Pécsi Közlöny, 1913. május (20. évfolyam, 34-42. szám)
1913-05-01 / 34. szám
1913. május 1. ..Pécsi Közlönya golószinü szefágatak különösképpen illatozott, mintha tudná, hogy bátorítására és erősítésére most nagy szükség van. A pompás, kábító viráglehelet intőn, parancsolón, sőt követelőn folyta körül s mintha szüntelenül kiáltaná a nagy igazságot: — Csúffá tett. Az az ember tett csúffá, akit legjobban szerettél a földön. El ne gyöngülj, meg ne alázd madadat. Engedd, hogy szétszakadjon közöttetek a kapocs, melyet kívánatosnak nem találhatszt többé . . . És Szőnyiné szégyenkezett előbbi gyengesége miatt. Ráhajolt a virágra , mohón, szomjasan szita be illatát és ebben a kábító levegőben sietve újította fel fogadalmát. — Nem. Soha, soha többé . . . Hanem alkonyodon és ilyenkor nehézszárnyú vágyak telepednek az ember lelkére, megnagyobbodnak, sötét és ijesztőkké válnak a felmerülő képek, megsokszorosodnak a szívbeli fájdalmak. Ilyenkor vágyódva gondolunk arra, aki messze van, de akit szeretünk, akinek mindent, de mindent meg lehet bocsátani, ha kínok és gyötrődések telepednek lelkünkre. Ilyenkor felüti e fejét a jóindulatú kételkedés: — Hátha . . . hátha nem is volt hibás . . . Hanem ott van a lángszinekben omló szegfűtő. Mintha sikoltva hurrogná le a gyengeségek pillanatait. — És én ? Nem vagyok-e megdönthetetlen tanú? Én nem engedlek. Körülveszlek illatommal ébren és álmodban, füledbe kiáltom a lealkudhatatlan valót... A kis Szőnyiné remegve nézett a szegfűtő felé. Milyen kegyetlenül kergeti ez a virág . . . Este lett és az égen sürű tömegekben kergetőztek a felhők. Hirtelen jött a zivatar, mint cikázó villámok a haragra gyűlt emberi szemben. Zengett dübörgött az ég és dühös szélvészparipák száguldoztak. Patakyné átszólt a szomszéd szobából. — El ne felejtsd bevenni a szegfűzőt. Ez a rettenetes vihar még ledönti. A fiatal asszony, már feláll, hogy segítségére legyen a virágpataknak, melyet immár szánalomraméltóan cihájt a szél. A gyönyörű, lángokban égő szegfűfejek, mintha segélyt könyörögnének abban a rettenetes forgatagban, mely vadul csapkodta őket egymáshoz. Hulltak jobbra balra a lágy, harmatos szirmok, mint frissen vert sebből a meleg vér. Szőnyiné szemeiben valami különös, vad diadal kezdett szikrákat vetni. Előrehajlott testtel, visszafojtott lélegzettel, nagy gyönyörűségek sziporkázó izzásában nézte a szepfütő keserves vergődését. A szél belekapaszkodott a dús ágakba, rángatta, húzta, cibálta kegyetlen és féktelen erővel. Egy újabb, hatalmas roham — és a virágok meglendülve, széles ívben repültek alá a fekete mélységbe. A fiatal asszony lángoló arccal, elfulladtan, benső, örömteljes remegéstől legyengülten állt helyén. Mintha nagy rettenetes vétket követett volna el, kicsit borzadozva nézett a szomszéd szoba felé. De, hogy ott nem mozdult senki, a leszakadt éji fátylak védelme alatt bevetette magát a díván sarkába és megkönynyebbült, boldog, örömteli sírásban tört k. Ш 3 — Május elseje és a pécsi szociáldemokraták. Obberhammer Antal rendőrfőkapitány a holnapi tüntető felvonulásra nézve a következő határozatot adta ki: Szabó József és társai pécsi lakosoknak azon bejelentését, hogy f. évi május hó 1-én délelőtt 10 órakor a Percel-u. 2. sz. alatti vendéglő nagytermében szórakoztató összejövetelt, délután 2 órakor pedig a Majláth-téren szakmánként gyülekezve fél 3 órai kezdettel . „Május elsejének jelentősége, napirenddel népgyűlést szándékoznak tartani, tudomásul veszem. Egyben megengedem, hogy a népgyűlés végeztével tüntető felvonulást rendezzenek, amely célból a pécsbányatelepi és mecsekszabolcsi bányamunkások délután 1 órakor a Fehér-hegy aljában gyülekezzenek s onnét fél 2 órakor négyes zártsorokban fúvózenekar mellett a Mecsekszabolcsi-út, Ágoston-, Sörház-, Felsőmalom-, Rákóci- és Haltéren át, valamint a somogyi és vasasi bányamunkások a Pécsváradi országúton, Zsolyay Vilmos-, Rákóci-u. és haltéren át a Majláth-térre vonuljanak, ahol a pécsi munkássággal csatlakozva, négyes zártsorokban az Irgalmas-, Széchenyi-tér-, Király, Sörház-, Kálvária-, Mindszent- és Tettyeutcákon át a tettyei fensikra induljanak, ahonnét a dalárdák és zenék esti fél 8 óráig tartó előadásai után rendben oszoljanak szét. Figyelmeztetem azonban a munkásságot, hogy a városi tanács 10668. 