Pécsi Közlöny, 1911. június (18. évfolyam, 106-128. szám)

1911-06-01 / 106. szám

1911. június 1. veszi egész tartalmat, hogy lássa, mit adott már el. És én elgondoltam, meny­nyire kárhozatos ilyen korán kihasználni és önállósítani a gyermeket. Mennyire él­hetetlen, nyomorult, elvetemedett, szívte­len szülők lehetnek azok, akik egy ilyen leánygyermeket már­is kenyérkeresetre kényszerítenek. És nem lehetetlen, hogy az apja épen azzal a pénzzel megy kár­tyázni, amit ez a gyermek visz neki. Tán el is veri, ha pénz nélkül tér haza, ahol egy piszkos pokróc várja a földön az ágy előtt, mert a vacokra idegen emberek jár­nak. És hogyan is tanulhatna valamit az iskolában, mikor álmos, leragadó szemek­kel ül a helyén ? Hogyan figyelhetne a tanítójára, mikor puha párnáról álmodik? És hogyne lopná el a jobbmódú gyerme­kek uzsonnáját, mikor odahaza pálinkát kap reggelire, meg rossz, hideg ételt? Ó, szemérmes, finom leányai a palo­táknak, ti nem tudjátok, milyen nagyon­­nagyon jó dolgotok van. De lássátok, az ilyen kis hitvány bogárnak is megvirrad ám egyszer. Mert ha kiállja a zsengekori megpróbáltatásokat, ha a nélkülözés össze nem töri, el nem vervasztja, акког csak addig tart a nyomorúsága, míg az öntudat, illetve az önérzet éledni nem kezd benne hozzátartozóival szemben és mig egy szép napon igy nem szól szüleihez és test­véreihez : — Mit adtatok ti nekem, mit kapok én tőletek, hogy hazahordom a pénzt? Mi ? Hát tudjátok meg, ezentúl magam fogom elhasználni, amit keresek! De ekkor már ránevetett az utca fertőjének hazug csillogása, ekkor már könnyen keresett néhány forintot. Mert egy hatalmas társadalmi osztály óriási rétege les rá, akikre ti, jól nevelt leányok, hiába vártok, mert az igényeitek nagyob­bak. Tehát, akiket nem sodornak el a gyermekkori viszontagságok, akik nagy kínnal-bajjal mégis fölserdülnek valahogy, azokra a ti apáitok, a ti fivéreitek lesz­nek szomjasan, azokat a prostitúció falja föl. És itt némi magyarázatot találunk annak a francia tudósnak a diagnózisára, aki nemrég a női szépség fokozatos ha­nyatlásáról irt. A társadalom felső rétegének asszo­nyai tudvalevőleg irtóznak az anyaságtól, a második, de különösen az alsó réteg női közül pedig épen azok, akik legjob­ban hivatva volnának a szépségtenyésztés szerepére, erkölcsüknél, helytelen nevelé­süknél fogva a szerelem vásárjára kény­szerülnek, így tehát meddőségre vannak kárhoztatva, míg a többiek képtelenek az anyaságra csenevész szervezetük miatt, vagy épenséggel nem a szépségkultusz jegyében tesznek eleget anyai rendelte­tésüknek. Lehet, hogy egyedül állok ezen ma­gyarázatommal, de minden legkisebb al­kalom mulaszthatatlan és kellő jogcím legyen annak a megállapítására, hogy nemi életünk bődületessége irtózatos ke­mény boszút áll rajtunk, hogy a prosti­túció tulajdonképen egy csendes, vérte­­len, de annál gyilkossabb forradalom, a pusztulás szédületes perspektívája. És a mostani lassú rombolás után valószínűleg hirtelen bekövetkező rohamos degenerá­­lódás mintegy vad orkán úgy fog végig­söpörni a társadalmak fölött. Hogy aztán mi vár a degenerálódott társadalmakra? PÉCSI KÖZLÖNY Házi lazaállás­a ül­. A kórházi bizottság legutóbbi ülésén Lóránt Lipót dr. felszólalása következtében szóba került a kórház élelmezésének ol­csóbbá tétele, amely kérdést oly módon gondolt felszólaló orvos megadhatónak, hogy ha a házilag előálítható élelmi cik­keket nem kell a kórháznak a piacról be­szerezni. A kórházban annyi konyhahulladék, annyi moslék gyűlik össze, hogy — ahogy a múltban is volt — ebből a konyha­hulladékból disznók nevelése és tehenek­ Napirend. Június 1. Délután 4 órakor közegészségügyi lesz.­ülés. Június 2. Esti 7 órakor a szegény gyermekek felru­házására alakult 48-as asztaltársaság nagy értekez­lete Schmidt János, Siklósi­ u. 32. sz. vendéglőjében. Délután 3 órakor Vendéglősök, Szállodások, Kávésok és Kiskereskedők értekezlete Weindorfer János, Deák­ utca 3. sz. szállodája kerthelyiségében. Június 4. Délután a pécsi nyomdászok Gutenberg Dal­körének ünnepélye az Abbázia mulatóban. Nép­ünnepély a Tettyén. 