Pécsi Lapok, 1867. március-május (1. évfolyam, 1-18. szám)

1867-04-04 / 2. szám

Pécs Megjelen hetenként két­szer , vasárnap és csü­törtökön. Előfizetési ár : helyben házhozhordással és vidékre egész évre 8 frt, fél évre 4 frt, */4 évre 2 frt. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. 2. szám April 4-én 1867. Szerkesztői szállás Nepomuk utcza 30. sz.PÉCSI LAPOK. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI, GAZDÁSZATI S TUDOMÁNYOS H­ETILAP. HIRDETÉSEK ÁRA : Négyhasábon petit betűsír sorért egyszeri hirdetésnél 10 kr. 2-szerinél 7 kr. 3-mad és minden utóbbinál 4 kr. o. é. „Nyílt tér“ rovatban megje­lenő minden petit sorért 14 kr. osztr. ért. Bélyegdíj külön minden hirdetésért 30 kr. o. Kiad­ó­h­i­v­a­t­a­l Országút 5-dik szám. előfizetési fölhívás a „PÉCSI LAPOK“-ra. Megjelen e lap hetenkint kétszer va­sárnapon és csütörtökön dél­előtt. Előfizetési ár: Helyben házhoz hordással, s vidékre postán küldve . Egész évre v­árt fél évre • 4 „ negyed évre . • 2 „ Pécs, mart. 30. 1867. A „Pécsi Lapok« kiadó hivatala. Országút 5. szám. Pécs-belvárosi hangok. I. Tarka, tüneményes alakokkal játszó álom­ként repült el felettünk az 1861-diki év, elő­­csatár napjai újra felkeit szabadság-link, és akotmányos életünknek. Ez év lejárt, az álom hideg valóság kar­jai közé sodortatva foszlott szét, s annyi szép remény felett a semmisülés terjeszté el sötét fátyolát. Az alkotmányos élet elszenderedését az akkori „Pécsi Lapok“ félévvel élték túl. Az­óta közel öt év nehéz napjain kellett átküz­­deni­e sokat sanyargatott, jobb sorsra méltó nemzetnek, s a nemzettestben nekünk is. A közélet pezsgő erei leszoríttattak, a nyilvá­nosság sorompói, tanácskozási termeink be­zárattak, saját ügyeink vezetése önkezünkből kivétetett, és sáfárokéra bízatott, kiknek sá­fárkodására meg ismét mások, és nem közvet­len minmagunk ügyelhettünk , azaz hogy ügyelni, csak úgy kimért távolból, lehetett, de hozzá­szólani nem, avagy csak körülmén­­ve, hosszú pórázra szánt instantiákkal. E lefolyt ötéves korszak az arábiai pusz­tában tévelygett Izrael éveihez hasonlítható. Nekünk is egy h­omályborította sivatagon kellett idestova vándorolni; de az ég gondos­kodott, hogy nemzeti életünk nagy czéljához előbb-utóbb elvezető után vezéroszlopunk ne hiányozzék. És ez oszlop vola: törhetlenül szívós ragaszkodás a jogfolytonossághoz, tör­vényességhez és 1848. évi vívmányaink által kiegészített ősi alkotmányunkhoz. Egyes emberek bölcsesége és tanácsa a trón körül rendszerént egyoldalú, elfogult, érdeksugalla, önző és csalékony: a történe­lem bölcsesége, melyből egy egész nemzet nyeri jelene és jövendője életnedveit, ez csal­hatatlan. Belátta ezt elvégre a jószándéku fejede­lem, s kibontakozva a kísérletek tömkelegé­ből, elhatározd magát az alkotmányos ural­kodás dicsteljes s a nemzet egyetemes szere­­tete által láthatárzott terére lépni, s Magyar­­országnak tizenhat évig szünetelt történelmét ismét folyamatba hozni. Az eddigi jelek igazolni látszanak a leg­nagyobb magyar azon jóslatát a döblingi magányban: „Meglássák, hogy a most ural­kodó fejedelemből a legalkotmányosabb feje­delem fog válni.