Pécsi Közlöny, 1911. március (18. évfolyam, 34-56. szám)

1911-03-02 / 34. szám

1911. március 2. PÉCSI KÖZLÖNY Pedig nem csinálnak semmi bűnös dolgot. Mindössze szabályok szerint dol­goznak. Óriási komikum van ezekben a ha­tósági szabályokban. Mindenütt szabály, szabály és szabály. Egyik elavultabb és ócskább, mint a másik, de azért lennie kell, ha az Úristen most akarna még egy világot teremteni, bizonyára előbb terem­tési szabályrendeletet csinálnának neki. És a szabályok nem érnek semmit. Ha nálunk a vasutasok betartanák a for­galmi szabályokat, a forgalom pár nap alatt a felére csökkenne, mint ezt lehe­tett látni a vasutas sztrájk alkalmával, a­mikor a katonai utón szolgálatra behívott sztrájkolók szigorúan a szabályokhoz alkal­mazkodva dolgoztak. Mindenki látja — ha nem akarja, akkor is kénytelen látni — hogy ez a csupa hivatali szabályzati világ képtelen­ség, de azért valami újabb rendet csi­nálni senkinek sem jut az eszébe. Inkább készülnek folyton újabb és újabb szabá­lyok s nem messze van az idő, amikor majd csak lélegzeni lesz szabad szabály­zat és felsőbb hatósági utasítás nélkül. De a trieszti osztrák hivatalnokok tudják s értik a módját, hogy miként kell a copf­ból a copfot viselő ember nyakára hurkot csinálni. Meghívó: A 48-as és függetlenségi párt köz­ponti vezetősége a Március hó 15.Ш fin­­_szoolycA­­vnaezese tárgyában március 5-én, a Marxreiter-féle vendéglő (Deák­­utca) külön termében értekezletet tart, melyre a kerületi vezetőséget­­ végre­hajtó bizottság tagjait s az ügy iránt ér­deklődőket tisztelettel meghívja a 48-as függetlenségi párt központi vezetősége. Grün Lázár úr őrmester úr a legényt szidta : — Ne csattogjon kend a képével, aztán ne tántorogjon, ha egyszer kapták van, mert képen ütöm. Kertájk. Mars! Klein Mózes mégse ment a manipu­­lánshoz panaszra. Nagyon félt, hogy ő­ húzza a rövidebbet. Szó nélkül tűrt, szen­vedett. Ha a gyakorlatról bejöttek, beza­varták a snájderájba dolgozni. Mózes nem feküdhetett le, mint a többi. Ezért ő min­dig fáradt, mindig piszkos volt és ezért őt mindig szidta mindenki, ráfogván, hogy azért lusta, azért piszkos, mert zsidó. Mikor Kónya Jóska — tudja az ördög miért tette, tán az őrmester legjobban megmondhatná — leugrott a harmadik emeletről és Kónya Jóskát annak rendje és módja szerint eltemették, Klein Mó­zesnak olyasmi motoszkált az eszében, hogy Kónya Jóska igen okosan cseleke­dett. — Csakhogy könnyű volt ám neki, mert árva gyermek volt, de Mózesnek van édesanyja, aki minden héten küld levelet a kaszárnyába, hogy így édes fiam, úgy édes fiam, majd csak letelik az a három esztendő. Klein Mózes vissza­írta, hogy persze, hogy letelik, már csak huszonhat kis hónap van hátra, nincs semmi baj édesanyám. Pedig volt elég. A napos káplár már másodszor ordított be, hogy lemenni az udvarra parancskiadásra és Klein Mózes még mindig a bakkancsfűzéssel kínlódott, pedig a szakaszvezető úr már háromszor hátbavágta: — Az Istenét, hát te miattad én kap­jak mindig ? ! Nesze, kutya zsidó. Le is vezette a szakaszát, nem várta meg Klein Mózest. Mózes nem fűzte be a bakkancsot, még azt is lerúgta a lábáról, azután le­akasztotta a puskáját, kivette az élest,­­pedig azt nem szabad ám parancs nél­kül felbontani!) leült az ágyra, ráhajolt a puskacsőre és a lábujjával elrántotta a ravaszt. Micsoda mamlasz volt ez a Klein Mózes! Úgy eltreffelte, hogy már jobban nem is lehetett volna, pedig odakint soha­sem tudott találni. Ha rosszul csinálja, beviszik a kórházba, valahogy kígyó gyit­ják és még ki is szuperálhatták volna. És a mamlasz kapja magát, abban a pil­lanatban meghal. A kapitány úr személyesen rohant fel a második cugba. Veszettül káromkodott, amikor Klein Mózest