Pécsi Közlöny, 1913. április (20. évfolyam, 26-33. szám)

1913-04-03 / 26. szám

s szer adni és mindig adni, száz és száz milliókat adni a hadsereg számára. Miképpen is ne adná Lukács és a munkapárt a százmilliókat, mikor előttük áll Törökország elrettentő példája! így mondogatják ők. De lássuk csak közelebbről ezt a példát. Újonclétszám volt ott akkora, hogy tellett ötven- és százezreivel hadifogságba jutásra; tellett csak egy helyen (Drinápolyban) hatszázhúsz ágyú elvesztésére és sok más száznak elvesztésére itt is, ott amott is; volt annyi hadikészlet eleség és lőszer, hogy még a hegyek mentén szétszórt parasztházakat is telerakták vele. És mégis, az annyira teleújoncozott, teleraktározott, nyakig ellátott hadsereg, kis államok széthúzó szövetségével szemben letört. Letört, mert nem volt a hadseregben szellem. Kérdezték-e erről Lukács László véleményét? Bizonyára nem. Hiszen ő pénzszerzéshez ért, de katonai dolgokhoz nem. Tőle csak azt kérdik, van-e pénz? Mint miniszterelnök, ő csak addig él, míg pénzt teremt, akárhonnét, akárhogyan; ha nem tud már pénzt teremteni, akkor mehet. Ezért néznek el neki olyan sokat Bécsben , amíg pénzt és újoncokat szolgáltat az ő miniszterelnöki élete biztosítva van. Az más kérdés, hogy amikor majd nem lesz már miből adni és Lukács nyugalmazott miniszterelnök lesz, gróf vagy talán Dalai Láma, mit fognak mondani róla azok, akik úgy, mint Lukács evangélista „mindeneknek jól végekre mentek“ Ezek azt fogják majd látni, hogy Lukács maga után csak az ország alkotmányának, törvényeinek, parlamenti intézményeinek romjait hagyja hátra, anyagilag pedig az ország gazdasági romlását. A zemplén megyei bizalmatlanság. Múlt számunkban részletesen ismertettük, hogy Zemplén vármegye bizalmatlanságot szavazott a kormánynak. Erre vonatkozólag most kormánypárti forrásból azt írják, hogy ennek azért nincs semmi különös súlya, mert Andrássyék csak a virilisták és a tisztviselők szavazataival értek el többséget a választott bizottsági tagok felett és mert az egész eredményt tulajdonképpen Dókus Gyula alispánnak az Andrássyék javaslata mellett való tüntető állásfoglalása okozta, akinek nyomában azután a tisztviselők háromnegyedrésze és jegyzők nagy többsége Andrássy javaslatára szavazott. Ezzel szemben a Magy. Tud.-val hiteles adatok alapján azt közüik, hogy a megyegyűlésen a virilisták közül Andrássy indítványára szavaztak hatvankilencen, ellene hetvennyolcan, úgy hogy a virilistáknál a kormánypártnak volt szó többsége és ezt a többséget éppen a választott bizottsági tagok szavazata döntötte meg, akik közül viszont 114 szavazott az indítvány mellett és csak 44 ellene. Az is valótlan, hogy a tisztviselők és jegyzők szavazata döntött volna, mert a megyei tisztviselők közül az indítvány mellett szavazott 21 ellene 23 a jegyzők közül pedig az indítvány mellett szavazott 13, ellene 12, tehát a jegyzők és tisztviselők közt összevéve még a kormánypártnak volt egy szótöbbsége és így a 61 szótöbbség kizárólag a megyei közönség hangulatát és valódi akaratát képviselő választott bizottsági tagokból került ki. Az adótörvények életbeléptetésének elhalasztása. A hivatalos lap vasárnapi száma közli, hogy a király az adótörvények életbeléptetésének elhalasztásáról szóló törvényt szentesítette. Egyidejűleg a hivatalos lap közli a pénzügyminiszternek körrendeletét az 1913. évi egyenes adók kivetése tárgyában. A rendelet szerint hatályukat vesztik azok a körrendeletek, melyek az új adótörvény végrehajtása ügyében előzetesen a pénzügyminiszter kiadott, s érvényben maradnak az adókivetésre vonatkozólag ezen rendeleteket megelőzően életben volt rendeletek. Egyben pedig elrendeli a pénzügyminiszter a folyó évre az egyenes adók kivetését a régi eljárás alapján s részletes utasítást ad a pénzügyigazgatóságoknak az adókivetési előmunkálatokra és az adókivetésre vonatkozólag. — A külpolitikai helyzet. Átadták a portának a nagyhatalmak a békefeltéteteleket tartalmazó jegyzéket. A nagyhatalmak jegyzékének szövege a következő • Az aláírt nagykövetek tudomására hozzák az ottomán császári kormánynak hogy a hatalmak, kiknek közvetítését Törökország elfogata, megegyeztek abban, hogy a hadviselő államoknak a következőket ajánlják a békepreliminárék alapjául: 1. Az ottomán birodalom európai határa az Enosz és Midia között húzandó egyenes vonalat fogja követni. E vonaltól nyugatra fekvő összes területeket Törökország a szövetségeseknek engedi át, Albánia kivételével, melynek határai és alkotmányos rendszere a hatalmak által lesz megállapítandó. 