Pécsi Közlöny, 1913. január (20. évfolyam, 1-9. szám)

1913-01-01 / 1. szám

1912. december 29. „Pécsi Közlöny“ — Szabadságolás. Őfelsége Kopacsek­ Bo­er Sándor a pécsi 8. huszárezrednél szolgáló ezredest a megejtett felülvizsgá­lat alapján 1 évre szabadságolta. — Mérnöki szigorlat. Havas An­dort H . . Samu Már. hivatalnok fiát si­keres szigorlat alapján f. hó 7-én avatták mérnökké a kir. József Műegyetemen. — Előléptetés a mohács pécsi vasút­nál. A mohács-pécsi vasút igazgatósága előléptetésben részesítette Kész Kornél hi­vatalnokot, Lipokatics András főraktárnokot, Lovász Péter értesítőt, Kispap Gábor és Újvári­ Lajos váltókezelőket valamint Schmidt Miksa mozdonyvezetőt. — Uj pécsi káplán. Tihanyi Já­­nos mohács-belvárosi káplánt, pécsi szé­kesegyházi káplánná nevezték ki, ki hir szerint a „Pécsi Urlap“ szerkesztését is át fogja venni. — Rendőri hírek. Özv. Denhoffer Károlyné pécsi lakos bejelentette a ren­dőrségen, hogy 13 éves Károly nevű fia, aki Szabó József pécsi kertésznél volt szerződtetve mint kertész tanonc, két vagy három héttel ezelőt eltűnt Pécsről s azóta nyoma veszett. A rendőrség elrendezte a fiú körözését.­­ V­a­r­g­a Imre pécsi fuva­ros árukat szállított kocsijával a Kis Ma­­dár­ utcán át. Egy zökkenőnél a kocsi fel­­borult s Wargát maga alá temette. Az utcán járó­kelők szabadították ki a kocsi alól Wargát, aki súlyos sérüléseket szen­vedett.­­ Győrváry Imre cipész pa­naszt emelt a rendőrségen, hogy a napok­ban estefelé egy pár új serró férficipőt küldött haza tanoncával a Mór­ utca 6. sz. házba. A megrendelő nem volt otthon, az inas a cipőt a folyosón hagyta, onnét pe­dig ellopták. A nyomozás megindult. — Marczin János, Ferenci Antal, Leit­­k­a­i Árpád nyomdászsegédek és Kro­­mann József kereskedősegéd vasárnap hajnali fél 5-kor hagyták el a Magyar Ki­rály szállodát, hol­dig mulatozásban töl­tötték el az éjszakát. Amint kiértek a ká­véházból, Marczin János elővette revolve­rét és kétszer a levegőbe lőtt. A második lövésnél karja megrándult, s így történt, hogy a golyó Ferenczi Antal kalapját ta­lálta. A nyomdászsegédet a szolgálatot tel­­jesí­tő rendőr feljelentette. K K­o­v­á­c­s János Radnics­ utca 82. sz. házban lakó napszámos egy ideig közös háztartásban élt Skrekó Terézzel, aki nemrég elhagyta. Kovács megjelent a leány Rókus­ utca 1. sz. lakásán és fejszével fenyegette, ha nem tér vissza. Kovácsot az előhívott ren­dőr fékezte meg. Az eljárás megindult. — Lemondott kir. közjegyző. Visy Lajos mohácsi kir. közjegyző, megrongált egészségi állapotára tekintettel, lemondott kir. közjegyzői állásáról. — Ha a postakocsis sztrájkol. Izsép Moháccsal van postajárati összeköttetésben. Rendszerint déltájban ér be Mohácsra az izsépi postakocsi, s innen délután viszi el az érkezett postaanyagot. A napokban azon­ban hiába várták déltájban a postakocsit, az bizony késett. — Vártak egy félórát, egy órát, két­­órát, de biz az még akkor sem volt ott.­­ Mikor már teljesen céltalannak látszott minden további várakozás, az a korábbi hiedelmük, hogy bizonyára csak a kocsival, vagy a lóval történhetett vala­mi kisebb baj, ijesztő aggodalommá válto­zott. Komoly bajra gondoltak és éppen azért értesítették nyomban a mohácsi csen­dőrséget, hogy az nézne utána, nem-e vala­melyes komolyabb szerencsétlenségről eset­leg talán rablótámadásról van szó. A mohá­csi csendőrség elhárította magától az intéz­kedést azzal, hogy ez a feladat a dályoki csendőrőrshöz tartozik. A mohácsi postafő­nökség tehát táviratot menesztett főherceg­laki posta útján úgy az izsépi posta­mester­nőnek, mint a dályoki csendőrőrsnek. Mikor aztán késő délután vissza­érkezett izsépről a főherceglaki küldönc, akkor lett világossá, hogy maradt hát el tulajdonképen karácsony első napján az izsépi postajárat. Egyszerűen csak azért, mert az izsépi postakocsis­­ sztrájkba lépett, s a falu legényei szolidari­tás v­á­­­a­­ v­á­n vele, senki sem akadt, aki a járatot Mohácsra közvetítette volna. Ehhez képest, a postamesternő, — noha az elöljá­róság segítségével mégis csak segíthetett volna a bajon — egyszerűen nem indította el az aznapi postát. Főherceglakról termé­szetesen nyomban közölték e hírt a mohá­csi postahivatallal is, ahol aztán a kedé­lyek hirtelen meg is nyugodtak. A szokat­lan eset mindazonáltal vizsgálatot fog maga után vonni s aki kikap, az valószínűleg a postakocsis lesz. — ripi.