Pécsi Közlöny, 1910. szeptember (18. évfolyam, 201-225. szám)

1910-09-01 / 201. szám

2. De lássuk, melyek azok az okok, melyek az egyhuzamban való tanítás korszerűsége és gyakorlati volta mel­lett bizonyítanak. Pécs szab. kir. város iskoláiba közel 300 kültelki tanuló jár, kik a távolság miatt nem mehetnek haza ebédelni, hanem a délelőtt 11 órától délután 2 óráig terjedő időt az isko­lában töltik, még­pedig felügyelet nélkül, mert napközi otthon ez ideig csak egy volt, de az is a pécsi tanítónők egyesületének jóvoltából. Városunknak 4 oly intézete van, hol ily napközi otthont kell még létesí­teni, ami pedig nem kevesebb mint 4 ezer korona kiadást jelent, mert az mégis csak lehetetlen állapot, hogy 300 tanuló, fiú és leány vegyesen, minden felügyelet nélkül csatangol­jon, rakoncátlankodjon 3—4 órán át. Ugyanezen kültelki tanulókat téli időben ,1- n. 3 órakor haza kell bo­csátani, újra a távolság miatt, így 300 tanuló veszít napról-napra egy taxiórát, ami nem kevéssé befolyá­solja ezen tanulóknál a tanítási ered­ményt. A fenti érvek egyrészről az iskolafenntartó megterhelését jelentik a mai viszonyok között, de ami en­nél fontosabb , a tanítás eredményé­nek veszélyeztetésére is rámutatnak. Továbbá a téli hónapokban a legújabb iskolaépületben is d. u. 3 órakor már sötétség van, hogy az akkori táj (pl. olvasás, írás, rajz, föld­­­) egyenesen károsod­hat a tanu­­szemeire. E mellet tanúskodik a elszomorító körülmény, hogy a süveges tanulók száma naprór­­a rohamosan emelkedik. E bajon­­ kötelessége az iskolafenntartó­­segíteni, ha máskép nem, hát a nyvilágítás bevezetésével, amí­g, nem kis megterhelés volna, amúgy is szűkös anyagi viszonyok közt levő városunkra. A félnapos, egyhuzamban való oktatás behozata­lával megoldható lenne e kérdés; nem szenvedne 4—5 ezer gyermek szeme, szervezete és újabb kiadás sem terhelné a várost. A nyári hónapokban pedig oly elviselhetetlen a meleg, hogy a gyer­meki lélek s szervezet elpetyhül s valósággal alszik, ami egyrészről tehát a szervezet rovására megy, másrészről meg az egész délutáni tanítás eredményét veszélyezteti. — Ezt persze látni kell. Ezenkivül, mikor a modern paedagogia céljául tűzi ki, hogy a gyermek minél többet legyen a szabadban s ezekből létesülnek az erdei iskolák is, akkor nem zárkóz­hatnak el az elől, hogy a tanulóse­regnek adjuk a nap második felét pihenésre, szabadban való mozgásra és ne kényszerítsük egész nap a zárt, rossz levegőjű termekbe, mikor általános a panasz, hogy rohamos a testi visszafejlődés. Ha tudjuk, fölfedezzük a bajokat, miért nem segítünk rajta ? Hisz nem kerül pénzbe, sem fáradságba. A legtöbb hivatalnál az egy­huzamban való munkaidő 8—1, vagy 2-ig­ van elrendelve, tehát a csalá­dok 1—2 órakor ebédelnek. A mai viszonyok közt tehát kétszer: déli 12 órakor az elemi iskolai tanulók­nak és 2 órakor a családfőnek kell tálalni, ami egyrészről megfosztja a családfőt nevelői--tetől, a családi élet örömének egy részétől, másrészt pedig nem kis megterhelése a gaz­daasszonynak, kinek kettős munkája van. Hátrány a családi élet ápolását, a nevelést illetőleg is, de még finan­­ciális szempontból is. A középiskolák, hol pedig fej­lettebb szervezet és lélek áll rendel­kezésre, mégis az egyhuzamban való tanítást hozták be. Hazánk több neves városának paedagógusai szintén az egyhuzam­ban való tanítás mellett foglalván állást, már pár éve egyhuzamban tanítanak az elemi iskolákban, így nevezetesen Budapest, Fi­ume, Kecskemét, Nyíregyháza, Új­pest, Léva, Lugos stb. elemi iskolái­ban a félnapos oktatás van gyakor­latban. A fent nevezett városok elemi iskolái, továbbá a középisko­lák ily irányú intézkedései csak megerősítik az egyhuzamban való tanítás