913. sz. határozatával a belépődíjaknak a Tettyei fensíkon való szedést megtiltotta, ennélfogva az az ünnepély résztvevőin kívül bárkinek rendelkezésére áll. Megengedem, hogy a tüntető felvonulásban a következő feliratú táblákat kaszálhassák : „Harcra, harcra az általános, egyenlő és titkos választójogért.“ „Jogot a népnek, hogy hazája legyen !“ „Haza csak ott van, ahol jog is van !“ „Követeljük a korlátlan egyesülési és gyülekezési szabadságot!“ „Követeljük a korlátlan sajtószabadságot!“ „Követeljük a teljes vasárnapi munkaszü-i net törvénybe iktatását!“ „8 órai munka,8 órai szórakozás, 8 órai alvás.“ „ Követeljük a papi birtok szekularizációját! Végül tudomás-ul vesem, hogy este 5 órakor a Sörház utcai sorcsarnokban, illetve a Percel-u. 2. sz. alatti vendéglő nagytermében éjfél után 2 óráig táncmulatságot rendeznek, kötelesek azonban a szabályszerű engedélyezési díjakat hivatalomnál lefizetni. Amikor kikötöm, hogy a menetiben gyermekek, tanárok és 15 éven aluli segédmunkások részt nem vehetnek, figyelmeztetem bejelentőket, hogy a rend fentartásáról — melyre nézve egyébként is felelősséget vállaltak — szigorúan gondoskodjanak különösen pedig őrködjenek s afelett, hogy a rendes közlekedés fennakadást ne szenvedjen, egyes társadalmi osztályokat, telepezetet vagy magánosokat sértő felkiáltások ne hangoztassanak, a megengedetteken kívüli feliratú táblák ne használtassanak, általában a közrend meg ne sértessék. Az egész felvonulás ellenőrzésével Schultz Ferenc rendőrkapitány, a népgyűlés hatósági teendőinek ellátására Soós Nándor rendőrkapitányt, a bányamunkások fel és elvonulásának ellenőrzé-sével Drasenovich Jenő rendőrfogalmazót bízom meg, kikhez a megfelelő segéderőt ki fogom rendelni. — A Pécsi Zenekedvelők Egyesületének 1913. május hó 4-én délelőtt 11 órakor az „Apolló“ mozgószínházban tartandó hangverseny műsora : Beethoven L.: vonósnégyes, 18. mű, 4. szám, c-moll. Előadják: Wallerstein Bódog dr., 1. hegedű ; Tolnai Jenő dr., II. hegedű; Boldis Dezső dr., brácsa; Schumann János gordonka. 2. a) Storch A. M. : Idill ; b) Brahms J.: Bölcsődal. c) Goldmark J.: Tavaszi varázs . Előadja : a Pécsi Dalárda. 3. Wolf-Ferrari E. : Kamaraszimfónia, 8. mű. Előadják Horák József karmester vezetése mellett: zongorán dr. Boldis Dezsőné, I. hegedűn Hegedűs Ferenc, Tolnai Jenő dr., Wallerstein Bódog dr., II. hegedűn Kaltneker Aladár, Kertész Tivadar, Walterstein József, brácsán Boldis Dezső dr., Kohárits N. János, gordonkán Nidermájer János, Schumann János, nagybőgőn Bokor Emil dr. A fúvós ötöst a katonazenészek játszák. Belépődíj 1 korona, diákoknak 50 fillér. Az egylet pártoló tagjai belépődíjat nem fizetnek. — Petőfi sírja. A napokban hire járt hogy egy Csonta János nevű oláh saját szérüskertjében temette el Petőfi holttestét. Mint Kolozsvárról jelentik, a közlés folytán Veszprémi Ferenc szerkesztő, Nisztor Joakim tanfelügyelő, Ruszkó István, az országos történelmi erkélymúzeum alelnöke számos ,előkelő fehéregyházai polgár kíséretében a helyszínére mentek és megállapították, hogy az elterjedt hírből csak annyi igaz, hogy Csonta Mitra kertjében tényleg temettek el annak idején a csatában elesett honvédeket De, hogy ezek között lenne Petőfi holtteste is, az, mivel sem bizonyítható, mert erről Csonta Mitru sem nyilatkozott soha hozzátartozói előtt. Csonta Mitru tíz évvel a szabadságharc után meghalt, tehát ideje és alkalma sem volt Petőfire vonatkozólag egyet mást megtudnia. Legidősebb fia, Csonta Tamás, apja halálakor csak tizenegyéves volt. A tévedésre az adhatott okot, hogy a helyszínére összehívott oláhok szerint gróf Haller József annak idején két faágyut állítatott a sirok fölé. Ugyanezt tette a gróf a héjasfalvi honvédsirokkal is, amelyeknek helyét be is kerítette. Legérdekesebb volt egy Finya György nevű kilencvenéves oláh elbeszélése, aki a juhokat őrizte, mikor a csata folyt és végig nézte a honvédek temetését is. Petőfiről azonban a fehéregyházai csata legöregebb élő szemtanúja sem tudott semmit, bár a hozzáintézett kérdésekre tisztán és értelmesen felelt. Felcsillant a szeme, mikor a nagy idők eseményeiről beszélhetett.