megpillantotta. — Gyáva, komisz zsidó! Persze, nem tetszett neki a vasárnapi parancs­­kiadás. Az ezredorvos úr azt mondta, hogy az már mindegy. Mózesnek többé semmi sem tetszik, mert Mózes meghalt. Vigyék le az ispotályba, tegyék jégre, majd hol­nap felboncolják. A szakasz nem törődött a dologgal. Vasárnap lévén, mindenkinek kimenője volt. Csak a szobaordinánc káromkodott, mert neki fel kellett súrolni a Klein Mó­zes vérét. A kapitány visszajött a manipuláns­­sal és kutatni kezdtek. Átkutatták a szalmazsákot, a hátbőröndöt, a párnát, de nem találtak egy sor írást sem, amely arról tett volna említést, hogy Klein Mó­zes miért szökött ki a vasárnapi parancs­­kiadás elől. Napirend. Március hó 2. Cigánybál Jenovay József Sörház­ utcai ven­déglőjében. Kereskedők összejövetele a Nádorban. Március hó 4. Fellner tánctanár tavaszi tánciskolájának meg­nyitása a Sörházban. Március hó 5. Esti fél 6 órakor felolvasó estély a belvárosi kath. körben. D. e. 11 órakor a pécsi sertéshizlaló és áruraktár r. t. közgyűlése. D. u. 4 órakor a Pécsi Dalárda közgyűlése. Március hó 6. Délután 5 órakor a tüdővész ellen védekező egyesület közgyűlése. Március hó 15. Esti 8 órai kezdettel a Szigeti külvárosi Egry Béla jótékony asztaltársaság társasvacsorája. 8 NAPI HÍREK. Pécs, március 1. A bojt. (Egyúttal válasz az Újlap szerkesztői üzenetére.) „A bojt amúgy is régen elvesztette különös jelentőségét.“ Ezen a cinikus megjegyzésen akad meg az Újlap, ezt a cinikus megjegyzést én­­ az Újlap sze­rint álarcos katholikus tettem, hát nem hagyhatom szó nélkül az ő megjegyzését. Higyye el a kedves főtisztelendő, vagy r.rv­o o£ciktszt6 úr, hogy tel­jesen tisztában vagyok én is azzal, hogy az igénynélküliség, az önmegtagadás milyen fontos szerepet játszik a szociális kérdé­sek megoldásában, de egy másik kérdést tisztázzunk előbb, böjt-e a böjt csak­ugyan abban az értelemben, ahogy ezt ma felfogják. Állítsunk csak egy bojtos ebédet és egy nem bojtosét szembe egymással. Egy napszámos, aki nehéz fizikai munkát végez, akinek szervezete ennél­fogva fokozottan kívánja meg az anyag­cserét, hogy testi erejét másnapra is fenn­tarthassa — délben és este a hentestől egy kis húst vesz szegényes kenyere és hagymája mellé. Kétszer napjában jóllakik s mert rit­kán jut hozzá — a böjti napon cselekszi ezt — vétkezik, megszegi a böjtöt. Tetszik látni, hogy tudom, hogy mi a böjt! Egy másik, minden jóban dúskáló ember pontosan betartja a böjt paran­csát : reggel egy csésze kávét, estére egy­­egy falat szigorúan a böjti szabályok ál­tal előírt ételt vesz magához, de délben, hamis leves, hideg hal tartár-mártással, savanyú tojás gombóccal, rakott tojás, esetleg halpaprikás tejfölösen metélttel, folytatva kirántott hallal, vajban sült fogassal, vagy süllővel, ehetik hozzá spár­gát zsömlye morzsával, túrós gombócot, vagy a főtt tésztafélékből válogathat any­­nyit, amennyit akar, ihatik hozzá sört, bort, ahogy a szive, lelke megkívánja. — Nézze, ez az ember ugyebár böjtölt, mert napjában csak egyszer lakott jól s mert húsételt nem evett! íme, ma már ezért vesztette el kü­lönös jelentőségét a böjt és igazán taga­dom azt, hogy az innycsiklandó étlap szerint megalkotott böjti ebéd valami kü­lönös akaraterősítő panacea volna ebben a mai anyagelvű világban! Addig, amíg a böjt „nagy böjt“ volt, amíg még a böjt terhét is nem csak azok érezték, akiknek az igénynélküliséget nem az iskolában kell tanulni, hanem rászok­tatja őket az élet — addig volt különö­sebb értelme a böjtnek, ma már maguk egyházfők látják be — akik országokat oldanak fel a böjti absztinencia kötele­zettsége alól, amikor másutt a böjti időt redukálják hetenkint egy-két, három napra. Ma már a böjt kérdése leginkább

Next