Pécsi Lapok, 1867. október-december (1. évfolyam, 54-79. szám)
1867-11-21 / 68. szám
48/49-i események voltak. Görgey ezt el akarja távolítni, sőt nem létezőnek akarja tekintetni; ezt teheti, habár az eredmény rá nézve, mutatja a múlt vasárnapi macska zene, kedvező alig lesz. A macska zene, melyet kapott, mindenesetre a közhangulatot jellemző, ámbár teljesen fölösleges, czélszerűtlen volt. Ha Görgey az, aminek a közvélemény tartja, a macskazene ugyan csekély büntetés, ha nem az, az eljárás nagyon lovagiatlan, miután a sértett lovagias elégtételt nem találhat ellene. 1. 1. Hazai s külföldi politikai mozzanatok. A bécsi lapok tudni akarják, hogy b. Rauch, mielőtt legközelebb Slavoniába utazott, Pesten Deák Ferenczs b. Eötvös József cultusministerrel értekezett. A Magyar- és Horvátország közötti kiegyenlítés alapjául a következő szolgálnának: „Az 1861. évi 42. horvát t. ez. föntartatik és annak értelmében Horvátországnak önkormányzat, saját tan- s igazságügy, valamint saját országos pénzügyigazgatóság engedélyeztetik. A horvát országos kormány feje a magyar ministerium egyetértésével neveztetik ki s az a magyar ministeriumnak tagja. A M. és H.-országot közösen érdeklő ügyek egy, Pesten ülésezendő közös törvényhozás elé tartoznak, melyen Horvát- Slavonország collective képviseltetnének. Ez ügyekre vonatkozólag a magyar ministériumokban horvát alállamtitkárok alkalmaztatnának. A magyar koronaországok delegátiójában Horvátország külön deputatio által képviseltetnék, mely akár a pesti parlament plénumában, akár ennek horvát curiájában választatnék. A határőrvidék administrate és igazságügyi tekintetben Horvátországgal egyesítetnék, sőt Dalmatia is, ha erre hajlandó. Fiume átadásáról Horvátország részére szó sem lehet. — A „Li“-nak táviratik Zágrábból: „A fővárosban a választók már elkészült névsorát az országos hatóság ma megsemmisítette, mivel ama névsor oly adózási alapon volt öszszeállítva, mely a nemzeti pártnak tulnyomóságot szerzett volna." — (Austria.) Bécs, nov. 13. A követek házában a delegatio-törvény fölött a megkezdetett vita folytattatott. A conferentia kérdésének állásáról írhatjuk, hogy Grammonthy, ma (nov. 14.) nyújtotta át a meghívást a conferentiára. Egyébiránt a conferentia meghiúsultnak tekintetik. Eddig állítólag csak Austria egyezett volna elfogadásába föltétlenül, Anglia sajnálatát fejezte volna ki , hogy vissza kell utasítania a meghívást, Oroszország pedig még akkor sem vesz részt benne, ha a meghívottak valamennyien megjelennek. Az „Univers" így nyilatkozik róla: „A szentszék ugyan még eddig nem kerestetett meg, hogy a conferentia kérdésében nyilatkozzék s egyáltalán nem is mutatott hajlamot ily vélemény-nyilvánitásra. A VÁNDOR. Ifjú még egy szebb hazáról Tündérekkel álmodom . . Agg szülőmet és a kedvest Egykép én is elhagyám, Engem ők bár mint sirattak, S könyeim csak úgy szakadtak! Fújt a hírnek szellőszárnya S a reménynek zászlaja, Mint szivárvány föllegésben, S szép koránynak csillaga Távol égnek kék ködében, Oly mosolygón inte nékem. r És kiszálltam a tengerre . . Óceánom a világ Volt, s az örvényt rajt az álnok Emberszívek alkoták: / ' Ámde lelkem csüggedetlen, És a szívvágy győzhetetlen! Győzhetetlen volt az érzet . . Bátran küzde vészivel A világnak s szembeszálla Fondor ellenségivel. „A jutalmat érdemelni — Volt a jelszó — s küzdve nyerni!" S íme fölfelém a tündért, / # ' És a kincses szép hazát, Benne drága gyöngyök, érezek Válogatva legjavát. Méltó volt az én jutalmam . . Oh mi gazdag ifjú voltam! Gazdagabb a félvilágnál, Mert a tündér te valál. 