Pécsi Lapok, 1860. október-december (27-51. szám)
1860-10-25 / 33. szám
Szépirodalmi, kereskedelmi, gazdászati, művészeti és tudományos hetilap. Megjelen hetenként kétszer, vasárnap és csütörtökön. Előfizetési ár: helyben házhozhordással egész évre 5 frt, fél évre 2 frt 50 fr. — Vidékre egész évre 6 frt, fél évre 3 frt o. é. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. HIRDETÉSEK ÁRA: Háromhasábos petit betüjü sorért egyszeri hirdetésnél 8 kr. 2-szorinál 6 kr. 3-ad és minden utóbbinál 4 kr. o. é. Bélyegdíj külön minden hirdetésért 30 kr. o.é. SZÉPIRODALOM. HÁROM SZIVAR FÜSTJE. (Eredeti beszély). Vége. Kondor most már mindennapos volt a kastélyban, mindnyájan szerették őt, ha csak egyszer maradt is el, aggódtak, de leginkább csüngött rajta a kis Margit, a ki elébe szaladt s örömmel ugrott nyakába ha jött, és sírva ölete meg ha távozott. . A kis leány e ragaszkodása méginkább fejlesztő Ardaynénak Árpád iránti érzelmeit. A gyemekek szeretete nem ritkán ragadja magával az anyák szerelmét. Augusztus hónap vége felé járt, midőn Kondor váratlanul fölhagyott naponkénti látogatásaival, hetenként legfölebb egyszer ment a kastélyba, ekkor is egészen megváltozottnak látszott, és az ostromló kérdésekre — melyek hosszas távollétére vonatkoztak — mindig kitérőleg válaszolt. Ardayné sokat törte fejecskéjét, hogy e hirtelen változás titkát kifürkészsze, de hiába. , — Bocsáson meg édes szomszéd — szólt egyizben a grófnő Árpádhoz, — fölhasználván az egyedüllétet — oly esdő s egyszersmind bátorító hangon, mely az őszinteséget csaknem kierőszakoló — bocsásson meg, de ön nem nyiltszivü irántam, barátnéja iránt... titkot rejteget... Kondor rendületlen maradt, s kitérő választ adott. — Ön makacsul hallgat, nem tárja föl előttem szivét, megtagadja bizodalmát, ez fáj, érzékenyen fáj.... — Oh nagyság! — szólt Árpád ajkaihoz emelvén a szép asszony jobbját — hogysem kegyednek fájdalmat okozzak, vonjam bár magamra haragját, őszinte leszek. — Igen, igen, kérem. — A hézag mely társadalmi állásunk közt lázong, megmérhetlen. Nagysád a büszke Albion egyik leghatalmasabb lordjának leánya harczias nemzetem egyik legtekintélyesebb olygarchájának özvegye; — én — amint töbször említem — igénytelen viskóban születtem. Ardayné — alig véve lélegzetet — figyelt. — A grófné gazdag, ha takarítottam is annyit, miből megélhetek, szegény vagyok, s azonkívül bizonytalan időre leterelve pályámról, amelyen ha haladhatnék, biztos siker érzetében nem kényteleníttetném így nyilatkozni, mert éreznék magamban erőt, megküzdeni még a tehetlenséggel is, hogy forró vágyaimat betölteni képes legyek... Lovagiatlan volnék tehát s visszaélnék nagyság kegyeivel, ha oly körbe akarnék tolakodni — melybe, — ámbár önérzetem ellenkezőt mond — a világ előítéleteinél fogva nem illem— Ezért hagytam föl naponkénti látogatásaimmal eddig is, még azokat végkép megszüntethetem. — Az elbizottság nagy hiba — édes barátom, de a túlszerénység bűn. A lélek műveltsége lerontja a válaszfalat mely az alacsonyabb születésűek a arisztokraták, — a gazdagok és szegények között létezik, s e két osztály gyermekeinek a társadalomban hasonló jogot biztosít. Azért meg kell önt róvnom fölebbi szavaiért, és megnyugtatnom, mikép aggodalma épen nem gátol, hogy barátságát jövőre is kikérjem — s az én barátságomról — ha elfogadja — biztosítsam. — Oh hiszen én nagyság barátságára is büszke vagyok — folytatá Kondor szenvedélyesebben — de a grófné parancsolta s azért őszintén bevallom, mikép az érzelem, melylyel nagysád iránt viseltetem , sokkal forróbb és magasztosabb , .. . őszintén bevallom, mikép én kegyedet édes Adél oly valódi, oly tiszta szerelemmel szeretem, imádom, melyhez a mindennapi emberek érzelmét hasonlítani szentségtörés volna. És most ítéljen a grófnő mint becsületes ember cselekvés-e, midőn ezen körülményeknél fogva , közöttünk a házasság lehetlenségét belátván, visszavonulásra határoztam el magamat. A,grófnő, alig hallotta e vallomást, szenvedélyes mozdulattal termett Árpád előtt, jobbját kezébe ragadó,“megszorító, s visszahanyatlott helyére. Szólni akart de izgatottságában képtelen volt ajkait fölnyitni. — Hiszem, hogy önt alaposan tanultam ismerni — kezdé a beszédet, visszanyervén erejét — azonban engedjen egy őszinte kérdést. ... Nemes családból származik ön ? ... — Nevem egyike azoknak, melyek történeti múlttal dicsekhetnek, őseim négy század előtt lőnek nemesekké, családom egykor hatalmas volt, de a sors csapásai alatt lehanyatlott. — Oh ez igen jól van, — mondó Ardayné kitörő örömmel — ismét megszorítván Árpád jobbját; — és most — folytatá később — ne említsük ma e tárgyat. Kondor a következő napokon is szüntelen e kérdés czéljának kutatásával foglalkozott, anélkül azonban, hogy azt eltalálni képes lett volna. Nyolcz nap telt el midőn megjelent Ardayné házánál és nem kevéssé lepte meg ötét a hir, hogy az úrnő, utolsó ittlétét követő napon eltávozott. Midőn ismét csak egy hét múlva lépett az elfogadó terembe, a grófnő már honn volt, örömmel sietett az érkező elé s rendkívüli nyájassággal fogadó őt. — Megérdemelném édes Árpád, hogy jól lehordjon, — szólt — átlátom , udvariatlanságot követtem el, hogy tudta nélkül távozom. Csakhogy ismét itt van kedves Adél — válaszolt elragadtatással Árpád, forró hévvel csókolván meg az elébe nyújtott kezet s e pillanatban bizonyosan megfeledkezvén az általa oly tüzetesen leírt osztálykülönbségről. — Na ez szép, hogy örvend visszaérkezésemnek, ... hát ha még megtudja mily fontos, mily életbevágó ügyben jártam. Kondor, ahelyett hogy kibontakozott volna a talányokból,mininkább beléjük merült. — Emlékszik-e kedves barátom ? — folytatá a grófné — hogy midőn szerelmét bevallottam én, első meglepetésemből magamhoz