“ A tavasz új élettel kínálkozva közeleg fe­lénk a természetben, valamint a politikai hely­zetben, és mégis azt tapasztaljuk, hogy örö­münk nem oly fellengő s elragadó, mint 1848-ban és 1861-ben volt. Örömünknek hiányoznak szárnyai, — a lelkesedés. — Akkor ifjúi könnyedség és őszinteséggel, aggodalom nélkül, jóhiszemben néztünk és mentünk a következő napok felé, most a fér­fiú érett meggondolásával, s kebelünkben azon tudattal tekintünk szét, hogy körülöt­tünk mindenfelé egy egész jövőnek, erős ká­rokat és nagy áldozatokat igénylő munkája vár reánk. Ezen felül sokat tanultunk a leg­közelebbi múltból, s e tanulságok vegyes hal­maza körül kifejlődött egyszersmind a kétke­dés burjána. Alkotmányos életünk vezetői a nemzet kebeléből választva, kezeikbe vették nagy ré­szét az ország igazgatásának, miáltal az ön­­kormányzat felsőbb köre h­elyreállíttatott, s epedve nagy nehezen várjuk minisztereink működésének eredményeit, lévén milliók for­ró óhajtása, hogy félistenek erejével bírná­nak, minél rövidebb idő alatt behelyezni ben­nünket alkotmányunk teljes élvezetébe, s tett­leges birtoklásába itt alant is. De ők is emberek, mint mi; nekik is a napot csak huszonnégy órával méri az idők ura, mint nekünk, s a r­egeneratió műve nem egy pillanaté; a vetés után nem mindjárt arathatunk. Tehát türelem, a­mi egyébként általában nálunk jelenben nem hiányzik. Csendben készülünk a municipális élet megkezdéséhez, s a jövő iránt tervet tervhez fűzve körültekintünk : kik legyenek azok, kikre helyhatósági ügyeink kezelését bízzuk ? Hinni akarjuk, hogy azok, kik magukat hivatottaknak vélik, szemben a jelen átmenet, és a jövő nagy feladataival,­­ megmérlegelték erejüket s tehetségeiket. „A dicsőséghez nincs jobb és alkalmasabb út, minthogy abban je­lesek legyünk, amiben jeleseknek látszatni akarunk.“ De nem kevesebbé tudandják a választók is, hogy ha valaha, most főképen gondosan, előrelátólag kell feléledő önkormányzatunk vezető és kezelő férfiai megválasztásához fog­­niok ; — hogy most inkább a tiszta jellem és lelkiismeret, a szeplőtlen polgári erény s a közjó iránt meggyőződött öntudat, mint a magán érdekek­ s pártfugalmakra kell hall­­gatniok, mik a tisztánlátást elhomályosítják és az ítélőtehetséget megvesztegetik. — Hiszszük, tudandják, hogy azoknál, kiknek ajka czifra, sallangos nagy szavakkal uton-útfélen hirdeti a haza és közügy iránti szereteteket, vagy épen hánytorgatják apró kis érdemeiket, — e hangok rendszerént himes takarói a szellemi szegénységnek; — és azoknak szemei, kik buj­kálva, suttogva mézes beszédekkel koldulják a szavazók kegyeit, — nem annyira a közügy és közboldogság előbbrevitelén, mint inkább saját érdekeik szekrényén csüggnek. — E lapok újra feléledésével a fentebbi czim alatt ismét felvesszük az 1861 évben megsza­kadt fonalat hozzá szólni, különösen városunk közügyeinek érdekesebb mozzanataihoz; meg­világítói egyes életbevágóbb tárgyakat és kérdéseket azon oldalról, mi tán figyelmen kivül hagyatott; kiemelni a polgári érdeme­ket, de egyszersmint megróni a felszínre ver­gődő ferdeségeket.­­ Vidéki nézetek a tisztújítás körül. Küszöbén állunk azon alkotmányos jogaink egyik gyakorlatának, mizerént a megye önnön maga vá­laszthatja hivatalnokait. Én, mind anyagi, mind szel­lemi hasznunk­ vagy kárunkra nézve csaknem legfőbb tényezőül tekintem a megye ebeli helyes, vagy helytelen eljárását, ám vessünk csak egy pillanatot az 1848 után­i időkre, ebből úgy hiszem biztos kö­vetkeztetést vonhatunk a jövőre is, s átláthatjuk, hogy a hivatalnok eljárása mennyire képes az embe­reket kivetkőztetni jó tulajdonaikból, valamint meny­nyire képes szegénynyé tenni, sőt tönkre is juttatni. Ki csak kevés időt fordított is arra, hogy a nép életébe tekintsen, gondolkozóba esik, s e kérdést in­tézi önmagához : mi az oka annak, hogy népünk napról-napra erkölcstelenebb, alakoskodóbb és bizal­matlanabb ? — különösen az úgynevezett fekete ruhás osztály