva az értékek eséséből eredő s a börze szörnyű ingadozásaiból származó kiszámíthatatlan kár. Nincs beleszámítva a sebesültek ápolása, az invalidusok nyirgingija, az özvegyek, árvák rekompenzációja stb. Ezeket a fölmerülő további ezer milliókat előre kiszámítani teljes lehetelenség.“ — Szóval katonáék is tisztában vannak a bemasírozás roppant pénzügyi hátrányaival. Parasztbál jövedelme. Február 20-án rendezett „Parasztbál“ tiszta bevétele 723 kor. 73 fillért ért el. Fölül fizettek: Erreth János főispán 50 koronát, Toldy Béla 17 kor. 60 fill. Piacsek Gyula 10 K.