Pécsi Közlöny, 1909. július (17. évfolyam, 131-152. szám)

1909-07-01 / 131. szám

1909. június 29. Azelőtt, valamikor, másként volt minden. Ma ismét másként állnak az ügyek, azon­ban megfordított­ja már ez a réginek. Azelőtt a mestert dicsérte a műve most a mester dicséri a művét . . . Azelőtt azt nézték, hogy az író mit irt, ma meg azt nézik, hogy ki irta. Szóval gyökeresen megváltoztak az idők. Jobb sorsra érde­mes emberek most kénytelenek beszegődni újságíró műhelyekbe és szaladni egy jelentéktelen verekedési esetért félnapot, hogy a mai lapból valahogyan ki ne maradjon ... ... Ez mind szükséges kellék a praxishoz. De a legtöbb adatot azonban mégis az élet adja : az utolérhetetlen tanító. Tanulmányozd az életet minden oldalról, s ha úgy gondolod, hogy már szembe tudsz vele nézni és a harcra képes vagy, úgy cselekedj szíved sugallata sze­rint. Az életben, a természetben rejlő erő kifürkészhetetlen, kiszámíthatatlan és ért­hetetlen. Gyarló emberi ésszel fel nem foghatunk még nagyon sok természeti je­­lenséget, amit most egyszerűen miszticiz­mus jelzővel jelölünk. Az élet lüktető, éltető erei a jelensé­gek, jelenetek. Néha jelentőségtelenségük­­kel is jelentékenyek és viszont. A jelensé­gek, jelenetek ön­maguktól jönnek, azokat nem lehet hajhászni. Vagy ha hajhásszák is őket, azok nem eredetiek, nem érde­kesek, hanem erőltettek, unalmasak, sem­mit érők. A földön úgyis csak két igazság van, mely a születésben és halálban nyilvánul meg. Ennél több nagyobb igazság úgy sincs. Ennél több nagyobb igazságot em­ber nem ismerhet. A születés fájdalmat, és örömet jelent, a halál pedig gógyítást megnyugvást, kiegyenlítődést a földi igaz­ság ellenértékéül. Legjelentősebb mozzanat életünkben a születés, melyben a mélység és magas­ság esélyei kiszámíthatatlanok. Kegyetlen iróniája a sorsnak már az is, hogy az em­ber született. Hogy született, ez maga az ok és okozat. Indok és indokolás. Mert az élet a legnagyobb filozóf­us a­ komédiás. És ezen mindkét tulajdonságát respektálnunk kell. Azonban az életben a komikum rit­kább jelenség, mint a filozófia, mert meg­cáfolni még senkinek sem sikerült. Ha a rethorika minden ékesszólásával rendel­kező kelne vele tusára, vájjon lenne-e győzelme. Ki merné az életet, a nagy fi­­lozófot provokálni ? De ki bírna vele pár­bajt vívni. A vesztes kizárólag mindig, csak maga a provokátor lehet. És ez nincs de nem is lehet másként. Ez örök igazság. Az élet, a természet törvényei ellen nincs apellátum. Az élet mindig szép, kel­lemes, jó, megvetett, megutált, rossz. Ha valamely gyáva, élhetetlen, életunt eldobja magától meg nem érdemelt életet, a ter­mészet az első (a babona m­ai szerint) amely kikacagja. Csúnya idő lesz. S az­tán persze, hogy azt mondják rá : „Meg­ölte valaki magát, az hozta a rossz időt.“ (Folyt. köv.) PÉCSI KÖZLÖNY , hanem az is, akinek az életfeltételeit tartja kérlelhetetlen kezében ! Csak a forma más, a lényeg ugyanaz ! Történt-e valami a nem­zet, a népnek ez irányban való függetlení­­tése érdekében ? Nem csapunk fel Polónyi szószólóinak, de ő volt az egyetlen minisz­ter, ki a határidő-üzletnek elnevezett tőzsde­­uzsorát akarta a törvényhozási után meg­szüntetni és különös, hogy éppen akkor kellett buknia, amikor e törvény alkotásá­hoz fogott. Hát előbb nem ismerték a múltját ? Nem áll fönn a magas búzaárak iga­zolására felhozott az a mentség, hogy rossz termésnek nézünk elébe. A minden oldal­ról jövő magánértesülések hat, egész nyolc millióval magasabb termést helyeznek kilá­tásba a hivatalos becslésnél. Az Ameriká­ból, Oroszországból és a Balkán államokból jövő hírek sem igazolják ez abnormális árakat és tényleg az egész világon sehol sem oly magas ma a búza ára, mint Ma­gyarországon. De ha valóban aggasztók a világtermés kilátásai, akkor kötelességünk volna a kivitelt azonnal betiltani, mert hi­szen az már meg sem járja, hogy a kivitel kedvéért ide­haza éhínséget idézzünk elő. Nyissuk ki a vámsorompókat a balkáni és orosz búza előtt, hiszen ha ott oly kevés lesz a termés, akkor úgy sem kell tartani a versenytől; ha pedig mégis árhanyatlás