Pécsi Lapok, 1867. október-december (1. évfolyam, 54-79. szám)

1867-11-21 / 68. szám

48/49-i események voltak. Görgey ez­­­­t el akarja tá­­volítni, sőt nem létezőnek akarja tekintetni; ezt te­heti, habár az eredmény rá nézve, mutatja a múlt va­sárnapi macska zene, kedvező alig lesz. A macska zene, melyet kapott, mindenesetre a közhangulatot jellemző, ámbár teljesen fölösleges, czélszerűtlen volt. Ha Görgey az, a­minek a közvélemény tartja, a macskazene ugyan csekély büntetés, ha nem az, az eljárás nagyon lovagiatlan, miután a sértett lovagias elégtételt nem találhat ellene. 1. 1. Hazai s külföldi politikai mozzanatok. A bécsi lapok tudni akarják, hogy b. Rauch, mielőtt legközelebb Slavoniába utazott, Pesten Deák Ferencz­­s b. Eötvös József cultusministerrel érte­kezett. A Magyar- és Horvátország közötti kiegyen­lítés alapjául a következő szolgálnának: „Az 1861. évi 42. h­orvát t. ez. föntartatik és annak értelmében Horvátországnak önkormányzat, saját tan- s igaz­ságügy, valamint saját országos pénzügyigazgatóság engedélyeztetik. A horvát országos kormány feje a magyar ministerium egyetértésével neveztetik ki s az a magyar ministeriumnak tagja. A M. és H.-or­­szágot közösen érdeklő ügyek egy, Pesten ülésezendő közös törvényhozás elé tartoznak, melyen Horvát- Slavonország collective képviseltetnének. Ez ügyek­re vonatkozólag a magyar ministériumokban horvát al­államtitkárok alkalmaztatnának. A magyar koro­naországok delegátiójában Horvátország külön de­­putatio által képviseltetnék, mely akár a pesti parla­ment plénumában, akár ennek horvát curiájában vá­lasztatnék. A határőrvidék administrate és igazság­ügyi tekintetben Horvátországgal egyesítetnék, sőt Dalmatia is, ha erre hajlandó. Fiume átadásáról Hor­vátország részére szó sem lehet. — A „Li“-nak táv­­iratik Zágrábból: „A fővárosban a választók már el­készült névsorát az országos hatóság ma megsemmi­­sítette, mivel ama névsor oly adózási alapon volt ösz­­szeállítva, mely a nemzeti pártnak tulnyomóságot szerzett volna." — (Austria.) Bécs, nov. 13. A követek há­zában a delegatio-törvény fölött a megkezdetett vita folytattatott. A conferentia kérdésének állásáról ír­hatjuk, hogy Grammonthy, ma (nov. 14.) nyúj­totta át a meghívást a conferentiára. Egyébiránt a conferentia meghiúsultnak tekintetik. Eddig állítólag csak Austria egyezett volna elfogadásába föltétlenül, Anglia sajnálatát fejezte volna ki , hogy vissza kell utasítania a meghívást, Oroszország pedig még ak­kor sem vesz részt benne, ha a meghívottak vala­mennyien megjelennek. Az „Univers" így nyilatko­zik róla: „A szentszék ugyan még eddig nem keres­tetett meg, hogy a conferentia kérdésében nyilatkoz­zék s egyáltalán nem is mutatott hajlamot ily véle­­mény-nyilvánitásra. A VÁNDOR. Ifjú még egy szebb hazáról Tündérekkel álmodom . . Agg szülőmet és a kedvest Egykép én is elhagyám, Engem ők bár mint sirattak, S könyeim csak úgy szakadtak! Fújt a hírnek szellőszárnya S a reménynek zászlaja, Mint szivárvány föllegésben, S szép koránynak csillaga Távol égnek kék ködében, Oly mosolygón inte nékem. r És kiszálltam a tengerre . . Óceánom a világ Volt, s az örvényt rajt az álnok Emberszívek alkoták: / ' Ámde lelkem csüggedetlen, És a szívvágy győzhetetlen! Győzhetetlen volt az érzet . . Bátran küzde vészivel A világnak s szembeszálla Fondor ellenségivel. „A jutalmat érdemelni — Volt a jelszó — s küzdve nyerni!" S íme fölfelém a tündért, / # ' És a kincses szép hazát, Benne drága gyöngyök, érezek Válogatva legjavát. Méltó volt az én jutalmam . . Oh mi gazdag ifjú voltam! Gazdagabb a félvilágnál, Mert a tündér te valál. 