Pécsi Közlöny, 1910. január (18. évfolyam, 1-24. szám)

1910-01-01 / 1. szám

z­ tak együtt a legjobb egyetértésben és kö­zös lakásban a Felső-Puturla­ utca 20. sz. alatt lévő házban. Zarka Mari azonban csak színlelte a jóbarátságot. Ma délelőtt, mikor lakótársnője elment hazulról feh­ör­­annak utazó táskáját és belőle kilopta Bakó Mari összetakarított pénzecskéjét és azzal megszökött. Bakó Mari természete­­tesen feljelentette a rendőrségen hálátlan lakótársát, kivel olyan sok jót tett együtt­lakásuk folyamán. A rendőrség nyomozza a hálátlan Zarka Marit. — „A Pécsi­­Kereskedő Ifjak Köré­nek“ táncestélye. Az idei mulatságok egyik legsikerültebbje előreláthatólag a „Pécsi Kereskedő Ifjak Körének“ február hó 5-én a Vigadóban rendezendő művész­­estéllyel egybekötött táncestélye lesz. A százas rendezőség nagy lelkesedéssel dol­gozik a mulatság sikere érdekében s re­mélhető, hogy ez idén is kitűnő sikerű lesz. Maga a műsor, melyről legközelebb bőveb­ben fogunk megemlékezni, szenzációs mű­vészi eseményszámba megy, annyit azon­ban már most is elárulhatunk, hogy abban képviselve lesz a művészi ének, zene és kabarét. A mulatság védnökségét városunk legelőkelőbb kereskedői vállalták. A ren­dezőség ezen mulatság rendezésénél elte­kint az anyagi haszontól, hanem céljául az erkölcsi sikert tűzte ki és a már eddigi nagy érdeklődés után ítélve, ezen célját fényes siker fogja koronázni.­­ A kereskedői leleményességnek és az egyéni szorgalomnak nem közön­séges példaként szolgáló eredményét szem­lélhetjük l Bécs város ama újabb látványos­ságában, mely a Nemzeti Kaszinó épületé­ben a maga teljes pompájában bontakozott ki. Schönwald Imre régi és szolid, komoly irányáról nevezetes világcég most rendezte be új óra és ékszeráru üzlethelyiségeit a régi üzlettel szomszédos Nemzeti Kaszinó palotájában. Hihetetlen tömege és válto­zatossága van itt felhalmozva az óra, ék­szer és ötvösművesség legrem­ekebb példá­nyainak. Belefárad a szem és kielégül a még oly elfinomult ízlés is, ha belép a modern kincsások e gyönyörű kincstárába. A legfiligram­abb joujoutól egészen a klasz­­szikus faragású és súlyú, nehézmivű mű­tárgyakig minden­ minden fellelhető, dacára annak, hogy a cég nem luxus árakat szab e ízléstől és pompától ékes értéktárgyak eladásánál. Igazán érdemes a megtekintésre ez a modern dárius kincstár ! A budapesti M. Kir. Tudomá­nyos Egyetem II. belgyógyászati kli­nikáján végzett kísérletek alapján meg lett állapítva : 1. hogy a Budán eredő Ferenc József-keserűvíz szi­lárd alkatrészeinek mennyisége úgy viszonylik más vizekéhez, mint a 4 a 3-hoz. Tehát mig más vízből 200—250 grammot adunk egy adagra, a Ferenc József-keserüvizből már 150—170 gramm elegendő. 2. A „Fe­rnc József“-keserüviz az étvágyat­­éli és alkalmazása után a bálim­ban semmi kellemetlen utóhatás nem marad. PÉCSI KÖZLÖNY 1910. január 1. Hasba szarta a haragosát. Verekedés Karácsony előestélyén. Mohács, dec. 31. Karácsony előestélyét mindenki ott­hon szokta tölteni, hogy részt vegyen kis gyermekei örömében, kik vigan tapsolnak a karácsonyfának, s Jézuska ajándékainak. De vannak olyanok is, kik inkább a kocs­mában töltik e szent estét, hogy ott a bor, pálinka, szóval az alkohol mellett feledjék a föld keserveit. Ezek közé tartozott Spon­­­o­r­i­t­s Károly mohácsi csizmadiamester, s Kovács István, kik régi haragosai egymásnak. Az élvezett szeszesital felka­varta vérüket, s a régi harag ujult erővel támadt fel, szóváltás keletkezett köztük, s a szóváltás vége halál lett. Részletes tudósításunk a következő: Spolorits Károly csizmadia mes­ter miután otthon a karácsonyfát meg­­gyújtották, gondolván, hogy eleget örült gyermekei örömének, most már jó lesz barátaival eszmét cserélni. Hol lehetne legjobban politizálni, mint a korcsmában. Elment tehát oda. Ott voltak már barátai, de ott volt régi haragosa is: Kovács István. Alig ült le Spolarits az asztalhoz Kovács mindjárt kötekedni kezdet. Spola­rits eleinte szó nélkül