271 És a dús hon szűzi kebled, Mely szivemnek nyitva áll . . S benn a drága gyöngy, a kincsek He szerelmi érzemények. Ah, de mind e fényes kincset Elrabolták elleneim! S mert elűztek hát körödből, Egyre folynak könyeim . . Bús magányban búsan élek Rózsabáj szent emlékének. Badacsonyi. —«ae*— XXX ELADVA! (Elbeszélés.) (Folytatás.) VI. Az elhagyatott kedves. Kövesy ülnöknő magányosan valahonn. Férje reggeli nyolcz órától az ülésben volt. Phonban, mint tudva van, sokat kormányoznak — kérdés tárgya, ha várjon inkább-e mint Sinában, vagy Sinában inkább — az ülések tehát hosszan tartanak. Délutáni három óra volt és az ülnök még mindig nem került haza, tehát az ülésnek sem volt még vége. Az ülnökné várt az ebéddel férjére. Nem volt türelmetlen. A gyermekek, kiknek iskolába kelle menniök, már korábban ettek és az ülnökné eszélyes nő vola, ki az állam javának saját házi rendét áldozatul tudá hozni. Mintegy két óra lehetett délután — az ülnökné e késői órában sem volt türelmetlen — midőn szolgálója jelenté, hogy egy ur és egy urhölgy van itt, kik az ülnökkel beszélni óhajtanak. — Csak férjemmel? — Csak az ülnök úrról beszéltek. — És egy ur és egy urhölgy azok ? — Igen, az ur már időske, az urhölgy még igen fiatal. — És tisztességesen néznek ki ? — Az ur — oh igen — és a hölgy, az asszonyom, ez oly szép és oly halvány! Az ülnökné kiváncsi lett, nyugtalankodék. Egy öreg ur egy fiatal, szép és halvány hölgygyel, ki csakis férje után tudakozódok . Az állam javáért föl tudá házirendet áldozni, habár ő oly nő volt, ki a házirendre sokat adott. De házirend és féltékenység a legjobb nőnél is két különféle dolog. — Megmondok nevöket ? kérdé még egyre az ülnökné. — Nem! — Hol vannak ? tudakolá az ülnökné. — A bejáratnál. Ő ezzel kiméne. Egy ur és egy urhölgy állott künn. Az ur alacsony, sovány volt, kevés ősz hajjal, szinetlen arczczal; feje előre hajlott, alkata pedig ferde volt. Azonban ez arczban mégis szellem vola olvasható és az egész jelenség világos öntudatot és szilárd akaratot árult el. Az ülnöknének meg kellett bámulnia, nem emlékezek, hogy hol látta. Ő a Rajna vidékén élt és születésére nem volt porosznő; a barátságos Braunschweig volt az ő hazája; férje őt egy fürdőben tanulta ismerni. A férfiúról pillantása társnőjére vetődök és ezen hosszabban kelle annak megnyugodnia. Ez egy oly gyöngéd alak volt, oly finom arcz és oly gyöngéd halvány és aggalomteljes. Azt hitte az ember, hogy sírnia kell, ha csak keményebbek tekint is reá. S ő még oly fiatal volt, és a fiatalság csakis nevethet, gondolná az ember. — Nem koldusok — mondá magában az ülnökné. Első pillanatra azt hitte. — Férjemmel kívánnak önök szólni ? kérdé tőlök. — Kövessy ülnök úrral! — mondá az idegen öreg. — Férjem még az ülésben van — mond az ülnökné. • — Hallám imént. Mely órában tetszik őt várni ? — Lehet, hogy a legközelebbi negyedórában jön aza. — És akkor ebédelni fog ? — Igen, de — Valamit hozzá akart tenni. A férfiú nyomasztó lénye, a fiatal leányka halvány, aggodalmasan figyelő arcza igen fájt neki. Az idegen félbeszakitó. — Bocsánat teni asszonyom. Mikor találom férjét egész bizonyossággal honn? — Ma este hat órakor — mondá az ülnökné. — Ez egészen bizonyos lesz ? — Én megigérem önnek. Az idegen távozni akart. Valami igen nehéz fekhetik szívükön, sejté az ülnökné szíve. Egy más gondolat, egy sejtelem repülhetett át az ő agyán. — Megmondhatom férjemnek, mikor lesz szerencséje önöket láthatni ? — Hisz ismét eljövök — mondá az idegen. Bizalmatlanság, vagy csak gyarlóság vagy más egyéb volt ? A fiatal, halvány leányka oly pillantást vetett az ülnöknére, mely mondani látszott, én csak neked szeretném elmondani, mi szívemet megtörni akarja. De amint egy szót sem szólt, úgy némán távozott is el az öregecske úrral . Fél órával később hazajött az ülnök az ülésből. „Erdős kiálta föl, midőn neje elbeszélte, ki volt itt. Erdős, a szegény, derék, szolgálathű férfiú, kit a pártviszály és okmányok időelőtt öreggé s törékenynyé tettek és talán félénkké is és Mari, szegény keresztlányom. Úgy volt tehát, mint gyanitók. Nem állható ki már tovább. Szive a távolban sóvárgás és aggodalomtól meg akart törni Ekkor apjának vele