iránt. Nekem erre — figyelmes vizsgálódá­saim után — egyszerűen feleletem, hogy népünk csaknem minden hibájának — a törvények volt ke­zelői , és igazság­szolgáltatói — egyedüli okai. Vizs­gálódjunk csak kissé e tárgy körül, s hiszem, hogy azok is, kik e tárgyról még eddig nem gondolkoztak, azok is meg fognak győződni állításom igazságáról, vizsgálódásaimnál előre bocsátva azt, hogy én az ese­mények leghomályosabb vázlatából idézek, s mit el­mondandó vagyok, az köztudomású mindenki előtt. A forradalmi időket az absolut­ hatalom válta fel bureaukratiájával; a csak azelőtt pár évvel felszaba­dult jobbágyság sehogyse tájékozhatta magát. Kik hasznos tanácsaikkal járulhattak volna a néphez, azok vagy nem voltak hon, vagy nem szólhattak, nem volt tehát mással összeköttetésük, mint az akkori hivatal­nokokkal ; ezek csakhamar — részint a sok beho­zott új adónem, részint birtokváltozás, osztozás stb. s ezekből keletkezett pörök miatt — a népet egészen körükbe vonták, s midőn a nép meggyőződött a fe­lől , hogy bizonyos „fontos okok“ másféle igaz­ságszolgáltatás nemét is képesek előidézni a hivatal­nokoknál, mint minőről természetes józan esze után fo­galma volt, ez annyira megszaporítá az ügyes ba­josok számát, hogy a hivatalnokné asszonyaim csak­nem kifáradtak a sok „corpus delicti“ átvételében. E mellett a kihágást, tolvajlást, s ezek alóli büntetést sok hivatalnál csaknem teljesen meg lehetett váltani! Kérdem, mi hatást idézhetett s eredményezett az a nép életében, midőn a senkitől nem függő, s nem fe­lelős hivatalnok igy járt el­?! de mikor is volt több tolvaj mint 1850-től 61-ig ? Az ily eljárások a nép igazságszeretetét erkölcseit, nem ásta-e alá teljesen?! — sőt szaporította napról-napra a gonoszok számát, s kiképezte a népet: a csalásra s alakoskodásra­ belé­­jok­olta a hitetlenséget, s azon tudatot, hogy ne higy­­jen a „feketeruhás“ osztálynak, mert neki t. i. a népnek a „feket­eruhás“ hivatalnokokkal volt dolga. De nem csak e hivatalnokok tették nagy részben szegénynyé a népet, velük egy kézre dolgozott néhány úgyneve- e­zett „fiskális“ is, ki épp úgy leste a zsákmányt mint amazok. Tisztelet azonban az eddigiek után minden kivé­telnek, én hiszem sőt tudom is, hogy mint minden do­logban , úgy e régi hivatal­ egyéneiben is találtatott kivétel. Nem kívánok szólni a 61, s azt követő idők hi­vatalnokairól, mert hisz a 861-diki hivatal idő oly rövid volt, hogy hivatalnokai eljárásáról is alig hoz­hatnánk ítéletet. Az azutáni idők még inkább emlé­künkben vannak, hivatalnokaik eljárásaival, mintsem hogy,azokról tovább szólani szükséges volna. És most itt a legfontosabb teendője a megyének, illetőleg a bizottmányi tagoknak, most van jogukban megválasztani hivatalnokait úgy, hogy azok eljárá­saikkal a népben az igazság fogalmát, szeretetét újra feléleszszék s megkedveltessék, hogy a bizalmat, őszin­teséget helyreállítsák, a gonoszságot szigorú kitartás­sal üldözzék és irtsák. Válaszszák hivatalnoknak azt, ki tiszta j­e­rt­emü, törvény tudó, erélyes, szóval állásának megfelelni képes és e mellett „valódi honfi“ legyen. A bizottmány legyen szigorú, igazságos, a hivatalnok választásnál; ne a baráti vagy rokoni s más összeköttetésnek engedjen; mert hisz ötét egy megye azért választá, hogy annak nevében tegyen érte, mit csak tehet, a bizottmány kezében az egész megye népének anyagi és szellemi jólétéhez megki­­vántató e­szköz van téve, feleljen meg annak lelkiis­meretesen, s nyugodtan mondhatja: mikép a benne helyezett bizalomnak jól megfelelt. Zetényi.

Next