Pécsi Közlöny, 1910. október (17. évfolyam, 226-250. szám)
1910-10-01 / 226. szám
1910. november 1. PÉCSI KÖZLÖNY bizottságának kiküldése s e bizottság tagjainak egybehivása iránt intézkedjék. Kelt Bécsben, 1910. évi szeptember hó 26-án. Ferenc József s. k. Gróf Khuen-Héderváry Károly s. k. tört arany- vagy ezüst-ékszert napt árban, vagy esetleg uj ékszer vagy cserélem! Hüll S. JÓZSEf, ÉÉS és ékszerész Pécs, Király utca 20. A koleravész. A mohácsi koleraveszedelemnek eddig hatvankét betege van. A hatvankettő közül meghalt 36, felgyógyult 5, ápolás alatt áll 21. Tegnap dél óta négy újabb megbetegés fordult elő. Megbetegedett Jaksics Lukácsné 55 éves napszámos felesége, aki még a tegnapi nap folyamán meg is halt. Megbetegedett Kernya Katalin 3 éves, napszámos gyermeke, Spitz Ferencné 42 éves háztartásbeli és Gergarovics Jánosné 38 éves. A halálozás statisztikája szintén emelkedőben van. A tegnapi nap folyamán kolerában meghaltak : Jaksics Lukácsné, Tudics Mária és Vass József. Mohácson a legszigorúbb óvóintézkedéseknek lelkiismeretes betartása fölött a hatóság s a polgárság egy része maga is hiven őrködik. A polgárőrség a városban cirkál, hogy az eltagadott koleramegbetegedéseket felderítse, a Balaton legszebb gyöngyét, Balatonfüredet. Siófokról a „Baross“ gőzhajó százával hozza a fürdővendégeket, fedélzetét virággal teli óriáskosárhoz teszi hasonlóvá a fiatal női arcok serege és a sok szép toalett. A hajóról nézve históriai hangulatot keltő képet tár elénk Tihany kopár hegye s az utánozhatlan festői érzékkel elhelyezett kéttornyú temploma a tihanyi apátságnak, melyben egy árpádházi királyunk nyugossza örök álmát s melynek széles, hatalmas fala adja azt a hires visszhangot, melyet egy balatonlátogató sem mulaszt el kipróbálni. A füredi parthoz közeledve, az evezős és motoros csolnakok s a vitorlás hajók szindus képe tárul elénk; a hajóközönség szívét dobbantja néhány közvetlen a hajó közelébe a hullámok közt úszó ifjú, majd látva, hogy semmi baj sem éri a virtuskodókat, a füredi partra esik tekintetünk, melynek ezüstös színű rezgő-nyárfasétányát páratlan szépségűvé teszi egy percre a hajó elébe gyülekező tarka közönség. Abból a körülményből, hogy nem találnak egy elrejtett koleramegbetegedéseket s abból, hogy eltitkolt betegek halálozását is nem jelentik be (noha ez utóbbi már igazán nem volna eltitkolható), az következik, hogy ilyen megbetegedések nincsenek Mohácson. A Dunát szigorúan őrzik, nehogy a lakosság annak vizét használja fel szükségleteire , amely rendszabályt különben nemcsak Mohácson, hanem Dunaszekcsőn is foganatosították, ahol szintén elzárták a Dunát s csendőri őrszemek őrködnek a fölött, hogy a lakosság a Dunavizet ne használhassa. A rögtönfoganatosított erélyes óvó intézkedéseknek köszönhető, hogy Dunaszekcsőn az elhalt Csorba s az ápolás alatt levő Martina Istvánon kívül eddig koleramegbetegedés nem fordult elő. Kölkeden pedig az egész teknővájó cigány kolóniát csendőri kordon őrzi, úgy, hogy ott is izolálva van a veszedelem. Kalányos Katalin, Kincses Anna teknővájó cigánynők s az egy éves Kalányos Mária elpusztultak kolerában. Egy kolerás beteg ápolás alatt van, de ezek már három napos adatok, ez idő óta újabb megbetegedés nem fordult elő. Igaz, hogy a fertőzés lappangásának ideje öt nap, s a veszedelem megszűntéről majd csak akkor lehet reménykedve beszélni, ha az utolsó beteg felgyógyulása után öt napig újabb infekció esete be nem áll. Dunaszekcsőn a hatóság gondoskodott a lakosság vízszükségletének fedezéséről, a