Pécsi Lapok, 1867. március-május (1. évfolyam, 1-18. szám)
1867-04-04 / 2. szám
Pécs Megjelen hetenként kétszer , vasárnap és csütörtökön. Előfizetési ár : helyben házhozhordással és vidékre egész évre 8 frt, fél évre 4 frt, */4 évre 2 frt. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. 2. szám April 4-én 1867. Szerkesztői szállás Nepomuk utcza 30. sz.PÉCSI LAPOK. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI, GAZDÁSZATI S TUDOMÁNYOS HETILAP. HIRDETÉSEK ÁRA : Négyhasábon petit betűsír sorért egyszeri hirdetésnél 10 kr. 2-szerinél 7 kr. 3-mad és minden utóbbinál 4 kr. o. é. „Nyílt tér“ rovatban megjelenő minden petit sorért 14 kr. osztr. ért. Bélyegdíj külön minden hirdetésért 30 kr. o. Kiadóhivatal Országút 5-dik szám. előfizetési fölhívás a „PÉCSI LAPOK“-ra. Megjelen e lap hetenkint kétszer vasárnapon és csütörtökön délelőtt. Előfizetési ár: Helyben házhoz hordással, s vidékre postán küldve . Egész évre várt fél évre • 4 „ negyed évre . • 2 „ Pécs, mart. 30. 1867. A „Pécsi Lapok« kiadó hivatala. Országút 5. szám. Pécs-belvárosi hangok. I. Tarka, tüneményes alakokkal játszó álomként repült el felettünk az 1861-diki év, előcsatár napjai újra felkeit szabadság-link, és akotmányos életünknek. Ez év lejárt, az álom hideg valóság karjai közé sodortatva foszlott szét, s annyi szép remény felett a semmisülés terjeszté el sötét fátyolát. Az alkotmányos élet elszenderedését az akkori „Pécsi Lapok“ félévvel élték túl. Azóta közel öt év nehéz napjain kellett átküzdenie sokat sanyargatott, jobb sorsra méltó nemzetnek, s a nemzettestben nekünk is. A közélet pezsgő erei leszoríttattak, a nyilvánosság sorompói, tanácskozási termeink bezárattak, saját ügyeink vezetése önkezünkből kivétetett, és sáfárokéra bízatott, kiknek sáfárkodására meg ismét mások, és nem közvetlen minmagunk ügyelhettünk , azaz hogy ügyelni, csak úgy kimért távolból, lehetett, de hozzászólani nem, avagy csak körülménve, hosszú pórázra szánt instantiákkal. E lefolyt ötéves korszak az arábiai pusztában tévelygett Izrael éveihez hasonlítható. Nekünk is egy homályborította sivatagon kellett idestova vándorolni; de az ég gondoskodott, hogy nemzeti életünk nagy czéljához előbb-utóbb elvezető után vezéroszlopunk ne hiányozzék. És ez oszlop vola: törhetlenül szívós ragaszkodás a jogfolytonossághoz, törvényességhez és 1848. évi vívmányaink által kiegészített ősi alkotmányunkhoz. Egyes emberek bölcsesége és tanácsa a trón körül rendszerént egyoldalú, elfogult, érdeksugalla, önző és csalékony: a történelem bölcsesége, melyből egy egész nemzet nyeri jelene és jövendője életnedveit, ez csalhatatlan. Belátta ezt elvégre a jószándéku fejedelem, s kibontakozva a kísérletek tömkelegéből, elhatározd magát az alkotmányos uralkodás dicsteljes s a nemzet egyetemes szeretete által láthatárzott terére lépni, s Magyarországnak tizenhat évig szünetelt történelmét ismét folyamatba hozni. Az eddigi jelek igazolni látszanak a legnagyobb magyar azon jóslatát a döblingi magányban: „Meglássák, hogy a most uralkodó fejedelemből a legalkotmányosabb fejedelem fog válni.