Pécsi Közlöny, 1910. február (18. évfolyam, 25-47. szám)

1910-02-01 / 25. szám

2 címen egy állandó rovatot nyitni szíves­kedjék. A­míg a város intéző köreinek ezen utat illető gondatlansága tart,­­ lesz gon­dom rá, hogy ezen rovatban időről-időre napvilágot lássanak az ezen út járhatat­­lanságából származó épületes dolgok, meg-­ rovási kalandok. Múlt hétfőn Pécsre igyekeztem egy szomszéd tanítótársam fiacskájának a városi közkórházból történendő temetésére. Ezen utat, gyalogszerrel, egész kényelmesen más­fél óra alatt szoktam megtenni; az említett napon kocsin menvén, a bemenetelre két órát számítottam ... Jó volt, mert külön­­ben a temetésről lekéstem volna. A fel­fogadott kocsinak erőteljes lovai az u. n. bánomi hídtól a lövöldéig csak tizennégy­szer. írva és olvasva is tizennégyszer áll­tak meg a kocsival, amelynek a tengelye kotorta a fagyó sarat, főkép a kiégett szén­törmelékkel feltöltött útrészeken. Két he­lyen a szó teljes értelmében beledültek szegény pára lovak az iszonyú kátyúkba. A kocsissal együtt le kellett szállnunk s a kocsi hátsó felét megemelnünk, a kime­rültségtől már-már összeeső lovak nagy erőlködéssel csak igy, nagy nehezen vol­tak képesek tovább vonni a külömben könnyű kocsit, amelynek kerekei a beléjük ragadt süni sár miatt nem forogtak, hanem csúsztak. Mikor a lövöldénél az országutra kiértünk s ott megálltunk, a két ló, a ki­merültségtől minden izében remegett. Sze­gényeknek még a hátuk is sáros volt. Meg is néztek, csodáltak bennünket a városban s mosolyogtak (!) rajtunk . . . Ezen napon, pár órával előbb egy re­gényes ember még nagyobb bajban volt ugyanazon helyeken. Üres kocsijával tel­jesen megrekedt, amit arra menő gyalogos emberek emeltek ki a kátyúból, amúgy balkézről áldva a város intéző körei­, aki­ket ezúttal nem arra kérek, mert úgy lát­­szik, hiába, hogy az említett utat, mint a város ez iránybeli élelmező községeinek közlekedési útját, járhatóvá tegyék, hanem hogy ezen uton és most kocsikázzanak (!) ki Keszüle, — ha ugyan akadna frakkeros, aki kihozná őket. . . Ha ezt, csak egyszer is megtennék, más kocsiján, más lóval, akkor nem ven­nék csak úgy semmibe az ez után köz­lekedni kénytelen szegény emberek indo­kolt panaszait,­­ ak­knek jószáguk, szer­számuk tönkre megy e kegyetlen uton való közlekedésben, akkor bizonnyal egyik legsürgősebb dolguknak tekintenék ezen út teljes rendbehozását. Ha Czuczor Gergelyünk élne, ugyan mit írhatna, ezen utat látva, járva, ha már az alföldi utakról szólva így fakadt ki: „Romlik szerszám, marha, a drága idő vész, holott segíthetne mindezen ész és kéz.“ Valóságos Isten-kisértés, életve­széllyel járó az ezen utón ilyenkor való közlekedés. Hogy ezen, különben nagy forgalmú utón mi fog történni a közelgő országos vásár napján, fél az ember még csak rágondolni is . . . Hanem azt hiszem, hogy lesz is amolyan balkézről való áldás­adás bőven, nemcsak az ezen utón ha­ladók (?) , de az ezen úttalan utat u. n. lopott utakon kikerülni akarók részéről is, mert ezeknek meg az esetleg utjukat álló lovas csőszök révén a városi ható­sággal gyűlhetik meg a bajuk. Szóval: mindenképen baj! Ha csak addigra úgy meg nem fagy, hogy a kocsikat elbírja, amire azonban nem igen van kilátás. Mivel éppen a lovas csőszök jöttek szóba. Említett hétfői kocsisom beszélt. A múlt hét egyik napján a „megye­ri”nek jöttem ki Pécsről. A legelői kút­­nál észrevettem, hogy egy lovas csősz jön utánam. Ha én hajtottam, ő is ügye­­tett; ha lassan mentem, ő is lépésben jött. Végre megálltam, ő csak jött s elért. Köszöntöttük egymást s kérdeztem. Ugy­e barátom nem lenne szabad ezen a réten átvágnom, ami különben szándékom volt. — Ha jól esik csak menjen ! — Eh, ki­megyek a rendes útra. — Hát hiszen éppen csak azt vártam, hogy a tilosba menjen ! — De hát mikor olyan borzasztó az a „keszüs út“. — Az igaz édes bará­tom , akinek szeme van, láthatja, hogy az nem közlekedésre való ; az a ló, ame­­len ülök, nem az enyém, de