Pécsi Lapok, 1860. július-szeptember (1-26. szám)

1860-07-05 / 1. szám

/ . PÉCSI TÁROGATÓ. — A helybeli kórházat jelenleg javítják, s ez alkalommal Nes­selrode püspök sírját is keresik, ki ott van eltemetve. Eddig azon­ban nyomára akadni nem tudtak. — A városi tanács intézkedése folytán e hó elejétől kezdve a katonaságnak a kaszárnyákon kívüli szállásolása megszüntetett, s az összes katonaság, melynek szállásolási terhét eddig a munkás nép hordozta, a város által vett, s kaszárnyákká alakított házakba tétetik át. — A feketevíz szabályozó társulat Jul. 1-én tartotta közgyű­lését itt Pécsett. Míg a gyűlés részleteiről tudósíthatnék a közön­séget csak előre annyit említünk meg, hogy a munkálatok, bár nem oly mérvben mint óhajtható volna, e hét folytán megkezdetnek.­­ A többször említett üstökös már szabad szemmel is látható, bár a telihold miatt kissé több keresést igényel. Esti 10 óra tájban a kis szkókó fölött mint­egy 4-dik nagyságú csillag fénylik. — Az itt szállásoló cs. kir. lovas ezred a Czindery fürdőben minden szombaton estére, a vadász zászlóalj pedig a füvészkertben minden csütörtökön délutánra rendezett zenét, melyre a nemzeti Casino is testületileg meghivatott. — Megjelent Mátyás Flórián pécsi tanártól a „Magyar nyelv tudomány“­­ füzete, mely a birtokviszonyt tárgyalja. — Függelékül e füzetben az 1859. jul. 7-én olvasott academiai székfoglaló be­széde is benn foglaltatik. — Ez munkára még visszatérendünk. 3 POSTA ÜGY. Egy ministeri rendelet érkezett nem rég, mely a nem avatot­takban első pillanatra rémülést okoz, mert nem tudják megfogni miként lehet egy 12 latnyi csomagért 11 frt 50 krt fizetni. Egy közös ismerősöm volt múltkor ily helyzetben, s ha az illető posta­hivatalnok nem bír elég béketűréssel e félreértés meg­magyarázására , a küldemény aligha vissza nem utasittatott volna, bár egy igen rég várt tárgyat tartalmazott. Közöljük e rendelet tartalmát olvasóinkkal, hogy magukat ha­sonló esetekben tájékozhassák. A m. pénzügyi ministeriumnak Bécsben május hó 6-kán 53251 —103. sz. a. kelt rendelete folytán, f. évi junius 1 —től kezdve a cs. kir. postahivatalnál, szállítmányok pótvétellel adathatnak föl, azaz: oly szállítmányok értetnek ezek alatt, melyekre a posta­intézet kezességet vállal, hogy egy a feladó által meghatározott bizonyos össze­get (pótvétel) a czímzett egyéntől (például a küldemény árául) átvesz, s azt közvetve azon postahivatal által, hol a szállítmány feladatott, a szállítónak kifizetni. E szállítmányok fölvétele­s kezelésénél a feladó következő pontokra ügyeljen: 1. A szállítandó darabok lehetnek vagy közönséges csoma­gok , vagy nehezebb súlyú levelek és értéknélküli irományok is. 2. A pótvétel csak 50 folig terjedhet. 3. A feladónak kötelessége, az általa óhajtott összeget a szál­lítmány czímlapjára s szinte a hozzátartozó szállítmányi-levélre is az értékjegyzet alatt e szavakkal: „Pótvétel .... frt.... kr. o. é.“ számmal és szavakkal följegyezni. 4. A pótvétel kezeléséért külön díjt veend föl a posta intézet, mely 3 írtől 5 kra van szabva; 3 írton felül 10 írtig minden egyes forintra 1 5/10 kr. s 10 forint után szintén minden egyes forint vagy forint részre csak 1 ki. kezelési díj számíttatik kü­lönbség nélkül a birodalom akár­mely irányára eső távolra. A feladónak szabad rendelkezésére van hagyva, az imént említett díjt, mint szinte a szállítmány bérmentesítését is vagy általa, vagy a czímzett által megtéríttetni. 5. Pótvételi szállítmányok azon időponttól kezdve, midőn ezek rendeltetési helyekre érkeznek — a czímzett által 14 nap alatt föl­­veendők; ellenben az illető postahivatal köteles akár­mely okot is mellőzni, s a szállítmányt a föladó-postahivatalhoz visszaküldeni. 