e távolutat meg kelle tennie. És ő előbb nálam akar tudakozódni, mint állnak itt az ügyek. És mit mondunk mi nekik, Teréz ? — Mi magunk sem tudunk semmit, édes férjem! — Nekünk csak ama vélekedésünk lehet a kétszigetre nézve. Közölhetjük-e velők. — Mi ezt már tettük. — Persze! Mi azontúl soha egy szót sem hallánk e történetről. S az urhölgy a herczeg kedvese s egész idő alatt vele a fürdőben volt, és a tiszt ez alatt itt volt és úgy élt mint máskor, sőt még nyugodtabb életet élt, mint most. Mi tehát mit sem mondunk nekik. — Úgy vélem. — De Teréz, eszembe ötlik, ők a tiszttel szólni akarnak. — Bizonyosan.— És nekik nálunk kell szállásolniok. — Ez lesz az első, mire őket fülkérendjük. — És aztán volt Teréz, én mégis félek, hogy Mari elhagyatott kedves. — Annál jobb akkor, ha ő nálunk van. Anyai vigaszomra szorulni fog. —• Ezt akarom én mondani, tojó asszony — Mindketten nehéz szívvel várták az esti hat órát. Az óraütéssel az idegenek ismét itt voltak. — Te vagy valóban, régi jóbarát Erdős? — Igen, én vagyok! — mondá a jóbarát, ki eléggé megöregedett, szomorúan. ■— Mint örülök, hogy ismét láthatlak ! — Én is örülök! — válaszolá Erdős még szomorúabban. — És ez az én kedves keresztlányom Mari ? — Amint látod. Az ülnök neki is mondani akará, hogy örvend látásán és hozzá akará tenni, mily nagygyár széppé jön; de mikor ő oly igazán szép, halovány és aggodalomteljes arczába nézett, nem talált szavakat, és csak kezét szokta meg és halkan mondá aztán: — Kedves Marim! (Folytatás köv.) Felhívás. Nem annyira más felsőbb tanintézetek példája, mint academiai tanuló társaink egy része anyagi szükségének enyhítése, vezérelt bennünket akkor, midőn académiánk joghallgatóit segélyző egyletét alapítottuk; alapunk még csekély, egyletünk szervezete még felsőbb megerősitést sem nyert s az év elején is vagyunk még s már is folyton keretünk szegény pályatársaink által arra, hogy elég szerény szükségleteikről gondoskodjunk, mert nincs miből élniök, nincs miből ruházkodniok; s ámbár néhányan a nagyérdemű papság atyai kegyes pártfogását élvezik, vannak még, kiknek sorsa valóban szánandó; kérem tehát a nagyérdemű közönséget, kinek nevelőre vagy ügyvédi segédre szüksége volna, szíveskedjék azt velem alulirttal tudatni, s alkalmas egyéneket a legnagyobb készséggel ajánlhatok, igy véljük szegény pályatársaink sorsát egyelőre jobbítani, míg később, egyletünk alapja szaporodtával, pénzzel vásárolhatjuk meg azon időt, melyet most önfenntartásuk eszközlésére forditanak — s akkor idejüket tanulmányaikra használva, a mi törekvésünk is nagyobb leend, mert megközelitőbb anyagi körülmények közt közeledünk czélunkhoz — mely hazánk boldogságának előmozdítása. Petheő János, a pécsi joghallgatókat segélyző egylet e. i. titkára. (Található, jogakadémiai épület, segélyző egyleti iroda, hétfőn, szerdán és szombaton 10—11-ig reggel.) -----C^n«-J----- Színészet. Szombaton, nov. 16-án Nagy Lujza kisasszony jutalmául itt először: „Az üldözött honvéd". Eredeti dráma 5 felv. Irta : Szigligeti Ede. Tehát egy üldözött honvédet láttunk volna az öt felvonásos drámában, miként a színi jelentésben is előre olvastuk légyen. Láttunk volna csak ? Kérdik egynémelyek megütközve----------igen, mert könynyen meglehet, hogy ezen úgynevezett dráma hősére csupán reáfogták, miszerint honvédje pedig olyan, kit egyúttal üldöznek is. Állításom legyőzése végett a madarak meséjét tán szükségtelen is elmondanom. Azonban — bár az egész előadást figyelemmel kísértem — üldözött honvédet, ki a czímszerep értelmében valódi dráma hős legyen, fölfedezni képes nem voltam. Elemezzük a dolgot. Bánfai — mint mondatik — volt honvéd őrnagy, fut az őt üldöző rendőrök elől, nehogy a becsületes Spitzig Mózes szavai szerint szegénynek „Pulver und Blei" legyen a vége. Ámde kérdem, hogy ezen állítólag üldözött honvéd került e csak egyszer is oly körülmények közé.