2. Égei-szigetek kérdésének rendezése a hatalmak döntésének van fenntartva. 3. Törökország Krétát illetőleg teljes érdekeletlenségét jelenti ki. 4. A hatalmak nincsenek abban a helyzetben, hogy a hadikárpótlásra vonatkozó követelését támogathatnák. Lehetővé teszik azonban a hadviselőknek, hogy részt vegyenek a Párisban össeülő mindent rendbehozni, amíg megérkezik. Bár minden asszony ilyen tapintatos és előrelátó volna. Majd aznap délután nem megyek be a hivatalba, talán betudjuk úgy osztonani, hogy elébe megyünk egy kicsit. Meg fogjuk lepni. — A feleségem felnézett a balankettáról, amelyet a feleletnek küldtek. — Jó lesz így ? — kérdezte. — Nagyon örülünk hogy jösz. Várni fogunk. — Nagyon jó, édes fiam, — feleltem én. — Hogy címezzem, — kérdezte Alice. — „Korea“, személyszállító gőzös, — feleltem. — Igen, azt tudom. De ebben a pillanatban nem jut eszembe a Helén vezetékneve. Hogy hívják a férjét nem tudod ? — Nekem sem jut eszembe. — Nem lehet talán egyszerűen „Helén*-nek címezni ? — kérdezte a feleségem. — Nem, azt nem lehet. Ki tudja hány Helén van a „Korea fedélzetén. És azután az sem volna kellemes, hogy ő megtudja, hogy elfelejtettük a vezetéknevét. De hát nem sürgős a dolog. A Korea csak nyolc nap múlva érkezik meg. Elküldjük most a fiút és holnapra majd eszünkbe jut az a név. — Elküldtük a fiút és mi mindketten azon gondolkoztunk, hogy hogyan is hívták Helént. De hiába. Nem jutott az eszünkbe. — Azt hittem, te tudni fogod. — Mondta Alice, egy kicsit bosszúsan, — hiszen te mutattad be Helén férjét a klubban. — De, kedvesem, — feleltem tőlem telhetően barátságosan. — Helén a te unokabugod, nem az enyém. De ha nem jut az eszünkbe a neve, az sem baj, majd reggel felszaladok a klubba és kikeresem a vendégjegyzékből és megüzenem neked. Most pedig ne gondoljunk már rá. — De rágondoltunk. Alice egyre idegesebb lett. Kijelentette, hogy ő leánykorában volt mindig együtt Helénnel Newyorkban és csak a leánynevét tudja. Az Carpenter volt. És mivel én többet voltam együtt a férjével, azalatt amíg meglátogattak bennünket San Franciskóban, mint ő, nekem kellene tudnom a nevét. — Én mindig csak Helénnek szólítottam, amikor itt volt. Honnan tudjam én a férje nevét? Neked kellene tudnod, — mondta csaknem sírva. És amióta házasok vagyunk, akkor először aludtunk el jó éjszakát csók nélkül. Másnap reggel Alice nem jött be a reggelihez, és én elmentem hazulról anélkül, hogy láttam volna. Mielőtt irodába mentem, feljöttem ide és beszéltem a könyvelővel. Azt gondoltam, kikeresem Helén férjének a nevét, aztán elküldöm a sürgönyt és telefonálok Alicenak, hogy jöjjön el értem s menjünk valahova együtt ebédelni. Akkor majd megmondom neki, hogy a sürgöny elment és minden rendben lesz. De a könyvelő azt mondta nekem, hogy a vendégek névjegyzékét csak egy évig őrzik meg. Emlékezik Helén férjére, de a nevét nem tudja. Nem baj, gondoltam magamban, a hajóirodában minden bizonnyal megvan a Korea utasainak névjegyzéke. Iroda után majd oda megyek és kikeresem Helén nevét. — Be kell vallanom, hogy aznap nem tudtam úgy dolgozni az irodámban mint máskor. Egésznap az a kérdés motozott a fejemben. Hogy hívják Helént ? örültem, mikor este lett és sietve mentem a hajóirodába. Az ott levő hivatalnok nagyon udvarias volt, de nem akarta megmutatni az utasok névjegyzékét, azt mondta, hogy a társaság szabályai szigorúan tiltják. Beszélni akartam az igazgatóval, de az nem volt az irodában. Azt mondták, hogy mindennap három órakor már kimegy a hivatalból. Megvolt a reményem, hogy talán Alicenate talán napközben eszébe jutott az a neve. És azután nem is volt még sürgős. A „Korea* csak egy hét „Pécsi Közlöny 1913. április 3.