6. A pótvétel csak akkor fizettetik ki a feladó félnek, midőn az általa elküldetett szállítmány illető helyére érkezett, s az eredeti feladati­vevény (Aufgabis-Recepisse) birtokában van. A pótvételi összeget a postahivatalok csak 6 hóig tartoznak a feladónak kifi­zetni , ha e kijelölt idő alatt a feladó nem jelentkeznék: ez utóbbi csak folyamodás útján nyerheti el az általa kívánt öszszeget, s ebbeli kérvényét a posta­igazgatóságnak tartozik átadni. Közli: K. E. — Balla Károly előre hirdetett viharja csakugyan megjött, de kissé későbben, hozzánk Jun. 30-án reggeli 1 és '­. órakor köszön­tött be; a szélvész oly erős volt, mirőt rég tapasztaltunk, útját dél- nyugottól éjszakkeletnek vette. Fő ereje 6 óra folyásig tartott, a lég—­sulymérő 28' 5’"-on állott bécsi mért. — Hirszerint Benedek t. sz. n. — Excellentiája ma vagy hol­nap érkeznék meg városunkba. — Dombóváron e napokban a dühöngő égi háború elöl egy férfi s egy nő a templom ajtaja mellett keresett menedéket; alig értek oda hogy a menyke a toronyba le­ütött, a nő tüstént meg­halt, a férfi csak hamar érkezett orvosi segély által volt megment­hető. — Ugyan­ott elégett egy száraz malom, némelyek szerint menyhe csapás, némelyek szerint egy benn volt tót vigyázatlansága folytán. A szerencsétlen tót is a tűz martalékja lett. — Julius 1-jei éjjel C. J. 46 éves nős molnár legény a mol­nár utczában egy 10 öl mély kútba ugorván, meghalt. A hatósá­gilag eszközlött kutatás folytán kiderült, hogy hosszas betegeske­dése javulásához reményét elvesztvén, agy betegsége által előidézett elmeháborodásban kereste föl a halált.­­ — Biedermann G. úr Reményi Ede hangversenye estéjén a jótékony czélra páholy-jegyérti illetékén föllül még 5 frtot ajándé­kozott, s igy az összes bevétel a jótékony czélra volt 106 frt 45 kr. — A szentlörinczi járásban valaki nehány nappal ezelőtt farkas— vadászatot rendezett hajlókkal Dencsházán, — mellőzve azt, hogy ilyenkor hajlókkal farkasra vadászni itt nálunk, hol az erdőalj oly sűrű, hogy egy lépésre se lehet meglátni a vadat — nevetséges dolog, az illetők úgy látszik se a vadásztörvényt, se a vadásznaptárt figye­lembe nem vették, mert a­helyett hogy farkast fogtak volna, egy őz­­bornyát lőttek le, pedig a tulajdonos engedelme nélkül, s azt mint nagyszerű zsákmányt vitték haza. — Ugyan szeretnék tudni, ki ren­dezte e farkasvadászatot idegen határban, s hogy ez ötbornyú men­nyibe kerülhetett, ha a hajtók elveszett napszámát sat. készpénzben számítanak ? — Postajárás­b­­’esett. A levélposta indul Bécs, Sopron, Nagyka­­nisa, Eszék és Mohácsra naponkint déli 12 órakor, Budapestre naponkint esti 6 órakor Megérkezik: Bécs, Budapest, Eszék, és Mohácsról naponkint 8, az utóbbi hétfőn és csütörtökön déli 12 órakor, a bécsi, soproni, nagykanisai 11­ órakor. A szekérposta indul: Pestre minden vasárnap, kedd, csütörtök és pén­­teken­ e este. Kaposvárra : minden vasárnap, kedd, szerda és pénteken dél­ben. Mohácsra : vasárnap és Szerdán délben. Ladra Szigetváron át : vasárnap, kedd, szerda és pénteken reggeli 6 órakor. Megérkezik : Pestről : minden vasárnap, kedd, szerda és pénteken reggel. Kaposvárról : vasárnap, kedd, csütörtök és pénteken délben. Mo­hácsról : hétfőn és csütörtökön. Lad és Szigetvárról : vasárnap, kedd, csütörtök és pénteken d. u. 5 órakor. A Siklósi posta, mely egyúttal pénzzel terhelt küldeményeket is visz, megérkezik ide minden vasárnap, kedd, csütörtök és pénteken d. e. 10 órakor s ugyan e napokon déli 12 órakor oda vissza is indul. Levélfeladási idő naponkint d. e. 8—12, d. u. 3—6 óráig, az ajálott le­velek" csak d. e. 11", d. u. 51 óráig fogadtatnak el. Pénzfeladási idő naponkint d. e. 8—11, d. u. 3—5 óráig. A szekérposta elindulása napjain délután a pénzzel terhelt levelek már csak lezárva fogadtatnak el. Vad­Háznaptár Julius hóra. Tartózkodás Vadászat A vaddisznó esőerdőkben tanyáz. Az emse kondában van. A szarvas, miután agancsa megke­ményedett , s az erősebbeknél egészen kiképződött, zárt ligetes erdőkben, sőt néha a téli gabnában is tartózkodik. Adámvad hornyával igen elrejtőzik. Az ő­z még mindig az esőerdőben áll. A nyúl ugaron fekszik, főleg hol jó táplálékot lel. A róka, nyest, görény és vad­­macska kölykeivel a szántóföldeket keresi.­­ A fogoly a nyári gabnában, kaszá­lók és esőerdőkben fekszik. Szarvas és bak­ot lövetik. A fiatal ruczákrai vadászat nagy­ban foly. Vadludak lövetnek, és fogdos­­tatnak. Május 1. és Jun. 24. közt vedlik a rucza és Ind, ezért ekkor nagyobb tavakban csoportosan foghatók. Fiatal vad galambot is lehet az esőerdőkben lőni. — * Párzás, ülés, költés Párzás Üzekedés Pacs­magolás Bak­zás Fiad­zás A fürj folyvást tojik és költ. A vad galamb másodszor költ. A fogoly és vadrueza szin­tén másodszor költ, ha első fészek alja elromlott. Az ő­z­b­ak játszik az ü­­nővel, s hamis ü­zekedésbe esik. A nyúl. A nyúl.

Next