Pécsi Közlöny, 1912. május (19. évfolyam, 78-86. szám)

1912-05-02 / 78. szám

1912. május 1. „Pécsi Közlöny“ Lukács ravaszkodik. (V.) Lukács első fellépése a több ol­dalról biztosított jóakarat folytán tegnap csakugyan sikerült. Nem volt még vita kö­rültekintő programmbeszéde fölött, sőt azt a delegációk utánra halasztották — ellent­mondás nélkül. Voltak ugyan élénk fel­kiáltások akkor, amikor Lukács a munka­rendre nézve azt javasolta, hogy „amíg a választójogi törvényjavaslat elkészül, a Ház a napirenden levő véderőjavaslatokat tár­gyalja", így : „Ebbe nem megyünk bele! Előbb a választójog, azután a véderő. A priusz! A priusz!“ de ezek nem gátolták meg a bemutatkozás sima lefolyását. Ez a — bár formális — siker bizo­nyára annak a ravasz fogásnak volt kö­szönhető, hogy Lukács mindegyik pártnak ígért suttyomban valamit, csakhogy a be­mutatkozás és a delegációs tárgyalások si­­mán menjenek. Hogy azután melyik párt­nak mekkora lesz a csalódása , az később fog kitűnni. A ravaszkodás másik neme kifelé volt irányítva, a szociális alkotások igérésével, amelyek között sok a fontos és sürgősen szükséges, így P* °* az állami tisztviselők családi pótlékát s a nyugdíj tör­v. revízióját egy nagy társadalmi réteg régóta várva-várja, de azért még ez a sanyargó osztály sem követeli a választójog reformjának hátrább­­tolását a véderőjavaslattal szemben. A „munkásjóléti intézmények" is szépen hang­zanak , de ezek létesítését sem kívánja a munkásság a választójogi reform rovására. Szóval, csakis az általános, egyenlő, köz­­ségenkénti, közvetlen , és főleg titkos vá­lasztójog, legalább is a Justhék tervezete szerint, lehet egy leszállított igényű véd­erőreform végleges elfogadásának arany­­hídja. Részemről még hozzá­teszem a kö­tel­e­z­ő szót is, ami mellett rég irtamin­tem, hogy mit akar, mi kérnivalója van tőlem, láttam azonban, hogy a kasznár Ilus elé is odaperdült egy hasonló csillag­zat ugyanilyen kéréssel, én is úgy csinál­tam tehát, mint ő. Megjegyzem, hogy Irén, akinek a barátságára olyan büszke voltam, rám sem nézett, pedig a délután folyamán át másztam a szomszéd kertbe és mi tagadás loptam - e­­ e­z a­e a bácsitól Irén számára három gyönyörű rózsát, hogy tűzze a hajába a majálison. Odanyujtottam tehát a kezemet a kis kadétnak és beálltunk a sorba. Most mu­tasd meg mit tudsz Böske — szóltam ma­gamban — egy-kettő-három walzer, egy­­kettő-három polka. Terpsic­ore őnagysága, ha lenézett ugyanekkor a magas Olimpus­­ról, hihető ideggörcsöt kapott e látványra, amit mi produkáltunk, de voltak ott töb­ben is, hasonló analfabétái a tánc lejtő paragrafusainak. Az első felkérés után következett a második, a harmadik. Las­­sankint beszédbe elegyedtünk az iskolá­ról, a katonaintézet ezerféle nyomorúsá­gáról, a szekánt tanárokról, szóba került a Kati baba meg a babacsalád többi (amit a szociáldemokraták nem akarnak. De erről majd máskor.) A mostani 1.200.000 nagy részben le­kötött választónak Justhék szerint 2.500.000 szabad választóvá emelése szükséges és egyelőre elegendő szám is a nemzet igazi akaratának nyilvánítására. Ha Lukács ra­vaszkodása még ezt is ki akarná játszani, hát legyen az ő sorsa is a Khuené ! Nem szabad most már meghátrálnunk, ha mindjárt a mostani rendszerrel is lenne új választás kierőszakolva. A ravaszkodás a korszellemen diadalt nem arathat. Alkalmi vétel­karok darabja csak . . 