3 1910. Junius 1.— 1911. junius 1. Ez a két szám azokat a dátumokat jelenti, amelyek között eltelt egy esztendő alatt a munka­párt boldogította az orszá­got. És elmondhatjuk, jól boldogította. — Megrakott bennünket töméntelen adósság­gal. Az országot nyomorúságos helyzetbe hozta s az adózó népre folyton új és újabb terheket rak. Megérdemli tehát, hogy jubiláljon. S ezen a nagy napon mi, kiket tőle óriási, áthidalhatlannak látszó távolság választ el, sietünk őt üdvözölni. — Mert soha jobbkor nem jubilálhatott volna. És van is oka az ünneplésre. Az ország millió sebből vérzik. Most terjesztették be a véderőjavaslatokat, me­lyek évenként félszázezer emberrel és igen sok millióval kívánnak többet az ország­tól a néptől. Attól a néptől, melynek milliói elől elzárják az érvényesülhetés útját. A nép terhére emelik a vér- és pénzadót, de a jogkiterjesztést megtagad­ják tőle. S ebben a szomorú helyzetben a munkapárt ünnepel. De várjon mit is ünnepel ? Azt-e, hogy az ország liberálisan gondolkodó köz­véleménye kiábrándult abból a békéből, mely minden „életet“ megdermeszt ebben az országban és csak azt növeli nagyra, hatalmassá, a­mi reakciós, klerikális ? Azt-e, hogy a gyámság következtében ezrekkel szaporodik a kivándorlók szám­a ? Azt-e, hogy a kiváltságos osztályok alkotta osztály­parlament többsége, az ünneplő munka­párt a „kellően alkalmazkodó“ törvények­kel és kormányrendelkezésekkel olyan drágaságot teremtett az országban, hogy itt a megélhetés már-már teljesen kép­telenség? Noha ünnepel, ezeket ünnepeli. S mi ezért az őszinteségéért üdvözöljük. Mert ez figyelmeztetni fogja a parlament­nek és az országnak igazi alkotó mun­kára vágyó tömegét, hogy itt van a leg­főbb ideje, amikor közéletünk megfertő­zött levegőjét új, üdvös és célravezető reformokkal meg lehet és meg kell tisz­títani ! A véderőreformjavaslat az 1895 óta majdnem 20 esztendeje már húzódó válságot vissza­terelte ahhoz a ponthoz, melyből ki­indult, a véderőszaporítás kérdéséhez. S azt a kérdést akarják ezzel a parlamettel meg­oldatni, mikor az, kinek a bőrére megy a dolog, a nép, kívül van rekesztve az al­kotmány sáncain s még csak az ellenőr­zés, de a kritika jogát sem gyako­rolhatja. Ezért kell e helyett a nagy, nyo­masztó béke helyett életet adó, áldást hozó harc. Harc, mely le fogja dönteni ezt a már avult rendszert s amely egyszóval kifejezve mint reakció fekszik rá a ma­gyar közéletre s egyenesen a néprétegek elnyomására irányul. Harc kell, mely megteremti az ország millióinak, dolgozó munkásnépének bevonásával, az általános titkos választói jog alapján a népparlamen­tet, mely egyedül van hivatva dönteni sa­ját sorsa és mindenféle véradó tekintetében. S ennek a harcnak előcsatározásai közepéből üdvözöljük a munkapártot, nek a tartása igen könnyen volna telje­síthető. Cselédszemélyzet is van akkora, hogy a kórház minden különösebb meg­terhelése nélkül nyerhetnének ezek az állatok gondozást. Ez által pedig értékesítve volna a konyhahulladék, ami most abszolút semmi jövedelmet a kórháznak nem jelent és lehetővé volna téve az, hogy a kórház közszükségleteinek egy részét, valamint tejszükségletét is legalább részben ne a méregdrága piacon, hanem odahaza sze­rezhesse be. Az állatok gondozása, a cselédség felügyelete persze egy kissé megterheli majd a kórház vezetőségét, de ez nem olyan nagy kérdés, amit könnyen meg­oldani nem lehetne. A múlt tapasztalatai ugyan megle­hetősen elriasztók, amikor éppen a sertés és marha istállók a kórháznál tisztasági szempontból nagyon sok kívánni valót hagytak hátra úgy annyira, hogy nem egyszer hatósági beavatkozásra is szük­ség volt, ámde akkor az élelmi­szerek olcsósága nem indokolta annyira, mint most a házigazdálkodást. Másodszor pedig van mód arra, hogy ezeket a múltban felmerült dolgokat az istállók környékének tisztántartásával, a trágya idejekorán való kihordásával, sőt esetleg az istállóknak a kórház vagyonán kívül való elhelyezésével is megoldják.

Next