hagyta a sértése­ket, de az élvezett szeszes italok elvették hidegvérét, s ő is sértőleg kezdett vála­­szolgatni. A sértések csak úgy röpködtek a levegőben, midőn Kovács kiadta a jel­szót, hogy ki a legény a csárdában! Spo­larits Károly felugrott helyéről s két ha­ragos dulakodni kezdett. Sokáig huzakod­­tak az ellenfelek, de nem tudták eldön­teni, hogy ki különb legény. Kovács István végre megunta a dolgot s elkiáltotta magát: — Most végzek veled ! A közel állók késvillanást láttak s Spolarits Károly a következő percben már a földön feküdt. A körül állók ijedten fu­tottak hozzá s akkor látták, hogy Kovács hasba szúrta Spolaritsot. Rögtön értesítet­ték a csendőrséget, mely a gyilkost letar­tóztatta. Spolarits Károlyt azonnal a László kórházba szállították, de segíteni rajta nem lehetett, mert az éj folyamán meghalt. A gyilkosságról azonnal értesítették a pécsi kir. ügyészséget. Pécsről Sáros­­p­a­t­a­k­y József kir. ügyész és J­e­rr­a­­s­i­c­h István dr. törvényszéki orvos men­tek ki, hogy a vizsgálatot illetve a boncolást megejtsék. A boncolást Löwy Jakab dr. mohácsi orvos segítségével meg is ejtették, s a meggyilkolt Spolari­st karácsony más­napján temették el. Kovács István már a pécsi ügyész­ségi fogház lakója. NYILTTÉR BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN növendékeinek, jóakaróinak, valamint Pécs város nagyra­becsült közönségének FELLNER JÁNOS illem- és tánctanár PÉCS, Zrinyi­ utca 9. sz. Köszönet. Az újév alkalmával kedves köteles­ségemnek teszek eleget, midőn hálás kö­szönetet mondok és boldog újévet kívánok a főtiszt, lelkészkedő Papságnak, valamint minden kegyes pártfogómnak, kik üzlete­met a lefolyt évben támogatásban része­sítették s kérem a nagybecsű bizalmat a jövő évben is részemre fenntartani. Részemről főtörekvésem leend ezután is a már 46 év óta fenálló üzletem elis­mert jó hírnevét megóvni s a nagybecsű megrendeléseknek pontosan megfelelni. Hódolatteljes tisztelettel Oberbauer A. utóda, BRONBERG JÓZSEF, a Ferenc József-rend lovagja, egyházi felszerelési gyáros. Budapest IV., Váci­ u. 41. sz., Klotild kir. hercegasszony , cs. és kir. fens. udvari és a budapesti, nyitrai, pécsi, székesfehér­vári, győri és gyulafehérvári oltáregyletek szállítója. Az évforduló alkalmával mindazon igen tisztelt ismerőseim, jóbarátaim és megrendelőim, kik engem az elmúlt esz­tendőben jóakaratukkal, megrendeléseikkel, barátságukkal üzleti vállalatomban segítet­tek — fogadják ezúton őszinte köszönete­­met, s az évforduló alkalmával ezúton kívánok boldog újévet. Pécs, 1910. január 1-én. Kálmán Ede szobrász és oltárépítő. Ittál­ és Mi Illés. — Saját tudósítónktól. — Lukács László további kísérletei. Budapest, december 31. A budapesti politikai körökben Lu­kács László további kísérletezéseit teljesen meddőknek tartják, mivel Lukácsnak az a terve, hogy a tárgyalásokat úgy a Kossuth párttal, mint a néppárttal, nem különben az alkotmány­párttal tovább folytatja, nem vezethet sikerre, mivel a Kossuth-párt már eleve visszautasította őt,és az alkotmány­­párt és a néppárt m­ár a legelső tárgyalá­sok során csak nagyon kevés reményt nyújtott neki arra, hogy a tárgyalások si­kerre vezethetnek. Lukács László e törekvéseiből azt a meggyőződést merítik a politikusok, hogy Lukács László, aki­ még mindig dezignált miniszterelnök akar lenni és kíváncsian várják, hogy Lukács ezen céljának eléré­sére váljon élni fog-e mindazon felhatal­mazásokkal, amelyeket az uralkodótól e célra kapott, s váljon ismét parlamenten kívüli darabont kormányt fog-e alakítani, vagy pedig a házfeloszlatás után igyekszik e politikájának a szükséges többséget meg­szerezni. Azt már az összes jelek igazolják, hogy a pártokkal való tárgyalás Lukács Lászlónak nem hozza meg a sikert. De ugyanaz áll Héderváry gróf eset­leges kísérleteire is, aki szintén csak par­lamenten kívüli kormányt tudna alakítani, illetőleg megismételné a darabont-kormányt. Az eddigi kísérletek bal sikere után

Next