271 És a dús hon szűzi kebled, Mely szivemnek nyitva áll . . S benn a drága gyöngy, a kincsek He szerelmi érzem­ények. Ah, de mind e fényes kincset Elrabolták elleneim! S mert elűztek hát körödből, Egyre folynak könyeim . . Bús magányban búsan élek Rózsabáj szent emlékének. Badacsonyi. —«ae*— XXX ELADVA! (Elbeszélés.) (Folytatás.) VI. Az elhagyatott kedves. Kövesy ülnöknő magányosan vala­honn. Férje reggeli nyolcz órától az ülésben volt. P­­honban, mint tudva van, sokat kormányoznak — kérdés tárgya, ha várjon inkább-e mint Sinában, vagy Sinában in­kább — az ülések tehát hosszan tartanak. Délutáni három óra volt és az ülnök még mindig nem került haza, tehát az ülésnek sem volt még vége. Az ül­­nökné várt az ebéddel férjére. Nem volt türelmetlen. A gyermekek, kiknek iskolába kelle menniök, már korábban ettek és az ülnökné eszélyes nő vola, ki az állam javának saját házi rendét áldozatul tudá hozni. Mintegy két óra lehetett délután — az ülnökné e késői órában sem volt türelmetlen — midőn szolgálója jelenté, hogy egy ur és egy urhölgy van itt, kik az ülnökkel beszélni óhajtanak. — Csak férjemmel? — Csak az ülnök úrról beszéltek. — És egy ur és egy urhölgy azok ? — Igen, az ur már időske, az urhölgy még igen fiatal.­­ — És tisztességesen néznek ki ? — Az ur — oh igen — és a hölgy, az asszonyom, ez oly szép és oly halvány! Az ülnökné kiváncsi lett, nyugtalankodék. Egy öreg ur egy fiatal, szép és halvány hölgygyel, ki csakis férje után tudakozódok . Az állam javáért föl tudá házirendet áldozni, habár ő oly nő volt, ki a házirendre sokat adott. De házirend és féltékenység a legjobb nőnél is két különféle dolog. — Megmondok nevöket ? kérdé még egyre az ülnökné. — Nem! — Hol vannak ? tudakolá az ülnökné. — A bejáratnál. Ő ezzel kiméne. Egy ur és egy urhölgy állott künn. Az ur ala­csony, sovány volt, kevés ősz hajjal, szinetlen arcz­­czal; feje előre hajlott, alkata pedig ferde volt. Azon­ban ez arczban mégis szellem vola olvasható és az egész jelenség világos öntudatot és szilárd akaratot árult el. Az ülnöknének meg kelle­tt bámulnia, nem em­lékezek, hogy hol látta. Ő a Rajna vidékén élt és születésére nem volt porosznő; a barátságos Braun­­schweig volt az ő hazája; férje őt egy fürdőben ta­nulta ismerni. A férfiúról pillantása társnőjére vetődök és ezen hosszabban kelle annak megnyugodnia. Ez egy oly gyöngéd alak volt, oly finom arcz és oly gyöngéd halvány és aggalomteljes. Azt hitte az ember, hogy sírnia kell, ha csak keményebbek te­kint is reá. S ő még oly fiatal volt, és a fiatalság csakis nevethet, gondolná az ember. — Nem koldusok — mondá magában az ülnökné. Első pillanatra azt hitte. — Férjemmel kívánnak önök szólni ? kérdé tőlök. — Kövessy ülnök úrral! — mondá az idegen öreg. — Férjem még az ülésben van — mond az ül­nökné. • — Hallám imént. Mely órában tetszik őt várni ? — Lehet, hogy a legközelebbi negyedórában jön aza.­­ — És akkor ebédelni fog ? — Igen, de — Valamit hozzá akart tenni. A férfiú nyomasztó lénye, a fiatal leányka halvány, aggodalmasan fi­gyelő arcza igen fájt neki. Az idegen félbeszakitó. — Bocsánat teni asszonyom. Mikor találom fér­jét egész bizonyossággal honn? — Ma este hat órakor — mondá az ülnökné. — Ez egészen bizonyos lesz ? — Én megigérem önnek. Az idegen távozni akart. Valami igen nehéz fekhetik szívükön, sejté az ülnökné szíve. Egy más gondolat, egy sejtelem re­pülhetett át az ő agyán. — Megmondhatom férjemnek, mikor lesz szeren­cséje önöket láthatni ? — Hisz ismét eljövök — mondá az idegen. Bizalmatlanság, vagy csak gyarlóság vagy más egyéb volt ? A fiatal, halvány leányka oly pillantást vetett az ülnöknére, mely mondani látszott, én csak neked szeretném elmondani, mi szívemet megtörni akarja. De amint egy szót sem szólt, úgy némán távozott is el az öregecske úrral . Fél órával később hazajött az ülnök az ülésből. „Erdős­ kiálta föl, midőn neje elbeszélte, ki volt itt. Erdős, a szegény, derék, szolgálathű férfiú, kit a pártviszály és okmányok időelőtt öreggé s törékeny­­nyé tettek és talán félénkké is és Mari, szegény ke­resztlányom. Úgy volt tehát, mint gyanitók. Nem állható ki már tovább. Szive a távolban sóvárgás­ és aggodalomtól meg akart törni Ekkor apjának vele e