Pécsi Közlöny, 1913. május (20. évfolyam, 34-42. szám)

1913-05-01 / 34. szám

1913. május 1. ..Pécsi Közlönya­ golószinü szefágatak különösképpen illa­tozott, mintha tudná, hogy bátorítására és erősítésére most nagy szükség van. A pompás, kábító viráglehelet intőn, paran­­csolón, sőt követelőn folyta körül s mintha szüntelenül kiáltaná a nagy igazságot: — Csúffá tett. Az az ember tett csúffá, akit legjobban szerettél a földön. El ne gyöngülj, meg ne alázd madadat. Engedd, hogy szétszakadjon közöttetek a kapocs, melyet kívánatosnak nem talál­­hatszt többé . . . És Szőnyiné szégyenkezett előbbi gyengesége miatt. Ráhajolt a virágra , mo­hón, szomjasan szita be illatát és ebben a kábító levegőben sietve újította fel fo­gadalmát. — Nem. Soha, soha többé . . . Hanem alkonyodon és ilyenkor ne­hézszárnyú vágyak telepednek az ember lelkére, megnagyobbodnak, sötét és ijesz­tőkké válnak a felmerülő képek, megsok­­szorosodnak a szívbeli fájdalmak. Ilyenkor vágyódva gondolunk arra, aki messze van, de akit szeretünk, akinek mindent, de mindent meg lehet bocsátani, ha kínok és gyötrődések telepednek lelkünkre. Ilyenkor felüti e fejét a jóindulatú kételkedés: — Hátha . . . hátha nem is volt hibás . . . Hanem ott van a lángszinekben omló szegfűtő. Mintha sikoltva hurrogná le a gyengeségek pillanatait. — És én ? Nem vagyok-e megdönt­hetetlen tanú? Én nem engedlek. Körül­veszlek illatommal ébren és álmodban, füledbe kiáltom a lealkudhatatlan valót... A kis Szőnyiné remegve nézett a szegfűtő felé. Milyen kegyetlenül kergeti ez a virág . . . Este lett és az égen sürű tömegek­ben kergetőztek a felhők. Hirtelen jött a zivatar, mint cikázó villámok a haragra gyűlt emberi szemben. Zengett dübörgött az ég és dühös szélvészparipák szágul­doztak. Patakyné átszólt a szomszéd szobá­ból. — El ne felejtsd bevenni a szegfű­­zőt. Ez a rettenetes vihar még ledönti. A fiatal asszony, már feláll, hogy­­ segítségére legyen a virágpataknak, me­­­­lyet immár szánalomraméltóan cihájt a szél. A gyönyörű, lángok­ban égő szegfű­­fejek, mintha segélyt könyörögnének ab­ban a rettenetes forgatagban, mely vadul csapkodta őket egymáshoz. Hulltak jobbra balra a lágy, harmatos szirmok, mint frissen vert sebből a meleg vér. Szőnyiné szemeiben valami különös, vad diadal kezdett szikrákat vetni. Előre­­hajlott testtel, visszafojtott lélegzettel, nagy gyönyörűségek sziporkázó izzásában nézte a szepfütő keserves vergődését. A szél belekapaszkodott a dús ágakba, rán­gatta, húzta, cibálta kegyetlen és féktelen erővel. Egy újabb, hatalmas roham — és a virágok meglendülve, széles ívben re­pültek alá a fekete mélységbe. A fiatal asszony lángoló arccal, el­­fulladtan, benső, örömteljes remegéstől legyengülten állt helyén. Mintha nagy rettenetes vétket követett volna el, kicsit borzadozva nézett a szomszéd szoba felé. De, hogy ott nem mozdult senki, a le­szakadt éji fátylak védelme alatt beve­tette magát a díván sarkába és megköny­­nyebbült, boldog, örömteli sírásban tört k. Ш 3 — Május elseje és a pécsi szociál­demokraták. Obberhammer Antal rendőr­főkapitány a holnapi tüntető felvonulásra nézve a következő határozatot adta ki: Szabó József és társai pécsi lakosoknak azon bejelentését, hogy f. évi május hó 1-én délelőtt 10 órakor a Percel-u. 2. sz. alatti vendéglő nagytermében szórakoztató összejövetelt, délután 2 órakor pedig a Majláth-téren szakmánként gyülekezve fél 3 órai kezdettel . „Május elsejének jelen­tősége, napirenddel népgyűlést szándé­koznak tartani, tudomásul veszem. Egyben megengedem, hogy a népgyűlés végezté­vel tüntető felvonulást rendezzenek, amely célból a pécsbányatelepi és mecsekszabol­­csi bányamunkások délután 1 órakor a Fehér-hegy aljában gyülekezzenek s onnét fél 2 órakor négyes zártsorokban fúvóze­­nekar mellett a Mecsekszabolcsi-út, Ágos­ton-, Sörház-, Felsőmalom-, Rákóci- és Haltéren át, valamint a somogyi és vasasi bányamunkások a Pécsváradi országúton, Zsolyay Vilmos-, Rákóci-u. és haltéren át a Majláth-térre vonuljanak, ahol a pécsi munkássággal csatlakozva, négyes zártso­rokban az Irgalmas-, Széchenyi-tér-, Király, Sörház-, Kálvária-, Mindszent- és Tettye­­utcákon át a tettyei fensikra induljanak, ahonnét a dalárdák és zenék esti fél 8 óráig tartó előadásai után rendben oszol­janak szét. Figyelmeztetem azonban a munkásságot, hogy a városi tanács 10668. 