3 korona. Legjobb öngyújtók darabi­a­­kor 220 koronna Schmeiszl Ferencnél Pécs, Király­ utca 42. szám (Lyceum épület.) Pécs, 1912. április 30. — Kinevezés. Hardi Sándor kir. curiai bíró, pécsi kir. törvényszéki elnök Galamb János kir. törvényszéki napidijast ugyan­oda hivatalszolgává nevezte ki. — Jubilált hivatalfőnök. A pécsi fel­mérési testületnek egyik régóta itt működő tagja, Pechán János kft. főmérnök, fel­ügyelő-helyettes folyó hó 27-én ünnepelte munkásságának 30-ik évfordulóját. Eme jubileum alkalmából a tisztikar ünnepséget rendezett tiszteletére, melynek hivatalos része d. e. 10 órakor folyt le, a midőn Ruttkai Vilmos felmérési felügyelő lendü­lettel előadott, szívhez szóló szavakban üd­vözölte a jubilánst, arra utalva, hogy ma 30 éve, hogy az első hivatali esküt letette, mely idő óta a legnagyobb buzgalommal, tagja. Több táncosom akadt, köztük egy nagyobbacska kadét is, aki mondhatatlan fensőbbséggel fumigálta eddigi táncosai­mat. Olyanformán beszélt róluk, mintha valamennyi az ő egyenes szolgálatára jött volna a világra. Az ő kedvéért te­remtődtek a tanárok is, akiknél ő külön­ben százszor okosabb, akiket ő lépten­­nyomon megtréfál s akik neki, az ezre­des fiának szólni sem mernek. Csekély­ségemnek szörnyen imponáltak igéi. Tör­­pébb-törpébb lettem annak a tudatnak súlya alatt, hogy ennek a földi nagyság­nak méltóztatik velem beszélni. Közben megütötte ugyan fülemet egy-egy meg­jegyzés : már megint fölült a magas lóra, de miután én sem alacsony, sem magas lovat nem láttam közelünkben, nem is reagáltam a szellemi röpentyükre. Elkérte a legyezőmet s pár legyin­tés után se szól, se beszél, zsebre teszi. Elhülve kérdeztem : — Mit csinál ? — Kis nagysámtól megtartom em­léknek . . . A csüggedést nem ismerő kitartással, köz­­mondásossá vált pontossággal, mindvégig derült munka és életkedvvel teljesíti — sokszor bizony kényes helyzetekben is kö­telességét. Szerény modorával, munkája iránti szeretetével, a felsőbbek iránti en­gedelmes és simulékony temperamentumá­val sikerült elérnie azt, hogy nemcsak alantasai, hanem felebbvalói is mindenkor értékelték és kitüntették munkásságáért. A munka és kötelességtudás embereként ál­lítva őt kartársai elé örömmel üdvözölte úgy a maga mint testülete nevében, to­vábbra is sikert és teljes megelégedettsé­get kívánt munkásságához. — Adomány. Pozsgay Dezső a pécsi iparos és kereskedő tanulókat védő egye­sület vezető tanítója a vallás és közokta­tási miniszter részéről 200 korona tiszte­letdijat kapott. — Állami segély. A vallás és közok­tatási miniszter az iparos tanonc iskolának a m. évi 4000 kor. helyett az idénre 4500 koronát, a kereskedő tanonciskolának pe­dig mint tavat 1200 kor. utalványozott. — Cimborság. Fontenay budapesti francia főkonzul, aki kinevezése óta a vi­comte címet jogosulatlanul használta és e révén a legnagyobb körökbe jutott, most távozni akarna, de a francia kormány nem menti fel, fia házasságra lépte alkalmával kiderült, hogy nem vicomte. Ennek kide­rülte folytán tekintélye alább szállott. — Tariffa-rendszer a pécsi borbély­­üzletekben. A pécsi borbélyok a nemrég megalakult borbélyszövetség ülésén egy­hangú határozattal kimondották, hogy a közönség kénye-kedvének kiszolgáltatott díjazás szabálytalanságának véget vetve, tarifa­rendszert léptetnek életbe már május 1-vel, mely megismerteti a közönséggel, hogy a borbélyt egyik-másik munkája el­végzésével mennyi díj illeti meg. A díjsza­bások már ott függnek ez üzlethelyiségek­ben. A tarifa árak 50 százalékkal emelkedtek csak aztán el ne riasszák a közönséget . — A „nagysám" ugyan hizelgett, de a legyező hiánya fájt, kifakadtam. — Nekem bizony adja vissza. A nagymamám nem azért vette, hogy maga elvigye. Értsen meg, kisasszony én e hitvány tárgyat ez óra emlékéül óhajtom drága kincsként őrizni — vágta ki a rezet a ka­dét úr. — Ha nem adja ide a legyezőmet, megmondom a papának — s elpityeregtem. — Itt van siro-rivó pólyás baba — s bajtársai csendes vihogása között fa­képnél hagyott. Amit én különben csipe­tet sem bántam és könnyek között moso­lyogva csavartam karomra a megmentett hitvány tárgyat és indultam újra — a bé­resünk módjára — szőlőt tiporni, azaz csárdást táncolni az első táncosommal akivel olyan kedélyesen eltereferéltünk a mi észjárásunkba eső dolgokról. Elmesélte, hogy van egy kis húga, olyan jó kis le­ány, amilyennek engem hisz, én szintén bizalmasan eltrácsoltam, hogy van egy öcsém, aki nagyhuncut és sajátságos. —

Next