fog beállani, ak­kor ez csak méltó büntetés lesz azoknak, akik az árak lelketlen fel­hajszolásában a bűnösök! De az általános­ságnak ez csak hasznára lesz. Mi teljesen honoráljuk a méltányos agrártörekvéseket, mert tudatában vagyunk annak, hogy agrárállam vagyunk, de azért a tizenhét koronás búzaárakat époly sze­rencsétlenségnek tartjuk, mint a hatkoro­násokat. Jöjjünk tisztába azzal, hogy ezek a horribilis búzaárak csak a nagybirtokos­nak válnak hasznára; a kisgazda, a pa­raszt annyit veszít a vámon, amennyit nyer a gáton, mert az ilyen ínség az összes élet­­szükségletek árát annyira felszökteti, hogy a rendes viszonyok közötti árkülönbözet nem térül meg a magasabb búzaár által. No meg azután nincsenek ám e hazában csak nagy- és kisföldbirtokosok , a mezei és ipari munkások és a középosztály, kik csak akkor lesznek földbirtokosokká, ami­kor hat láb földet hántolnak föléjük, al­kotják a lakosság zömét és ezek többé­­kevésbbé mindnyájan szenvednek ilyenkor És nem gondolják-e a tisztelt búza­­spekulánsok, hogy maguk alatt vágják a­­fát, amikor az élelmicikkek árát így fel­hajtják, mert ezzel megdrágítják az ipari produkció költségeit, ami által az versenyre képtelenné lesz a külfölddel szemben, el­­ernyed, nem képes munkásait tovább el­tartani és igy a spekuláció a saját vevőit teszi tönkre? Avagy éppen csak az „adrés nous les deluges“ mottója irányadó ez uraknak ? Akkor azonban fokozottabb mér­tékben volna szükség az állam előrelátá­sára, mert kormányozni annyit tesz, mint előre látni. És a történelem tanulságaival nem törődik már egyáltalában senki sem? Elfelejtettük már, hogy a római népnek legnyomorúságosabb korában is „panem et circenses“-ről gondoskodtak uralkodói, hogy a világot megrendítő francia forradalom előhírnöke a kenyérviség volt ? Hogy mer­nek ma az egyenlő, általános választó­jogról perorálni, amikor még azoknak a kenyeréről sem gondoskodtak eddig, akiket választóikká akarnak tenni. Nem, nem uraim ! Az önálló bank és vámterület, a magyar hadsereg és külkép­viselet, bármennyire tántoríthatatlan hivei vagyunk magunk is, csak a jövő zenéje; olyan kert, mely csak évtizedek múlva hoz­hat gyümölcsöt és addig ezek kedvéért nem szabad megfeledkeznünk a nemzetről, amely ez arany almákra csak úgy várhat, elérésükben csak úgy segédkezhetik, ha addig is gondoskodunk a megélhetéséről, a belső gazdasági függetlenségéről. Eszméljünk végre arra a tudatra, hogy e nemzetet nemcsak az osztrák iga alól kell felszabadítanunk, hanem az idehaza véres sebeket horzsoló kapitalizmus igája alól is. Így képzelték a szabadságot és füg­getlenséget Széchényi és Kossuth apánk is ! O Minkn­az! Újból nagy politikai válság izgalmas napjait éljük. Mindenkinek, aki az ország sorsa iránt érdeklődik, nagyfontosságú feladata, hogy olyan lapot olvasson, amely igaz információkkal szolgál a súlyos és válságos időben. A „Pécsi Közlöny“ amíg ennek a kötelezettségének a legteljesebb mértékben eleget tesz, addig a magyar közönség több­ségének politikai véleményét képviselve egyszeresmind bátor, szókimondó tolmácsa lett azoknak a kívánságoknak, amelyek a magyar nemzet szívében nőttek. A szabad, független, gazdag és nagy Magyarország még mindig csak álomkép. De minden talpalattnyi föld elfoglalásában kivette és ki fogja venni a maga harcos részét a „Pécsi Közlöny“ is, amely éppen ezzel a becsületes, akadályokat nem ismerő, elszánt, de mindig megfontolt politikával a magyar közéletben vezetőszerepre jutott. A „Pécsi Közlöny“ hűséges olvasó­­közönsége megelégedéssel tapasztalhatta a lap szellemei színvonalonalának állandó komoly emelkedését. Ebben a törekvé­sünkben ezentúl is kitartunk, valamint eltántoríthatatlanok vagyunk régi elveink­től is, amelyek a magyarság szabadelvű­­ség felé való haladására és kulturális kié­pítésére irányulnak. Kitartó harc és erős akarat kellenek mindezeknek kivívásához. A „Pécsi Közlöny” számtalanszor megmutatta már, hogy ezek nélkül az erények nélkül nem szű­kölködik, s ma, amikor lelkes hívek vesz­nek bennünket körül, bátran valljuk hogy előharcosai vagyunk a negyvennyolcas

Next