— — Nem való gyerek kezébe a fegy­ver. Régi igazság ez, mely mindig beiga­­zolást nyert. Tegnap délután a központi temetőben flaubertel játszottak G­ö­r­ö­c­z István és Sveitzer Menyhért tanoncok. Sveitzer kezében a fleuber elsült s Böröcz keze fejébe hatolt a golyó, kit sérüléseivel a kórházba szállítottak.­­ A pécsi tüdővész ellen védeke­ző egyesület tegnap délután Lóránt Lipót elnöklésével ülést tartott, amelyen jelen voltak N­e­n­d­­­v­i­c­h Andor polgár­­mester, Igaz Béla dr. kanonok, Krasz­­n­a­k Miklós dr., Johann Béla dr. főorvos J­e 1r­a­c­h i­c­h István dr., Vasvary Fe­renc dr. és még mások. Az elnök jelentést tett a dispensair örvendetes fejlődéséről, ismertette az egyesület eddig kifejtett te­vékenységét és eredményes munkásságát amelyet örömmel és megnyugvással vettek tudomásul. A pénztáros előterjesztését az ülés tudomásul vette. T­u­d­o­r Károlyné szül. Nagy Flóra hagyatékából 200 koro­nát hagyományozott az egyesület céljaira. — Tolvaj csavrgó. Bartalovics János mecsekszabolcsi csordás lakásának padlásáról a minap eltűnt egy zsák liszt. A csendőrség megindította ez ügyben a nyomozást s tegnap délután már letartóz­tatta a tolvajt Molnár József dombóvári csavargó személyében, ki hosszabb ideig­­ Bartalovics Jánosnál volt kanászbojtár. A 9. Egy este váratlanul hazatért a fele­sége szobájában egy férfit talált. — Hohó! — mormogta Tos, ez az úr tudhatná, hogy jelenleg nincs időm. Befelé tartott. Az asztal alatt egy másik alakot talált eldugva. — De mi az ! Ez talán . . . Egy harmadik lépett elő a kályha­­ellenző mögül. — De kérem! — Bocsánat barátom ! Nagyon bűnös vagyok, — zokogott ki, aki egy negyedik férfi társaságában mutakozott. — Ez már sok ! — kiáltott Tos. S míg a feleségének szeretőit a sz­o­­ba közepén egymás mellé állította, nyo­matékkel mondta: Hogy egymásután öljem meg önö­ket, arra nincs időm. Becsületemet meg­­boszulom egy csapásra. Ne mozogjanak! S a társaság felé irányzott egy nem rég feltalált gépet, a golyószórót házi használatra.8. A férfiak menekülni próbáltak, mindegyik másfelé. — Gyalázatosak ! — ordított Tos­ — Ezért megfizettek! Miután minden ajtót bezáratott, mind a két kezébe egy tőrt vett és borzasztóan kétségbeesve, őrjöngve a miatt, hogy mennyi időt kell vesztenie, hogy becsüle­tét egyenként boszulja meg, rávetette ma­gát a társaságra. 10. Dühöngött kézzel-lábbal. Borzasztó volt látni is. Fél órára volt szüksége, hogy ezeket az embereket mind megölje. S mi­dőn négy vetélytársa a szőnyegen kinyúj­­tózva feküdt, Tos elkezdett toporzékolni és fogait csattogtatta. Nem tudta abba­hagyni karjainak, lábainak, fejének és tes­tének dühös mozdulatait. Rá kellet köttet­nie magát egy ágyra. Minden hiába való volt. Az emberfeletti megerőltetés elron­totta a gépembert. Tos vitustáncot járt. — Jól van, — mondta magában, — kipihenhetem magamat, szórakozhatom, foglalkozhatom a művészetekkel. S míg kezének görcsös rángásait fi­gyelte, a zongorához ült. 11. Néhány pillanat múlva baloldalán dü­­dötten a földre zuhant. — Apa, — mondta egyik fia, — az orvost megkérdeztem az esésed felől. — És? — kérdezte Tos. — Jössz a temető közelébe s be­­nyujtassak érted a krematóriumba ? — Gyujtass be, fiam ! — kiáltott öröm­teljesen Tos, hogy ilyen tevékeny és gon­dos fia van. S kiadta lelkét. 12. — Anyám, — mondta a két fiú, — apa meghalt, nem volt időnk, hogy meg­öleljük. — Helyes! — szólt az anya, — ne­kem sem. S gyorsan közeledett a kedves ha­lott felé. Elektromos áram segélyével moz­gásba hozták ajkait, s ezután mind a hárman áhítattal közeledtek a halott arcá­hoz és megcsókoltatták magukat. 3

Next