“ A tavasz új élettel kínálkozva közeleg felénk a természetben, valamint a politikai helyzetben, és mégis azt tapasztaljuk, hogy örömünk nem oly fellengő s elragadó, mint 1848-ban és 1861-ben volt. Örömünknek hiányoznak szárnyai, — a lelkesedés. — Akkor ifjúi könnyedség és őszinteséggel, aggodalom nélkül, jóhiszemben néztünk és mentünk a következő napok felé, most a férfiú érett meggondolásával, s kebelünkben azon tudattal tekintünk szét, hogy körülöttünk mindenfelé egy egész jövőnek, erős károkat és nagy áldozatokat igénylő munkája vár reánk. Ezen felül sokat tanultunk a legközelebbi múltból, s e tanulságok vegyes halmaza körül kifejlődött egyszersmind a kétkedés burjána. Alkotmányos életünk vezetői a nemzet kebeléből választva, kezeikbe vették nagy részét az ország igazgatásának, miáltal az önkormányzat felsőbb köre helyreállíttatott, s epedve nagy nehezen várjuk minisztereink működésének eredményeit, lévén milliók forró óhajtása, hogy félistenek erejével bírnának, minél rövidebb idő alatt behelyezni bennünket alkotmányunk teljes élvezetébe, s tettleges birtoklásába itt alant is. De ők is emberek, mint mi; nekik is a napot csak huszonnégy órával méri az idők ura, mint nekünk, s a regeneratió műve nem egy pillanaté; a vetés után nem mindjárt arathatunk. Tehát türelem, ami egyébként általában nálunk jelenben nem hiányzik. Csendben készülünk a municipális élet megkezdéséhez, s a jövő iránt tervet tervhez fűzve körültekintünk : kik legyenek azok, kikre helyhatósági ügyeink kezelését bízzuk ? Hinni akarjuk, hogy azok, kik magukat hivatottaknak vélik, szemben a jelen átmenet, és a jövő nagy feladataival, megmérlegelték erejüket s tehetségeiket. „A dicsőséghez nincs jobb és alkalmasabb út, minthogy abban jelesek legyünk, amiben jeleseknek látszatni akarunk.“ De nem kevesebbé tudandják a választók is, hogy ha valaha, most főképen gondosan, előrelátólag kell feléledő önkormányzatunk vezető és kezelő férfiai megválasztásához fogniok ; — hogy most inkább a tiszta jellem és lelkiismeret, a szeplőtlen polgári erény s a közjó iránt meggyőződött öntudat, mint a magán érdekek s pártfugalmakra kell hallgatniok, mik a tisztánlátást elhomályosítják és az ítélőtehetséget megvesztegetik. — Hiszszük, tudandják, hogy azoknál, kiknek ajka czifra, sallangos nagy szavakkal uton-útfélen hirdeti a haza és közügy iránti szereteteket, vagy épen hánytorgatják apró kis érdemeiket, — e hangok rendszerént himes takarói a szellemi szegénységnek; — és azoknak szemei, kik bujkálva, suttogva mézes beszédekkel koldulják a szavazók kegyeit, — nem annyira a közügy és közboldogság előbbrevitelén, mint inkább saját érdekeik szekrényén csüggnek. — E lapok újra feléledésével a fentebbi czim alatt ismét felvesszük az 1861 évben megszakadt fonalat hozzá szólni, különösen városunk közügyeinek érdekesebb mozzanataihoz; megvilágítói egyes életbevágóbb tárgyakat és kérdéseket azon oldalról, mi tán figyelmen kivül hagyatott; kiemelni a polgári érdemeket, de egyszersmint megróni a felszínre vergődő ferdeségeket. Vidéki nézetek a tisztújítás körül. Küszöbén állunk azon alkotmányos jogaink egyik gyakorlatának, mizerént a megye önnön maga választhatja hivatalnokait. Én, mind anyagi, mind szellemi hasznunk vagy kárunkra nézve csaknem legfőbb tényezőül tekintem a megye ebeli helyes, vagy helytelen eljárását, ám vessünk csak egy pillanatot az 1848 utáni időkre, ebből úgy hiszem biztos következtetést vonhatunk a jövőre is, s átláthatjuk, hogy a hivatalnok eljárása mennyire képes az embereket kivetkőztetni jó tulajdonaikból, valamint menynyire képes szegénynyé tenni, sőt tönkre is juttatni. Ki csak kevés időt fordított is arra, hogy a nép életébe tekintsen, gondolkozóba esik, s e kérdést intézi önmagához : mi az oka annak, hogy népünk napról-napra erkölcstelenebb, alakoskodóbb és bizalmatlanabb ? — különösen az úgynevezett fekete ruhás osztály