célszerűségét. A család pedig követelheti ép a fenti okok alapján, mert amint berendezkedett a hiva­tal, a társadalom, vele a család, úgy az iskolának is kötelessége ezekhez alkalmazkodnia, amint ezt már a fent nevezett városok elemi iskolái is megtették. Még számos érvet lehetne fel­hozni, de feleslegesnek véljük a részletezést. Feltártuk az aktuális kérdést, az iskolaszék kötelessége, hogy ez mielőbb megvalósíttassék. Tessék az igazgató és tanító iskolaszéki tagok­nak is e kérdést megszívlelni, mert ha az ügy elposványosodik, az ő bűnük is lesz. Örömmel nézzük a tanügy fej­lődését, haladását és hisszük, hogy­­ jelenleg is egy lépéssel előbbre visszük, midőn vele foglalkozunk. Az már aztán nem a mi bűnünk lesz, ha az iskolaszékben — mit nem hiszünk — e nézet jegecesedne ki: „Ami jó volt az eddigi jó régi öregeknek, az jó lesz nekünk is.“ Az amerikai nő. A vén Európa mindenkor különös ér­deklődéssel nézi az újvilág dolgait. Ennek az általános érdeklődésnek a központjában"­­ amerikai lady áll,­­ elsősortint és pedig a "Vidag stellárk­irálynő, aki teljesen e t­­ermészetével nagyon is érthető m­­­elti föl az európai nő kíváncsiságát. hogy ennek az érdekes típusnak há­­láját adhassuk, legelsősorban nevel­­dszerét kell megismertetnünk. A házakból származó dollárkirály­­-mekkoráktól kezdve fényűzés­­. A kis leány, mihelyt arra vagy francia nevelőnőt kap­­ásának befejezése után, fel­­ülába küldik. Vannak olyan -­ü iskolák, melyeket csak *k gyermekei látogathatnak, keltséget a leánygimná­­­k el, a­hol a latin és '*■ leginkább a sport a fő súlyt. De nem hygienia praktikus tanításáról sem s a masszázs-, meg a kéz- és lábápolásban a fiatal leányok nagy ügyességre tesznek szert. Járnak ezenkívül főző-, varró-­, festő- és zeneiskolába is. Sok leányt átküldenek Európa előkelőbb nevelő intézeteibe, különösen Svájcba. A házi ne­velésben fejelv a puritánizmus; a leányok csak vizet isznak, sokat járnak a templom­ba, jótékonyságot kell gyakorolniok s a szegény bevándorlottakkal is törődniük kell. Mindezt azonban csak azért, mert igy kívánja a bon­ton. Ha a fiatal dollárkirálynő neveltetése ilyen formán befejezést nyert, egy szép napon bemutatják a társaságnak s ettől kezdve a felnőtt nagyvilági dáma szerepét játsza. Milliomos családoknál ez a bemu­tatás a legnagyobb pompa keretében tör­ténik. Százszámra küldik szét a meghívót s a vendégek fényes esti öltözetben gyü­lekeznek az ünneplő ház nagy szalonjában, ahol a debütáló fiatal leány legdrágább toalettjében fogadja őket. Az amerikai lady a fiatal emberekkel szabadon és bizonyos kegyes leereszkedés­sel köt ismeretséget, így aztán könnyen érthető, hogy az amerikai leánytól senki sem veszi rossz néven, ha szülei távollétében fiatalembereket fogad, vagy ha velük szín­házba, vagy más szórakoztató helyekre megy. Azért sem szólja meg senki, ha szín­ház után valamelyik előkelő étteremben mutatkozik. Midőn aztán sok alázatos imádója kö­zül végre kiválasztotta az igazit az elké­nyeztetett leány, a szó szoros értelmében eljegyzi és férjül veszi választottját. A vő­legény hozományt nem a leány atyjától kap, a mennyasszonynak megvan a maga nevén álló vagyona s abból tetszése sze­rint ad férjének annyit, a mennyit akar. A férjnek szent kötelessége, hogy nejének kényelmes, minden gondtól ment életet biz­tosítson. A férfié minden munka, az asz­­szonyé minden élvezet. A dollárokat haj­szoló férjnek akkor sem jut eszébe nejét hanyagsággal vádolni, ha az évszámra jár is külföldön gyermekeivel. Természetes, hogy ilyen élet mellett a sok gyerek nyűg volna, azért a gyermekek száma ritkán több kettő-háromnál. A nő ilyen társadalmi helyzete a mű­- PÉCSI KÖZLÖNY 1910. szeptember 1.

Next