913. sz. határozatával a belépődíjaknak a Tettyei fensíkon való szedést megtiltotta, ennélfogva az az ünnepély résztvevőin kívül bárkinek rendelkezésére áll. Megen­gedem, hogy a tüntető felvonulásban a következő feliratú táblákat kaszálhassák : „Harcra, harcra az általános, egyenlő és titkos választójogért.“ „Jogot a népnek, hogy hazája legyen !“ „Haza csak ott van, ahol jog is van !“ „Követeljük a korlátlan egyesülési és gyülekezési szabadságot!“ „Követeljük a korlátlan sajtószabadságot!“ „Követeljük a teljes vasárnapi munkaszü-i net törvénybe iktatását!“ „8 órai munka,­­8 órai szórakozás, 8 órai alvás.“ „ Köve­teljük a papi birtok szekularizációját! Vé­gül tudomás-­ul vesem, hogy este 5 órakor a Sörház­ utcai sorcsarnokban, illetve a Percel-u. 2. sz. alatti vendéglő nagyter­mében éjfél után 2 óráig táncmulatságot rendeznek, kötelesek azonban a szabály­szerű engedélyezési díjakat hivatalomnál lefizetni. Amikor kikötöm, hogy a menet­­i­ben gyermekek, tanárok és 15 éven aluli segédmunkások részt nem vehetnek, fi­gyelmeztetem bejelentőket, hogy a rend fentartásáról — melyre nézve egyébként is felelősséget vállaltak — szigorúan gon­doskodjanak különösen pedig őrködjenek s afelett, hogy a rendes közlekedés fenn­akadást ne szenvedjen, egyes társadalmi osztályokat, telepezetet vagy magánosokat­­ sértő felkiáltások ne hangoztassanak, a megengedetteken kívüli feliratú táblák ne használtassanak, általában a közrend meg ne sértessék. Az egész felvonulás ellenőr­zésével Schultz Ferenc rendőrkapitány, a népgyűlés hatósági teendőinek ellátására Soós Nándor rendőrkapitányt, a bánya­munkások fel és elvonulásának ellenőrzé-­­­sével Drasenovich Jenő rendőrfogalmazót bízom meg, kikhez a megfelelő segéderőt­­ ki fogom rendelni. — A Pécsi Zenekedvelők Egyesü­letének 1913. május hó 4-én délelőtt 11 órakor az „Apolló“ mozgószínházban tar­tandó hangverseny műsora :­­ Beethoven L.: vonósnégyes, 18. mű, 4. szám, c-moll. Előadják: Wallerstein Bódog dr., 1. he­gedű ; Tolnai Jenő dr., II. hegedű; Boldis Dezső dr., brácsa; Schumann János gor­donka. 2. a) Storch A. M. : Idill ; b) Brahms J.: Bölcsődal. c) Goldmark J.: Tavaszi varázs . Előadja : a Pécsi Dalárda. 3. Wolf-Ferrari E. : Kamaraszimfónia, 8. mű. Előadják Horák József karmester ve­zetése mellett: zongorán dr. Boldis De­­zsőné, I. hegedűn Hegedűs Ferenc, Tolnai Jenő dr., Wallerstein Bódog dr., II. hege­dűn Kaltneker Aladár, Kertész Tivadar, Walterstein József, brácsán Boldis Dezső dr., Kohárits N. János, gordonkán Nider­­májer János, Schumann János, nagybőgőn Bokor Emil dr. A fúvós ötöst a katona­­zenészek játszák. Belépődíj 1 korona, diá­koknak 50 fillér. Az egylet pártoló tagjai belépődíjat nem fizetnek. — Petőfi sírja. A napokban hire járt hogy egy Csonta János nevű oláh saját szérüskertjében temette el Petőfi holttestét. Mint Kolozsvárról jelentik, a közlés folytán Veszprémi Ferenc szer­kesztő, Nisztor Joakim tanfelügyelő, Ruszkó István, az országos történelmi erkélymú­­zeum alelnöke számos ,előkelő fehéregy­házai polgár kíséretében a helyszínére mentek és megállapították, hogy az elter­jedt hírből csak annyi igaz, hogy Csonta Mitra kertjében tényleg temettek el an­nak idején a csatában elesett honvédeket De, hogy ezek között lenne Petőfi holt­teste is, az, mivel sem bizonyítható, mert erről Csonta Mitru sem nyilatkozott soha hozzátartozói előtt. Csonta Mitru tíz évvel a szabadságharc után meghalt, tehát ideje és alkalma sem volt Petőfire vonatkozólag egyet mást megtudnia. Legidősebb fia, Csonta Tamás, apja halálakor csak tizen­egyéves volt. A tévedésre az adhatott­­ okot, hogy a helyszínére összehívott olá­hok szerint gróf Haller József annak idején két faágyut állítatott a sirok fölé. Ugyan­ezt tette a gróf a héjasfalvi honvédsirok­­kal is, amelyeknek helyét be is kerítette. Legérdekesebb volt egy Finya György nevű kilencvenéves oláh elbeszélése, aki a juhokat őrizte, mikor a csata folyt és végig nézte a honvédek temetését is. Pe­tőfiről azonban a fehéregyházai csata legöregebb élő szemtanúja sem tudott semmit, bár a hozzáintézett kérdésekre tisztán és értelmesen felelt. Felcsillant a szeme, mikor a nagy idők eseményeiről beszélhetett.

Next