iránt. Nekem erre — figyelmes vizsgálódásaim után — egyszerűen feleletem, hogy népünk csaknem minden hibájának — a törvények volt kezelői , és igazságszolgáltatói — egyedüli okai. Vizsgálódjunk csak kissé e tárgy körül, s hiszem, hogy azok is, kik e tárgyról még eddig nem gondolkoztak, azok is meg fognak győződni állításom igazságáról, vizsgálódásaimnál előre bocsátva azt, hogy én az események leghomályosabb vázlatából idézek, s mit elmondandó vagyok, az köztudomású mindenki előtt. A forradalmi időket az absolut hatalom válta fel bureaukratiájával; a csak azelőtt pár évvel felszabadult jobbágyság sehogyse tájékozhatta magát. Kik hasznos tanácsaikkal járulhattak volna a néphez, azok vagy nem voltak hon, vagy nem szólhattak, nem volt tehát mással összeköttetésük, mint az akkori hivatalnokokkal ; ezek csakhamar — részint a sok behozott új adónem, részint birtokváltozás, osztozás stb. s ezekből keletkezett pörök miatt — a népet egészen körükbe vonták, s midőn a nép meggyőződött a felől , hogy bizonyos „fontos okok“ másféle igazságszolgáltatás nemét is képesek előidézni a hivatalnokoknál, mint minőről természetes józan esze után fogalma volt, ez annyira megszaporítá az ügyes bajosok számát, hogy a hivatalnokné asszonyaim csaknem kifáradtak a sok „corpus delicti“ átvételében. E mellett a kihágást, tolvajlást, s ezek alóli büntetést sok hivatalnál csaknem teljesen meg lehetett váltani! Kérdem, mi hatást idézhetett s eredményezett az a nép életében, midőn a senkitől nem függő, s nem felelős hivatalnok igy járt el?! de mikor is volt több tolvaj mint 1850-től 61-ig ? Az ily eljárások a nép igazságszeretetét erkölcseit, nem ásta-e alá teljesen?! — sőt szaporította napról-napra a gonoszok számát, s kiképezte a népet: a csalásra s alakoskodásra beléjokolta a hitetlenséget, s azon tudatot, hogy ne higyjen a „feketeruhás“ osztálynak, mert neki t. i. a népnek a „feketeruhás“ hivatalnokokkal volt dolga. De nem csak e hivatalnokok tették nagy részben szegénynyé a népet, velük egy kézre dolgozott néhány úgyneve- ezett „fiskális“ is, ki épp úgy leste a zsákmányt mint amazok. Tisztelet azonban az eddigiek után minden kivételnek, én hiszem sőt tudom is, hogy mint minden dologban , úgy e régi hivatal egyéneiben is találtatott kivétel. Nem kívánok szólni a 61, s azt követő idők hivatalnokairól, mert hisz a 861-diki hivatal idő oly rövid volt, hogy hivatalnokai eljárásáról is alig hozhatnánk ítéletet. Az azutáni idők még inkább emlékünkben vannak, hivatalnokaik eljárásaival, mintsem hogy,azokról tovább szólani szükséges volna. És most itt a legfontosabb teendője a megyének, illetőleg a bizottmányi tagoknak, most van jogukban megválasztani hivatalnokait úgy, hogy azok eljárásaikkal a népben az igazság fogalmát, szeretetét újra feléleszszék s megkedveltessék, hogy a bizalmat, őszinteséget helyreállítsák, a gonoszságot szigorú kitartással üldözzék és irtsák. Válaszszák hivatalnoknak azt, ki tiszta jertemü, törvény tudó, erélyes, szóval állásának megfelelni képes és e mellett „valódi honfi“ legyen. A bizottmány legyen szigorú, igazságos, a hivatalnok választásnál; ne a baráti vagy rokoni s más összeköttetésnek engedjen; mert hisz ötét egy megye azért választá, hogy annak nevében tegyen érte, mit csak tehet, a bizottmány kezében az egész megye népének anyagi és szellemi jólétéhez megkivántató eszköz van téve, feleljen meg annak lelkiismeretesen, s nyugodtan mondhatja: mikép a benne helyezett bizalomnak jól megfelelt. Zetényi.