járványkórházat is a temetői hullaházban rendezte be egyéb hely híjján, de a hullaház céljaira ideiglenesen egy félszert rendezett be, ahol a szükségessé váló esetleges boncolásokat is teljesítik. A fürdőtelep szép, kedves, változatos, a falu tőle negyedórányira fekszik. A nép, mint a Balatonmenti nép általában, intelligens, szőlőművelő nép, sokkal intelligensebb, mint másfelé a föld népe. Itt mindenki a szőlőből él, az úri nép is. Kedves házigazdám is szőlőbirtokos. Szokás szerint pincézni viszik a vendéget. Engem is elvittek vagy három pincébe. Azt hittem, hogy őseim buzogányát látom, akkora pincekulcsot vittünk magunkkal s bámulatom hangos kitörésben nyilvánult, midőn megláttam az óriás hordókat, melyek egész vagyont tartottak össze dongáik közt. No és a borkóstoló! Úgy jártunk, mint a szúnyog, mely feloszivja magát piros embervérrel s a nehéz súllyal nem bir tovább szállni. A tüzes és nehéz boroktól lábunk úgy megsulyosodott, hogy helyből alig mozdultunk. Szerencsére pincéből hazafelé mindig hegynek le visz az ut s igy sikerült hazamennünk. HÍRROVAT Pécs, 1910. szeptember 30. Pesti levél. Ut a gyilkossághoz. Az év rendőri krónikája a napokban egy igen izgató fejezettel gyarapodott. Pedig ez a krónika már az alábbi eset nélkül is igen tartalmas és szomorú volt. Tapasztalati tény már, a statisztika bebizonyította, hogy a bűnösök között egyre tekintélyesebb az u. n. úri bűnösök száma. Egyre többen lépnek a bűn lejtőjére azok, akiknél nevelés, környezet meggátlója kellene, hogy legyen, a rossz hajlamok kifejlődésének. És ime az ellenkezőjét látjuk. A jó nevelés eredményét egy pillanat alatt eltörli szinte elemi erővel egy pillanatnyi gyengeség, egy változás, amely váratlanul jött ... és következik egy erőszakos megoldás: a néha elpalástolt, eltitkolt, de oly gyakran előtűnő bűn és a rettenetes keserű bűnhődés. Fekete Vilmos gyógyszerész esete ismét a felszínre vetette a főváros ezer átkos szenvedelmét, apró bűneit, amelyeket még fair társaságban sem vesznek ely szigorúnak (!) A lóverseny, a kártya ismét a legrettenetesebb bűnbe: a rablógyilkosságba kergetett egy intelligens (?), tanult embert, aki azonban nem szerette a becsületes munkát, mert alkalma nyílott rá megkisérleni a szerencsét, mely oly könynyen gazdaggá teheti az embert, aki a kegyeletre; de akinek azután ellensége az rettegve féljen minden naptól, mely reá következik és erős akarattal győzze le az éj rémségeit, amelyek megtámadják, ha rabja lesz szerencsejátékoknak, lóversenyeknek, kártyáknak, amelynek Budapest szinte üvegháza. A játéknak, lóversenynek, kártyának talán a földkerekség egyetlen városában sincsenek oly díszpéldányai, mint Budapesten, sőt joggal mondhatom, mint Ma Innen szép ám csak a Balaton vize a hegyről nézve. Csakugyan olyan, mint egy szem, melybe szerelmesen tekint az ifjú. A napfény ezüstös csillogással verődik vissza a habokról s a szellő, ha végigsimitja a csendes víztükröt, reszkető hullámzás vibrál végig a tavon, mely Tihany felé folyton erősödve, kicsapja a vizet a köves part aljára. Itt könnyezik a Balaton. Majd egy felhő vonul el a tó felett s elfogva a nap fényét, sötét foltot rajzol a tó tükrére, mint a szemen a borús gondolat. És ha a Bakony összegyűlt párái tornyos fellegekben aláeresztednek a tó fölé s a viharszelek nekinyomulnak a víznek, akkor sötét feketeség borítja el a kenesei partokat, fölcsapnak a hullámok, háborog a tó s vadul kergetőznek szinén a szelek forgói. Fölséges és megrázó ilyenkor a Balaton, de jaj a vizenjáróknak. 3