távolutat meg kelle tennie. És ő előbb nálam akar tudakozódni, mint állnak itt az ügyek. És mit mon­dunk mi nekik, Teréz ? — Mi magunk sem tudunk semmit, édes férjem! — Nekünk csak ama vélekedésünk lehet a két­szigetre nézve. Közölhetjük-e velők. — Mi ezt már tettük. — Persze! Mi azontúl soha egy szót sem hallánk e történetről. S az urhölgy a herczeg kedvese s egész idő alatt vele a fürdőben volt, és a tiszt ez alatt itt volt és úgy élt mint máskor, sőt még nyugodtabb életet élt, mint most. Mi tehát mit sem mondunk nekik. — Úgy vélem. — De Teréz, eszembe ötlik, ők a tiszttel szólni akarnak. — Bizonyosan.­­— És nekik nálunk kell szállásolniok­. — Ez lesz az első, mire őket fülkérendjük. —­ És aztán v­olt Teréz, én mégis félek, hogy Mari elhagyatott kedves. — Annál jobb akkor, ha ő nálunk van. Anyai vigaszomra szorulni fog. —• Ezt akarom én mondani, tojó asszony — Mindketten nehéz szívvel várták az esti hat órát. Az óraütéssel az idegenek ismét itt voltak. — Te vagy valóban, régi jóbarát Erdős? — Igen, én vagyok! — mondá a jóbarát, ki eléggé megöregedett, szomorúan. ■—­ Mint örülök, hogy ismét láthatlak ! — Én is örülök! — válaszolá Erdős még szo­morúabban. — És ez az én kedves keresztlányom Mari ? — Amint látod. Az ülnök neki is mondani akará, hogy örvend látásán és hozzá akará tenni, mily nagygyá­r széppé jön; de mikor ő oly igazán szép, halovány és aggo­dalomteljes arczába nézett, nem talált szavakat, és csak kezét szok­ta meg és halkan mondá aztán: — Kedves Marim! (Folytatás köv.) Felhívás. Nem annyira más felsőbb tanintézetek példája, mint academiai tanuló társaink egy része anyagi szükségének enyhítése, vezérelt bennünket akkor, midőn académiánk joghallgatóit segélyző egy­letét alapítottuk; alapunk még csekély, egyletünk szervezete még felsőbb megerősitést sem nyert s az év elején is vagyunk még s már is folyton keretünk szegény pályatársaink által arra, hogy elég szerény szükségleteikről gondoskodjunk, mert nincs miből élniök, nincs miből ruházkodniok; s ámbár néhányan a nagyérdemű papság atyai kegyes pártfogását élve­zik, vannak még, kiknek sorsa valóban szánandó; kérem tehát a nagyérdemű közönséget, kinek neve­lőre vagy ügyvédi segédre szüksége volna, szíves­kedjék azt velem alulirttal tudatni, s alkalmas egyé­neket a legnagyobb készséggel ajánlhatok, igy vél­jük szegény pályatársaink sorsát egyelőre jobbítani, míg később, egyletünk alapja szaporodtával, pénzzel vásárolhatjuk meg azon időt, melyet most önfenntar­tásuk eszközlésére forditanak — s akkor idejüket tanulmányaikra használva, a mi törekvésünk is na­gyobb leend, mert megközelitőbb anyagi körülmé­nyek közt közeledünk czélunkhoz — mely hazánk boldogságának előmozdítása. Petheő János, a pécsi joghallgatókat segélyző egylet e. i. titkára. (Található, jogakadémiai épület, segélyző egyleti iroda, hétfőn, szerdán és szombaton 10—11-ig reggel.) -----C^n«-J­-----­ Színészet. Szombaton, nov. 16-án Nagy Lujza kisasszony jutalmául itt először: „Az üldözött hon­­v­é­d". Eredeti dráma 5 felv. Irta : Szigligeti Ede. Tehát egy üldözött honvédet láttunk volna az öt felvonásos drámában, miként a színi jelentésben is előre olvastuk légyen. Láttunk volna csak ? Kérdik egynémelyek megütközve----------igen, mert köny­nyen meglehet, hogy ezen úgynevezett dráma hősére csupán reáfogták, miszerint honvéd­je pedig olyan, kit egyúttal üldöznek is. Állításom legyőzése végett a madarak meséjét tán szükségtelen is elmondanom. Azonban — bár az egész előadást figyelemmel kísér­tem —­ üldözött honvédet, ki a czímsze­­rep értelmében valódi dráma hős le­gyen, fölfedezni képes nem voltam. Elemezzük a dolgot. Bánfai — mint mondatik — volt honvéd őr­nagy, fut az őt üldöző rendőrök elől, nehogy a be­csületes Spitzig Mózes szavai szerint szegénynek „Pulver und Blei" legyen a vége. Ámde kérdem­, hogy ezen állítólag üldözött hon­véd került e csak egyszer is oly körülmények közé.

Next