még sem hajtanám neki annak az útnak, semmi pénzért; de az kell maguknak, bárcsak a jószágaik vesznének bele, a minek nem tudnak a kérésük éi tovább menni (a vá­rosnál már kérvényeztek), — oda, ahol a városnak is parancsolnak. Igen ? ! Hát hiszen ami késik, még nem múlt el . . . Készül. A vasút köréből. Személy- és podgyászszállítás az új vasúti üzletszabályzattal és az uj sze­mély és podgyász díjszabással kapcsolatban. Mint köztudomású dolog, f. év január hó 1-ével a Magyar Szent Korona Orszá­gainak területén levő Közforgalmú Vasu­tak számára új Üzletszabályzat lépett életbe, melynek határozmányai úgy a szál­­lító közönségre, mint a szállítást elvállaló vasútra nézve törvényerővel bírnak. Az új üzletszabályzat,, melynek hatá­­rozmányai a régi üzletszabályzattól eltérő határozmányokkal is rendelkeznek — a nagy­közönséget, de különösen a szállító közönséget közelről érdeklik. E helyütt csak röviden reá akarunk mutatni azon eltérésekre, mely a régi és az új üzletszabályzat határozmányai közt fennállnak, különösen tekintettel a személy- és poggyászszállításra, mint amely legkö­zelebbről érinti a nagy­közönséget. Az általános részre vonatkozó hatá­­rozmányok közül igen lényeges a­z­ azon rendelkezése, hogy díjemelések, vagy a szállítási feltételeket megnehezítő más rendelkezések legkorábban két hónappal a kihirdetés után lépnek hatályba, míg a régi üzletszabályzat szerint a kihirdetés után már hat hétre léptek hatályba a fenti rendelkezések. Míg a régi üzletszabályzat szerint a felmerülő viták esetében a döntés az állo­másfőnöknek volt fenntartva, addig az új üzletszabályzat szerint a közönség és az alkalmazottak közt felmerülő viták esetei­ben az állomásokon a szolgálattevő tiszt­viselő határoz. Evvel megkímélték az utazó közönséget attól, hogy vitás esetekben, ha az állomásfőnök egyéb teendőkkel van el­foglalva, vagy távol van, ne kelljen hu­zamosabb ideig várakoznia, hanem a dön­tést a mindenkor jelen levő szolgálattevő tisztviselő azonnal meghozhatja. Kihagyatott továbbá az új üzletsza­bályzat 9. §-ában a váltó­pénz elfogadá­sának tilalma is, ami ismét csak az utazó közönség kényelmét szolgálja. Az általános eltérések ismertetése után áttérünk tulajdonképen tárgyunkra, a személy- és podgyászszállításra vonatkozó határozmányok ismertetésére. 10. §. Menetrendekre vonatkozólag : Az új üzletszabályzat e §-a előírja, hogy a menetrendekből, melyeket idejében kell kifüggeszteni, világosan ki kell tűrni, hogy milyen vonatok, milyen kocsiosztálylyal közlekednek, az indulási időknek nagyobb átmeneti és a végállomásokon a vonatok érkezési idejének és végül ki kell tüntetni a menetrendekben a fontosabb csatlako­zásokat is. A következő 11. §, a szállítás­ból kizárt, vagy csak feltételesen szállít­ható személyekre vonatkozó határozmányai a régi, vagy üzletszabályzat határozmá­­nyaitól lényegesen eltér. Az új határozmányok szerint kizár­hatók az utazásból azok, akik a megho­zott rendet nem tartják meg, akik az arra hivatott alkalmazottak rendelkezéseinek nem engedelmeskednek, akik illemsértő magaviseletet tanúsítanak, végre a részeg egyének. Kizárhatók az olyan egyének, akik betegségük miatt, vagy más okokból az útitársaknak terhére lennének, feltéve, hogy különszakaszt nem lehet rendelke­zésükre bocsájtani, mely külön kocsisza- PÉCSI KÖZLÖNY A Pécsi tanítcszéf Közgyűlése. A Pécsi Tanítóegylet f. é. február hó 2-án, szerdán, délelőtt 9 órakor a pécsi­ belvá­rosi fiúiskola zenetermében KÖZGYŰLÉST tart, mely gyűlésre a tanítóegylet tiszte­letbeli és rendes tagjait úgy a tanügy iránt érdeklődőket meghívja az elnökség. A KÖZGYŰLÉS TÁRGYAI: 1. Elnöki megnyitó és jelentés. 2. Az iskola védekezése a fertőző betegségek ellen. Előadó: Dr. Lóránt Li­­pót tb. főorvos. 3. A magyarországi tanítók országos szövetsége. Előadó : Tóth Aladár, tanitó. 4. Átdogozott alapszabályok tárgya­lása­ Előadó: Klingenberg Jakab, ig.­ta­­nitó. 5. Indítványok. ISWO, február 1.

Next